Hídlap, 2006. szeptember (4. évfolyam, 173–194. szám)
2006-09-23 / 189. szám
hídlapmagazin 2006. szeptember 23., szombat • HÍDLAP III Én álmodok meg mindent Imre Tibor, a dream home-építész A mogyorósbányai Leonardo étterem, a dorogi Time Gate kávézó, a Pizza Nahát és a Spartacus pizzéria, a Duna Plazabeli Promenád étterem, a komáromi Kempelen középiskola aulája, a szigetszentmiklósi Küklopsz diszkó, az esztergomi 47-es dokk diszkó, valamint a legújabb itteni alkotása, a pilis- csévi Szeráj diszkó, hogy csak, a legismertebb belső építészeti munkáit említsük. Egyedi impressziók alapján készült funkcionális építészeti „terei” magukon viselik az alkotó fantáziavilágát. S hogy ne legyen egyszerű megérteni, Imre Tibor életének másik fő területe a tánc. E két eltérő világról és pályáról kérdeztem a dorogi származású mestert.- Belső építészet és tánckoreográfia. Ez a két, egymástól eltérő „profil” hogyan fér el egymás mellett?- Gyakorlatilag nekem egy vas- és fémszerkezet lakatos szakmám van. Emellett semmilyen tanult végzetségem nincs. Ugyanakkor van egy belső inspirációm, ami mind a két dolgot, az építészetet és táncot irányítja. A táncnál egy kicsit „rásegítettem” erre, mert 1983-ban beiratkoztam egy iskolába. Nem tudom, hogy szerencsémre vagy szerencsétlenségemre, de ekkor eldöntöttem magamban, hogy táncolni fogok. Ezt a másfél éves sulit jelesre végeztem el. Ennek köszönhetően a tanulmányokat követően Győrben helyezkedtem el két helyen is, mint táncos. Érdekes talán, hogy anyagilag nem sok jóval kecsegtetett ez a szakma, de lelkiekben nagyon sokat adott, és nagyon szerettem csinálni. Annyira, hogy külföldön is táncoltam, például Olaszországban és Szíriában, ez utóbbi helyen egy évig dolgoztam. Az építészet ezután jött be a képbe. Elhelyezkedtem egy fővárosi dekor stúdióban, ahol Hédics Nándor grafikusművész volt az oktatóm, s mesterem. Tőle tanultam meg mindent. Ez egy meglehetősen intenzív időszak volt, reggel 9-től este 9-ig dolgoztam, tanultam. Az első komolyabb belső építészettel kapcsolatos munkám a szigetszentmiklósi Küklopsz diszkó volt, tulajdonképpen ezzel indult ez a pályám. Érdekesség, hogy ehhez a helyhez két egyenként hatméteres maya indián szobrot, valamint néhány falfestményt, félplasztikát és szobrot csináltunk a bejárathoz és belülre.- Egyértelmű volt, hogy maradsz ennél a szakmánál?- Igen, a Küklopsz után jött az esztergomi 47-es dokk diszkó. Itt már gyakorlatilag egyedül készítettem el ennek a szórakozóhelynek a teljes belső fazonját, a gipszmintákat, alakokat, díszeket. Itt már kibontakozott előttem a műveletek sokrétűsége, a munkában részt vevő iparosok közötti összhang és a tervezői instrukciók fontossága. Ezzel egy időben szűnt meg a fővárosi dekoros munkahelyem, átkerültem egy nyomdaipari grafikát alkalmazó munkahelyre, ahol óriásplakátokat készítettünk. Ezt követően a City Light-nál dolgoztam, ami azért volt jó, mert ezen cég révén jutottam el a Duna Plaza-ba, az akkori egyik legnagyobb bevásárlóközpontba. Itt természetesen jó ajánlatokat kaptam az egyik barátommal. Az egyik étterem homlokzatát kellett például megcsinálnunk. Ebbe azért mertem belevágni, mert ezelőtt terveztem és kiviteleztem egy nagyobb épületet, mely Mogyoród mellett volt és Fenyő Miklós rock and roll-zenész művészeti felügyelete alatt épült. A Hotel Menthol nevű helyhez hasonló volt tehát a Duna Plaza-ban lévő Promenád étterem kialakítása is, s ahogy Fenyő is, úgy a Promenád üzemeltetője is elégedett volt az eredménnyel.- Ekkor már sokszor kerestek, illetve egy-egy belső építészeti munkád nyomán kértek, hogy az előző helyekhez hasonló módon „fazonírozd” az adott szórakozó- vagy vendéglátó-ipari létesítményt.- Igen, ekkor már valóban így volt, sok kisebb helyet és nagyobbat, és jópár magánlakást is terveztem és kiviteleztem. A határ a csillagos ég volt, illetve a megrendelő pénze. Ekkorra már elmondhattam, hogy rendesen meg tudtam élni ebből a munkámból is úgy, hogy emellett minden gipszkartonos, festő munkát elvállaltam.- Abbamaradt ekkor a tánccal való kapcsolatod?-Nem, Nagy Margit, aki az esztergomi Carmen tánccsoport vezetője rendszeresen vissza-visszahívott egy- egy koreográfia elkészítése okán. A tánc szeretete, maga a tánc világa megmaradt bennem, de a megélhetést ekkor már egyértelműen az építészet adta. De azért nálam ez nem ilyen egyszerű, lehet, hogy holnap szőtteseket, fafaragásokat akarok majd készíteni, más lesz az irány.- Minek definiálod magad?- Belső építésznek. Én ugyanis nemcsak a design-t, de a teljes új közműrendszert is megtervezem és a munka végéig „művezetem”. Egy csak arra az épületre, szobára kialakított imágó mellett tehát az összes azt szolgáló technikai megoldást is beleviszem a munkába. A megrendelő például annyit mond el nekem, hogy szeretne egy nappalit vagy egy barlangfürdőt. Onnantól kezdve én álmodok meg mindent, ő már nem is bonyolódik bele. Ezek egyfajta dream home-ok, álomotthonok lesznek az átalakítás után. De jó példa az álmokra, az inspirációkra a dorogi Time Gate kávézó, amit - nem titok - a katalán építészzseni, Gaudí munkáiból merített ihlet alapján készítettem el. A dolog akkor működik, ha mi ketten találkozunk; egy, aki meglátja az adott helyben, hogy mit lehet belőle kihozni, és egy másik, aki majd lakik, dolgozik benne és bevállalja az új kialakítást, mert megtetszik neki.- Dorogi születésű vagy, bár most már Budapesten élsz. Melyek voltak ifjúságod idején a kedvenc helyek, ahová eljártatok a haverokkal?- Mivel nagyon szerettem táncolni, dorogi művelődési ház diszkójába, az esztergomi Tökház nevű diszkóba, illetve számtalan más ilyen helyre jártunk. Ez a 70-es évek végén, a 80-as évek elején volt, az akkori divatnak megfelelően, a két választható fazoncsoport közül én az úgynevezett „popper” oldalt erősítettem. Ugyanakkor nagyon is kedveltem a „másik fél” zenéjét, az Eddát és az ehhez hasonló muzsikákat is. Én is ugyanúgy elmentem az 1979-es Dorogi Rock Fesztiválra, ami akkoriban országos szinten egyedülálló esemény volt, ma talán a Sziget Fesztiválhoz hasonlíthatnám. Akkor ott mindannyiunk kedvencei léptek fel, mint például az említett Edda vagy a Karthago. A tánc és a zene mellett számomra az ifjú évek egyik legnagyobb felfedezése volt az irodalom. A szakmunkásképzőbe volt egy tanárunk, aki megszeretette velem a verseket. Ennek hatására indultam el különböző versmondó versenyeken. A szakmunkás iskolák olvasótáborában ismertem meg Árvái Ferenc szobrászművészt, aki rendkívül meghatározó volt későbbi pályafutásommal kapcsolatban.- Milyen a kötődésed szűkebb hazádhoz?-Jelenlegi munkáim 30-40 százalékát Esztergom és Dorog környékén végzem, a többi a fővárosban és más nagy városokban készül. Itt és másutt is azon dolgozom most is, hogy például egy fiatal, aki betért egy szórakozóhelyre, megkapja azt a kellemes, külső szép világot, amit mi fiatalkorunkban nem. • Pöltl „Oxi” Zoltán A Kelenhegy vértanúja Budapesten, az Erzsébet híddal szemben a régi Kelenhegy sziklái között áll Jankovics Gyula alkotása, az első magyar vértanú, Szent Gellértnek hatalmas bronzszobra. A szobor magasra emelt jobbjában a keresztet tartja a magyarok városa fölé, hirdetvén ezzel, hogy a nemzet a kereszt jegyében született, és annak védelme alatt áll. Gellért volt a magyar nép első nagy térítője. Származását tekintve viszont nem magyar: az Itáliában született főpapot a véletlen hozta hazánkba. Szent Gellért életének eseményeit két legenda őrizte meg, melyek jóval halála után íródtak. Az biztosan tudjuk, hogy Itália egyik legjelentősebb városában, Velencében született, köztiszteletnek örvendő patríciuscsalád gyermekeként. Szülei a György nevet adták neki. Édesapja, Sagredo Gellért kalmár volt. Ötéves korában súlyosan megbetegedett, ezért szülei a bencések Szent György tiszteletére alapított monostorába vitték, és felajánlották