Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)

2006-07-01 / 129. szám

hídloj magazin 2006. július 1., szombat • HÍDLAP Bolíviától Esztergomon át a színpadig... Az apostolfejedelmek Június 29-e, Péter és Pál napja kétségkívül az egyik legjelentősebb egyházi ünnep. Talán nem Kevesen tudják, hogy a Madách Színház népszerű fiatal művésze Esztergomban töltötte gyermek­korát, bár akkor még vadászpiló­tának készült. Nagymamája ma is a városban él, ezért Crespo Rodrigo gyakori vendég nálunk.- Egy évfolyamba jártunk általános iskolába, de soha nem tudtam ponto­san, hogy honnan a különleges név, hol keresendők a gyökereid, és ho­gyan kerültetek Esztergomba?- Édesapám bolíviai. Budapesten az orvosi egyetemen tanult, ahol meg­ismerkedtek édesanyámmal és össze­házasodtak. Egészen kicsi koromban néhány évig Bolíviában is éltünk. Amikor a szüleim elváltak, mi vissza­jöttünk Magyarországra, és Eszter­gomba költöztünk a nagyszüleimhez.- Gyermekkorod egy részét egy tá­voliföldrészen töltötted, és bizonyára sok emléked van városunkról is. Mi­lyen élmények jutnak eszedbe Bolíviá­ról, és Esztergomról?- Amikor kint éltünk még nagyon kicsi voltam, az esztergomi évekre sokkal jobban emlékszem.- Ez ugye a nyolcvanas évek legele­jére datálható. Hol laktatok? Hová jártatok játszani?- A Béke téren laktunk. Amikor ideköltöztünk egy csomó építkezés zajlott a környéken, így főleg az épí­tési területeken játszottunk. Később a Bánomi lakótelepre költöztünk.- Kisdiákéveidet a Petőfi Sándor Általános Iskola ének-zene tagozatos osztályában töltötted.- Nagyon élveztem ezeket az éve­ket, mint a legtöbb gyerek azt a kort szerintem. Csak jó élményeim vannak az énekkarról is.- Már akkor is voltak színészi am­bícióid?- Nem. Egyáltalán nem. Az ének­kar mellett zeneiskolába jártam, trombitáltam meg gitároztam, és ját­szottam a városi szimfonikus zene­karban is, de egyéb szereplési vágy nem volt bennem. Vadászpilótának készültem, de nem vettek fel a tatai katonai iskolába.- Ekkor 1988-at írtunk. Az elutasí­tásban valószínűleg az idegen hang­zású neved is szerepet játszhatott. Ek­kor el is kerültetek Esztergomból.- A dorogi gimnáziumba jártam egy évig, ekkor költöztünk Budapest­re. Aztán felvételiztem a Budapesti Evangélikus Gimnáziumba, ott érett­ségiztem.-A gimnáziumi évek alatt jött a szí­nészi pálya iránti vonzódás?- így van. Ez egy gimnáziumi hóbort.- Visszatérve Esztergomra: mivel a nagymamád itt él, gondolom, gyakran visszatérsz hozzánk.- Igen, igen. Havonta egyszer biz­tosan meglátogatom őt.- Sok változás történt az elmúlt két évtizedben. Mit szólsz a fejlődéshez?- Sajnos sosincs időm felkeresni azokat a helyeket, ahol annak idején sokat jártam, pedig nagyon szeret­ném. Egy csomó vadregényes tájra emlékszem: a Vaskapu, az aranyhe­gyi téglagyár környéke, a Kuckländer-hegy... Mindig a kertek alatt jártunk haza az iskolából, a nagy „dzsumbujban”. A mélyútban virágzó orgonabokrok megmaradtak emlékeimben. Imádtam azt a környé­ket, de a szigetet és a Duna-partot is nagyon szerettem.- Ezek a városrészek igencsak meg­változtak: megépült a'Bánomi áttörés, a híd és a fürdő.- Igen, ezeket láttam, nagyon szé­pek. Régen voltam fent a Szent Tamás hegyen, de a Bazilikába és a várba gyakran elmegyek. Nagyon szeretem a Várhegy környékét is.- Most zajlanak a várszínház elő­adásai. Mint a városban felcsepere­dett színművész, ha jól tudom, nem léptél még fel a színpadán. ír Nem. Vagyis dehogynem! Annak idején egy vizsgaelőadáson statisztál­tam ott általános iskolás koromban, de színészként sajnos még nem sike­rült.- A nagymamádon kívül tartod-e valakivel a kapcsolatot a régi bará­tok, osztálytársak, szomszédok közül?- Nem, nem. Én elég hamar elke­rültem innen, igazi baráti kötődésem nem maradt Esztergomban.- Térjünk rá a szakmára. A különle­ges neveddel hogyan fogadtak a szí­nészi pályán? Jelentett ez hátrányt, vagy előnyt?