Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)
2006-07-15 / 139. szám
I) magazin 2006. július 15., szombat • HIDLAP VII ■ 4. rész Alapgyakorlat Nőknek Ülj vagy feküdj kényelmesen, lazulj el, figyelj befele! Érj el egy mélyebb tudatállapotot! 1. A belsődnek irányítva, tedd fel ezt a kérdést: milyen vagyok én mint Nő? Kérdésedre érkezik egy válasz, ami lehet egy érzés, gondolat, testi érzet vagy egy szó. Fogadd el ezt válasznak! Most ennyinek ismered magad. Ezt a választ figyeld meg jól, érzékeld, ízleld, tudatosítsd! 2. Második kérdés: milyen vagyok még, mint Nő?, Mit nem ismerek még a Nőiességemből? - erre a kérdésre sok válasznak kellene jönnie. Mintha egy csapot nyitottál volna meg, úgy folynak az újabb válaszok. Hagyod, hogy ezek elérjenek Téged és helyükre találjanak. Mikor jött elég válasz, akkor tedd félre ezt a részét a gyakorlatnak és kérdezz rá Férfi részedre ugyanilyen módon! 3. Milyen vagyok én mint Férfi? - Erre is érkezik egy válasz, amit ugyanúgy megfigyelsz, majd tudatosítasz. 4. Milyen a Férfi oldalam még? - várod a válaszok özönét. 5. A gyakorlat során megismert Női és Férfi oldaladat told egymás mellé lelki szemeid előtt és figyeld meg mit reagálnak egymásra! Ilyenkor sok minden történhet, minden esemény önmagáért beszél! Rendszeres gyakorlással eljutsz a férfi és a női éned teljes megismeréséhez. Ekkor ez a két rész végleg összeölelkezik és bekövetkezik a nagy egyesülés. Mitológiai háttere szűkén a következő: Annak idején, mikor Isten megteremtette a lelkeket, megharagudott nagyravágyásuk miatt rájuk és kettéválasztotta Ókét férfivá és nővé. Ezt a történetet a különböző vallások és mitológiák kis eltéréssel mind-mind elmesélik. A minket érintő lényeg azonban az, hogy ezek a fél lelkek azóta is keresik az elvesztett párjukat, hogy végre újra kiegészüljenek, teljessé, tökéletessé váljanak. Ennek azonban az a nagyszerű akadálya van, hogy kellő tudatosság híján nem tudatosul a lelkekben, hogy mit is keresnek pontosan, így a találat is meglehetősen silány lesz. Az emberek párkeresésben használt szűrője, egy, a társadalomból, családból és a kultúrából származó örökség. Kialakult sémák segítenek a gondolkodásunknak eligazodni a számtalan tulajdonság között, amit a másik nemben fellelhetünk. Például: szépség, lelki jóság, bátorság, munkabírás, anyagi javak, humorosság, stb. - játszanak szerepet akkor, amikor megtetszik valaki. Másrészről igen erős benyomással hatnak a gyermekkori első élmények a másik nemről. így lesz választottunk hasonló édesapánkhoz, bátyánkhoz. A későbbi időszakok is alakítanak a női/férfi ideálunkon, az első nagy szerelmünk vagy a beteljesületlen szerelmeink által. Ez a sok-sok hatás hozza létre azt az ideált, amiben párunkat látjuk megtestesülni. Keressük az ideánkhoz legjobban hasonlító személyt, és ha megleltük, a szerelem ad erőt a megszerzéséhez. Amilyen egyveleg ez az ideál, éppen olyan katasztrofálisan sikerül a párkapcsolatunk. Hiszen aki tetszik - vagyis az ideál -, csak egy egyvelege a múltban ért hatásoknak, és egyáltalán nem biztos, hogy jól is érezzük vele magunkat. Tartós együt járás vagy házasság után, idővel lehull a fátyol szemünkről és rájövünk, hogy nem Ő az akit keresünk, képtelenek vagyunk vele együtt élni. Ebben a tévedésben nagy szerepe van a szerelem érzésének, ami azt hivatott segíteni, hogy ragaszkodjunk ahhoz, ami talán a keresett lélekpárunk. Nem baj ha nem teljesen az, akkor inkább olyannak látjuk, mint ami tetszik. Ezzel megindul egy kivetítés, amivel jó időre becsapjuk magunkat. Idővel azonban kezdjük beismerni, hogy a másik nem teljesen olyan, mint amilyennek addig láttuk és ezzel el is múlik a szerelem. Rossz esetben marad annyi kötődésünk, hogy vele maradunk, ahelyett, hogy tovább keresnénk. Ez a típusú keresés azonban sosem fog célba vezetni minket, mert a keresési minta hibás. Nem azt keressük ami a miénk (vagyis az igazi lélekpárunk), hanem valami „egyveleget”. Nos éppen ez a megoldás a párkeresésben is. Ahogyan egy elszakított falevél egyik felének szakadási mintája megadja a másik fél mintáját is, úgy lehet megismerni saját tulajdonságainkból a lélekpárunk tulajdonságait. Belső megismerése saját nemiségünknek, elhozza tökéletes párunkat. Ezt a megismerési folyamatot mindvégig visszajelzések erősítik meg a külvilágból, segítve minket az úton. Másfelől megvizsgálva ezt a témát: minden életünkben más-más neműnek születhetünk, mint legutóbb. Ebbe a mostani testbe születve, testileg ugyan Nő vagy, de csecsemő korodban erről még mit sem tudsz. A nemiségedhez tartozó viselkedési formákat később sajátítod el, személyiséged pedig mind a két nem tulajdonságait fel tudja mutatni. Egyoldalú nemiségedre gyakorlatilag a környezeted tanít meg, évek szívós és erőszakos munkájával. Ez az erőltetés ahhoz kell, hogy elnyomd magadban a Férfi részedet. Ezzel viszont egy erőszakos bi- zonygatás keletkezik: „Én Nő vagyok!” - pedig hát nem csak az. Igazából mind a kettő Te vagy, csak most az egyiket tudod megélni testileg. Ez viszont ne zavarjon meg! Belül megélheted tudatosan a másik nemű énedet is - hisz ez amúgy is kiteljesedéséért kiált. Erőszakos elfojtásunk eredménye, hogy nem akarjuk, majd később nem tudjuk meglátni a bennünk lévő Férfit. Ennek ki- vetülése, hogy a külvilágban sem találjuk meg, nem vesszük észre azt a Férfit, amelyik a miénk. - De mivel „éhesek” vagyunk, ezért állandóan újabbat keresünk. • Sápszki Márta Kedvelt kirándulóhelye az iskolásoknak Fertőd, ahol gyönyörködve tekinthetik meg a gyerekek azt a kastélyt, amely az Esterházyak egyik legfőbb - és tegyük hozzá - névadó kúriája volt. Joggal merül fel a kérdés, hogy akkor valójában Fertődön, vagy Esterházán jártak-e diákjaink. Nyilván Esterházán, történelmünk egyik legősibb és legismertebb családjának kastélyában. M aga a család eredendően csallóközi volt, tagjai már igen korán nemesekké lettek. Esterházy Ferenc édesanyja volt Galántai Bessenyei Ilona, kinek egyik unokája, Miklós már a nádori méltóságig és a bárói címig is eljutott 1613 áprilisában. Ő kapta adományként Kismartont, majd 1626 augusztusától maga és utódai Fraknó örökös és szabad gróljai lettek. Dédunokája, János, Csesznek ura 1683. november 17-én szintén eljutott a grófi méltóságig. Később a zólyomi Esterházy István 1783-ban ismét gróffá lett. A család fraknói ága vitte a legmagasabb méltóságig, hiszen ebből az ágból származott Pál nádor, aki I. József koronázásakor római szent birodalmi hercegi rangra emelkedett és ez elsőszülöttségi jogon öröklődött. Károly császár azonban 1712-ben e hercegi méltóságot később az egész fraknói fiágra kiterjesztette, egyben pénzverési jogokkal is bővítette. II. József azután 1783. július 11-én az akkor élt Miklós József herceg összes fi- és nőivadékait is hercegi rangra emelte, mi több, a hercegi ág feje mindenkor Sopron vármegye örökös főispánja is volt. Ez utóbbi kitétel a honi jog szerint azt jelentette, hogy a család legmagasabb méltósága a grófi volt, de használhatták a magyar országgyűlés által soha törvénybe nem iktatott hercegi rangot is, tudván természetesen, hogy az nem magyar méltóság, hanem római szent birodalmi. A család cseszneki ágához tartozó János 1683. november 17-én lett gróffá. A zólyomi ághoz tartozók 1715-ben kapták meg e megtisztelő magas címet és rangot. A família további históriája röviden szinte összefoglalhatatlan, elég talán ha annyit említünk, hogy az 1526 és az 1848 közötti időszakban -közülük tizenhatan töltöttek be igen magas méltóságokat, ketten a nádorságig is eljutottak, egy harmadik országbíró volt, mások bánok, megint mások tárnokmesterek, főudvarmesterek, vagy főajtónállók és így tovább. Kihalásról pedig természetesen nem beszélhetünk, hiszen írók, mi több, labdarúgók is öregbítik napjainkban az Esterházyak hímevét. • Dénes Gasztronómiai kalandozások Vannak dolgok, amiket nem lehet megunni. Ezek közé tartozik a „lecsó” is, márpedig ha nyár van és már elfogadható az ára a paprikának, paradicsomnak, akkor bizony elkövetkezett a „lecsószezon”. „Ahány ház, annyi szokás” - szokták mondani, nos a lecsó is olyasféle: ahányan készítik, annyira más és más. Mindenesetre a paprikát és a paradicsomot jó, ha nem felejtjük ki belőle. Következzék most egy recept, nyilván „egy bizonyos” lecsóról. Finom, ebben a rekkenő hőségben is elkészíthető, ráadásul szabadtűzön és nem is terheli meg túlságosan az ember napégette pocakját. Nevezzük egyszerűen „Bográcsos lecsónak”. Hozzávalók (8 személyre): 40 dkg lángolt kolbász, 30 dkg tarhonya, 15 dkg füstölt szalonna, 1 nagy fej vöröshagyma, lkg zöldpaprika, kevesebb mint lkg paradicsom, (a sok paradicsomtól túl édes lesz), 1-2 evőkanál pirospaprika, só, csípős paprikakrém, na és persze friss kenyér Az apróra vágott füstölt szalonnát a bográcsban kisütjük. Hozzáadjuk a fölszeletelt vöröshagymát és a karikára vágott kolbászt és az egészet, addig sütjük, míg a hagyma üvegesre párolódik. Ekkor beletesz- szük a cikkekre szelt paprikát és a paradicsomot, meghintjük pirospaprikával, sóval, és jól átforgatjuk.(Én borsot is szoktam tenni bele.) Lassú tűzön főzzük. Ha a szétfőtt paradicsomtól már jó szaftja lett, beleszórjuk a külön, szárazon megpirított tarhonyát és még 10-15 percig forraljuk, közben néhányszor megkeverjük. (Tarhonya helyett készíthető galuskával vagy rizzsel is.) A tűzről lehúzva 5-6 percig pihentetjük, majd tálaljuk. Aki szereti, csípős paprikakrémmel tüzesítheti. Némi vörösbor, különösen hideg szódával „fröccsentve” igen jól csúszik rá. Jó étvágyat! • VEGA Az önismeret felé Lélekpár Fertőd - Vagy mégse ?
