Hídlap, 2006. június (4. évfolyam, 107–128. szám)

2006-06-27 / 125. szám

wWw.esztergom.hu 2006. június 27., kedd • HÍDLAP 3 Esztergom átveszi a megyétől a szakképző kollégistáit Soros ülését tartotta csütörtökön a Komárom-Esztergom Megyei Közgyű­lés, melyen javaslatot fogalmaztak meg a kistérségi társulások számára a pedagógiai szakszolgálati feladatok jövőbeni ellátására. A többcélú kistérségi társulások ré­szére a törvény két pedagógiai szak- szolgálati feladat ellátását írja elő. Amennyiben a választott feladatok megegyeznek korábban a megye által koordinált tevékenységgel, az utóbbi­ak ellátási kötelezettsége megszűnik. A megyei önkormányzat és a megyé­ben létrejött többcélú kistérségi társu­lások közötti tárgyalássorozat eredmé­nyeként a Kisbéri TKT-vel már megál­lapodás is született: a logopédiai fel­adatokat a térségben szeptember 1- jétó'l ők látják el. Az Esztergom- Nyergesújfalui TKT területén a szol­gálatokat végző esztergomi és nyergesújfalui nevelési tanácsadók fenntartásában a megye továbbra is részt vesz. A megyétől ugyanakkor az a kérés érkezett Esztergom városához, hogy vegye át a Géza Fejedelem Ipari Szakképző Iskola kollégiumi tanulóit, illetve hogy vállalja a Montágh iskola dorogi telephelyének megszűntetését a 2007/2008-as tanévtől. Az esztergomi önkormányzat mun­katársaitól megtudtuk: a kérés első fe­lét még az idén teljesítik, a szakképző kollégistái szeptembertől a Várhe­gyen lévő Kőrösy kollégiumban kap­nak elhelyezést, ennek az intézmény­nek a kapacitása ugyanis megengedi a szakmunkástanulók felvételét. A Montágh iskolával kapcsolatos kérés elől sem fog Esztergom elzárkózni, de csak amennyiben ezt az intézmény teremszükséglete megengedi. • Pálovics Klára Sportcélokra hasznosítaná területeit a város Sportpályát és véderdősávot szeret­ne kialakítani a városvezetés a vasút­állomás mellett lévő Kovácsi utcában lévő területein. Az önkormányzatnak jelenleg négy ingatlanja van a Kovácsi utcá­ban, amelyeket eddig a bérlők gyü­mölcsösként, kaszálónak, díszkert­nek valamint lovak tartására használ­tak. A vasútállomás és a Kovácsi ut­cában elhelyezkedő lakóövezet kö­zött az ott lakók életminőségének és a levegő tisztaságának javítása érde­kében indokolt egy természetes szű­rőként működő véderdősáv létreho­zása. Ennek érdekében a képviselő- testület csütörtök esti ülésén úgy döntött, hogy az itt található több mint egyhektárnyi önkormányzati in­gatlanokat olyan kérelmezőnek adja haszonbérletbe, aki vállalja, hogy a vasút felé legalább tizenöt méter szé­lességű erdősávot alakít ki, és az in­gatlanokat egységesen hasznosítja akár közcélú sportpályaként, akár szántóként, gyümölcsösként. Mivel a városrészben lakók életminőségét és egészségét is szolgálná, ha az önkor­mányzati tulajdonú ingatlanokon sportpályák létesülnének, e cél érde­kében a városvezetés ingyen adja használatba az ingatlanokat, ha a ké­relmező közcélú sportpályaként tud­ja azokat hasznosítani. • NI. Á. Megyéspüspök lett Kiss-Rigó László Nem szeretnék teljesen elszakadni Esztergomtól Folytatás az 1. oldalról-Meddig marad plébánosként vá­rosunkban ?- Július végéig látom el a plébánosi feladatokat a Szent Anna plébánián, augusztusban költözöm Szegedre.- Lehet már tudni, hogy ki lesz az utódja itt Esztergomban ?