Hídlap, 2006. augusztus (4. évfolyam, 150–172. szám)
2006-08-12 / 159. szám
HÍD LAP • 2006. augusztus 12., szombat hídlaimagazin Szent Ferenc követőitől megkülönböztetendő, - akik barna ruhát viseltek Szent Domonkos híveit egyszerűen csak „fehér barátoknak nevezték. Történetük pedig így szól: Az Ó-Kasztíliát átszelő Duero folyó völgyében, néhány órányira a püspöki székhelytől fekszik Caleruega városa. A Guzman családnak nagy kiterjedésű birtokai voltak e vidéken. Domonkos itt született 1170 körül. Szülei egész kicsi korában az egyik nagybácsihoz küldték, hogy az vezesse be őt a templomi szolgálatba. Domonkos számára hamar kiderült, hogy pap akar lenni, tankönyveinek lapszéli jegyzetei és a felebarátai iránt megnyilvánuló szeretete már előre jelezték, hogy mi lesz belőle, ha felnő. Kasztíliában éhínség volt, Domonkos pedig pénzzé tette könyveit, és árát a szegények között osztotta szét. Kispap korában tisztelettel néztek föl rá, és példáját növendéktársai és tanárai egyaránt követték. P appá szentelését követően nem sokkal szubprior lett a kanonokok között. Később Rómába ment, és azt kérte a pápától, hogy adjon felhatalmazást a kunok közötti misszionálásra. A pápa megörült apostoli buzgóságának, de nem keletre, a kunokhoz, hanem Dél-Franciaországba küldte, ahol ebben az időben a katarok és az albi- gensek eretneksége pusztította az egyházat. Erre a területre korábban is küldött már a pápa misszionáriusokat, de ezek mint pápai követek túl nagy hatalommal léptek fel, és az emberek meg sem hallgatták őt. Domonkos ezzel szemben teljes szegénységben és alázattal járta a vidéket. Prédikált a hívőknek, rendtársai keresték a találkozási lehetőségeket a tévtanítókkal, vallási vitákat folytattak, és próbálták meggyőzni az igazságról az embereket. A pápának tetszett a módszer, és jóvá is hagyta. Ez az eljárás azért is volt olyan hatásos, mert ez a két eretnekség éppen azt hányta a papság és az egyház szemére, hogy elhagyták az apostolok életformáját, meggazdagodtak és elárulták az evangéliumot. Mindamellett Domonkos előtt ennél átfogóbb tervek álltak: az egyházmegyei prédikátortársulaton túl egy világméretű szerzetesrendről álmodott, amely kizárólag az igehirdetésnek szenteli magát. Amikor Fulco püspök elindult a IV. lateráni zsinatra, Domonkost vitte magával kísérőnek. A zsinat határozatot hozott, hogy fokozni kell a prédi- kációs tevékenységet és a papság szellemi felkészítését, de azt is kijelentette, hogy újabb szerzetet nem szabad alapítani. Új kolostor csak úgy alapítható, ha a már meglévő szerzetek regulái közül valamelyiket magukévá teszik a szerzetesek. Domonkos felajánlotta magát és a prédikátorok rendjét, amelyet alapítani készült, a pápa szolgálatára. Az új rend apostoli alapgondolatát a pápa is, a zsinat is szívesen fogadta, de nem tartották megfelelőnek, hogy csak a prédikálásra külön rendet alapítsanak. Ince pápa azt tanácsolta Domonkosnak, hogy válasszon ki egyet a meglevő szerzetesi regulák közül, a püspöktől pedig kérjen egy templomot, s ebben az esetben megkapják a pápai jóváhagyást. De még mielőtt e jóváhagyásra sor kerülhetett volna, Ince pápa meghalt. Domonkos visszatért Toulouse-ba és megtanácskozta társaival, hogy az ágostonos regulát tekintik életük alapszabályának, és azt egészítik ki sajátos céljuknak megfelelően. 1216-ban megkapták a Szent Romanus-templomot, és megkezdték a szerzetesi életet. Ezzel a rendalapítás megtörtént. 1217. augusztus 15-én Domonkos misszióba küldte a testvéreit: négyet Spanyolországba, hetet Párizsba, négyet Prouille-be, a többiek pedig ott maradtak Toulouse-ban. O maga Eszak-Itáliába ment, és úgy gondolta, hogy az egyetemi városban, Bolognában, illetve Rómában fogja terjeszteni a rendet. 1218 februárjában a pápa ajánlólevelet bocsátott ki az egyházi elöljárókhoz, amelyben figyelmükbe és oltalmukba ajánlotta a prédikátor testvéreket, márciusban pedig az alapítást jóváhagyó bullát küldte el Prouille-ba. aki kimagasló eredménnyel prédikált Bolognában, 1220-ban elküldte Párizsba. Rómában két kolostort alapított: a San Sistót az apácáknak, a Santa Sabinát pedig a férfi szerzeteseknek. A „fehér barátok” négy provinciát állítottak fel, és az általános káptalant a rend legfelső vezető szervének nyilvánították. Ezzel lett a domonkosok, vagy más néven a prédikátorok rendje (ordo fratrum predikatorum) kolduló renddé. Ebben a rendben az volt az újdonság, hogy a felszentelt papok szerzetesi fogadalom szerint élnek, és teljesen a tanulásnak, a prédiká- lásnak valamint a lelkek mentésének szentelték magukat. Elvileg szigorú kolostori fegyelemben éltek, de ha ez a tanulást vagy a lelkek érdekében végzendő munkát gátolta, felmentést kaptak a kolostori élet egyes gyakorlatai alól. Az 1221. évi általános káptalan után Domonkos felkereste Velencét, Trevisót és Veronát. Amikor visszaérkezett Bolognába, már beteg volt. Mielőtt meghalt, biztosította övéit, hogy halála után sokkal többet tesz értük, mint amikor még köztük volt. A haldoklók szentségeinek felvétele után 1221. augusztus 6-án halt meg. A következő szombaton temették el a bolognai Szent Miklós- templom szentélyébe. A temetésen részt vett Hugolino bíboros is, aki, miután IX. Gergely néven pápa lett, 1234. július 3-án szentté avatta. Ünnepét azonnal felvették a római naptárba, augusztus 5-re. Havas Boldogasz- szony napjának bevezetésekor, 1568-ban augusztus 4-re helyezték át, majd 1969-től augusztus 8-án ünnepeljük. • P. Rein Magyarország nagy ékessége Bél Mátyás és a hálátlan utókor A pozsony-kassai főúton haladva, nem sokkal Zólyom után egy útjelző tábla jelzi, hogy alig 4 kilométernyire a főút mentén fekszik Ocsová falu. A tábla elvillan, az utazó siet tovább. Pedig ez a község nevezetes hely, hiszen itt született 242 esztendeje Bél Mátyás, a 18. század legjelentősebb földrajzi írója, a korabeli Magyarország és Európa egyik legnagyobb tudósa. A zért született éppen itt, mert ebben a faluban volt az apja mészáros. Innen eredeztethető a szlovák írásbeliségben nemes egyszerűséggel használt ragadványneve, a Funtík, amely-tulajdonképpen a korabeli mértékegységnek, a fontnak a becézett szlovák megfelelője. Hogy miért használják ezt a helybéli, a fontoskodó, méricskélő mészáros becézésére (még csak nem is megkülönböztetésére,- hiszen Bél nevű lakos ebben a faluban más nem igen lehetett) használt korabeli névragadványt Bél Mátyás hivatalos utóneveként, rejtély. Tény, hogy Bél Mátyás a szlovákok számára Matej Bel Funtík. Talán ezzel próbálta szlovákká tenni néhány forrófejű nemzetformáló az egyébként saját nevét latinul használó (Matthias Belius), műveit latin, német és magyar nyelven publikáló tudóst. Mert attól még aligha volt szlovák, hogy cseh irodalommal és bibliafordítással is foglalkozott (1722-ben Daniel Krmannal együtt Halléban kiadták a cseh testvérek bibliáját Rajská záhradka címmel). Addig-addig mellőzgettük a községet, míg egyszer, tavaly nyáron, gond ütött be: tegyünk egy kis kitérőt, és nézzük meg, hogyan ápolják a szlovák atyafiak nagy szülöttünk emlékét. Ha felkészületlenül érkezik az ember, csalódnia kell: emlékházat nem talál a faluban. Csak a templom előtt áll Kulich mester irdatlan méretű, a megboldogult szocreál stílusban készült szobra, amely ülő helyzetben ábrázolja a tudóst, amint éppen dél-délnyugat felé tekint. Körülötte nem éppen a kegyeletről árulkodó szemét. A roppant emlékmű mögött szlovák felirat, amely némileg elferdítve „hazát” emleget Magyarország helyett. Márpedig kortársai Magyarország ékességének nevezték a tudóst. Sebaj, nézzük meg az emlékszobáját, gondoltuk, ha már itt járunk, s ha van ilyen. Kiderült, hogy van, mégpedig a szövetkezeti házban találjuk, közölte egy járókelő. A földműves szövetkezet (mert itt még ez is van) irodaházára gondolt a kérdezett. Az irodaháznál valami kapusféle emberbe botlunk, kérdezzük, hol találjuk a Bél Mátyásemlékszobát? Emberünk útba igazít: menjünk be az udvarba, ott balra van a bejárat, meg se álljunk az emeletig, ahol egy Helenka vagy Zuzanka nevű hölgyet keressünk, mert őnála a szoba kulcsa. Bolyongtunk vagy negyedórát a két emelet irodái közt, több embert megszólítottunk, de az említett hölgyet csak nem leltük. Feladtuk. Kutya meleg volt, elment a kedvünk a lélektelen irodaházban való bolyongástól. Ocsován tehát szívós kitartás kell ahhoz, hogy megnyíljon az emlékszoba az arra vetődő ember előtt. Megjegyzendő, hogy Pozsony városa, ahol élete nagy részét töltötte, és műveinek zömét alkotta, s ahol az első magyarországi hírlapot, a Nova Posoniensiát alapította, sem volt sokkal kegyesebb a nagy tudóshoz. Sírját hiába keresnénk; a régi protestáns temetőt felszámolták, a helyére házakat építettek. Igaz, egy utca ma is a nevét viseli. Az egykori evangélikus gimnázium, ahol Bél Mátyás rektorként tevékenykedett, ma bi- lingvális oktatási intézmény: szlovák-angol iskola. Az egykor több nyelven (német-magyar-latin) folyt oktatás, az egykori közép-európai irányultság helyett az újonnan értelmezett angolszász internacionalizmus vette át a szerepet ebben az ősi gimnáziumban. Jellemző egyébként Bél Mátyás nagyságára és a városhoz fűződő patriotizmusára, hogy korát megelőzve egy tudós társaság megalapításának tervét is dédelgette, amely Pozsonyban székelt volna, és tagjainak tudományos szaklapot akart kiadni. A terv megmaradt tervnek. Bél Mátyás a tudományos élet alapjait akarta megteremteni Magyarországon. Hogy életműve mekkora hatással bírt a korabeli kontinensen, mi sem illusztrálja jobban, mint az, hogy több európai tudós társaság megválasztotta tagjának. Többek közt a szentpétervári, a londoni, a berlini. VI. Károly nemesi ranggal ajándékozta meg, és kinevezte császári historiografusnak. A pápa aranyláncos emlékéremmel tüntette ki. Életének fő művét, a Notitia Hungáriáé novae historico-geographica című, tulajdonképpen az első magyar (latin nyelvű) enciklopédiát - amelynek négy kötete jelent meg - 1735-ben 90 könyvkereskedő rendelte meg Európa-szerte. Napjainkban, amikor reneszánszát éli a régi művek kiadása, talán nem ártana az olvasóközönség számára újra hozzáférhetővé tenni e kordokumentumot. • KÖVESDI Egy kis orvostörténet S zámosán hivatkoznak arra, hogy Perliczi János Dániel, Nógrád megye főorvosa készítette a magyar orvosi kar első tervét 1751-ben, csakhogy őt ebben egykori tanára, a besztercebányai Möller Károly Ottó megelőzte az 1727-ben készített tervezetével. E terv az 1723. június 19-én szentesített azon országgyűlési döntésre épült, amely kimondta, hogy a nagyszombati egyetemet teljes universitássá kell tenni. Möller terve csak terv maradt, viszont alapított egy orvosegyetemre előkészítő iskolát, ahol jó képességű fiatalokat készített fel az orvosi pályára. A kör később az „Academia Molleriana” nevet kapta - jogosan. E magániskola elvégeztével hallgatói „sémi medicussok” - ként iratkozhattak be a külföldi egyetemekre, s Moher különösen Halléban örvendett nagy tiszteletnek, de Bécsben is elismerték tudását -hangsúlyozza Gazda István tudománytörténész. Tanítványa volt többek között a már említett Perliczi János Dániel, Madai Dávid Sámuel, Hermann András és Torkos Justus János. Valamennyien híres szakemberekké lettek. Az 1710-ben a pestisről írt latin nyelvű könyvét Torkos Justus 1739- ben németül, Perliczi 1740-ben magyarul adta közre. E művéből is kitűnik az akkoriban divatos filozófiai irányzat, a pietizmus hatása, mely a fiatalabb, de akkor szintén Besztercebányán dolgozó tudósra, Bél Mátyásra is hatott. Az orvostörténészek szerint e lélek halhatatlanságát hirdető pietizmus az orvoslásban a protestáns gondolkodók közvetítésével jutott el hozzánk, s elterjedésében szerepet játszott a nagyszámú járvány is. A pietizmusban való hit ugyanis a kudarcok reakciójaként is felfogható, s nem véletlenül írja Moher, hogy a pestis, e szörnyű betegség Isten büntetése. Mi mást írhatott volna e korban? Ennek ellenére intézkedései racionálisak voltak, s 1709-ben Besztercebánya épp az ő szigorú rendelkezéseinek köszönhetően menekült meg a járványtól. A Felvidék e jeles gyógyítója az ottani nagyszámú bánya okán a bányaorvoslásban is komoly tapasztalatokra tett szert. Gyógyszertárat és laboratóriumot is fenntartott, és igyekezett tehetséges hallgatóit - ha kellett, anyagi áldozatok árán is - jó medikusokká nevelni. Altdorf egyetemének egykori diákja, Rákóczi néhai tábori főorvosa, a járványok tudora, patikus és gyógyvízelemző, a bányaorvoslástan 18. századi szaktekintélye példaképe lehet e nemes szakma művelőinek napjainkban is. Nemhiába verseltek róla egykoron: „A Garant mentén Moherről szól a dicséret, / tudománya nyomán vált bajból élet.” Hagyatékának jó része 1761. augusztusában tűzvész martaléka lett. • Históriás
