Hídlap, 2006. augusztus (4. évfolyam, 150–172. szám)

2006-08-15 / 160. szám

www.istergranum.hu SPORT 2006. augusztus 15., kedd • HÍDLAP 7 Súlyos vereség a nyitófordulóban Hat gólt kapott az újra az NB Ill-ban szereplő Dorogi FC B Lafrdaiúflás _____________ N em kezdte jól a 2006/2007-es baj­nokságot a Dorogi FC labdarúgócsapa­ta, mely a nyitófordulóban Taksonyba látogatott, és hat gólt kapott. Für Ist­ván legénységének vesztét egy tízper­ces megingás okozta. Az Esztergomi SC továbbjutott a Magyar Kupa megyei selejtezőjéből. NB III, Duna-csoport: Taksony-Do- rogi FC 6-0 (1-0) Az első félidőben egyenlő erők küz­delmét láthatta a közönség, a hazaiak minimális előnyre tudtak csak szert ten­ni. A vendégek a második félidőre egyenlítési szándékkal érkeztek, de a hatvanadik percig nem sikerült betalálni­uk a taksonyi kapuba. Ekkor jött a tízper­ces védelmi megingás, a Taksony ezt használta ki, és ötször volt eredményes. „Tragikusan kezdtünk” - szomor- kodott Für István vezetőedző. „A tízperces kihagyás alatt teljesen ösz- szeomlott a védelmünk, pontrúgás­ból, kontrából, szóval minden lehetsé­ges helyzetből gólt kaptunk. Az egész csapat csődöt mondott.” A tréner hozzátette, hogy őt magát is meglepte a nagy zakó, sőt a labdarúgók is ledöbbentek, a felkészülési meccse­ken nyújtott teljesítmény alapján más eredményre számítottak. A csapat teg­nap már edzést is tartott, ahol Für István megpróbált rendet tenni a fejekben. „Három hazai mérkőzés következik, bízni kell a jó eredményben” - folytat­ta a vezetőedző. „Szombaton a Mór lesz a vendégünk, nem könnyű ellenfél, de nem engedhetünk meg többet 5-10 perces megingásokat. Taksony ellen, a hatvanadik percig Nagy Zsolt remekül játszott, de a már említett rövidzárlat miatt nem emelnék ki senkit.” Magyar Kupa, megyei selejtező: Bajna-Esztergomi SC 2-9 (2-3) Gólszerzők: Oláh 2, Benkovics 2, Váci, Fehér, Marosi, Ország, Pintér Meglepő fordulattal indult az ösz- szecsapás, a hazaiak a középkezdés utáni 2.k másodpercben már gólnak örülhettek, sőt 10 perc elteltével meg­duplázták találataik számát. Az ered­mény nem hatott sokkolónak az ESC- re, a félidőig sikerült fordítani, a má­sodik játékrészben pedig gólparádét rendezett, és megérdemelten lépett to­vább a megyei első osztályú csapat a Magyar Kupában. „Nagyon jól játszottunk, annak el­lenére is, hogy nagyon gyorsan két­gólos hátrányba kerültünk” - érté­kelt Osvald Zsolt vezetőedző. „A kezdeti megingás nem szegte ked­vünk, és a második 45 percben meg­találtuk góllövő cipőnket. A gólszer­zőket is ki lehetne emelni, de a csa­patból Engelbrecht volt a mezőny legjobbja.” Az Esztergomi SC szerdán játssza utolsó edzőmérkőzését - Tahitótfalu lesz az ellenfél - a hét végén pedig Bábolna ellen mutatkozik be a me­gyei első osztályú bajnokságban. • Nagy Balázs Pihennek az esztergomi evezősök Fekete Álmos élményekkel telve ért haza Hollandiából Eredményes edzőtábor Szokolyán Koller Zoltán minden percét élvezte az összetartásnak BiMfiies __________________________ Jó l megérdemelt pihenőjüket töltik az Esztergomi Evezősök Hajós Egyleté­nek versenyzői, akik nem akármilyen megpróbáltatásokon és versenyszezo­non vannak túl. A csapat augusztus 22- én kezdi meg újra a tréningeket. A dunai árvíz okozta gondok miatt nem úgy indult a klub 2006-os éve, ahogy azt mindenki tervezte. A klubházat elöntötte a víz, milliós károk keletkeztek, a versenyzők