Hídlap, 2006. június (4. évfolyam, 107–128. szám)
2006-06-06 / 110. szám
2006. június 6., kedd » HÍDLAP 3 Babakötvény kontra Szent Miklós Alap Kegyes volt az időjárás a pünkösdi vásárhoz A Híd Alapítvány immár második éve bízza a Compexpo Studio Kft. gondjaira az esztergomi pünkösdi vásár megrendezését. Az idei rendezvényen, a szokásoknak megfelelően bőséges programmal várták a közönséget a Pézsa Tibor Sportcsarnok melletti területen. folytatás az 1. oldalról Míg Magyarország népessége évek óta folyamatosan csökken, Esztergom lélekszáma az utóbbi egy évben ezerkétszáz fővel nőtt. Bár ennek legfőbb oka a város vonzóereje, de a szakemberek szerint az esztergomi Szent Miklós Alap is komoly szerepet játszik benne. 2006 év elejétől a Magyarországon született gyermekek részére negyvenezer forintos takarékszámlát nyit az állam, ugyanakkor Esztergomban már egy éve eredményesen működik egy ezzel majdnem megegyező célú támogatási rendszer, azzal a különbséggel, hogy Esztergom mindjárt félmillióval támogatja első évben újszülötteit. Darvas Ágnes szociológus szerint a kormány által létrehozott babakötvénynek még nincs mérhető hatása, az összeg alacsonyságának köszönhetően viszont valószínűleg nem is okoz majd olyan emelkedést, mint az esztergomi program. „Ha lesz is országos születésszám-növekedés, és a babakötvényt jelölik is meg indokként a szülők, az valószínűleg csak azt fogja jelenteni, hogy az egyébként is tervezett gyermekek előbb jönnek a világra. Valós emelkedést tehát nem várhatunk” - mondta a Hídlapnak a szakember. Mátrai Márta, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség családpolitikusa szerint a kormánynak egyeztetnie kellett volna az esztergomi vezetőkkel, megbecsülni a családokat és nem egy kidolgozatlan rendszert bevezetni a választások előtt egy-két hónappal. Bár mindent üdvözölnek, amit a családok kapnak, Mátrai mégsem tartja valós segítségnek az állami támogatást, szemben az esztergomi Szent Miklós Alappal. A Fidesz annak idején szorgalmazta, hogy a kormány az esztergomi példát vegye át, hiszen a több mint egy éve működő program méltó hozzájárulást jelent a gyermekvállaláshoz, és immáron bizonyított, hogy a népességcsökkenés megállítására is komoly eszközt jelent, de a Gyurcsány-kabinet úgy tűnik, ebben a témában is megelégedett a látszatmegoldással. • Pálovics Klára Jakus Beáta, a Compexpo Studio Kft. rendezvény-szervezője a Hídlapnak elmondta, hogy a zordnak induló időjárás ellenére nagyon jól sikerült a tizennegyedik Esztergomi Pünkösdi Kiállítás és Kézműves Vásár. Az ösz- szesen százhatvan kiállítóból hatvannégy cég mutatta be termékét, vagy szolgáltatását a sportcsarnokban. A bútorok, ruhák, ékszerek, egyéb termékek gyártói, forgalmazói közül idén a masszázst nyújtó kényelmes karosszékek, berendezések, a különböző hagyományos használati tárgyakba, például golyóstoliakba épített lézerfényt sugárzó iparcikkek, valamint a jóslás megannyi vállfájával foglalkozó szolgáltató emelkedett ki a széles választékból. A kézműves portékák legkelendőbbjei idén is a különböző népművészeti vásárfiák és a divatra hajazó butikárúk és táskák, bizsuékszerek, valamint a gyermekjátékok voltak. Az esztergomi vásár programjai közül - a kiadós zivatarnak köszönhetően - egyedül a szombat esti nótaest maradt el. A többi meghirdetett program, a mazsorettek, táncegyüttesek és zenekarok fellépései, a veterán jármű kiállítás, a rögbirangadő és a minden évben nagysikerű tűzijáték több ezer fős hálás közönségre talált az ünnep napjain. • Kép és szöveg: Pöltl Zoltán Budapest, Budapest, te csodás? Választások közötti képeslap Magyarország vízfejéről A főváros az önkormányzati választásokra készülve zűrzavarosabb, mint valaha. A kapkodó útfelújítások, beígért renoválások hirtelen munkálatainak elvégzése egy épülni-szépülni vágyó város reménytelen képét festi a laikus látogató elé. Hangsúlyozottan a látogató elé, mert aki „odafent” él, ahogyan vidéken mondják, annak tudnia kell(ene), mitől béna az ország vízfeje. A ragyogó nyári napsütésben vonattal indultam útnak Esztergom városából. A kora délutáni utazásra nem volt könnyű rászánni magam, hiszen a helyi busz és a Nyugati pályaudvar felé közlekedő vonat, érkezési-indulási idejét összeegyeztetni korántsem olyan egyszerű, mint azt egy hozzá nem értő gondolná. Azonban azzal nyugtattam magam, még mindig észszerűbb közel fél órát az állomáson várakozni, mint majdnem háromnegyed óráig állni a tízesen beragadt, egymásra és a műbőr ülésre izzadó, fullasztó távolsági buszban. Különösen, mivel emlékeimben felsejlik az ürömi elágazásnál fellógatott molinó reklámszövege: „MÁV-val már beért volna!”