- A plébánosok kijelölése az egy­házmegye belső dolga, erről a me­gyéspüspök, jelen esetben Erdő Péter bíboros úr fog dönteni, de tudomásom szerint még nem született konkrét je­lölés a plébánosi helyre.- 2004-ben nevezték ki esztergom- budapesti segédpüspökké. Ebben a székben lesz-e utóda?- Segédpüspöki tisztem az augusz­tus 26-i szegedi megyéspüspöki beik­tatásommal automatikusan megszű­nik. Viszont segédpüspöki tisztség nem kötelező érvényű, tehát egyálta­lán nem biztos, hogy új segédpüspö­köt neveznek ki a helyemre.- Több civil szervezet, alapítvány munkájában is aktívan részt vett ed­dig Esztergomban.- Valóban sok szervezetben vagyok tiszteletbeli tag, másokban viszont az operatív munkában is aktívan részt vettem. Szoros volt az együttműködé­sem a Rudnay Sándor Városvédő Egyesülettel, az alapítvány elnöke is én vagyok. Szándékom szerint ez így is marad, nem szeretnék teljesen el­szakadni Esztergomtól. P. K. Holdingba szervezi városüzemeltetését Esztergom Folytatás az 1. oldalról „Hatékony és hasznot termelő szer­vezetté alakítjuk át a városi feladato­kat ellátó cégeinket a debreceni példa nyomán, tapasztalataik átadásáért cserébe pedig egyszázalékos tulaj­donrészt vásárolhatnak az esztergomi Strigonium Zrt-ben.” - közölte Megy- gyes Tamás polgármester, aki arról is tájékoztattott, hogy Esztergom önkor­mányzata hétszázmillió forintos váro­si kötvény kibocsátásáról döntött csü­törtöki ülésén. „Vagyongyarapítási terveink megvalósítására többletfor­rásokra van szükség. Más hiteleinkkel ellentétben a kötvénykibocsátásból szerzett pénzt csak profitot termelő vagyonelemekbe fektetjük majd be” - tette hozzá a polgármester. • -CS -A Nyári tábor a városi könyvtárban A Helisher József Városi Könyvtár július 17-e és 21-e között nyári tábort szervez 6 és 10 év közötti gyermekek részére. A programok között szerepel fürdőzés az Aqua-szigeten, de ezenkí­vül a gyerekek részt vehetnek városi sétákon, mesedélutánokon, játékos ve­télkedőkön, vagy akár könyvajánló­kon is. A 4 000 forintos részvételi díj napi egy meleg étkezést is tartalmaz. Az érdeklődőknek július 15-ig lehet jelentkezni a városi könyvtárban. Nyugdíjasok vakációja Az ENÉKE (Esztergomi Nyugdí­jasok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete) idén is tartalmas progra­mokkal várja az időseket. Július 6-ai kezdettel négynapos körúton tekin­tik meg Erdély nevezettességeit. Jú­lius 20-án az egyesület félévzáró ün­nepségét egy sétahajózással koro­názza meg. Egy hét múlva, 27-én ugyancsak a Dunán lesznek az ENÉKE tagjai, ekkor az unokákkal töltik együtt az időt. Az augusztus hónap három kulturális esemény mi­att lesz nevezetes. 7-én az esztergo­mi Belvárosi templomban francia zenekar koncertjére látogatnak el az idősek, 13-án Ópusztaszer és Szeged lesz az ENÉKE tagjai utazásának célja. Szent István ünnepén pedig a Szentgyörgymezői Olvasókör ven­dégeiként az új kenyér avató ünnep­ségén vesznek majd részt. Az egye­sület a szokásos csütörtöki napokon továbbra is ülést tart a művelődési házban. A meghirdetett programok­ról itt és a 33/313-343-as telefonszá­mon lehet érdeklődni. • (pöltl) Festményeken a Dunakanyar Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendező nyitja meg azt a kiállítást, melyen Andráskó István, esztergomi festő