Hídlap, 2006. augusztus (4. évfolyam, 150–172. szám)

2006-08-15 / 160. szám

6 HÍDLAP • 2006. augusztus 15., kedd www.istergranum.hu HELYI POSTA Cvak doktor mosolya Jó a cseheknek, gondolja a magyar tévénéző, náluk a kórház még mindig a város szélén van, míg nálunk a csőd szélén. Vagy már benne? Az egyik ke­reskedelmi tévé jóvoltából {ilyen is van - „jó" volta?) lehetőséget kaptunk rá, hogy ismét beleandalítsuk magunkat ebbe a régi, közszeretetnek örven­dő sorozatba - igaz, gondosan a késő éjszakai órákra szerkesztve. De (ta­lán erre is emlékszünk még), két évvel ezelőtt ezt a sorozatot is utolérte a végzete: elkészítették a folytatását, s könnyen lehet, hogy ezzel fejeződik be ez. a mostani repríz is. Hogy ismét átéljük, milyen kegyetlen tud lenni a mú­ló idő. Hogy istenem, mi lett húsz év alatt ezekből a (többnyire) szeretetre méltó emberekből is?! A kedves Elzsbeta doktornőből pályaelhagyó „Betty" lesz, a fiatal Szóvá doktorból és b. nejéből vad, nyugatról vissza- szalajtott kórház-privatizatőr (az öreg főorvos apuka csóválja is fejét a sze­retetotthonban). Mindenekelőtt azonban itt van ez a „derék" Cvak doktor! Ma már úgy kell néznünk ezt a régi sorozatot, hogy tudjuk: bizony, doktor Cvak hálás lesz majd Blazsej főorvosnak, hogy végül1 útilaput köt a talpára, hiszen így (az új demokráciában) inár miniszterhelyettesként játszhatja kis­ded, ámde kulcsszerepét a - hajdani kudarcai helyszínéül szolgáló - kór­ház tervezett privatizációjában. De ne szaladjunk ennyire előre az időben! Egyelőre figyeljük a mi húsz évvel korábbi Cvak doktorunkat. Hogy miből lesz a... cserebogár. A sorozat írója valamire nagyon ráérzett ebben az alakban. Mintha megsejtette volna, hogy az ilyen velejéig romlott, tehetség­telen és rosszindulatú figurák lesznek a „jövő emberei". Beleborzongunk Cvak doktor egykori „vesztes", sunyi és alattomos mosolyát látva, s még csak azt sem mondhatjuk (sajnos), hogy „unikum ” az ilyen. Káder nem vész el, csak átalakul. Thur O. Rudolf Szlovákiai Nyári Szabadegyetem A Magyar Ifjúsági Közösség és a Pol­gári-demokrata Ifjúság az idén kilence­dik alkalommal szervezi meg a Szlová­kiai Nyári Szabadegyetemet, a Galánta melletti Kaskádyn. Az augusztus 24. és 27. között közötti tábor előadásai a Vi­segrádi Négyek országainak jövője köré rendeződnek. Ennek megfelelően szó lesz a V4-ek elképzeléseiről az euro­övezetbe való csatlakozás tükrében, va­lamint a tudásalapú gazdaság kihívásai­ról a négy országban. Ezen kívül az ifjú nemzedék politikai szerepvállalásának kérdését is körbej áiják. Esténként kon­certeket hallgathatnak a résztvevők és számos sportolási lehetőség közül is vá­laszthatnak a szabadegyetem hallgatói. • -I -a Szent István-nap Félben A Csemadok Szenei és Féli Alap­szervezete idén másodszor szervezi meg István-napi ünnepségét Félben, a sportpályán, augusztus 19-én. A tavalyi rendezvény sikerén felbuz­dulva a szervezők idén is megszervezik az István-napi ünnepséget, amivel ha­gyományt kívánnak teremteni a járás­ban, hiszen ebben a régióban még nem volt ilyen jellegű rendezvény. Az idei programokkal már