- Hátrányt biztosan nem. Azt tudom erre mondani, hogy az egyetemen amikor be kellett mutatkozni, persze mindenki visszakérdezett, az osztály pedig már kórusban válaszolta, hogy „Crespo Rodrigo, az édesapja bolívi­ai”. Amikor Hegedűs Géza bácsinak kellett újra bemutatkoznom, azt mondta jellegzetes kiejtésével: „Ez jó, ezt terjeszteni fogom!”- A különleges neved, és a latinos karaktered befolyásolta a pályád ala­kulását?- Nem hiszem. Egyik főiskolai vizsgámon az Állami áruházban pél­dául nyolcvanéves bácsikát játszot­tam, de nyilván a latinos vonal is ér­vényesült: például Tolnai Klárival az Örömszülőkben Hector Lopez szere­pe. Szerencsém van, mert mindenfé­lét játszottam a zenés műfajban is, és prózában is, tehát a beskatulyázást nem érzékelem.- Van valaki egykori tanáraid, vagy kollégáid közül, akiket mesterednek tekintesz, vagy akinek nagyon sokat köszönhetsz?- Itt az összes tanáromat elmond­hatnám. Osztályfőnökeim Kerényi Imre és Huszti Péter voltak, a beszéd- technikát Avar Pista bácsi tanította, de említhetném Benedek Miklóst, Máté Gábort is. Jaj istenem, ki ne felejtsek valakit!- Vannak különösen kedvenc szere­peid?- Hogyne! Például a Will Sakespeare című musicalben Christopher Marlowe, amely az első nagyobb zenés szerepem volt 1998- ban. A darab is nagyon nagy siker volt, és a feladatot is nagyon élvez­tem. Másik kedvencem a Hegedűs a háztetőben a Percsik diák.- Most milyen darabokban láthat a közönség?- A Madách Színházban a Black Comedy-ban, az Egy pohár víz-ben, az Édes fiaim-ban, a Hamlet-ben, a Játékszínben pedig a Kaktusz virágá­ban játszom.- Filmekben nem szoktunk találkoz­ni veled. Miért?- Ezt talán nem tőlem kellene meg­kérdezni! Szerintem minden színész szeretne filmezni. Esetemben ennek vagy eljön az ideje, vagy nem. Ennek nem lehet elébe menni.- Viszont nagyon sokat szinkroni­zálsz. Gondolom, kellemes orgánu­mod miatt gyakran hívnak. Fontosak ezek a szerepek? ■- Van néhány szinkronszerepem, amiket nagyon szerettem, és amire büszke vagyok. Tudni kell, hogy a szinkronban nagyon sok „favágás” van. Vannak olyan nagy mozifilmek, vagy művészfilmek, amiben igazán jó munka egy-egy szinkronhang megfor­málása. Nagyon jó színészeket pedig mindig nagyon jó szinkronizálni.- Gyakran kölcsönződ hangodat dél-amerikai sorozatok szereplőinek is. Ez is kihívást jelent?- Nyilván törekszem arra, hogy itt is a maximumot nyújtsam. Tudni kell, hogy a szappanoperák szinkro­nizálása olyan tempóban folyik, hogy nincs idő visszahallgatásra, újbóli felvételre. Nem könnyű megoldani, hogy a gyorsaság ne menjen a minő­ség rovására: koncentráltan, kemé­nyen kell dolgozni.- Hogyan telik majd a nyarad?- Részben munkával. Nyáron is próbáljuk a Három testőr című musi­calt, szinkron feladat évszaktól füg­getlenül mindig akad, de szeretnék el-, utazni a feleségemmel és a kisfiám­mal Horvátországba két hétre.- Mennyi idős a kis trónörökös?- 16 hónapos.- Hogy hívják? .- Crespo Antonio Huascar. Az Antonio bár spanyolos, úgy gondo­lom nem idegen hangzású. A Huascar indián név, „mindig jóked­vű” a jelentése. Remélem, működik majd a névmágia! • Gábor Éva túlzunk, ha azt mondjuk, hogy mindjárt a kará­csony, a húsvét és a pünkösd után következik. A két közismert apostol mellett ez a nap egyben a június végét is jelenti, összekapcsolódva mezőgaz­dasági munkákkal, a terményekkel és a termé­kenységgel. Nézzük, kik is voltak ők valójában! Az apostolok közül Pálon kívül csak Péterről kapunk igazán plasztikus képet az újszövetségi forrásokból. Ez annál figyelemre méltóbb, mivel az újszövetsé­gi könyvekben Péter maga távolról sem jut oly bőségesen szóhoz, mint nagy apostoltársa a leveleiben. Ez talán annak is köszönhető, hogy Pál, az egykori rabbi rendelkezett az írástudás képességével, míg Péter a szívét inkább az ajkán hordta. Életének története ugyanakkor páratlan üdvösségtörténeti jelentőségre emelkedett. Kezdetben Simonnak hívták és a Jézus-hagyomány irodalmi és te­ológiai sajátsága következtében máig