Hídlap, 2006. augusztus (4. évfolyam, 150–172. szám)

2006-08-12 / 159. szám

Kalendárium 2006. augusztus 12., szombat A HfDtAP hétvégi melléklete 32. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn mhoz,.. írásunk u JIL uldulun Szent István ünnepén Szent István szülővárosában Államalapító királyunk és az új kenyér ünnepén Esztergom három napon át, mél­tón az alkalomhoz várja a közönséget. A Kis-Duna parton lévő fesztiválhelyszín a nyár záróakkordjaként most utoljára telik meg káprázatos programválasztékkal az augusztus 20-ai ünnep köré illeszkedve. M i sem jelzi jobban idén Esztergomban az esztendő egyik legnagyobb állami és egyházi ünnepének jelentőségét, mint, hogy most háromnapos lesz az ünnepség. Már au­gusztus 18-án, pénteken kezdődnek a programok 15 órai kezdettel. Ebben az időben fújnak bele az ehen- geni rezesek kürtjeikbe, hogy megadják a jeles nap alaphangulatát. Ezt követően nyílik meg idén utoljá­ra a Szárnyas Szabadtéri Tárlat, mely ekkor az Ár­pád-házi szentek életét mutatja be az érdeklődőknek. Fél hatkor a lengyelországi Tücsök modemtánc­együttes lép a publikum elé, hogy pergő műsorával elkápráztassa a fesztivál közönségét, majd este fél 8- kor kerül sor a Jazztergom koncertszéria fináléjára. Bontovics Kati énekesnőt a dorogi illetőségű, nem­zetközi színtéren is jegyzett Lattmann Béla basszus- gitáros és quartettje kíséri. 21 órától ugyanebben a műfajban a szcéna másik nagysága, Szakcsi Lakatos Béla zongorista lép a színpadra. A pénteki nap sztár­fellépőinek sorát 22 órai kezdettel a Ghymes zátja. Másnap, augusztus 19-én, szombaton 15 órakor, szintén az Ehengeni Nagyzenekar fúvósai melegítik be a hangulatot elsőként. Hogy prózai műsor nélkül ne maradjunk, 4 órai kezdettel a Holló együttes ze­nés meséjét, a Vásárfia című darabot láthatjuk. Az idei fesztiválsorozatban új műsorelemként szerepelt az Öt órai tea komolyzenei összeállítás, melynek ke­retében e napon a Tálea reneszánsz világzene együt­tes lép fel. Este hét órakor a folklórt a hagyományos amerikai blues-zal ötvöző Besenyő Blues Band tar­kítja a műsort, majd fél kilenckor egy nagyobb léleg­zetvételű zenés darab, a Damaszkusz lesz látható­hallható a világot jelentő deszkákon. A Pál apostol életét bemutató rock musical ütán csodálhatjuk meg az esztergomi ünnepi tűzijátékot, mely 21 óra 45 perckor színezi be a királyváros feletti égboltot. A látványos csúcspontot, akik jegyet váltanak a Feszti­válhajó fedélzetéről is megszemlélhetik, ekkor egy állóhelyes tánc-party erejéig a Hot Jazz Band lesz a dunai hullámokon ringó úszó alkalmatosságon a hangulatfelelős. A szombati program az este 10 óra­kor induló utcabállal zárni, ahol a Madarak zenekar muzsikál. Az ünnepi napon, 20-án 9 órakor Szent- györgymezőn az új kenyér szertartására kerül sor. A Kis-Duna sétányon ezt követően 10 órakor indul a program, ekkor a Szerényi quartett „A magyarok symphoniája” című zenés művet adja elő. Ünnepi al­kalomra ünnepi lakoma kóstolójával vátja Bencze Laci séf a fesztivál közönségét, hiszen e napon nem más, mint vaddisznóragu Bakócz érsek úr kedvére elnevezésű ételremek kerül az asztalra. A látványos ebéd után impozáns bemutatók következnek, 13 órá­tól egy-egy órás műsorral kápráztatja el a nagyérde­műt az Aranysólyom Lovagrend, a Fresco Ballo itá­liai zászlódobálók csapata és a honfoglalás kori har­ci játékokban jeles Megyersatja Lovas Egyesület. Ez utóbbi bandérium műsora 4 órakor kezdődik, ezzel párhuzamosan az orgonamuzsika szerelmeseinek szól a Bazilikában Deák László hangversenye. 