Hídlap, 2006. augusztus (4. évfolyam, 150–172. szám)
2006-08-19 / 164. szám
Kalendárium En aj uv eszi erg omi~ Mészárlás Szent Bertalan éjjelén A világtörténelemnek számos, szinte számtalan, temérdek emberéletet követelő napja volt. Ezen napok közül biztosan „előkelő” helyet foglal el a Szent Bertalan éjén történt mészárlás. Mielőtt elmesélnék ennek az éjnek a történetét, lássuk ki is volt Szent Bertalan? B ertalan az Úr tizenkét apostolának egyike, ám nagyon keveset tudunk róla. Apokrif iratok tudósítása szerint Bertalan először Itáliában, majd Örményországban hirdette az evangéliumot. Itt lett Krisztus vértanúja, mégpedig úgy, hogy megnyúzták, majd lefejezték. A Sixtus-kápolnában Michelangelo úgy ábrázolja az Utolsó ítélet című képen, hogy egyik kezében kést, a másikban a tulajdon bőrét tartja. Érdekességként említhető, hogy azt is mondják: Michelangelo erre a bőrre az önarcképét festette. Ennél többet róla szinte csak a fennmaradt legendákból tudhatunk. A színes történetekkel teli legenda szerint Bertalan az apostolok szétoszlása után Indiába - egyes legendák szerint Örményországba is - ment. Itt talált egy templomot, amelyben egy gyógyító bálvány volt. Ez a bálvány beszélt és minden hozzá folyamodó betegnek gyógyulást ígért. Mikor Bertalan belépett a templomba, nagyon sok beteg tartózkodott ott és áldozatot akartak bemutatni a bálvány előtt. Ám a bálvány egyszer csak felkiáltott: „Ti szegények, hagyjátok az áldozatot, és ne ajánljátok fel nekem, nehogy az én szenvedésemből is részt kapjatok, mivel Bertalan lánca megkötöz engem!", s e szavak után ezer darabra tört. Az apostol pedig imádságával meggyógyította az összes jelenlévő beteget. Furcsa fintora a sorsnak, hogy épp ehhez a szent emberhez rendelt napon, Párizs „lángba” borult! Bertalan éj, vagy Párizsi vérmenyegzőnek nevezik a hugenottáknak Párizsban 1572 aug. 23. és 24. közötti éjjel történt tömeges lemészároltatását. Már régóta folyt a francia kálvinisták elleni üldözés és a n. Ferenc trónralépése óta egymást követő vallásháborúk vérig elkeserítették a pártokat. Az 1570. augusztusban St. Germain-en-Laye-ban kötött vallásbéke biztosította ugyan a hugenottáknak, azaz protestánsoknak a szabad vallásgyakorlást, de a felekezetek között bizalmatlanság és a hatalomért való versengés most sem szűnt meg. IX. Károly király nagyravágyó anyja, Medici Katalin nem tudta elviselni, hogy a fia a hugenották hírneves és vitéz vezérét, Coligny tengernagyot szívesen látta környezetében, sőt egyik-másik dologban tanácsát is kikérte. Úgy látszott, hogy Károly király, engedve Coligny sürgető szavának, hadat fog indítani a németalföldi protestánsok érdekében Spanyolország ellen. A hatalmát féltő Katalin nem tűrte e beavatkozást és a Guise- párt vezéreivel, Coligny megöletését adta parancsba. A merénylet sikertelennek bizonyult, a tengernagyot csak sebesülés érte, s úgy tűnt, Katalin hajlandó ezzel beérni, ámde arról értesült, hogy a király szigorú vizsgálatot indított ez ügyben és Colignynek fényes elégtételt ígért. Erre Katalin, aki most a protestánsok bosszújától tartott, arra a borzasztó gondolatra vetemedett, hogy valamennyi hugenottát megöleti. Az alkalom kedvezett szándékának: augusztus végére volt kitűzve Valois Margit hercegnő és Bourbon Henrik herceg (a későbbi IV. Henrik) közötti esküvő, melytől sokan a pártok kibékítését remélték. Katalinnak sietni kellett tehát: augusztus 23-án estefelé a céhek főnökét (Prkupevot des Marchands) hivatta magához és a hercegek beleegyezésével azt parancsolta meg neki, hogy a fanatikus céheket fegyverre hívja és Párizs kapuit az éjjel elzárja. Aztán a királytól csalta ki beleegyezését, kit azzal rémítgetett, hogy a hugenották élete ellen összeesküvést szőttek. Ezen előkészületek után megkezdődött az éji harangszóra a fővárosban gyülekezett hugenották tömeges lemészárlása. Először Coligny házában termettek a gyilkosok, kik az ősz admirált megrohanták és félholtan az emeletről az utcára dobták, majd lefejezték. Később a többi hugenottára került sor, kik közül Párizsban legalább kétezret öltek meg. Másnap a vidéken kezdődött a hajsza, ahol sok ezren estek áldozatul. (Az adatok 30 és 90 ezer közt ingadoznak.) Mindettől függetlenül, a sok hugenotta várakba menekült, hitük, s életük védelmének reményében. Ismeretes, hogy Károly király