Hídlap, 2006. augusztus (4. évfolyam, 150–172. szám)
2006-08-12 / 159. szám
hídlapmagazin 2006. augusztus 12., szombat • HÍDLAP III Fontos, hogy több kapoccsal kötődjek Esztergomhoz... Tizenhét évesen indult a rádiós pályán és mindegyik esztergomi rádiónál dolgozott. Ezt követően pályája tehetségének és „beszélőkéjének” köszönhetően meredeken ível felfelé. Először a legendás Radio Bridge-nél, majd az országos ismertséget hozó Sláger Rádiónál kap lehetőséget, hogy saját műsort vezessen. Argyelán Krisztina a budapesti rádióstúdió mikrofonja mellett esztergomi színjátszók és énekkar tagja is.- Főként a Sláger Rádióban hallhatjuk, ott dolgozik. A fővárosi munkahely mellett mennyire tartja a kapcsolatot Esztergommal ?- Már nem lakom Esztergomban, de itt élnek a szüleim és két testvérem, és tulajdonképpen hetente kétszer eljövök ide. Nagyon fontos számomra a családi összetartás. Emellett lényeges, hogy jelenleg is az esztergomi Dobo-gó Színpad tagja vagyok, hiszen itt érettségiztem a Dobó Gimnáziumban.- Milyen produkciókban láthatta eddig Önt a helyi közönség ?-A Te édes, de jó vagy..., A dzsungel könyve, a Padlás című darabokban játszottam, illetve ezekben különböző háttérmunkákat is végeztem. Ezen kívül tagja vagyok az Ars Musica énekegyüttesnek, melynek vezetője Vereczkei Attila, az ismert karnagy. Ez utóbbi zenei elkötelezettségem miatt hetente járok próbákra, szintén ugye Esztergomba. Azért van szükségem ezekre a lehetőségekre, mert számomra fontos, hogy minél több kapoccsal csatlakozzak Esztergomhoz.-A királyvárosban jelenleg „fesztiválidény’’ van, adó- dik-e módja ellátogatni a sok program valamelyikére?-A várszínházi előadásokat amikor csak tehetem megnézem, de szívesen sétálgatok természetesen a Kis-Duna parton lévő fesztiválok bármelyikén. Ezen kívül - lehet, hogy kővel dobálnak meg ezért, de - én nagyon szeretem az esztergomi Aquasziget élményfürdőt. Nagyon szívesen járok oda, mert számomra kellemes kikapcsolódást és igazi felüdülést jelent. Ez talán az építményből fakadó esztétikumból és az ott kapott fantasztikus élményekből adódik. Kedvencem a wellness részleg, azt mindenkinek szívesen ajánlom. Úgy látom, hogy a városnak nagy szüksége volt erre a komplexumra.- Ön a TV2 csatorna hangja is. Ez a különleges lehetőség egyenes folytatása az eddigi rádiós munkáinak?-Ez a „continuity voice”, amely egy adott tévés csatorna műsorait kínáló hang. Nem egy ismert hangot keresett ez a televízió erre a feladatra, hanem egy úgymond családias, melegséget sugárzó hangot, amely a tévécsatorna által támasztott követelményeknek megfelelt.- Esztergomból indult a médiabeli pályája. Hol dolgozott itt?- Először a Rádió Esztergomban kezdtem tizenhét éves koromban. Ez a rádió akkor még egy közszolgálati médium volt. Emlékszem az első feladatom egy ünnepi műsorhoz tartozó vers elszavalása volt, majd később esti mesét olvastam a gyerekeknek. Ezt követően egy nyáron át dolgoztam a reggel hattól délig tartó műsorsávban. Amikor megszűnt a Rádió Esztergom és létrejött az Új Rádió Esztergom, akkor ide is jelentkeztem. A megújult médiumnál két és fél évig dolgoztam.- Közben alakultak olyan szakmai kapcsolatai, amelyek arra mutattak, hogy más rádiók felé lesz továbblépés?