Hídlap, 2006. november (4. évfolyam, 216–236. szám)
2006-11-25 / 233. szám
HÍDLAP • 2006. november 25., szombat Gulya István írása Svédcsavar Hát felkerekedtek. Megfogadták a miniszterelnök szavait, miszerint el lehet menni, ha nem tetszik. Nem tetszett. Elmentek. Működik ez a svéd agyelszívás. Legyinthetünk persze, hogy azért indultak útnak, mert már bejárták Baranyát és újabban Tolnát (a mondás szerint pont fordítva, ugye), és mivel a vérükben van a vándorlás, máshol vágyták, hogy a sors kaput-teret nyisson a számukra. Kergethetjük az okokat, mint mezei rendőri vezetők a felelősöket, úgyis, mint egymást (történelmi léptékkel: Rommeltakantás, haha). Gyárthatunk összeesküvés-elméleteket - öreges-jó szokásom szerint én gyártok is -, hogy sanda pénzszerzési okok húzódnak a háttérben, miszerint az „utaztatók” (nem a fapados légi járatokra gondolok) jót kaszálnak, azaz lenyúlják a naiv delikvenseket. Előítéletesen bólogathatunk, hogy hát, ja, csak egyszeri menetdíj terheli őket, a visszautat a svédek fizetik. Ók kvázi mintegy felerészben megvalósították azt, amiről köpcös kis vodkás-Gyula anno ábrándozott: az ingyenes repülőjegyet. S ha már szocialista kormányember. A leplezetlen fajgyűlölettel határos (ami legfeljebb csak a kocsmákban eltűrt), hogy Polgár Viktor (nem a Zorbán) külügyi szóvivő megjegyezte, „minden bizonnyal azért éppen Malmö városába utaztak ki az érintett magyar állampolgárok, mert az egyik, úgynevezett fapados, olcsóbb légitársaságnak van oda járata”. Igen, és ha így is van? És? És a szóvivő hozzáfűzte okosan-ügyesen, hogy a Külügyminisztérium honlapjára tájékoztatót tettek fel a svédországi foglalkoztatási szabályokról. Most őszintén. Ön hány romát látott már internetezni? Én annyiszor láttam cigányt a klaviatúra fölött, mint ahányszor igazat mondani hallottam MSZP-és miniszterelnököt. Tulajdonképpen mindegy, miért kelnek útra a magyarországi romák. Útra kelnek, és ez a lényeg. Mindenki, ugyebár, mást lát - sejt és gyanít - a motivációs okok között, én azt, hogy rosszabbul élnek. Nem négy éve, mint valaha. Természetesen létezik a sztereotípia - mint minden ilyennek, ennek is van alapja - a fukszokkal aggatott, új (lehetőleg nagy és német gyártmányú) verdában a szociális segélyért (Polgár Jenőhöz) befáradó honfitársunktól. De nagyon sokuk, meg merem kockáztatni: a többségük kínlódik, próbálkozik, és tisztességes ember, és az első áldozata a megszorítások kiváltotta leépítéseknek, vagyis ha valahonnan ki kell rúgni valakit, őt rúgják ki, vagy üresedés esetén biztosan a sorban utolsó, akit felvesznek. Bizton tudom. Nem tagadom, személyesen érintett vagyok, nővérem mostani élettársa (két, figyelem, hazai specialitás: alkoholba bódult férjet követően) egy roma fiatalember (az unokahúgomé meg egy néger, nálunk rajzolódik ki ám élesen a karácsonyi fehérhavas kontraszt), aki nyűglődik, munkát keres, és örül, ha legalább az alja jut neki. A vándorlás nem megoldás. A svédek vikingsisakjuk tülkeit egymásnak koccintva csak röhögnek, miszerint nincs olyan, hogy egy uniós tagország állampolgára egy másik uniós államban politikai menedékjogot kér, és tényleg nincs, azaz különösebb erőlködés nélkül eléküldhetik a fenébe a romákat. De hát mit tegyen, ki máról a mára él, és reménye sincs arra, hogy ez megváltozik? Szajkózom régtől én is, mások is, nálamnál jóval kiműveltebb emberfők, egyedüli megváltás a cigányság számára az oktatás- ban-nevelésben rejlik, tehát éppen nem megvonni kellene erről a területről, hanem többet áldozni rá. Szűkebb pátriámban is próbálkoznak a máriás testvérek, lassan termő gyümölcsöt hoz az ültetett fájuk, de hoz. Tudom, tudják. Darázsfészekbe nyúltam (nyúltunk), hiszen a probléma - a cigányok vándorlása, egyáltalán a romák helyzete (ami papíron jó, veri a mellét szeretett reklámkormányunk) - nem mai keletű. A közelmúltból emlékezhetünk a strasbourgi herce-hurcára, amikor a zámolyi cigányok sprinteltek Franciaországba. Igen, részben a felelősségre vonás elől, merthogy a romasoron agyonvertek - valakik - egy nem roma fiatalembert; és igen, mindössze nyolc család kapott lehetőséget, hogy odakint új életet kezdjen, a többi jöhetett haza, némelyik fémgyűjtő szenvedélyétől vezetve olyan szuvenírrel, mint a starsbourgi csatornafedél. És igen, hírlett, hogy a KGB utódszervezete sugallt, bujtott fel, hogy spuri, srácok, hogy aztán hazánk minél kedvezőtlenebb színben tűnjön fel az uniós csatlakozáskor. És belénk nyilallhat a „kanadai divat”, hogy a kilencvenes évektől 2001-ig több ezer magyarországi roma folyamodott menekültstátusért a juharszirupos-leveles északon, aminek az lett a következménye, hogy Ottawa vízumkényszert vezetett be a magyar állampolgárokkal szemben. A mostani történetben engem az érdekel, hogy a szegregált roma közösségekbe is mintha behatolt volna a jövőtől való félelem. Ami gyakorta már a jelen - erre bizonyságul éltem meg, amikor hajnali egykor kiautóztam a kocsiból a benzint, mert nem volt pénzem tankolni (kb. három litert, uszkve hétszáz forintért), és ha nincs derék autószerelő barátom (örök hála, Krisi), akkor egy nagy zsíros tetemet találnak reggelre az út mentén. Mindenki úgy menekül, ahogy tud. Vagy ahogy lehet. Amikor beszédbe elegyedek manapság' szinte bárkivel, és a szó netán a jelen Magyarországára terelődik, az adott illető (meg én is) megjegyzi, hogy ha tehetné, menne. Csak hát itt van a családja, a barátai, itt nőtt fel stb. És még pislákol haloványan benne a haza- szeretet. Postumus V. László király hídlapmagazin _______________________________________________________ N égy hónappal apja halála után született, ezért Utószülött Lászlónak is hívják. 1445 és1457 között uralkodott, jószerével gyermekként. Apja Albert magyar, német és cseh király, anyja Luxemburgi Erzsébet. Amikor László megszületett, a magyar rendek - Hédervári Lőrincz nádor támogatásával - már megválasztották királynak a Lengyelországból behívott I. Ulászlót, azonban V. László anyja a magyar királyi koronát krimibe illő módon Helene Kottannerin nevű udvarhölgyével ellopatta a visegrádi várból, és Bécsújhelyre vitette. Állítólag a korona tetején lévő kereszt ekkor hajlott el... Az 1444. november 10-i várnai csata után majdnem kétéves interregnum következett, ugyanis nem lehetett biztosan tudni, hogy I. Ulászló valóban elesett-e, vagy túlélte a vesztes csatát. Ezzel szemben a magyar országgyűlés Hunyadi Jánost választotta kormányzónak, a csehek pedig Podjebrád Györgyöt tették meg régensük- nek.1451 őszén Frigyes, római császárrá koronázására, magával vitte Rómába Lászlót is. Ekkor az alsó-ausztriai rendek beleegyezésével is, Einzinger Ullrich gróf biztatására, Wendell Gáspár nevelő megpróbálta megszöktetni a fogoly gyerekkirályt, de a cselszövés kitudódott, és maga a nevelő is börtönbe került. 1452. március elején a magyar és az alsó-ausztriai rendek, akikhez közben csatlakoztak a felső-ausztriai, a cseh és morvaországi rendek is, szövetségre léptek Frigyes ellen, és június 20-án, amikor Frigyes a gyermek Lászlóval Bécsújhelyre érkezett 16 ezres osztrák és cseh haderő kerítette be őket. A fegyveres erő megtette hatását, mert a császár a 13 éves Lászlót Ciliéi Ulrik grófnak átadta. László ekkor, nyilván Ciliéi és a környezetében lévő más főurak segítségével, november 11-re Bécsbe (tehát példátlan módon az ország határain kívül) országgyűlést hívott össze, ahol a magyar rendek nagyszámban meg is jelentek. Jelen volt maga Hunyadi János is, akinek kormányzói tisztsége megszűnt, és Magyarország „királyi főkapitányává és a királyi jövedelmek kezelőjévé” nevezték ki, de hatalmi helyzete nem változott, lényegében továbbra is kormányzóként járt el. Enea Silvio, sienai püspök, Frigyes császár bizalmasa, elfogultan és rosszallóan írta le az ifjú király egy bécsi napját: „Reggel, alighogy ágyából felkel, görög csemegeborral és cukorba főtt dióval kínálják, mely után misét hallgat, majd amikor termeibe visszatér, terített asztál várja, szárnyas sültekkel és magyar borral. Ebédre mindig legalább tizenhárom fogást és erős osztrák borokat szolgálnak föl, ezalatt bohócok, énekesnők és táncosnők előadásaikkal a király érzékiségére hatnak, míg gyenge elméjét hízelgő udvaroncok a nagyság álomképeivel töltik meg. Ebéd után a király pihen. Mikor felébred, erős bor és gyümölcsbefőtt az érzékeket új gyönyörökre teszik fogékony- nyá. Ekkor a király néha a tanácsosokkal tart megbeszélést, de legtöbbször a városba lovagol kecses hölgyek látogatására. Visszajövet készen találja a vacsorát, mely válogatott gyönyöreivel késő éjjelig tart. És ennek dacára lefekvés előtt újból borral és cukros gyümölccsel kínálják.” 1453. szeptember 28-án az osztrák rendek, Hunyadi és Podjebrád egyetértésével, eltávolítják Ciliéi Ulrikot László környezetéből. Utána Lászlót Prágába viszik, és Podjebrád felügyeli, gyakorlatilag foglyul tartja. Magyarországon pedig Hunyadi marad a tényleges úr. Enea Silvio jegyezte fel az osztrák és magyar főurak cinikus mondását: „Mi vadásztunk, de a vad a cseheknek jutott!” Közben újból László király közelébe kerül Ciliéi Ulrik, és utána elkezdődik harca a hatalomért Hunyadi Jánossal. 1455. február 6-án László, uralkodása óta először, megérkezik Budára (ekkor 15 éves), de miután elég hűvös fogadtatásra talált, május végén máris visszatért Bécsbe. 1456. augusztus 11-én, a nándorfehérvári csata után nem sokkal meghalt Hunyadi János. Az 1456-i októberi futaki országgyűlésen Ciliéi Ulrik lett Magyarország kormányzója. Az országgyűlésen Hunyadi László, Hunyadi János másik fia, Hunyadi Mátyás testvére, csak azzal a feltétellel jelent meg, hogy az apja által kezelt királyi vagyonokról nem kell elszámolnia, egyben megígérte Nándorfehérvár, mint királyi birtok, átadását. László 4000 fegyveressel 1456. november 8-án érkezett hajón Futakról Nándorfehérvárra. Kíséretében volt természetesen Ciliéi Ulrik is. Hunyadi László nagybátyjával Szilágyi Mihállyal sajkán a király elébe ment. A királyt, Ciliéit, és még néhány urat a várba hívták, de a kíséretet alkotó fegyveresek előtt a várkapukat hirtelen bezárták. Másnap Hunyadi László Ciliéit, rövid szóváltás után, karddal megölte, majd a fiatal király a Hunyadi fiút - nyilván a kényszer hatása alatt - az ország főkapitányává kinevezte. Buda felé hazatértében a király Temesvárott időzött, ahol Hunyadi János özvegye, Szilágyi Erzsébet előtt meg kellett esküdnie, hogy Ciliéi haláláért a Hunyadi testvéreken nem áll bosszút. Ennek ellenére 1457. március 16-án Hunyadi László feje, a halálos ítélet kihirdetése után, a hóhér pallosától sújtva a porba hullt. Öccse, Mátyás megmenekült, őt a király május második felében magával vitte Bécsbe. Közben Hunyadi János özvegye és Szilágyi Mihály Erdélyben valóságos polgárháborús állapotokat idéztek elő, júniusban a király melletti hűségüket hangoztató besztercei és szebeni szászokra támadtak, Besztercét felgyújtották, sokakat kivégeztek vagy megcsonkítottak . A Prágába 1457. szeptemberében megérkező királynak találkozója volt jegyesével, VII Károly francia király Madeleine nevű leányával, ám 1457. november 23-án, három napig tartó rosszullét után, váratlanul meghalt. Halálával kapcsolatban okkal merült fel a mérgezés gyanúja, de 