17 órakor Honfoglalás című műsorát adja a JCis-Duna- parti színpadon a Csillagszemű Táncegyüttes, majd 18 órakor nemcsak a gyerekeknek szól a Fuszulyka mesejátszókör a Csodaszarvas legendája című elő­adása. A nyári fesztiválok méltó zárása lesz Malek Andrea 19 órakor kezdődő koncertje, melyre, ahogy a Vízivárosi Nyár minden programjára, ingyenes lesz a belépés. • P. Z. Megérkezett a belvárosi templom toronyórája, vagyis a szerkezet, így ismét elindult az idő Esztergomban száz évvel ezelőtt. A nappali áram ügye és a bérkocsik hiánya továbbra is megoldatlan marad. „Megjött a toronyóra” írja az Esztergomi Lapok augusztus 15-én és ezzel egy régi ügy végére került pont száz évvel ezelőtt. „Talán csak igen kevesen tudják eddig, hogy nálunk már jó három hónapja áll az idő kereke. A bel­városi plébánia templom órája, melynek muta­tói már évszázadok óta mutatták városunkban az elvitázhatatlanul pontos időt, három hosszú hónapon keresztül változatlanul mozdulatlan volt. Nem mozdultak pedig a mutatók azért mert nem volt a toronyban oraszerkezet amely mozgatta volna őket. Oraszerkezet pedig azért nem volt a toronyban mert a pesti mester aki­nél az órát a város megrendelte, egyre késedel- meskedett. Most azonban váratlanul mégis megérkeztek az órák és Schmidt órásmester még e hét folyamán fel fogja azokat szerelni a plébánia templom tornyába. Így ismét megin­dul az idő kereke Esztergom sz. kir. vámsá­ban.” A nappali áram kérdése azonban még nem teljesen oldódott meg, bár biztató jelek voltak. Erről számolt be az Esztergom augusz­tus 12-én. „Megvan a nappali áram? Alapos a reményünk, hogy meglesz a nappali villamos­áram. Gyapay Pál főispán ugyanis befolyásos összeköttetései révén kivitte, hogy a M.A.V. igazgatósága ígéretet tett arra nézve, misze­rint a párkány-nánai vasútállomás elektromos berendezése elkészül. Ekkor ugyanis a cég kö­teles nappali áramot adni és igy a nappali áram városunk területén is használatba vehe­tő. Az egész ügy egy hónap leforgása alatt nyélbe lesz ütve, csupán az alakiságok, aláírás, stb., vannak még hátra. Ilyen szép eredményt af. hó 4-i villamos értekezlet után hinni még nem mertünk volna! ” De ha már a vasútállomás került szóba, további probléma várt megoldásra. A Szabadság augusztus 15-én írta: „Nincs kocsi. A nánai indulóház­nál, az éjjeli vonatnál megint nem volt kocsi a napokban. A botrányos állapotnak véget kell már vetni, mert örök szégyen a vármegyére, hogy a kocsis urak mulasztása miatt az idejö­vő idegeneknek gyalog kell megtenni az utat, vagy pedig az indulóházruíl kell az éjjelt végig szenvednie. Meg kell teremteni a társaskocsi rendszert, azzal a kötelezettséggel, hogy egy társaskocsi minden érkező vonatnál ott legyen, így mindenkorra véget lehet vetni a tűrhetetlen visszaéléseknek, a mit a hatóság kijátszása mellett, a közönség zaklatására gyakran meg­sarcolására elkövetnek.” Mindezeken felül még a cirkuszi előadás­ról is le kellett mondania a környék közönsé­gének egy sajnálatos eset miatt, amelyről az Esztergom és Vidéke augusztus 12-én meg­jelent számának hasábjairól értesülhetünk. „Leégett a Paoli cirkusz. Kedden útnak in­dult a városunkban vagy két hétig játszó Paoli cirkusz, de Kürth és Perbete között a holmijaikat szállító vasúti kocsi ismeretlen okból kigyulladt és ott égett mindenük. A máv.-tól 30,000 korona kártérítést követel­nek. így azután az ósdi felszerelés helyett újat szerezhetnének, ha ugyan a reményeiket a máv. igazgatósága nem fogja redukálni. A rakomány belülről támadt tűz következtében égett el. igy hát annak az eshetősége, hogy gőzgép szikrájától fogott tüzet vagy, hogy a tengelytől gyulladt volna ki, kivan zárva. Mindenesetre szegényeknek nagy a káruk mert 40 személyt fenntartani előadások nél­kül nagyon bajos dolog.” Végezetül egy történet az ebhűségről a Szabadságból. „Herb Sebi gazdálkodó zsá­kokért küldte leányát a szomszédba, a ki egy kis tracscsra letelepedett az udvarban. Az apa megunta a várakozást és átlépett a zsá­kos szomszédhoz s mikor leányát ücsörögni látta, dühbe gurult, lehajolt hozzá és né­hányszor kupán ütött. A jajgatásra a szom­széd kutyája a leány védelmére kelt és Sebit hátulról megkapta, leharapván leirninemle- het nevezetű testrészét. Sebi sebtiben elakart rohanni, de a kutya makacskodott és erősen tartotta ama bizonyos testrészt és nem ke­gyelmezett meg Sebinek.” • Gál Kata

Next

/
Oldalképek
Tartalom