-Nem. Én ekkor még nem gondoltam arra, hogy ebből akarok megélni. Ez akkor egy hobbinak tűnt, amivel minimális pénzt is lehetett keresni, nekem, mint egyetemistának. Az ELTE magyar szakára jártam, magyartanárnak tanultam. Amikor ott hagytam a Rádió Esztergomot, rögtön hívtak a szintén esztergomi Kék Duna Rádióba, így ott folytattam a rádiózást. Meg kell, hogy mondjam, hogy ez volt az a hely, ahol az első komoly szakmai alapokat elsajátíthattam, ahol rengeteget lehetett tanulni a rádiózásról, ahol a mikrofon, a hallgató tiszteletét megtanulhattam. A mai napig meg is maradt az a meggyőződésem, hogy a hallgatóság iránti alázatot a vidéki médiában jobban megtanulja az ember.- Hogy került a fővárosi Radio Bridge-hez?- Egy nagyon jó barátom, Rátkai Tamás, aki azóta a Rádió 1-nél dolgozik, akkor a Radio Bridge-nél volt, mint produkciós munkatárs, és ő szólt, hogy üresedés van náluk, és keresnek embereket. Beadtam a jelentkezésemet, aznap már be is hívtak, leültünk az akkori vezér- igazgatóval megbeszélni a dolgot, és azzal zártuk le, hogy akkor maradjak náluk. Tulajdonképpen jó helyen voltam jó időben, gyakorlatilag ezen múlt.- Milyen kihívás volt egy budapesti rádiónál dolgozni?- Mindenképpen egy komolyabb előrelépést jelentett számomra. Nagy szó volt, hogy vidékről bekerülhettem egy fővárosi rádióhoz. Ebben a szakmában egyébként nem ez a jellemző, hogy ilyen helyekre be lehet kerülni, itt már úgy megy, hogy megkeresik az embert. Ehhez persze az kell, hogy ismerjék a hangját, ami nálam ekkor még nem volt meg, de a Héder Barna és Palik László által létrehozott Rádió Bridge ekkor még egy olyan médium volt, ahol szívesen alkalmaztak tehetséges, de még névtelen médiaszakembereket. Egy olyan „tanulórádió” volt ez, ahol az volt a vezetők szándéka, hogy kineveljenek egy új rádiós generációt. Ez az elgondolás be is jött, hiszen számos, a mai magyar médiában szereplő személyiség kezdte a Radio Bridge-nél. Ilyen volt Kosa L. Adolf, István Dániel és még sokan mások. Sőt, azt is tudni lehetett, hogy a Radio Bridge volt az a rádió, amit a nagy rádiók készítői, szerkesztői, programigazgatói is erősen figyelik.- Többféle rádiós, ha úgy tetszik kereskedelmi rádiós időszakot éltünk már meg, szakmai szemmel miként látja a mostani helyzetet?-Az biztos, hogy a hallgatói igények folyamatosan változnak, amihez azzal együtt kell igazodnia a rádiónak. Kérdés, hogy csak úgynevezett háttérrádiózásra, vagy pedig érdekes témák boncolgatására, vagy politikai műsorokra is van-e igény a közönség részéről. Egy budapesti rádió, amelynek viszonylag kicsi a vételkörzete és műsoraival megcélozza az értelmiségieket, fontos tudnia, hogy a célközönségnek milyen igényei vannak zenében és szövegben is. A Radio Bridge-nél meg volt a tere annak, hogy beszélgetős műsorok is legyenek. Ilyenek voltak az Esti helyzet, a Reggeli helyzet című műsorok. Egyértelmű, hogy jelenlegi munkahelyem, a Sláger Rádió más igényeket szolgál ki, de az egyes adások milyensége függ attól is, hogy milyen műsorsávban szólnak. Az az életmód magazin, amit jelenleg vezetek, az szombat-vasárnap reggel szól a hallgatókhoz. Ez a műsor például olyan összeállítás, amelynek közönsége egyértelműen igényli a sok beszédet.- Ez a műsor az életmódon belül, a joghurtos leves receptjétől, a grafológián át a feng-shui-ig sok mindennel foglalkozik. A sok téma közül melynek igazi szakértője?