20. századi kutatások alapján inkább az gyanítható, hogy fehérvérűség (leukémia) végzett vele. így ért véget mindössze 18 évesen egy reneszánszkori magyar király regényes élete. • Rajner Alexandriai Szent Katalin November 25-e Alexandriai Szent Katalin ünnepe. Talán kevés szentet mondhat magáénak az egyház, akinek személyét annyi legenda és csodás esemény övezné, mint épp Katalinét, és kevesen vannak Krisztus követői közül azok is, akiket oly sokan és széles körben tekintenének védőjükként, oltalmazójukként a későbbi századokban, mint az Alexandriában élt szép királylányt. Amikor Maxentius császár a városba látogatott, halálos ítélettel fenyegették meg mindazokat, akik nem áldoznak a bálványoknak. Katalin a császár elé lépett, és keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény. Bátran vallomást tett arról, hogy egyedül Krisztust követi. A császárnak tetszett Katalin okos beszéde. Sürgősen Alexandriába hívatta birodalma leghíresebb ötven filozófusát. A tudományukra hiú bölcselők azonban egymás után hajoltak meg Katalin érvelése előtt. A császár dühében máglyára ítélte valamennyit. Amikor ezeket jajgatások közepette a vesztőhelyre vitték, Katalin azzal biztatta őket, hogy a tűzhalál pótolhatja a keresztséget, és ha hisznek, elnyerik az örök életet. A császár ezután fölkínálta Katalinnak a császárnői trónust, s ezzel burkoltan a házasságot, azzal az ígérettel, hogy minden városban szobrot állíttat neki. Katalin egyértelműen visszautasította ezt is. Ezután Maxentius erőszakhoz folyamodott: letépetté Katalinról ékes ruháját és ólmos ostorokkal megostoroztatta. Börtönbe vetették, de az ott töltött tizenkét napot Katalin térítésre használta föl: amikor a kíváncsi császárné eljött, hogy esetleges ellenfelét megnézze, a kíséretében lévő testőrtisztre Katalin olyan hatással volt, hogy a kétszáz katonájával együtt kereszténnyé lett. Ekkor a császár halállal kezdte fenyegetni Katalint. Készíttetett egy késekkel fölszerelt kerekekből álló kínzószerkezetet, ami félelmetes zajt keltett. Katalin azonban nem rémült meg. Amikor meg akarták ölni, a legenda szerint angyalok mentették meg, és a széttört kerekek darabjai sok katona halálát okozták. A látványtól megrémült tömeg tiszteletet adott „a keresztények hatalmas Istenének”, s maga a császárné is kérlelte urát, hogy hagyjon föl a harccal, amelyet Isten ellen folytat, sőt ő is megvallotta, hogy hisz Krisztusban. Erre a császár őt is megkínoztatta, majd a testőrtiszttel és a kétszáz katonával együtt lefejeztette, s kiadta a parancsot, hogy Katalint is fejezzék le. A vesztőhelyen Katalin arra kérte az Urat, hogy mindazok, akik Krisztus szeretetéért megemlékeznek róla, bőséget lássanak kenyérben és borban, testük egészséget nyerjen és minden földi jóban részesüljenek. Akik tisztelik őt, azokat óvja meg Isten a természeti katasztrófáktól, betegségtől, s főleg a hirtelen haláltól. Aki segítségül hívja az ő nevét, testének tagját el ne veszítse, egészséges gyermeket szülhessen és meg ne haljon gyermekágyban. Utoljára bűnbocsánatot kért az őt segítségül hívók számára. Miután a mennyből hang hallatszott, amely jelezte, hogy kérései teljesülni fognak, fejét a hóhér kardja alá hajtotta. Ami ezután történt, az a legenda szerint nyilvánvalóvá tette, hogy Katalin kiragadtatott e földi világból: amikor feje lehullott, testéből nem vér, hanem tej folyt. Majd angyalok jöttek, fölemelték a testét és elvitték, hogy a Sinai-hegyen temessék el. A középkorban széles körben és nagyon bensőségesen tisztelték szüzességéért és bölcsességéért is. Mivel a hit igazságát oly hatásosan védte, a teológusok, filozófusok és ügyvédek védőszentje lett. A párizsi Sorbonne egyetem pecsétjébe is az ő képét vésették. • -a -r
