Hídlap, 2006. november (4. évfolyam, 216–236. szám)
2006-11-04 / 218. szám
VI HÍDLAP • 2006. november 4., szombat hídiápmagazin Kinyerma Gulya István írása Hakapeszi: ha kap, eszi - ennek a felsőoktatási laza évek során született variánsa: Hakapiszi (a megfejtést önökre bízom) jellegzetesen magyar makimajom, alulértékelt nemzeti kincsünk, Kemény Henrik pazar előadásában. Szintén hungarikum, hogy egy emberszabású főemlős bábnak ki más is lehetne a partnere, mint Hiszékeny - szlengesebb nevén: Hülye - Úr (a néhai Szuhay Balázs legemlékezetesebb megformálásában), ez egy ilyen ország, parizerrel eszik a kaviárt, mondta lelity- málóan a Mamiblú című örökbecsű tévéjáték egyik maffiózója, és tulajdonképpen igaza volt. Meghunyászkodásra lettünk szocializálva; aki eszik, nem pofázik, vagy ahogyan a hazai mondás tartja: magyar ember evés közben nem beszél. Azaz: csak bátran, barátaim, a kérdéseket nem feltenni, itt egy tábla csokoládé (mogyorós, van ám ott még, ahonnan ez jött), ellenben tessék csihadni. Szittya vérünk alkalomadtán aztán felpezseg, és szabdaljuk a beste labancokat, esetleg tévészékház előtt gyújtjuk a céges Oclaviákat, vagy odabent, a büfében torkoskodunk a krémesekből, esetleg tankot lopunk. Olykor merünk - akár vitatható ideológiák és indokok mentén -, lerázzuk magunkról a láncokat, mint, ugye, a kutya (komondor, kuvasz, puli vagy vizsla). Aki mer, az nyer. Egykoron a hazai rádióhullámokon szörfözve erről csupán Czigány György hétvégi zenei vetélkedőjéből szerezhettünk tudomást (Ki nyer ma?), aki felvetette a szólásszabadság egyéb formáit és lehetőségeit, csöndben maradott. Jó pár esztendeig. Kellett neki rizikózni, ugyebár. Élni általában annyi, mint veszélyben lenni - vetette papírra anno egy bizonyos Friedrich Nietzsche, aztán megbolondult (még aztán- abb megboldogult), mert a szeme láttára vertek agyon egy lovat. Nem tömegtüntetésen. Bizony, a világ telve vagyon veszélyesebbnél veszélyesebb dolgokkal. Elgondolkodhatunk, mi nagyobb kihívása a végzetnek: cunami-szezonban indonéz tengerparti szállodában szobát bérelni, iraki rendőrnek állni, ukrán rendszámú fekete Mercedest összekarcolni, kínai bányásznak lenni, francia helyi járatú buszon utazni, netán magyarországi utcai nagygyűlésen részt venni. Azok az ismerőseim, akik október 23-án kitévedtek a nyílt színre, egyöntetűen az utóbbira szavaznak. Manapság viszonylag ritkán fordul elő tudniillik, hogy az állampolgárok által fizetett karhatalom - az oszla- tás nemes szándékától vezérelve - kelta-ékszerűen óvodás és nyugdíjas csoportok közé vágtat, és ott virgoncán kardlapozik. Mielőtt még horthysta analógiát keresnénk, miszerint dehogynem, megjegyezném, hogy a korabeli csendőrfiúk kizárólag a felnőtt-korúak által látogatott, akkor illegálisnak és szélsőbalosnak minősített (ennek jogosságán vitatkozhatunk) kommunista párt rendezvényein tették. Különösképpen, hogy nem volt divatban a könnygázgránátok és gumilövedékek használata, ellenben azonosító számaik ott fény lettek a zubbonyaikon (hogy eztán lehetséges volt-e számon kérni a hatósági eljárás létjogosultságát, megint csak képezheti vita tárgyát). Bátor döntések szükségesek - érvelt kampányában és szlogenizál továbbra is a szocialista párt. Ennek utána azt nem értem, hogy a „há- rombizottságos” ülésen - ahol az Országgyűlés emberi jogi, rendészeti és nemzetbiztonsági komitéi találkoztak -, miért kellett bezárni az ajtót, az izguló közvéleményt a tévéfotelekbe kényszerítve. Hogy aztán (elébb) kisurranjon Kövér László, ex-titokminiszter, (utóbb) Szilvásy György kancelláriavezető, hogy (előbbi) a kackiás bajsza alatt hüledez- zen, (utóbbi) rebbenő szempillákkal ugyanazt közölje: a rendőrattakot provokáció váltotta ki. A színek és oldalak mások, az első ajtónyitó szerint a szocialisták ármánykodásáról, a második szerint a polgári jobb és a szélsőségesek együttműködéséről van szó. S azért a titkolózás, mert