több generációt is megszólítanak a szervezők az egész na­pos rendezvényen. Az ünnepség szent­misével kezdődik délután fél 4-kor, és a Megfeszített című rockoperával ér vé­get, amelyet a Felvidéki Rockszínház ad elő. A nap folyamán a Féli Ifjúsági Cso­port tagjaival játszhatnak a gyerekek ügyességi játékokat, lesz játszóház és magyar harcművészet bemutató. G. K. A termőföld ünnepe Szentendrén Szent István király ünnepén szentmisén vehetnek részt a hívek katolikus temp­lomunkban. A termőföld ünnepén a kenyér és a gabona témáját kiszélesítve, a föld művelésének, hasznosításának és védelmének kérdései is előtérbe kerülnek. A rendezvényhez kiváló hátteret biz­tosít a múzeum művelés alatt álló szán­tóföldje, amelyen régi tápláléknövénye­ket termesztünk hagyományos techno­lógiával, valamint a parasztházak körül elhelyezkedő konyhakertek, amelyek­ben biogazdálkodást folytatunk. A csa­ládoknak szóló rendezvény kiemelkedő eseménye a veterán mezőgazdasági gé­pek bemutatója. A különböző föld- és termőföldfajtákból kiállítást rendezünk. E napon működés közben láthatóak a különböző technológiával (víz, szél és állati erő meghajtásával) működő mal­maink. A hagyományos szántóföldi ga­bonafélékből fajtabemutatót rendezünk. Látogatóink megismerhetik a házi bio­gazdálkodás alapjait. A népi időjárás megfigyelés és a földművelés összefüg­géseiről ismeretterjesztő előadást hall­gatnak a látogatók. A szabadtéri kiállí­tások kemencéiben kenyeret, cipót és kenyérlángost süt a Magyarországi Pé­kek Fejedelmi Rendje. A Játszóházban sárjátékokat és földön végezhető játé­kokat (ugróiskola, triccsezés, mocsárjá­rás) lehet kipróbálni. • -cs -n Útfelújítás Kismaroson A kismarosi önkormányzat, a cisz­terci monostor és a közútkezelő im­máron egy éve több mint 300 millió forintot nyert a faluközpont kiépítésé­re és felújítására. A pénzből három fő beruházást terveztek: egy új mozgás- szervi rendelő kialakítását a Köztár­saság téren, a művelődési ház teljes felújítását, és a faluközpont (Köztár­saság tér, Szokolyai út) felújítását. A ciszterci orvosi rendelőt átadták, a művelődési ház már készen várja az augusztus 19-i átadó ünnepségét, s most megkezdődött a harmadik beru­házás legfőbb pontja: a Szokolyai út teljes átépítése a faluközponttól a község végéig. Az út átépítése során a Mély út és a kisvasút Morgó állomása között le­fektetik a gázvezetékeket (sajnos a fa­luhatárig nem tudják kiépíteni a gázt, mivel nem volt megfelelő számú igénylő). Az aszfaltburkolatot felsze­dik, új útalapot és vízelvezetőt alakí­tanak ki. Megújulnak a jelzőtáblák és a felfestések is. A pénteken megkez­dett munkálatok alatt a forgalmat elte­relik, illetve jelző lámpák segítségé­vel irányítják. * Hívért Gábor PROGRAMOK Emlékkoncert Emlékkoncertet rendeznek az el­hunyt Angela Fussel angol szaxo­fon és klarinét professzornő emlé­kére augusztus 15-én, kedden es­te nyolc órától Verőcén a Refor­mátus templomkertben. A kon­certre a belépés ingyenes. L’art pour L’art Hófehérke és a svéd törpe címmel tekinthető meg az Esztergomi Várszínházban a L’art pour L’art együttes új műsora augusztus 16- án, szerdán este kilenc órától. Harmonika est „Ezerarcú harmonika” címmel Orosz Zoltán harmonikaművész és zenekarának koncertjére vár­ják az érdeklődőket augusztus 18-án, pénteken este nyolc órától Vácon a Madách Imre Művelő­dési Központba. A belépőjegy ára az előadás napján 1500 fo­rintba kerül. Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) Augusztus 15-16. 20.00 Poseidon - amerikai katasztrófafilm. Rendezte: Wolfgang Petersen. Szerep­lők: Josh Lucas, Richard Dreyfuss, Kurt Russel Bajor Ágost Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsi- linszky u. 4., tel.: 33/313- 888) 17.00 Vadító szép na­pok - színes, feliratos hong­kongi dráma. Rendezte: Wong Kar-Wai. Szereplők: Leslie Cheung, Maggie Cheung, Andy Lau. 19.00 Szakíts, ha bírsz - amerikai romantikus vígjá­ték. Rendezte: Peyton Reed. Szereplők: Jennifer Aniston, Vince Vaughn, Joey Lauren Adams, Peter Billingsley, Jon Favreau, Cole Hauser, Vincent D'Onofrio, Ann-Margret, Jason Bateman. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Augusztus 15-én, kedden: Esztergom - Bánomi Piros Patika (Kőrösy L. u. 7.) Telefon: 416-502. Dorog - Hársfa Gyógyszertár, (Hám K. Up. 1.) Tele­fon: 503-105. A NAP VICCE Izgatottan rohan be egy férfi a rendőr­ségre:- Segítsenek rajtam! Az imént lopták el az autómat!- Látta a tetteseket?- Azokat nem, de a rendszámot sike­rült felírnom! * ★ * Dermesztő hidegben lehúzott ablakkal száguld a taxis. A didergő utas meg­jegyzi:- Igazán felhúzhatná az ablakot, oda­kint nagyon hideg van.- Na és mit gondol, ha felhúzom, odakint melegebb lesz? NÉVNAP Augusztus 15. napján szeretettel köszöntjük Mária nevű olvasóin­kat! Mária: bibliai név. Eredeti héber formája Mirjam volt, ez a görög és latin bibliafordításokban mó­dosult. Jelentése megfejtetlen, va­lamennyi magyarázata vitatott. TV MŰSOR 05:50 Nap kelte, 09:00 Nap­ló '56, 09:05 Süsüke, a sár- káuygyerek. 09:30 Kutya le­gyek..., 10:00 Operatőrmesék, 10:25 Cimbora, 10:50 Oscar Junior, 11:05 Pláza, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Híradó délben, 13:00 Srpski Ekran, 13:30 Unser Bildschirm, 14:00 Max, a zsaru, 14:55 Az igazság bajnokai, 15:40 Bartók 125.15:45 Védett szép­ségeink. 16:15 Maradj velünk!, 16:25 Katolikus krónika, 16:55 Telesport, 18:25 Híradó, 18:29 Körzeti híradók, 18:35 Napló '56 (ism.), 18:40 Esti mese, 18:50 Szomszédok, 19:30 Hír­adó este, 19:54 Sporthírek. 20:05 Önök kérték!, 21:05 Kedd 21, 22:00 Az este - Kedd, 22:35 Kultúrház (ism.), 23:00 Kultúrház - nyár, 23:25 Híradó, 23:35 Sporthírek, 23:40 Nap­ló '56 (ism.), 23:45 Salome utolsó tánca, 01:15 Kárpáti krónika m 06:00 Laktérítő, 06:25 Tények Reggel, 06:55 Mokka, 09:05 Szóda, Telefonos játék, 10:05 Teleshop, 11:40 Hajrá skacok!, 12:15 Észbon­tó, 13:15 Bunyós zsaruk, 15:00 Édes élet olasz módra, 16:00 Pacif­ic Blue, 17:00 Lisa csak egy van, 17:30 Ed, 18:30 Tények, 19:00 Joey, 19:30 Aktív, 20:10 Irigy Hón­aljmirigy Show, 21:10 Grease, Köz­ben: Kenósorsolás, 23:25 Huncut fiúk, 23:55 Tények Este, 00:25 Sí­rig tartó barátság, 01:20 Solymász Tamás, 03:00 Aktív (ism.) KLUB 04:05 AutóMánia (ism.), 04:35 Fókusz (ism.), 05:10 Top Shop, 06:00 Disney-rajzfilmsorozat: A gumima­cik, 06:30 Reggeli - Süss fel nap!, 09:00 Recept Klub (ism.), 09:15 Top Shop, 10:15 Delelő - Fényes nap. 11:30 Recept Klub, 11:45 06- 91-334-455, Közben: 12:00 Híradó - Déli kiadás, 13:25 Ő az igazi, 15:05 Disney-rajzfilmsorozat: A gumimacik, 15:35 Csacska angyal, 16:30 Sue Thomas - FBI, 17:30 Lost - Eltűntek, 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Te vagy az életem, 20:00 Fókusz, 20:40 Dolmen - Rej­telmek szigete, 22:30 Nincs mene­dék, 00:15 Reflektor, 00:30 Álom­gyilkos, 02:15 Papás-mamás. 02:35 Nincs menedék (ism.) DUNA 05:25 Világhíradó, 05:35 Gazdakör, 06:00 Hírek, 06:05 Modem művészet, 06:25 Agora, 07:00 Hírek, 07:05 A megtalált Európa, 07:40 Világhíradó, 08:00 Hí­rek, 08:05 Kikötő (ism.), 08:10 Isten kezében (ism.), 08:40 Bioritmus (ism.), 09:00 Szünidei Matiné, 09:01 Magyar népmesék, 09:10 Holly csapata. 09:35 Charly, majom a családban (ism.), 10:25 Derrick, 11:30 Kívánságkosár, 11:45 Híradó, időjárás-jelentés, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 14:00 Tal­palatnyi zöld (ism.), 14:30 Az utolsó előtti út, 15:00 Modem művészet, 15:25 A nemzet könyvtárának kincsei, 15:35 Védett szépségeink, 16:05 A XXI. század spanyol városai, 16:35 „Halak, vizek...”, 17:10 Charly, majom a családban, 18:00 Híradó, 18:30 Me­se, 19:00 Ciao Bella, 19:25 Mindenna­pi kenyerünk, 20:00 Körhinta, 21:30 Híradó, 22:00 Kikötő. 23:00 Az elnök emberei, 23:45 Víz alatti Spanyolor­szág, 00:15 A nemzet könyvtárának kincsei, 00:20 Ripoff Raskolnykov, 00:55 Vers, 01:00 Himnusz, 01:05 Hír­adó, 01:25 Mese 10.20 Remustra ism. benne: Ví­zivárosi Nyár 2006.1. rész 14.00 Visszapillantó - Messzelátó - nyári különkiadás 15.00 Sportdél­után ismétlések benne: ADIDAS- Kupa serdülő megyei kézilabda ku­padöntő 17.00 Visszapillantó - Messzelátó - nyári különkiadás ism. 17.20 Szalon ism. 19.00 Remustra ism. 21.00 Visszapillantó - Messze­látó - nyári különkiadás ism. ***** m f n i a p LSí>„KGftAlS'LM f: jt w. % m niuMatt 1 I l Jl __J i \ I N api hírújság a régió életéről Főszerkesztő: Néveri Ferenc Igor Főszerkesztő-helyettes: Váczy H. István Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Georg Spöttle (Berlin), Hívért Gábor (Kismaros), Kardos Krisztián (Budapest), Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Kövesdi Károly (Pozsony), Muzslai Ágnes, Nagy Balázs, Oravetz Ferenc (Párkány), Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Varga Péter Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: info@hidlap.net Lapigazgató: Kiss Tamás Felelős kiadó: dr. Gábor János vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír £t., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Komenského 21., telefon: 0905 686-514 Előfizetési díj: egy évre 12 900 forint (1 840 korona), fél évre 6 400 forint (980 korona), negyedévre 3 200 forint (490 korona). Nyomdai kivitelezés: A Sprintwork Kft. megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Burján Norbert vezérigazgató-helyettes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom