Hídlap, 2006. augusztus (4. évfolyam, 150–172. szám)
2006-08-05 / 154. szám
hüllapmagazin 2006. augusztus 5., szombat • HÍDLAP Lattmann Béla, a magyar jazz szürke eminenciása Közel száz nagylemezen szerepelt már, hol, mint a zenekar teljes jogú tagja, hol, mint a basszusgitár mai egyik legnagyobb virtuózaként ismert session, azaz stúdiózenész. Jazzmuzsikusként tartjuk számon őt, de a magyar pop- és rock zenei szakma sem nélkülözheti. A megszámlálhatatlan jazz albumban való részvétele mellett többek között Zorán, Charlie, Cserháti Zsuzsa lemezein, koncertjein muzsikált. Az aktív muzsikálás mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazztanszakának tanára. A dorogi születésű Lattmann Béla, ahogy már oly sokszor, idén is fellép a Jazztergomon, augusztus 18-án quartetjével és Bontovics Katival közösen.- Hadd kezdjem egy Önnel kapcsolatos személyes élménnyel. 1992-ben az esztergomi Molothow Ligetben működő csütörtökönkénti jazz klubestekre akkori tanítványaival érkezett, akik feledhetetlen előadásmóddal kápráztatták el a közönséget. Ennek ellenére sokan attól indultak be a legjobban, „amikor a Lattmann eljátszotta a Take five-ot”. Legendás szürke eminenciása a jazz műfajnak. De hogyan is indult ez a pálya? Mindig is jazz basszusgitáros szeretett volna lenni?- Én tulajdonképpen Győrbe jártam, a klasszikus zenei konzervatórium zongora szakára. Ennek ellenére egyrészt ott ismerkedtem meg a jazz-zenével is, hiszen ebben a komolyzenei iskolában működött egy dzsesszzenekar is, melynek később tagja lettem. Ugyanakkor mivel ennek csapatnak már csak nagybőgőse nem volt, így azt a posztot vállaltam el, elkezdtem nagybőgőn is megtanulni játszani. Ezt követően viszont hamarosan átigazoltam a jazztanszakra, oda már, mint bőgős. Mindez 1989 tájékán volt. Innentől kezdve viszont már különböző formációkban zenéltem. Ha lehet ezt mondani, egyből belecsöppentem a szakma sűrűjébe, hiszen többek között Lakatos Tóni, László Attila, Horváth Kornél társaságában muzsikálhattam. Ők nagyjából velem egykorú- ak, viszont a hazai jazz nagy öregjei is kitüntettek figyelmükkel és a lehetőséggel, hogy velük zenélhetek, ilyen volt például Berki Tamás, Jávori Vilmos, Lakatos Pecek Géza, Szakcsi Lakatos Béla vagy Dés László. Ebben a kis országban ha valaki bekerül a jazz körforgásába, akkor nagyon sok jó zenésszel kerül egy csapatba.-Mi volt az, ami az idősebb, rutinosabb muzsikusokban felkeltette Ón felé az érdeklődést?- Igazából egy picit szerencsém is volt, hogy felfedeztek, mert akkoriban nem túl sok bőgős volt a szcénában. Például velem egykorú nagybőgős nemigen volt, de az idősebb generációból is csak páran képviselték ezt a hangszert. Ilyen volt Vajda Sándor, Pege Aladár és Berkes Balázs.- Később pedig már nemcsak a jazz, de a rock, a blues, a funky, a soul, tehát az elvontabb mellett a melodikusabb, ha úgy tetszik közönségorientál- tabb irányzatokban is jeleskedett. Mennyiben befolyásolta pályája alakulásában, hogy gyakorlatilag bármelyik műfajban megállja a helyét?- Már említettem Lakatos Pecek Géza dobost, nos a korai években mi többször játszottunk együtt és egyfajta rutinná vált, hogy kettőnket már eleve együtt hívtak. Mivel Gézának már akkor komoly neve volt a szakmában így rengeteg lehetőségünk nyílt különböző formációkban játszani. De ugyanez van a pop műfajban is, itt is folyamatosan hívják azokat, akik már hallották a másikat valamelyik csapatban muzsikálni, esetleg tudják róla, hogy éppen ráér.- Az intenzív itthoni munka magával vonzza-e, hogy rendszeresen fellépjen nemzetközi jazzfesztiválokon ?- Nem, a rendszeres az túlzás lenne. Nemrég volt például egy nagyon jól sikerült kéthetes amerikai turnénk. A László Attila Band ekkor közel húsz koncertet adott a tengerentúlon. Természetesen több országban muzsikáltam már társaimmal köztük sok élvonalbeli amerikai, illetve külföldi zenészekkel. Ha a rendszerességet vesszük, akkor úgy mondom inkább, hogy folyamatosan vissza-visz- szatérünk Németországba, Ausztriába, Finnországba, de voltunk Moszkvában, Ankarában, Törökországban és hamarosan indulunk egy horvátországi fellépésre is.- Melyik a jazz-nek az az ága, amelyben legszívesebben játszik?- Az, amelyiket abban a két zenekarban játsszuk, amely egyrészt az említett László Attila Band. Itt a névadó mellett Oláh Kálmán zongoristával, Szendőfi Peti dobossal, Borbély Misi szaxofonossal zenélek együtt. A másik együttesben László Attila, Borlai Gergő, Oláh Cumó Árpád, Zsoldos Béla és Emílió a társam. Nagyon nehéz lenne most hirtelen megfogalmazni, hogy a jazz-nek melyik ága az, amit ez a két csapat játszik, az biztos, hogy valami fúziós, jazz-rockos dolog. Ezzel a két felállással megyünk idén az olyan nagyobb rendezvényekre, mint a kapolcsi Művészetek Völgye vagy a Sziget fesztivál. Viszont több más zenei esemény mellett Esztergomba már a Lattmann Béla Quartettel érkezem, illetve ekkor Bontovics Katit is kísérni fogjuk. Esztergomban a dzsessz örökzöldjeit felvonultató műsorunkkal lépünk fel.- Úgy tűnik számomra, hogy nem sok időt töltött szűkebb hazájában Dorogon, viszont most is a közkedvelt Pa- la-tó partján tudtam megzavarni az interjúval...- A zenei pályafutásom elindulása óta valóban csak a nyarak egy részét tudom itthon tölteni, azt viszont rendszeresen. De hát a győri és a Budapesten eltöltött évek után a számtalan koncert és stúdiómunka sok időmet kötötte, köti le. Azt viszont elmondhatjuk, hogy ha csak a szabadidőmet szeretném eltölteni, akkor valóban a szülőhelyem nekem a legjobb. Fiatalabb koromban is ugyanide a Palára jártunk le bulizni, szórakozni.- Volt valamilyen megfogalmazható romantikája a korai évek szülővárosának?-Hogyne. Ekkor jártunk el házibulizni Dorogon egy sráchoz az akkori baráti körrel, akikkel végül is a mai napig tudom, hogy kivel mi van, de persze már nem járunk úgy össze, mint egykor. Na, ez a házigazda srác volt az, aki először mutatott lemezen jazz zenét. Nála hallottam először az említett Take Five-ot.- A különleges tehetségű zenészeket nemegyszer hangszerérdekességek segítik. Milyen basszusgitáron játszik?- Egy egyedi készítésű gitárom van, amit Megyesi Tibor hangszerkészítő csinált csak nekem. Pályám során számtalan, rendkívül „penge” és nagyon drága hangszert volt már módom kipróbálni, de egyelőre még nem sikerült jobbat találnom, mint ez. Ez egy rendkívül jó belső elektronikával felszerelt, jávorfából készült, öthúros basszusgitár, megjegyzem még abból az időből, amikor még azt se tudták, hogy van ilyen. Semmilyen márkájú, milliós értékű más gitárra nem cserélném el, annyira beleszerettem. • Pöltl „Oxi” Zoltán Boszorkánnyá nyilvánítva Igaz, hogy már Kálmán királyunk kijelentette, hogy „boszorkányok pedig nincsenek” a népmesékben mégis gyakorta feltűnnek, sőt vannak bizony olyan asz- szonyok, nem is kevesen, akiket már életükben boszorkányokká nyilvánítottak az ősi törvény ellenére. A boszorkányüldözés szokása egyrészt a tanulatlanságból, másrészt a járványok okozta megállíthatatlan pusztulásból, harmadrészt a kivédhetetlen természetű félelemből eredt. A bekövetkezett bajokért felelőst kellett keresni, s a műveletlen ember azt egy másik ember - jelesül asszony - személyében vélte meglelni. Igaz, a boszorkánysággal vádoltak többsége úgynevezett .javasasszony” volt, s napjainkig - elsősorban Komáromy Andrásnak és Schram Ferencnek köszönhetően - több mint ezer feltárt per anyagát ismerjük, s abban másfél ezernél több embert ért a boszorkányság vádja. A középkor embere igencsak babonás volt, de mivel a magyarországi boszorkányperek még a 18. század középső harmadában is tartottak, e babonák hosszú utóéletről tesznek tanúbizonyságot. Nézzünk csak egyetlen esetet egy 1757. július 28-án felvett jegyzőkönyvből! A tanú Balog Mihály volt, a vádlott T. Nagy Istvánná. A vádlott egy alkalommal durcásan azt kiáltotta a tanú feleségének, hogy „ímhol a tsik', töltse el kend, melyet a tanú felesége elé öntött. Akkor is a tanú feleségétől újólag sót kért volna, de az asszony mentegette magát, hogy nincsen, mert maguk is székbírótól kölcsön kértek és arra az ünnepben szükségük vagyon. Amikor ott volt a vénasszony náluk, akkor a tanú gyermeke ép és egészséges volt, a bölcsőben szépen magában játszogatott, de hogy a vénasz- szony haraggal a háztól elmene, mintegy két óra múlva a gyermek mindjárt rosszul lett. Észrevevén nyavalyáját az anyja, az ölébe vette, de a gyermeknek semmi legkisebb nyugodalma a nagy gyötrelem miatt nem vala, egész éjszakákon és nappal nagy hivalkodással töltötte az időt. A tanú nem tudván mire vélni a dolgot, azt gondolta, hogy valamitől megcsömörlött, vagy a himlő reá akar jönni, más házhoz is elment, és atyafiságban asz- szonykával is, úgymint Kürti Gergelyné asszonyommal, közlötte a dolgot, hogy vizsgálná meg, mi baja volna a kisfiának... De mivel a gyermek napról napra semmiben sem könnyebbeden, hanem inkább rosszabbul lett, és a feje nagyon kezdett nőni, azután a tanú elment a gyanús asz- szonyhoz szépen reménykedvén neki, hogy jönne az házához és tekintené meg beteg fiát, mert úgy gondolja, hogy mikor az ünnepek előtt nála volt, ő megigézte volna, de a tanú reménykedésére semmit nem hajlott a vénasszony... Azután a nagy kínját a gíermeknek nem szenvedhetvén folyamodott a tanú Gyulai mesterhez, aki mikor meglátta a gyermeket, mindjárt azt mondotta, hogy azt a vénasszony rontottad... Minthogy nagyon el volt rontva a gyermek, Gyuláról hazahozván másnap meg is hóit.” Kadétból csillagász Gárdonyi Géza jól ismert történelmi regénye, az Egri csillagok a huszadik század első esztendejében jelent meg. Eger igazi „csillagvárossá” azonban nem a török korban, sokkal inkább a tizennyolcadik században lett, amikor felépült ott az ország legnagyobb csillagvizsgálója, a híres „Specula”. A csillagda tervezője a Bécsben élt Hell Miksa volt, egyik elsőjeles vezetője pedig Tittel Pál. 1820-ban történt. Albert Józsefet, a császári hadsereg tisztjét Egerbe vezényelték, ahol hamarosan megismerkedett az 1824-ig ott élt Tittel igazgató úrral. Neves tudósunk abban az évben a Gellért-hegyi csillagda igazgatására kapott megbízást, s mivel Albert 14 esztendős fiát, Ferencet nem vették föl a bécsi katonai akadémiára, Tittelhez került gyakornoknak Budára. Albert Ferenc jó segédnek bizonyult, kitanulta a szakmát, elvégezte az egyetemet, s a magyar nyelvbéli hiányosságait is pótolni tudta. A Gellért-hegyen lévő csillag- vizsgálót gróf Széchenyi István is több ízben fölkereste, s itt találkozott a fiatal csillagásszal. „E beszélgetések rám nézve az életbölcsességnek, a hazaszeretetnek és nemes tettvágynak valódi iskolái voltak.” - emlékezik a találkozásokra Albert Ferenc, s hamarosan magyarul kezdi írni az egyes csillagászati szócikkeket a „Közhasznú Esmeretek Tárába”, az egyik legkorábbi magyar nyelvű lexikonba. 1831-ben elhunyt mestere, Tittel Pál, s ő lett a csillagda vezetője. Négy évre rá elnyerte a doktori fokozatot, s ekkor már mintegy tízezer feljegyzett megfigyelésről számolt be. Ezt követően adjunktussá nevezték ki, s számos külföldi csillagvizsgálót is meglátogatott, amelyekkel jó kapcsolatot épített ki. 1841-ben megalakult a Magyar Természettudományi Társulat. Albert Ferenc a fizikai s csillagászati szakosztály vezetője lett. 1849 tavaszán, a Gellért-hegyi harcok idején megpróbálta megmenteni a csillagda műszereit, de ez csak részben sikerült. Elveszett hatalmas megfigyelési adatgyűjteménye is, melyből pedig kitűnhetett volna, hogy valószínűleg ő volt az első magyar csillagász, aki szupernóvát fedezett fel. Ezután elhagyta a fővárost, visszatért Egerbe, ahol a Specula vezetője lett. Több szakkönyvet is írt, de számos műve kéziratban maradt. Ilyenek a 21 kötetet kitevő csillagászati-meteorológiai jegyzetei, a német irodalom történetét áttekintő összefoglalója, több csillagászati szakkönyve s egy könyv hazánk államtanáról. • Dénes