- Hát azt gondolom, hogy az, hogy tudok főzni, nem hátrány, ebben a műsorban sem. Tehát azt a bizonyos joghurtos levest valóban el is tudom készíteni. Vagy az egyes leközölt receptek közül mindegyiket ismerem legalább annyira, hogy tudom, hogy az milyen étel és, hogy az egy finom, ajánlani való étel receptje. És persze sokszor én is kipróbálom ezeket a leírásokat és otthon el is készítem, nemcsak az adásban beszélek róla. A feng- shui-hoz és a grafológiához bevallom nem értek, bár azt elmondhatom, hogy a műsor négy éve fut a kezem alatt, azért már nagyon sok mindent tanultam a szakértőktől én is hétről hétre. A műsorban szereplőkkel nagyon jó kialakult viszonyom van, ennek köszönhető, hogy ezekkel a szakemberekkel együtt előadva az adott témában mindig érdekes műsort tudunk készíteni. Hiszen valójában mindig ez a cél, érdekes műsorokat adni a közönségnek. • Pöltl „Oxi” Zoltán Búcsú a nyárilaktól 1941. augusztus 4-én, „rossz gégéjétől elgyötörtén” Babits Mihály véglegesen búcsút vett ettől a világtól és benne az olyannyira kedvelt esztergomi nyárilaktól. Az Adyval induló új magyar irodalomnak, a Nyugat nemzedékének Ady után sorrendben következő második legnagyobb költője volt, ha ugyan szabad és lehetséges ilyen számozott sorrendet felállítani nagy költők között. Mégis kétségtelen, hogy ebben a körben Ady a legnagyobb, a többiek közül pedig művészi erőben is, hatásban is, irodalomtörténeti szerepben is kiemelkedik Babits Mihály. Már a kortársak is úgy tartották nyilván őket, mint a két irodalmi vezért. Ezenkívül azonban semmi sem emlékeztet bennük egymásra. A politikus Ady mellett Babits hangsúlyozottan elhúzódik a politikától, és csak élete legvégén, a megerősödött nácizmus idején ébred rá politikádanságának erkölcsileg is, művészileg is helytelen voltára. A formájában újat teremtő Ady mellett Babits formavilága benne gyökeredzik az évezredek hagyományaiban. Ady az életnek rendeli alá a költészetet, Babitsnál az élet alkalom a költészetre. Latinos műveltségű, szekszárdi nemesi-értelmiségi nemzedékek leszármazottjaként indult el a tanári pályán. Görög-latin szakos, de ugyanúgy érdeklik a modem külföldi irodalmak is. Nyelveket, esztétikát, filozófiát tanul. Kortársai mindig ámulva említik rendkívüli és mindhalálig gazdagodó műveltségét. Igazi filozopterfajta. A jogásznak indult költők és írók után vele kezdődik el irodalmunkban a bölcsészek nagy sora. Egyetemista korától kezdve jelennek meg versei és műfordításai, s az értők már ekkor felismerik páratlan formaművészetét. Fiatal vidéki tanárként kapcsolatba került a Nagyváradon készülő A Holnap körével. A Holnap köteteiben már érett költőnek bizonyul, Ignotus Pál is felfedezi, és a Nyugat indulásától kezdve munkatársa a nagy hatású folyóiratnak, amelynek később szerkesztője, majd főszerkesztője lesz. Élete és művészete összekapcsolódik a Nyugattal. Igyekezett szélesíteni a Nyugat gárdáját, szívesen adott helyet fiataloknak, érdeklődve fordult a népi költők felé. Csak a szocialistáktól idegenkedett. Élete végső esztendeiben egyre elszigeteltebben állt az ellentétek között. Már maga sem hitt az elefántcsonttorony elméletében, és azt kezdte hirdetni, hogy a szellem emberének őrtoronyban kell állnia. Ez is azt jelentette, hogy a költő maradjon az események fölött, de figyelje, mi történik, és jelezze a veszélyt. A veszély pedig nagyon is itt volt már. És akkor az egyre betegebb költő kilép a sokáig görcsösen őrzött toronyból, és hitet tesz. Élete végén megúja egyik legfőbb művét, a Jónás könyvét. A lírikus egy nagy jelképes elbeszélő költeménnyel záija le e pompás életművét. A Bibliából vett, groteszken tragikomikus költemény a prófétáról szól, aki el akar futni hivatása elől, de nem lehet: jön a cethal, és lenyeli, mire belátja tévedését, s amikor a cethal kihányja, mégis elmegy prófétának, majd rémülten látja, hogy nem úgy következnek az események, mint ahogy prófétálta. Megérti azonban, hogy élete árán is az igazságot, az emberségességet kell szolgálnia. Ötvennyolc éves korában, gégerákban