lelki bajára e borzasztó éjben történt dolgok oly rettentő hatással voltak, hogy a megtorlástól való rémület őt nemsokára sírba vitte. Ismeretes az is, hogy csak kevés fejedelem helyeselte e céltalan és kegyetlen üldözést. Ám, ami történt, az megtörtént... • Márkus Szerkesztette: Ámon Adrienn 2006. augusztus 19., szombat A HÍDLAf hétvégi melléklete 33. szám A király születésnapjára rendezett ünnepségről kisebb beszámolót közöltek csak a lapok száz évvel ezelőtt, de a Bazilika „évfordulójáról” is megemlékeztek. Ezen kívül egy tragikomikus esetről is hírt adtak az újságok, mely Köbölkúton történt. A Szabadság augusztus 22-én megjelent számában a következőket olvashatjuk állam- alapító királyunk tiszteletére rendezett ünnepségről: „Az első király ünnepe. Szent István ünnepét nagy kegyelettel ülte meg az első szent király szülővárosának közönsége. A főszékesegyházban megtartott istentiszteleten nagyszámú közönség vett részt. Az énekkar remek egyházi énekeket énekelt az isten- tisztelet ideje alatt.” Ennél bővebben szól a lap augusztus 25-én megjelent cikke a Bazilika „évfordulójáról”. „A főszékesegyház felszentelésének félszázados évfordulója 31-én lesz. Ötben évvel ezelőtt szentelték fel a bazilikát. A felszentelés ünnepségén jelen volt a király is, az udvar kíséretében. A főpapság nagy ünnepséggel fogadta az. uralkodót, aki akkor még nem volt magyar király, csak osztrák császár. A felszentelés után a primási palotában nagy lakoma volt s az uralkodó igen jó hangulatban volt. Az évfordulót mintha néma csendben akarná megülni a magas Klérus. Vagy azért mert nem hoz elég jövedelmet a papi vagyon, vagy azért, mert a prímás retteg még annak a gondolatától is, hogy egyházfejedelmi kötelességét teljesítse. Ha az intéző köröknek némi érzékük volna a város közönsége iránt, a nevezetes évforduló alkalmából ünnepséget rendezlek volna, hogy a főegyházmegyéből ide terelje a hívők seregét.” Ez száz évvel később már másként alakult szerencsére. Az Esztergom és Vidéke a nagy városi ünnepség másikfajta hozományát vette górcső alá, amelyet a lap augusztus 19-i számában olvashatunk. „Idegenforgalom. A nagy reklámozás után, mit a város tanácsa az ünnepély sikerének érdekében véghezvitt. Csak úgy forognak az idegenek a árosunkban. Különösen a zsebmetszők. Már kedden megkezdték működésüket. Sujánszky temetésén Mihalik Sándor szűcsmester duplafedelű aranyóráját láncostul elemelték. Ezen kívül még két férfi és egy női aranyórának kelt lába az ünnepek alatt. A zsebmet- sz.ők nyomán van a rendőrség.” Az ünnepségen kívül más dolgok is történtek száz évvel ezelőtt Esztergom környékén, ilyen a már említett köbölkúti eset, amelyről az Esztergomi Lapok írt részletesen augusztus 23-ai számában. „ Csendélet Köbölkúton. Tragikomikus eset hírét vesszük a Szemere választásról híressé vált túlsó járásbeli községből. Matusek Gábor esküdt múlt szombaton éjjel, kocsin jött haza a majorból. A felesége, aki ezalatt az igazak álmát aludta, nem hallván a kocsizörgést, nem vett tudomást férje megérkezéséről. Matusek uram szörnyen dühbe gurult a fogadtatás ilyentén elmaradásán s furcsa boszura határozta el magát. Felfeszitete a konyha ajtót s a már kifogott lovait be akarta sétáltatni a konyhán át a szobába. A lovak azonban köztudomás szerint nem szoktak ágyban aludni s igy horkolva curukkoltak hátra. Az asszony ezalatt felébredt s annyira megijedt a szokatlan jelenettől, hogy úgy mint volt egy szál ingben az ablakon keresztül kirohant az utcára s egyenesen az apja házába menekült. A meglepődött férj felesége útán vetette magát, de nem érte utol s igy dühében - mi telhetett tőle - nagyot ütött botjával az ipa ablakára. Az ipa ellenben - mi telhetett tőle - nagyot ütött a veje ura .... így lett csattanós befejezése a tragikomikus históriának.” És ha már a meglepő eseteknél járunk még egy nem mindennapi történet az Esztergomi Lapok augusztus 19-i számából. „Békaeső. Nem mindennapi esetnek hírét vesszük Párkánytól. F. hó 17-én reggel arra ébredtek a párkányiak, hogy a Szent Háromság előtti téren, ahol azelőtt békáknak hírét se látták, véges-végig el van lepve zöld békákkal. Az éjjeli őrök azt beszélik, hogy a 16-ról 17-re virradó éjjel dühöngött óriási zivatar után jelentek meg a békák 5 biztosra veszik, hogy esővel vegyesen hullottak a térre.” • Gál Kata