a lovagszentnek. Megígérték, ha a kis György felépül, ő is felölti a szerzetesi csuhát. A kisfiú egészsége helyreállt, és a szerzetesek iskolájában tehetségével hamar kivívta tanárai megbecsülését. Tizenöt éves volt, mikor édesapja a Szentföldre zarándokolt és ott meghalt. György ekkor édesapja emlékére a Gellért nevet vette fel. Hamarosan édesanyját is elvesztette. Huszonöt éves korára Gellért mintaszerű szerzetessé vált tudományban, imádságban, önmegtagadásban és munkában egyaránt. Vilmos apát javaslatára ezért Bolognába küldték tanulni. Visszatérte után hamarosan hajóra szállt. A Szentföldre szeretett volna eljutni. Egy vihar miatt azonban Isztria partvidékén kötöttek ki. A kényszerű várakozás során a Szent András kolostorban találkozott Razin pannonhalmi apáttal, aki Rómából hazafelé tartva rábeszélte, hogy kísérje el őt, és látogassa meg a magyarok istenfélő királyát, Istvánt. A legenda szerint 1015 júliusában érkezett meg Pécsre Mór püspökhöz, akivel István királyhoz ment Székesfehérvárra. Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én a király a főurak kíséretében a hatalmas fatemplomba vonult, hogy Szűz Mária mennybemenetelét megünnepelje. Ezen az ünnepen egy számukra ismeretlen pap lépett a szószékre - Gellért. A szónoklat után - a legenda szerint - Gellért lelkében elragadtatva egy hegyet pillantott meg, melynek sziklái közt holtan látta önmagát, összetört tagokkal véresen feküdni. Megértette az Úr üzenetét: nem a Szentföldre kell mennie, hanem itt kell maradnia, mert itt fogja elnyerni a legnagyobb mennyei ajándékot: a vértanúság koronáját. Istvánnak nagyon tetszett a szónoklat, ezért az ünnep elmúltával Gellértet a palotában tarttatta, és fiának, Imre hercegnek a nevelését bízta rá. 1028-ban, miután István király hadai Ajtony vezért a Maros vidékén legyőzték, sor kerülhetett a kilencedik egyházmegye szervezésére, és István Gellértre bízta a püspökség, valamint a káptalan, a káptalani iskola és a papi utánpótlás megszervezését. Ennek Gellért és társai becsülettel eleget tettek, és a Csanádi iskola híre gyorsan teijedt. A keresztény és európai értékrendnek a védelmében került szembe Aba Sámuellel, aki uralkodói tetteivel nem követte az 1038-ban sírba szállt Szent István példáját. Az 1044-es év tavaszán Aba Sámuel Csanádon tartózkodott, és 50 ellene szervezkedő főurat kivégeztetett. Az április 22-i, húsvétra tervezett koronázást Gellért megtagadta, s félelmetes, prófétai szavaiban megjósolta a király halálát, a pogánylázadást és saját vértanúságát. Gellért ezzel megnyitotta a magyar püspökök azon sorát, akik a hatalommal is szembeszállva védelmezik az igaz értékeket. Péter király uralma ellen 1046-ban a Tiszántúlon lázadás tört ki, amelyhez a pogányság visszaállítását követelők a békési Vata vezetésével csatlakoztak. Gellért püspöktársaival az ősz első napjainak egyikén Székesfehérvárról Budára igyekezett, hogy ott fogadja az oroszok közötti számkivetésből visszatérő Vazul-fiakat. Egyik este Diósd községben vacsora után megjövendölte püspöktársainak, hogy az volt az utolsó vacsorájuk. Másnap, 1046. szeptember 24-én misét mondott a Szent Szabina-templomban, ahol szintén megjövendölte vértanúságukat, és azt is, hogy társuk Beneta püspök nem fog részesülni a vértanúság dicsőségében. Még aznap, a Buda felé tartó püspököket egy lázadó pogány csapat elfogta a pesti révhez közel, s egy kivételével megölték őket. Gellértet taligára tették, és a Kelenhegyről (a mai Gellért-hegy) letaszították, majd „mellét dárdával átütötték; ezután egy sziklához vonszolták, és agyvelejét szétloccsantották.” Az első magyar vértanú holttestét a pesti oldal Bol- dogságos Szűz templomában temették el először, majd Csanádra vitték. Sírja körül egyre több csoda, rendkívüli gyógyulás történt. A spontán módon kialakult népi kultuszt követte a hivatalos szentté avatás 1083. július 26-án, Szent László király kérelmére. • P. Rein