halt meg. Nagyszerű költészetén túl barátainak, ismerőseinek emlékét őrzi az esztergomi Babits-villa aláírásokkal teli, a közelmúltban restaurált fala. Sokan és sokat írtak a szabadkőművességről, de talán kevesen tudják, hogy ténylegesen mit is takar a kifejezés. Valójában az építőművészetből eredő, annak ősi jelképrendszerét avatási szertartásokon átörökítő spirituális rend. A szabadkőművesek úgynevezett páholyokba szerveződtek, amelyekbe titokzatos beavatási szertartásokon keresztül, titoktartási fogadalom mellett vettek be új tagokat. A római katolikus egyház a szabadkőműveseket kiközösítette 1738-ban, különösen a jezsuiták, illetve a bencések igyekeztek a szabadkőművességet háttérbe szorítani. Míg a tudomány a világ mennyiségi megragadásával igyekszik azt megismerni, a szabadkőműves filozófia a világ minőségeit kívánja feltárni. A szabadkőművesek úgy gondolják, hogy a minőség képviselői teremtő munkájukkal elvileg szabadon alakíthatják a jövőt, ugyanakkor azért felelősséggel is tartoznak. Az ember tiszteletét hirdetik, a kortársaikért, a világért akarnak tenni valamit, először az alapvető szükségletek, a rászorulók tényleges megsegítésével, nem a távoli jövőben vagy a fizikán túlmutató bizonytalan dimenziókban. Céljaikról, koruk eszmei mondanivalójáról a legjobban mégis az tud szólni, aki belülről is ismerte e titokzatos köröket. Egyik legismertebb tagjuk az ifjan halálra ítélt Hajnóczy József volt. Kéziratos művében, a nemzeti könyvtárban őrzött „A magyar országgyűlésen javaslandő törvények lényege” című munkájában így ír róluk: „Leginkább a filozófiai szellemnek tulajdonítható, mely láthatóan egész Európában elteijedt már, az, hogy mindenütt feltámadt a szabadság szelleme. Hazánkban is a seprőjétől napról napra tisztuló filozófiának köszönhetjük, hogy bátrabban merünk gondolkozni és cselekedni. Éppen a haza érdekében szeretném olyan nagyon, hogy ez az intézmény nálunk is szabadon működhessék, törvényes szentesítést nyeljen; semmiféle hatósági beavatkozástól ne kelljen tartania, hiszen a hírek szerint Angliában és Svájcban már elérte ezt. Hogy tagjai között sok olyan is akad, aki nem annyira romlott, mint inkább könnyelmű és ezért a társaságok gyakran csak az ilyenek egyesületének tartják, az az emberek hibája, nem pedig az intézményé. Sokan jól tudják, hogy teljes biztonsággal semmi rosszat nem állíthatnak róluk, jót azonban annál többet tettek. Tagadom, hogy a törvényhozó hatalomra tartoznék megtudni, mi is a helyzet minden egyes társasággal. Ez ellenkezik a természeti szabadsággal. A törvényhozó hatalom meggátolhatja, hogy valami rossz történjék, sőt fel is oszlathatja a vétkesnek talált társaságot, de ha semmi rosszat nem tud egy társaságról, akkor csak azért, mert nem ismeri összejövetelének célját, merő alaptalan gyanakvásból nem tilthatja meg gyűléseit. Ezzel természeti szabadságát zavarná meg, - azt a természeti jogot venné el tőle, mellyel pedig mindenki rendelkezik: mégpedig, hogy ártatlannak kell tekinteni mindaddig, míg az ellenkezője rá nem bizonyul. Kívánatos, hogy amit ez az intézmény maga elé kitűzött és ami idáig lassan, de biztosan s máris gyümölcsöt hozó haladásával megközelített, még gyorsabb és sebesebb léptekkel hazánk jelentős hasznára élje el. Megmondottam.” Sajnos hamarosan a hatalom képviselői is megmondották. És minden ilyen jellegű körrel kapcsolatosan megmondották később is. Ami pedig az itt élők „emberi szabadságát”, azaz emberi jogait illeti, az arról kifejtett elvek igencsak utópisztikusnak tűntek és tűnnek. • Dénes