felkészülése pedig messze állt az optimálistól. A klub vezetősége vi­szont gyógyírt talált a gondokra, elkez­dődhettek a felújítási munkálatok, és egy nagyobb csúszás után a versenyzők is ne­kiálltak a tréningeknek. A versenyek jól sikerültek, sőt Fekete Almos Hollandiába is elutazhatott, ahol azok az evezősök ta­lálkoztak, akik nem tudták magukat kva­lifikálni az ifjúsági világbajnokságra. Az evezős azóta hazatért, és jól megérdemelt pihenőjét tölti a többiekkel egyetemben. „Szünetünk van, augusztus 22-én pe­dig újra megkezdjük a munkát” - mond­ta Mármarosi Győző, a klub edzője., A felújítás nagyjából befejeződött, már csak kisebb munkálatok vannak hátra.” Mármarosi Győző elmondta, hogy nagy örömet okozott neki Fekete Ál­mos szereplése, aki nemcsak az elő­döntőkben, de a finálékban is remekül teljesített, két hatodik helyet szerzett. „Álmos elmondása szerint nagyon ke­mény verseny volt, nemcsak a döntőben, de az elődöntőkben is maximális kon­centrációra volt szükség. Élete versenyé­nek titulálta, azt mondta, a hollandok színvonalas viadalnak adtak otthont.” Az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének versenyzői nyolc napig még nem nyúlnak evezőhöz, passzív pihenőjüket töltik, de augusztus 22-én újra elkezdik a tréningeket. • (hajdú) i Rögbi_____; ______________________ 'v éget ért az Esztergomi Vitézek rög­bicsapatának hagyományos, nyári edzőtábora. A csapat minden egyes korosztálya - kadét, junior, felnőtt - Szokolyán készült fel a 2006/2007-es bajnoki szezonra. A játékosok pénteken utaztak el az edzőtábor helyszínére, ahol három na­pot töltöttek el, vasárnap este érkeztek vissza a királyvárosba. Az előzetes ter­vek szerint az utolsó napon edzőmér­kőzést játszott volna a csapat az Ele­fántokkal, de ez az összecsapás elma­radt. A kerettel tartott Koller Zoltán is, aki már nagyon várta az összetartást, és hogy elkezdődjön a igazi munka. „Nagyon jó kis edzőtáboron va­gyunk túl” - kezdte beszámolóját a válogatott rögbis. „Szokolya egy jó választásnak bizonyult, bár mi inkább magunkkal és nem a helyszínnel vol­tunk elfoglalva. Az összes korosztály ott volt - kadét, junior, felnőtt -, de egy-két játékos a már betervezett nya­ralás miatt nem tudott eljönni. Napi két edzést tartottunk, esténként pedig taktikai elemeket vettünk át, meccse­ket elemeztünk.” Koller Zoltán elmondta, hogy az ér­demi munka erőnlétfejlesztő gyakor­latokból állt, de érdekességként terep­futás is szerepelt a programban. „Ellenfél hiányában a betervezett edzőmeccsre nem került sor” - folytat­ta a rögbis. „A héten viszont hazai pá­lyán megmérkőzünk a Budapesti Exiles csapatával. Az edzőtábor után folytatódik a felkészülésünk, heti há­rom tréning az előírás, szeptember ele­jén pedig nekivágunk a bajnokságnak. Jó ötletnek tartom a háromfordulós alapszakaszt, bár tartok tőle - az eddi­gi meglátások alapján -, hogy a kiírás végére egy-két csapat elfogy majd.” • N. B. SP0RTSZILÁNK0K Federer megállíthatatlan Roger Fede­rer nyerte a 2,45 millió dollár összdí­jazású toron­tói Mesterszé- ria-versenyt. A svájci vi­lágelső a dön- SS ■■■ 1 tőben három szettben, 2:6, 6:3, 6:2-re győzte le a francia Richard Gasquetet. Gasquet a fináléban mindent elkövetett a siker érdeké­ben, ám a világelső ellen ez is ke­vésnek bizonyult. Olimpikonnal erősít a Pécs Ausztrál centerrel kezdi meg a kö­vetkező idényt a bajnok MiZo Pécs kosárlabdacsapata. Az