. A kényelmesen légkondicionált Siemens-vonat század eleji tempójában békésen száguld tova az Eszter- gom-Budapest vonalon, s a „röpke másfél órás” út alatt csak egyszer fojtja bele a szót az utasokba a félelem, amikor a tíz éve életveszélyesnek nyilvánított, eredetileg ideiglenes átkelőnek épített, északi vasúti összekötőn suhan át a szerelvény, közel öt kilométeres sebességgel. A rettentő zakatolásban a fülemben cseng Demszky mondata: „Budapest az ország fejlődésének motorja”. De mire jó a motor, ha a pálya század eleji? A képzeletbeli taps kijár a mozdony- vezetőnek, mikor begördülünk Pestre a Nyugatiba. Az üledékcsatakos peronon lavírozva célirányosan elindulok az aluljáró felé. Eszembe jut a médiaszlogen: „Kuncze: Magyarország és Budapest csak együtt lehet sikeres”. Vagyis: üledékcsatakot minden utcába? Nemes ügyemet előremozdítandó, célom az, hogy eljussak az Árpád fejedelem útján lakó könyvelőmhöz. A szorító adóbevallási határidő ugyanis elengedhetetlenné teszi, hogy rövid túrát tegyek turistavonzó világvárosunkban. Szemrevételezve a talponállók között színes virágokként burjánzó „majdnem kínai” üzletsorokat, a táskások, bugyiárusok, parfümhamisítók szagos tömegében feltűnik, hogy a télire kiadott egy négyzetméteres telefonos albérletekből kiköltöztek a lakók a „friss” levegőre. Kétség sem férhet hozzá: „Világvárost építünk”. Nos elkészült. A látvány önmagáért beszél. Sietős léptekkel haladok a villamosmegálló felé, közben gyors vállrándítással kitérek egy felém tántorgó véreres szemű magával érett vitát folytató biztos szavazó elől, akinek egy száraz sütemény elrágása már komoly problémát okozna. Végre felérek a lépcsősoron, pénzt dobok egy kéregető kutyának, s arra gondolok, vajon mi hiányzik a kőrútról. Ja, a villamos. Keresve a pótlóbusz megállóját, útbaigazítást kérek egy helyi lakostól. A kádári idők utolsó emlékeit idéző csíkos neccszatyorból felpillantó zavarodott arc kétesen motyogva bök a járdasziget túloldalán várakozó csoport felé. Megköszönve a segítséget simán átsétálok a zebrán, hiszen a közeli útfelújítások dugója miatt nem kell félnem a cserbenhagyásos gázolástól: „a közlekedés elsőbbséget kap”. Rövid ideig a buszra várva egy kapualjban pihenő hiányos öltözékű mosdatlan, unott arcú álláskeresőre leszek figyelmes, aki alól békésen csordogál valami. Néhány érzékeny orrú társammal együtt odébb lépünk, s hagyjuk, hogy az erősen foltot hagyó anyag felvéve a járda egyenetlen vonalát, a heveny dudálásban egybeforrjon Budapest városával: „2006 a lendület éve Budapesten”. Felszállás közben egy addig nyugodtan álldogáló idős hölgy botját a hóna alá kapva tör utat és helyet magának a járaton, míg a négygyermekes fiatal anyuka segítség nélkül rángatja fel a babakocsit a hátsó lépcsőnél. Segítek neki, s szinte utolsóként felpréselem magam az alsó lépcsőre - százhetven forintért -, ahol egyébként utazni tilos. A verejtékcsalogató napsütésben tovadöcögve megérkezem a Margit híd budai hídfőjéhez, ahol a pálya- és megálló-felújítási munkálatok a szokásos alapzaj százszorosát adva jelentős halláskárosodást okozhatnak. Mindez azért, mert egy magasságba kell hozni a peront a vadiúj Combino-villamosok lépcsőjével. Kár, vagy éppen furcsa, hogy pont néhány éve ezen a vonalon volt felújítás. (Vajon az eddigi korosabb, de magyar gyártású sárga járgányok számára miért nem emelték meg a peronok magasságát, miért csak az új villamosoknak dukál a sokmilliárdos jótett?) Megérkezve a Moszkva térre látom, hogy újabb metrórekonstrukciós munkálatok tépik az utazóközönség idegeit, ellenben itt már nem hiányoznak a felújítások miatt kiszorult plac- cukat féltő koldusok. Késésben vagyok, kikerülök egynapi melóra még mindig váró brigádot s felszaladva a törött betonlépcsőn, majdnem beleütközöm egy jövedelemkiegészítő kisnyugdíjas virágos vödrébe. A könyvelőnél szerencsére gyorsan végzek, így újra átesve a világvárosi tortúrán, elérhetem a félötös vonatot. Utazás közben hallgatva a városukkal elégedett hangokat megtudom, hogy a Délinél, a Deák téren, a Szentendrei úton, sőt a békási hév vonalán is dolgoznak, vagyis hasonlóan zsúfolt a helyzet. Újra felcsendül a fülemben a főpolgármester egy mondata: „Több milliárd forintot különítettünk el, amely a tényleges felújításig hárítja el a balesetveszélyt” - ez még nem a tényleges?! Sőt. Eszembe jut egy másik kampánymondat is: „a szakemberek a nyári felújítási dömpinggel szemben 5 szakaszra osztották a felújításokat annak érdekében, hogy fokozatosan és csak a város egy-egy részét terheljék”. Láthatóan. Talán másik térképet néztek annál a felosztásnál. A négyes metróról ne is beszéljünk... Persze a Podmaniczky- terv része a következő: „5-ös metrót”. Hiába nem lehet megállni. Lassan már az ígéreteket sem tudják utolérni, nem hogy a megvalósítást. Talán az önkormányzati választásokra ismét „mozgásba hozhatják a várost!”. Bár a felmérések szerint már ez sem befolyásolja a választópolgárokat. Demszky marad. Ötödször. • Szabó Anita Éva