konkrét nevek merültek fel (így Szilvásy), és ezt a sötét konspirációt nem köthetik a halandó állampolgár orrára, mert még megrémül (befosik). Aztán mire ezt leírom, könnyen megeshet, hogy hazafelé menet a kancelláriaminiszter az útjába eső legközelebbi tévében elsóhajtja mindezt. S szeretném leszögezni, távol áll tőlem a két oldal összemosása, különösen ebben az esetben, mert - szerintem - elég egyértelmű, mi történt 23-án, és ki, kik a felelősök. Ám erről is szívesen nyitok vitát. (Végül is, Virág elvtárs, aki nem, a vászoné és múlté. Remélni merem.) Többnyire nem vagyunk bátrak, mink, halandók (négyévente választók) és ez így is van rendjén. Amikor elnéztem a nagyszabású ötvenhatos, forradalmáros, pólós, szerelmes filmünket (ami, szerintem, jó), például arra jöttem rá, hogy rabintézeti fogva tartásomkor a főzelék mellé dukáló kenyerem megvonása esetén már azonnal beval- lanék mindent, könnyű dolguk lenne kínzóimnak, egyetlen tüsszentésük hallatán bemószerolnám az aznapos csecsemőt is. Ezzel nem arra kívántam célozni, hogy merő egy szarember lennék (némelyek szerint: de), hanem alapban csendes-ülős kispolgár vagyok. Ám akadnak olyan pillanatok, amikor tömegesen az utcára seregiek, és ukrán rendszámú sötét kocsikat karcolgatok. Esetleg - ahogy balról ezt oly' előszeretettel sugallják - felhívom Viktort, hogy nincs-e neki valami bazinagy akkumulátora kölcsönben. T-34-eshez kéne. Geocaching - kincskereső kisországjáró A hazánkban még csak óvodáskorban tévő játék lényege, hogy a legkülönbözőbb helyeken elrejtett ládákat műholdas navigációs készülék, azaz GPS segítségével kutatják fel a résztvevők, így a kincskeresés izgalma mellett járják a természetet, megismerik hazánk és más országok nevezetességeit. Magyarországon közel ezerötszáz, régiónkban több mint száz „geoláda” várja megtalálóit. Az Amerikából származó szabadidős játék meghonosításakor sajnos nem találtak számára megfelelő magyar nevet, így az eredeti, geocaching (ejtsd: geokesing) elnevezésen vonult be a köztudatba, amely a görög geo, azaz föld és az angol cache, azaz rejtekhely szavakból ered. Ha mindenáron le szeretnénk fordítani, akkor az elrejtett kincs, azaz a „geocache” rendkívül találó „geoláda” magyarításának mintájára akár geoládázásnak vagy geoláda-vadászatnak is nevezhetjük. A természetjárást, az ismeretszerzést és a kincskeresés vadregényes izgalmát a legmodernebb technikai eszközökkel ötvöző hobbinak a lényege, hogy valaki egy szabadon kiválasztott, valamiért vonzó helyszínen egy ládát rejt el, az interneten közzéteszi a hely koordinátáit, mások pedig saját, vagy kölcsönzött GPS készülékük segítségével igyekeznek rábukkanni a kincsre. A sikeres felfedezés után természetesen nem szabad elvinni a ládát, hanem az abban elrejtett jelszó segítségével az interneten kell rögzíteni a megtalálás tényét. Hogy mégse üres kézzel végződjön a kincsvadászat, a ládában a tulajdonos és a későbbi megtalálók által elrejtett apró ajándékok - dobozos üdítő, plüssfigura, CD, sebtapasz és még ki tudja hányféle meglepetés - közül el lehet hozni egyet, ha a helyére teszünk valami mást. Hazánkban 2001. június 24-én kezdődött minden az első geoláda elrejtésével. A játék atyja, a Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület felügyelete mellett azóta mintegy másfél ezer kincs vadászható az ország legkülönbözőbb tájain. A ládavadászok népes serege november 18-án a tinnyei volt katonai bázison egy eseményládával ünnepli az ezerötszázadik geoláda megszületését. Az egyesület internetes portálján, a geocaching.hu oldalon olvashatók a játék szabályai, itt lehet regisztrálni az újonnan elrejtett ládákat, és itt lehet keresgélni a szóba jöhető úti célok között is. Erre az oldalra kell belépni annak is, aki úgy döntött, hogy kipróbálja a kincsvadászatot. Első lépésként regisztrálni kell, majd megkezdődhet a böngészés. A ládák között részletes keresőprogrammal