nem lehet biztosan megállapítani, Jézus milyen alkalommal ígérte Simonnak a Péter, - arámiul „Kéfás” nevet - meg­magyarázván sokat vitatott primátus-ígéretével: „Te Péter vagy, azaz Kőszikla, és én erre a sziklára építem egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt raj­ta.” Biztosan nem volt olyan teológus, mint Pál, sőt valójában Péter-féle teoló­giáról sem beszélhetünk. Munkásságát az Apostolok Cselekedeteiben őrizték meg a szentírók. Úgy jelenik meg, mint az ősegyház felelőssége tudatában lé­vő, a Lélek hatalmát bíró vezetője, mint az evangélium sikeres hirdetője. Eljött az a nap, amikor a császár kopói Pétert is elfogták, és a mamertinusi börtön sö­tétjébe vetették. Péter azonban a börtönben is a fény, a szabadság és az élet üze­netét hirdette. Csendes éjszakákon, amikor szenvedésének társai tompa álomba merültek, az Úrhoz imádkozott. Maga előtt látta Mesterét, és hallotta, hogy e szavakat mondja: „Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahová akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, és oda visz, ahová nem akarod.” „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy sze­retlek!” - suttogta ismételten maga elé. És súlyos napjai telve voltak mély bé­kességgel. Hetek múlva a bíró elé hurcolták, aki halálra ítélte. Kivitték egy dombra, megkorbácsolták, majd kemény, éles szegélyű keresztre dobták, amely a földön hevert. Már rángatták durva fogásokkal tagjait a négy gerendavég fe­lé, amikor kérő mozdulatot tett az apostol: „Barátaim, tegyétek meg nekem azt a kedvességet, hogy fejjel lefelé feszíttek keresztre!” Különös kérés! De miért ne? Ez egyszer valami más, új lesz! Legyen meg az akarata. Úgy szögezték a keresztre, ahogy kívánta, mert alázatosságában nem tartotta magát méltónak ugyanarra a halálra, mint amelyet a Mester viselt el. Órákon át tartott a szenve­dése. Sírja fölött magaslik ma a római Szent Péter-baziJika. Krisztus másik nagy tanúságtevője, a „pogányok apostola” Saul, azaz Szent Pál volt. Keresz­tényüldöző rabbiként épp Damaszkusz felé tartott, s az úton megtörtént a ke­reszténység leghíresebb megtérése. Délre járt az idő, amikor hirtelen fény su­gározta körül Sault a mennyből, majd Jézus Krisztus szavait hallotta: „Saul, Sa­ul, miért üldözöl engem?” Ez a Krisztust és keresztényeket gyűlölő ember az élő Isten jelenlétében megadta magát. Jézus azt mondta neki, menjen be Da­maszkuszba és ott tudtára adatik neki, mitévő legyen. Saul három napig nem lá­tott, nem evett és nem ivott. Damaszkuszban az Úr elküldött egy Ananiás nevű tanítványt, aki kezeit Saulra téve visszaállította annak szeme látását, betöltötte a Szentlélekkel és megkeresztelte. Pál ezután Jézusról kezdett prédikálni a da­maszkuszi zsinagógákban. A zsidók meg akarták ölni, de a keresztények éjjel egy kosárban alábocsátották őt a város kőfalán kívülre, és így megmenekült. Szent Pál nagyszerűsége abban keresendő, hogy felismerte: a Krisztus tanítása nemcsak a zsidóknak, hanem a pogányoknak is szól. Számtalan térítő útjának tapasztalatait, teológiailag mélyen megalapozott tanítását levelei őrzik. Egyik utolsó útja Rómába vezetett. Rómában Pált házi őrizetben tartották. Sokáig nem merték bántani, hiszen római polgár volt. A saját bérelt szállásán lakott két évig és vendégeket is fogadhatott, így hát akadály nélkül tanított és hirdette Is­ten országát. A zsidóság vezetőit is elhívta magához, hogy hallják az evangéli­umot. Az Apostolok Cselekedetei nem szól semmit arról, mi történt Pállal a ró­mai tartózkodás után, de saját levelei és ókeresztény források alapján bizonyos, hogy megszabadult fogságából és utána más térítői utakra indult, majd ismét visszatért Rómába tanítani Nero császár keresztényüldözései idején. A hagyo­mány szerint Pált azon a napon fejezték le Rómában, mikor Pétert keresztre- feszítették ugyanott, mégpedig Kr. u. 68 táján. • P. Rein Péter és Pál apostol elhivatása

Next

/
Oldalképek
Tartalom