legújabb képeit mutatják be. A jú­nius 29-ei Nemzetközi Duna Napon nyíló tárlaton Kolozsvári Bamabásné hegedűn, Szendy Ágnes zongorán ad műsort a megnyitó alkalmából. A kiállí­tás augusztus 14-ig lesz látható a Duna Múzeum Európai Közép Galériájában. Magyar Önvédelmi Tábor Esztergomban Kulturális-, hagyományőrző- és sportrendezvény lesz egyszerre a Ma­gyar Önvédelmi Mozgalom esztergo­mi szervezetének július közepén nyíló háromnapos rendezvénye. A Prímás­sziget MIM Vasas sporttelepén meg­rendezendő fesztivál szervezői alter­natívát kívánnak nyújtani az eddig megszokott rendezvények mellett. Az úgynevezett kisszínpad különböző kultúrtörténeti, illetve történelmi elő­adásoknak ad teret három délutánon át. A nagyszínpadon hagyományőrző bemutatók kapnak helyet és természe­tesen itt lesznek az esti koncertek is. Ez utóbbiak a kora esti órákban kez­dődnek, s többek között olyan fellé­pők szórakoztatják a tábor közönsé­gét, mint a Romantikus Erőszak, a Bogie Man, a Rock Stone, a Magozott Cseresznye és a Titkolt Ellenállás. A rendezvényre a háromnapos jegy 4900 forintba, egy napra pedig 1900 forintba kerül majd. Bővebb informá­ció a 20/2143288-as számon kapható. • -I -n Dán térzene a Bazilikánál Nemzetközi fúvószenekar látogat a Dunakanyarba A Musik-Land utazási iroda meghí­vására az idei nyáron egy iskolai zene­kar tart turnét hazánk több pontján, el­sősorban a régiónk területén. Július első napján érkezik Magyaror­szágra Susanne Madsen kómsvezetővel a 185 ezer lakosú Odense város iskolai zenekara. Az Odense Skoleorkester tag­jai Carsten Rungstrom karmester ve­zényletével másnap (vasárnap) negyed tizenkettőkor, a mise után térzenét ját­szanak az esztergomi Bazilikánál. A mintegy negyvenfős dán muzsikus együttes a város megtekintése után, dél­után öt órakor a mogyorósbányai Béke Művelődési Házban lép fel. A helyi fú­vósok társaságában adnak hangver­senyt, fináléként pedig közösen játsza­nak el néhány zenedarabot. A rendezvé­nyekre a belépés díjtalan, márcsak azért is, mert az utazási iroda célkitűzése hogy a zene és tánc révén nemzetközi baráti kapcsolatokat alakítsanak ki, és teijesszék a zenei kultúrát-tájékoztatta lapunkat az iroda ügyvezetője, Rózsa­völgyi Károly. Az igazgató és felesége kedvenc időtöltése és hobbija a zene, így a célból hogy más nemzetiségiekkel együtt hódolhassanak szenvedélyük­nek, tizenhárom évvel ezelőtt megalapí­tották beutaztatással foglalkozó idegen- forgalmi vállalkozásukat. Az 1985-ben létrehozott Táti Né­met Nemzetiségi Fúvószenekarnak jelenleg harminc aktív tagja van, és számos külföldi csoporttal építettek már ki partnertelepülési programot a muzsika szeretete révén. Érkeztek már német venyiégeik, együttesek a mediterráneumból, de Finnországból és a tengerentúlról is. A dán csapat további koncertet ad a fővárosban a Halászbástyánál, Bala- tonfüreden, július ötödik napján (szer­da) pedig Szentendrén, és ezalatt ter­mészetesen megismerkednek az ország nevezetességeivel. Koncertkörútjuk be­fejezéseként, egy nappal később, a pil- isvörösvári zeneiskola nagytermében, este hét órai kezdettel, önálló hangver­sennyel búcsúznak a fúvószenekar tag­jai. További információ elérhető a www.musik-land.hu web-oldalon. • D. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom