Hídlap, 2006. június (4. évfolyam, 107–128. szám)

2006-06-27 / 125. szám

ikfryntö} i,; 01 U .M 25 is 7 HÍDLAP • 2006. június 27., kedd www.esztergom.hu RÖVIDEN Túl van a műtéten a török robbanás magyar sérültje (H) Túl van a műtéten a törökországi robbanásban súlyosan megsérült magyar lány, állapota sokat javult. A 15 éves lány nyakába fémszilánk fúródott, amely érintette az ütőeret is. Közben a török hatóságok hiva­talosan is megerősítették, hogy a Manavgat vízesésnél történt robba­násnak egy magyar halálos áldoza­ta van. Valószínűleg a súlyosan sé­rült magyar lányon kívül egy ma­gyar fiatalember is megsebesült. Egy tonna elkobzott élelmiszer (H) Országszerte egy hete tart az idegen- forgalmi szezonban tartott fokozott élelmiszerellenőrzés - eddig egy ton­na élelmiszert koboztak el a hatósá­gok - közölte az országos főállator­vos. Süth Miklós elmondta: az ellen­őrzések során kiemelt figyelmet for­dítanak az áruk eredetének és nyo­mon követhetőségének ellenőrzésére. Elsősorban a sajtokat, a nyers húst, a sört és a jégkrémeket vizsgálják. Az idei szinten marad az adómentesség határa (H) Nagyjából az idei szinten rögzítik a személyi jövedelemadóban az adó­mentes határt - közölte a miniszter- elnök. Gyurcsány Ferenc úgy fo­galmazott: a munkavállalók negy­ven százalékát minimálbéren jelen­tették be, miközben négy minimál­béresből három, zsebbe is kap jöve­delmet. Hozzátette: a jövőben azok viselik majd a legnagyobb terhet, akik eddig kibújtak az adózás alól. Két halálos áldozat (SK) Péntektől vasárnapig 426 közleke­dési baleset történt a szlovák uta­kon. Az esetekben ketten veszítet­ték életüket, húszán súlyos, míg 81-en könnyebb sérülést szenved­tek. A legtöbb baleset a pozsonyi járásban - 85 -, míg a legkevesebb a nyitraiban - 34 - történt. Kitüntetést adott át Kukán (SK) Szlovákia külügyminisztere, Eduard Kukán ma délelőtt kitüntetésben ré­szesíti azokat a középiskolás diáko­kat, akik eredményesen szerepeltek az Aliante 2006 nemzetközi tanul­mányi versenyen. A megméretteté­sen induló diákok a NATO-val kap­csolatos témában bizonyíthatták rá­termettségüket. A versenyre Cseh­országból, Litvániából, Hollandiá­ból és Lengyelországból is jelent­keztek diákok. Ellenzéki nem a kisebb parlamentre Szakbizottsági támogatás a kétharmados törvényeknek Több kétharmados törvényjavaslatot is általános vitára alkalmasnak talált hétfői budapesti ülésén a parlament alkotmányügyi bizottsága, de a kisebb parlamentről és a mentelmi jogról szó­ló javaslatot támadta az ellenzék. A kisebb parlament és a választási rendszer kapcsán a fideszes Balsai Ist­ván és a kereszténydemokrata Sala­mon László közölte, hogy a javaslatot nem támogatják, amely így nem kapja meg a szükséges kétharmados többsé­get. Az ellenzéki képviselők egyebek mellett azt kifogásolták, hogy az egy­fordulós választási rendszer nem biz­tosít kellő legitimációt a képviselők­nek. A szabad demokrata Fodor Gábor szerint a törvényjavaslat alapvetően A Fidesz szerint a kormány hallgat a megszorításokról Gyurcsány Ferenc és a kormány még mindig nem tájékoztatta az embereket arról, hogy milyen megszorításokra készülnek - mondta Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivő­je szerint a kormány hétvégi, kétnapos ülésén csupán egy sajtótájékoztató menet­rendet állított fel, ám konkrét lépésekről még mindig nem lehet tudni. Gyurcsány Fe­renc miniszterelnök szombaton, a balatonőszödi kétnapos kormányülés után jelen­tette be, hogy tíz alapelv köré rendezi munkáját a jövőben a kormány, amelyek az egyensúly, a reformok és a fejlesztés kapcsolatára vonatkoznak. megfelel a kisebb létszámú parlament létrehozásának, de módosító indítvá­nyokat nyújtanak be néhány kérdés­ben. Az MSZP-s Wiener György hang­súlyozta, hogy a kisebb parlament tár­sadalmi követelés, de megtakarítást igazán az egyfordulós választási rend­szerrel lehet elérni. Hozzátette: pártja támogatja a javaslatot, amit a bizottság Befagyasztás a költségvetésben A jövő évi költségvetési tervezés bá­zisa az ez évi zárolásokkal csökkentett előirányzat lesz - értesült kormányza­ti forrásból a távirati iroda. Ezzel párhuzamosan a központi költségvetési szerveknél bértömeg­gazdálkodásra tér. át a kormányzat, ami azt jelenti, hogy a közszférában csak ott lehet majd bért emelni, ahol valakiktől elvesznek, illetve tovább csökken a létszám. A kormányzat így szeretné elérni azt, hogy az államház­tartás sem egészében, sem béroldalról ne gerjessze az inflációt. A kormány elképzelései szerint így megvalósítha­tó lesz, hogy az államháztartási hiány az idei nyugdíjreformmal csökkentett európai uniós normák szerint számí­tott 8 százalékos GDP-arányos szint­ről 2007-ben a nyugdíjreform hatása nélkül számítva 5 százalék körüli szintre, majd 2008-ban 3-3,5 száza­lékra csökkenjen. így e szempontból teljesülne az euró-bevezetés államház­tartási hiányra vonatkozó kritériuma. A bejelentett intézkedésekkel az idén­re prognosztizált 2-3 százalékos inflá­ció jövőre 5 százalékra nőne, majd 2008-ban elérné a maastrichti kritéri­um szerinti 3 százalékos szintet. • (palotás) Alábbhagyott az érdeklődés A szlovákok nem veszik igénybe a kedvezményes internetet A kedvezménnyel bevezetett és üze­meltetett világháló iránti érdeklődést nem keltette fel huzamosabb időre az állami támogatás. Öt héttel az elő­nyökkel kecsegtető akció meghirdeté­sét követően 40 ezerből mindössze 14 ezer ilyen jellegű támogatást vettek nyilvántartásba Szlovákiában. Május 9-e óta a 15-25 év közötti fia­talok élhetnek a fent említett lehetőség­gel, és jutányos áron vezettethetik be az internetet. Az állam havonta 234 koro­nával járul hozzá az ilyen feltételek mellett hozzáférhetővé váló világháló üzemeltetéséhez. Míg az elején - az el­ső három napon - összesen 3 300 ház­tartás élt a havi 234 koronás támogatás­sal, később a megrendelések száma visszaesett a május 9-e előtti szintre. Bár a piacon találunk olyan üze­meltetőket, amelyeknél már havi 60 HÍREK AZ EURÓPAI UNIÓBÓL Hétszáz digitális tachográf kártya készült el eddig Eddig mintegy 700 gépjárművezetői digitális tachográf kártya készült el, és további 400 kártya gyártása kezdő­dött el - mondta a Közlekedési Főfel­ügyelet főosztályvezető-helyettese. Szilvási Bertalan közölte: azok a kár­tyák készültek el, amelyek igénylését június 13-ig beadták. Az első digitális tachográf kártyát május 30-án bocsá­totta ki a Közlekedési Főfelügyelet, a gépjárművezetőknél mintegy 130 kártya van már használatban. A kö­vetkező öt évben mintegy 36.000 gépjárművezetői kártya kiadása vár­ható. Egy korábbi európai uniós dön­tés szerint a 3,5 tonna össztömegű vagy kilencnél több ülőhellyel ren­delkező gépjárműveket május 1 -jétől első alkalommal forgalomba helyez­ni már csak digitális menetíró készü­lékkel, tachográffal lehet. Júliustól jönnek az uniós vények Július 1-től az orvosok már csak az új, EU-konform vényekre írhatnak fel