lehet válogatni, így ha utunk például a Mátrába vezet, de azért hegymászó-felszerelést nem tervezünk magunkkal vinni, a feltételek megadása után a rendszer listázza a környéken kutatható célpontokat. Külföldi kalandvágy esetében a geo- caching.com oldalon keresgélhetünk. A szabályok szerint csak olyan helyen lehet elrejteni ládát, ahol a boldog megtaláló valamely természeti szépség, látványos túraútvonal, épületrom, vagy csodás panoráma miatt a kincslelés örömén túl más élménnyel is gazdagodhat, és a ládavadászattal nem károsítjuk a környezetet. A geocaching űzé- séhez szükség van egy GPS készülékre, azaz a műholdas globális helymeghatározó rendszerben működő kis szerkezetre, amely bár nem olcsó (50 ezer forinttól a csillagos égig), mégis egyre több háztartásban előfordul, sőt egyes szolgáltatóknál bérelni is lehet. A kiválasztott láda WGS84 rendszerben, fok és háromtizedes pontosságú szögpercben megadott koordinátáit ezután be kell táplálni a készülékbe és már indulhat is a kaland. Esztergom közelében például az északi szélesség 47° 48,7810', keleti hosszúság 18° 49,2570' ponton, 213 méteres magasságban, a Hideglelős keresztnél egy szikla alatt rejlik egy láda. Ha valaki azt gondolná, hogy ez így, a modem technika támogatása mellett gyerekjáték, és nincs benne semmi izgalom, az téved. A GPS ugyanis csak mintegy 5-10 méteres pontossággal képes meghatározni a helyet, így a célba érve kezdődhet utunk legizgalmasabb része. De mit is keresünk tulajdonképpen? A geoláda általában egy jól zárható műanyag, konyhai tárolóedény, rajta a pontos koordinátákkal és az interneten megadott névvel. A doboz tartalmának legfontosabb darabja egy magyar és angol nyelvű szabvány üdvözlőszöveg, amely azt a célt is szolgálja, hogy ha valaki véletlenül bukkan a geoládára, tudja miről is van szó, és ne vigye magával. Van benne ezen kívül egy napló, amelyben megtalálható a láda jelszava, az elrejtés ideje és a megtalálók bejegyzései, valamint íróeszközök és az ajándéktárgyak. Fontos, hogy élelmiszer ne legyen a dobozban, hiszen akkor nagyobb az esély arra, hogy az állatok megtalálják és tönkreteszik. A sikeres kincskeresőknek pontosan oda és úgy kell viszszaten- niük a ládát, ahogyan találták, a tulajdonos pedig köteles időről időre ellenőrizni a kincset, és sérülés vagy eltűnés esetén helyreállítani a hibákat. Ahhoz, hogy valaki saját geoládát helyezhessen el kedvenc terepén, egy kicsit küzdeni kell: legalább húsz sikeres kincsvadászaton kell túl lenni. Nemcsak hagyományos geoláda létezik azonban, hanem virtuális is, amikor a helyszíneken található feliratok, információk segítségével lehet megfejteni a jelszót, a multiládákat pedig több helyszín felkeresésével lehet megtalálni úgy, hogy a következő úticél koordinátái mindig a már fellelt láda naplójából derülnek ki. A már említett „eseményláda” valójában egy-egy társas összejövetel, amely esetében a sikeres megtalálás a részvételt jelenti, a mozgó ládák pedig vándorolnak vagy egy meghatározott cél - például az országos kéktúra vonalán - vagy a megtalálók szándéka alapján. A geocaching mindenkinek tartalmas és érdekes időtöltést nyújt: iskolás csoportok, munkahelyi kollektívák, babakocsit toló házaspárok, és kisgyermekes családok is találnak maguknak megfelelő, megközelíthető, vagy éppen igazi kihívást jelentő ládát. • Gábor Éva Próbáljuk ki! Akinek írásunkat olvasva kedve szottyant a ládavadászatra, és ismeri Esztergomot, egy kis ügyességgel GPS nélkül is tehet egy próbát. A geocaching.hu oldalon megtalálható az Esztergomi séta nevű virtuális geoláda. A kilenc helyszínt egy négy kilométeres túra keretében végigjárva a szobrokon, épületeken található feliratok és egyéb információk segítségével megfejthető a tizenhárom karakteres jelszó, amelyet regisztrálva megkezdhetjük kincsvadászi életünket, és már csak egy GPS no meg tizenkilenc találat kell ahhoz, hogy saját ládánk lehessen.