új szerze­mény, a 197 centis Jennifer (Jenny) Whittle 33 éves, tapasztalt játékos, aki az 1996-os atlantai olimpián bronz-, majd a 2000-es sydneyin ezüstérmet nyert a válogatottal. Amerikaiak a Premier League-ben Az angol első ligában szereplő birminghami Aston Villát össze­sen 62,6 millió fontért megveszi egy amerikai üzletember, Ran­dolph Lernet, a Cleveland Browns Football Club tulajdonosa. Ezzel újabb patinás angol csapat kerül külföldi tulajdonba. Egy éve egy másik amerikai vállalkozó, Mal­colm Glazer, a Tampa Bay Buca- neers futballcsapat tulajdonosa, a Manchester Unitedet vette meg 790 millió font körüli összegért, míg korábban Abramovics vásá­rolta meg a Chelsea-t. LESVONAL Eltűnt az orosz sztárhokis Megszökött a Metallurg Magnyi- togorszk finnországi edzőtáborá­ból Jevgenyij Maikin, akit a világ egyik legígéretesebb jégkorongo- zójának tartanak. Jelenlegi tartóz­kodási helye ismeretlen. A 20 éves tehetség többször kijelentette, hogy az NHL-ben akarja folytatni pályafutását, de a klubja nem en­gedte. Az orosz együttes biztos benne, hogy Maikin a tengerentúl­ra utazott, és kész arra, hogy bíró­sági úton perelje be a játékost al­kalmazni kívánó klubot. MAGYARORSZÁGI ÁLLÁSAJÁNLATOK A Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségeinek állásajánlatai Esztergomi kirendeltség (Esztergom, Lázár Vilmos u. 74.) Telefon: 33/413-350 • alkalmi munka (gépkezelés 2 hét) • asztalos • benzinkútkezelő • bérszámfejtő • betanított kandallóépítő • betanított munka • betanított összeszerelő (Komáromba) • börtönőr • cnc forgácsoló • cukrász • csomagolás (am kiskönyvvel) • csomagolóanyag-készítő • eladó (hot-dog árus) • építőhatósági ügyintéző (építészmérnök vagy településmérnök végzettség) • építőipari segédmunkás • építőipari szakmunka (kőműves, ács, festő, gipszkartonszerelő) és segédmunka Esztergomban • felszolgáló • forrasztó (megváltozott munkaképességűeknek) • fuvarszervező (angol nyelvtudás) • gépészmérnök • gyártósori összeszerelő (Suzuki) • hegesztő • hidegburkoló • konyhai kisegítő • kőműves • könyvelő (költségvetési gyakorlat) • lakatos • mérlegképes könyvelő • minőségbiztosítási mérnök (angol) • műszaki ügyintéző operátor papíripari gépkezelő pultos raktári dolgozó (targoncavizsgával) részidős kézbesítő szakács számítástechnikai programozó (távmunka) szerszámkészítő szobafestő-mázoló szobafestő-mázoló takarító (állandó éjszaka) takarítónő (megváltozott munkaképességű nőknek, 4 órás) tehergépkocsi-vezető (E kát. jogosítvány, nemztk. gyakorlattal) titkárnő (visegrádi munkahely) villanyszerelő Dorogi kirendeltség (Dorog, Kálvária u. 18. sz.) Telefon: 33/431-448 • autófényező • betanított csomagoló • betanított gyártósori összeszerelő • betanított juhász • esztergályos • gyártósori motorszerelő • hegesztő (C02) • kőműves • középiskolában tanító tanár • lakatos • lovász, lógondozó • lóápoló • motoros kézbesítő • műköves • ne forgácsoló • német nemzet, óvónő • segédmunkás • szakács • szállító és rakodómunkás Komáromi kirendeltség (Komárom, Igmándi u. 45.) Telefon: 34/340-143 • gyártósori összeszerelő • pultos-felszolgáló • felszolgáló (cukrászdába) • építőipari segédmunkás • kocsirendező, tolatásvezető • villanyszerelő • géplakatos Hasznos munkaerő-piaci információk és további állásajánlatok ismerhetők meg az Állami Foglalkoztatási Szolgá­lat www.afsz.hu honlapjáról!

Next

/
Oldalképek
Tartalom