gyógyszert, gyógyászati segédeszközt és gyógyfürdő-szolgáltatást - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A régi vények június 30-ig lesznek érvényben, azonban a rajta szereplő gyógyszert még egy hóna­pig, azaz július 31-ig lehet kiadni, il­letve a felírt szolgáltatást igénybe venni. Ezt követően a régi vény bevál­tására nincs lehetőség, és amennyiben a beteg a gyógyszert - a határidőig ­koronáért hozzáférhető a világháló, az internet iránti érdeklődés fokozá­sán ez az olcsóság sem segít. A leg­több embert a számítógépbe történő beruházás összege riasztja el. „Né­mely családnak már az is gondot je­lent, ha az internetes csatlakozás költ­ségeként ki kell fizetni ezer koronát” - mondja Andrej Holovác, a Bártfán (Bardejov) tevékenykedő Praxis tár­saság ügyvezető igazgatója. Országos viszonylatban összesen 40 ezer fiatalt érint ez a kedvezményezett internetes csatlakozás. Legnagyobb ér­deklődés iránta eddig az eperjesi és a zsolnai kerületben mutatkozott. Ezek­ben a felkínált helyek fele már elfo­gyott. A többi kerületben - beleértve a nyitrait is - még 3 500 15-25 év közöt­ti fiatal vezettethetné be és üzemeltet­hetné kedvezményes áron a világhálót. • -z -c nem váltotta ki, vissza kell mennie ke­zelőorvosához, hogy a készítményt is­mét felírja, immár az új vényre. Túlárazott szén-dioxid kvóta Az európai szén-dioxid piacon to­vábbra is túlértékelt árfolyam-szin­ten zajlott a kereskedés a múlt héten - közölte a Magyar Környezet- gazdaságtani Központ szakmai igaz­gatója. A közép-kelet-európai tér­ségben működő börzén az elmúlt hé­ten mintegy 60 ezer kibocsátási egy­ség, azaz szén-dioxid kvóta cserélt gazdát. Az éghajlatvédelmi megfon­tolásból beindult európai uniós emisszió-kereskedelmi rendszerben a leginkább környezetszennyező iparágak 12 ezer cége vesz részt. általános vitára alkalmasnak talált. A mentelmi jogot érintő törvényjavaslat esetében a fideszes Répássy Róbert leszögezte: támogatják ugyan az álta­lános vitára való alkalmasságot, de nem értenek egyet a légzésminta adá­sára (a szonda megfújása) vonatkozó szabályozással. * Koncz Endre Hol feszül a koalíció? A két kormánypárt között vannak né­zeteltérések bizonyos kérdésekben, de a parlament elé kerülő javaslatok több­nyire kompromisszum eredményei - jelentette ki Pető Iván. Az SZDSZ ügy­vivője egy rádióinterjúban úgy véleke­dett, hogy a jelenlegi helyzetért az SZDSZ kisebb felelősséget visel. Pető Iván a koalíción belüli konfliktu­sok között említette az egészségügyi át­alakítást és az önkormányzati rendszer reformját. Elmondta, hogy az adóügyek­ben is vannak még kisebb nézetletérések, de a beterjesztett törvényjavaslatok több­nyire kompromisszumot tükröznek. Az eddig bejelentett intézkedés nem reform, hanem a költségvetés helyzetéből adódó intézkedéscsomag eleme - mondta Pető Iván és hangsúlyozta: az intézkedések egy része a reformok irányába fordítható. • (koncze) Integráció a határőrségnél Biztonsági deficitje lehet a megszorításnak A határőrség munkájára a belső ha­tárok megszűnése, vagyis Magyaror­szág schengeni övezethez csatlakozá­sa után is szükség lesz; a kormány- program értelmében a határőr igazga­tóságokat a rendőrség keretébe integ­rálnák, de ehhez elengedhetetlen két­harmados törvények módosítása - mondta a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság vezetője hétfőn. Magyarország várhatóan 2007. ok­tóber 31-ig csatlakozik a schengeni övezethez, ezt követően a belső hatá­rok térségében megszűnik a jelenlegi ellenőrzési rendszer - közölte Dúzs József dandártábornok, aki elmondta, hogy 32 olyan intézmény van, amelyik feladatai indokolatlansága miatt meg­szűnik. Az igazgatóságok megszűnésé­vel kapcsolatban a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság vezetője úgy fo­galmazott: „Ez olyan biztonsági defi­citet von maga után, aminek, ha nem kezeljük, nagyon súlyos következmé­nye lehet az ország közbiztonságára”. A főtiszt elmondta: a 2006 októberé­ben hatályba lépett schengeni kódex meghatározza, milyen jellegű ellenőr­zések végezhetők a belső határok tér­ségében: rendőri jellegű ellenőrzés, amely nem határellenőrzés. Marad te­hát az idegenrendészeti és közúti el­lenőrzés, maradnak az általános közte­rületi razziák, a konkrét bűncselekmé­nyekhez kapcsolódó ellenőrzések. Dúzs József hangsúlyozta: a határőr­ség integrációja csak úgy oldható meg, ha módosítják a kétharmados többsé­get igénylő határőrizeti, a rendőrségi és az idegenrendészeti törvényt. • (vári) Mélyrepülésbe kezdtek a kormánypártok Gyengültek a kormánypártok és ve­zet a Fidesz a Szonda Ipsos június második felében végzett felmérése szerint. A biztos pártválasztók köré­ben a Fidesz 46, az MSZP 42 százalé­kon áll, az MDF jelenleg 4, az SZDSZ 3 százalékra számíthat. A június 16. és 23. között 1 500 fős mintán készített felmérés szerint, ha most lennének a választások, a Fidesz- re a választókorú megkérdezettek 30 százaléka, az MSZP-re 28 százaléka szavazna, az MDF-re 3, az SZDSZ-re 2 százalékuk, míg a KDNP-re és a MIÉP-re 1-1 százalékuk adná a voksát. 1996 óta először fordul elő, hogy az MDF megelőzi a szabad demokratákat. • (koncz) Ma dől el, kivel tárgyal Fico Robert Fico, a választásokon győz­tes párt elnöke már csak két párttal kí­ván koalíciós megbeszéléseket foly­tatni: az, hogy melyik ez a két politikai tömörülés, nem árulta el. Egy politikai műsor keretében azt is elmondta, hogy a Smer számára nem a szövetségesek kiléte, hanem a pártprogram a fontos. A Smer elnöksége tegnap este dön­tötte el, hogy melyik két párttal fog tár­gyalni a kormányalakítás második for­dulójában: Fico ígérete szerint a politi­kai tömörülések kilétéről ma délelőtt hullik le a lepel. A győztes párt elnöke egyelőre csak azt árulta el, hogy az SDKÚ-val a legnehezebb keresni az esetleges kompromisszumokat, ez a pá­ros nem működne, ezért alighanem nem is jön össze ilyen tömörülés. Az elem­zők szerint a legvalószínűbb a keresz­ténydemokratákkal (KDH) és a magyar párttal való szövetkezés, ennek viszont az szabhat gátat, hogy a KDH képvise­lői többfelé húznak. „A párt három részre szakadt: vannak, akik Dzurindá- val, illetve Ficoval társulnának, de akadnak olyan képviselők is, akik az el­lenzékben szeretnék tovább folytatni a politizálást” - magyarázta lapunknak Neszméri Tamás, politológus. Vladimír Palkó, a kereszténydemokraták alelnö- ke szerint két kisebb párt egy Smerrel kötött koalícióban csak asszisztálhat, később pedig, ha a győztes nem tudná megvalósítani a programját, bűnbak­ként funkcionálhat. A KDH az ellenér­vek ellenére még nem döntötte el, hogy milyen szerepet vállaljon a következő ciklusban. Sokan attól tartanak, hogy Robert Ficónak nem lesz más választá­sa, mint összeállni a Meciar vezette HZDS-szel valamint a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párttal, amit viszont külföldön nem néznének jó szemmel. • Szép Éva

Next

/
Oldalképek
Tartalom