Hídlap, 2006. május (4. évfolyam, 85–106. szám)

2006-05-06 / 89. szám

IV HÍDLAP • 2006. május 6., szombat

___________magazin

H

armincegy éve, május 6-án hunyt el Mindszenty József hercegprímás

Mindszenty József bíboros- érsek mindvégig szembeszállt a kommunista ideológiával, politikával, ragaszkodott az egyház társadalmi szerepének megőrzéséhez. Hivatásához, hitvallásához méltón, hazafi létéhez példamutatón emelt szót a meghurcoltak, kárvallottak mellett, az internáltak érdekében. Hivatalos és nyílt levelekkel fordult a győztes nyugati hatalmak vezetőihez közvetlenül, vagy nagyköveteik útján, kérte a Szentatya segítségét, s intőleg, érvekkel felvértezett leveleket küldött a világháború utáni Magyarország vezetőinek, habár tudta, itt mindenképpen süket fülekre talál. Szót emelt többek között - körleveleiben, beszédeiben is — a párizsi békekonferencia irányadóihoz, az igazságos béke érdekében az 1947. évi választási csalások, a vallás- üldözés, az egyházi iskolák államosítása ellen, s kitartóan értekezett minden fórumon a csehszlovákiai meghurcoltatásokat elszenvedő magyarok és németek érdekében: „Esztergomi székfoglalásom után, 1945. október 15-én körlevélben tártam a közvélemény elé a szlovákiai magyarság tragikus sorsát... a kitelepítés terve roppant rémületet okozott...:” „miután már kimerítettem minden hivatalos és egyéb közbenjárásnak a lehetőségét, ismét a sajtó segítségéhez fordulok, hogy a társadalom minden rétegének, valamint Magyarország és a külföld illetékes hatóságainak figyelmét felhívjam az áttelepítések és a kitelepítések szélsőséges és kegyetlen lefolytatására...”...A püspöki kar 1948. augusztus 27-én tartott konferenciáján tiltakozott...a minisztertanács azt válaszolta, hogy a szlovákiai magyarság helyzetében küszöbön álló kedvező fordulatot az én sovinizmusom és a közügyekre való illetéktelen beavatkozásom gátolta meg. Erre 1948. Október 28-án azt ajánlottam, tegyék közzé a sajtóban kifogásolt irataimat. Természetesen nem tették meg, hiszen csak rágalmazni akartak, hogy előkészítsék az ország és a világ közvéleményét küszöbön lévő letartóztatásomra.”

Végül 1948 Karácsonyán letartóztatták, s a vádlajstrom alapján a következő évben - társaival együtt elítélték: „Mindszenty József I. rendű vádlott: bűnös, a demokratikus államrend és köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntettében, továbbá... ezért életfogytig tartó fegyházra, mint főbüntetésre, továbbá... tízévi hivatalvesztésre és politikai jogainak ugyanilyen tartamú felfüggesztésére, emellett... egész vagyonának elkobzására, mint mellékbüntetésre ítéli.”

A vádlottak között volt Zakar András, az érsek titkára, Baranyai Jusztin, és Esterházy Pál is. A Népbíróság Mindszentyt a vádiratban, - majd a kihallgatások folyamán - konkrétan, a legitimista mozgalomban való részvétellel, a Habsburg- családdal való kapcsolattartással, a köztársasági államforma elleni tiltakozással, a Szent Korona Rómába küldésével, az 1947-es választások alkalmával a kommunista párt elleni prédikálással, s nyugati kapcsolatok fenntartásával, mint államellenes tevékenységgel, az államrend megdöntésére irányuló cselekedetekkel vádolta. Továbbá brit és amerikai kapcsolatai révén szerzett anyagi támogatás folyamán létrejött valutaüzérkedéssel, szintén, mint az államrend megdöntésére irányuló működéssel vádolta.

A per előkészítése, a nyomozás során az ÁVH „a politikai prekoncepcióhoz keresett olyan adatokat, amelyek bármilyen módon (leginkább valósá„A számkivetésben sem érzek keserűséget. A hit állandó öröme indít arra, hogy dolgozzam a lelkekért, a menekült magyarság körében Ezt kezdtem meg Zalaegerszegen, folytattam Veszprémben, Esztergomban és az országban. Ez a feladat hárul rám most is: keresni, vigasztalni és erősíteni enyéimet. „Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami másoknak van javára, hogy iidvöz.üljenek”(I. Kor.10,33)." [1]

Mindszenty József - eredeti nevén Pehm - a Vas megyei Mindszenten született, 1892. március 29-én, földművelő szülei első gyermekeként. Az elemi iskola öt osztályát falujában végezte. Testvérei közül hárman még kisgyermekkorukban meghaltak, s így csak édesanyján múlott, hogy nem a családi gazdaságnak, hanem a tudományoknak szentelhette idejét a szombathelyi premontrei gimnáziumban, ahol az ifjúsági kongregáció prefektusaként már bizonyos ismertségre is szert tett. Az érettségi után papnövendéknek jelentkezett, 1915. június 12-én megyéspüspöke, gr. Mikes János szentelte pappá, kivel a továbbiakban is tiszteletteljes kapcsolatot ápolt, s aki pályája indításaként Felsőpatyra nevezte ki segédlelkésznek.

Erre a rövid tanulóidőre Mindszenty így emlékezik vissza: „Szívesen dolgoztam e vallásos és jó nép körében és a lelkiek mellett az anyagi és társadalmi érdekeiket is igyekeztem védelmezni. Részt vettem a jóléti (hitelszövetkezet,

Hangya) szervezetek irányításában, amire a háborús időben különösen rászorultak híveink.”

1917. február 1-től Zalaegerszegen volt gimnáziumi hittantanár. A háború vége felé közeledve egyre sűrűbben tapasztalta a kimerült-elégedetlen ország lakóinak zavartságát, s a bizonytalanságban hatalomra törni-vágyók veszélyességét. A puccsot követően politikai okokból letartóztatták, majd a Tanácsköztársaság idején újra letartóztatták, s hosszas megpróbáltatások után szülőfalujába internálták.

1919 augusztusától ismét Zalaegerszegre került, plébános lett, elődje nyugdíjazása után. Az itt eltöltött huszonöt évet - melynek folyamán címzetes apát (1924), pápai prelátus (1937), majd 1944-márciusától veszprémi megyéspüspök lett - a következőképpen idézi fel a hercegprímás búcsúbeszédében: „Isten igéjét hirdettem. Ha most lelkiismeretvizsgálatot tartok, meg kell köszönnöm mindazt, amit Isten drága kegyelméből megtehettem...alig van lélek, aki a gyóntatószékemben feloldozást ne kért volna, alig van család, amelyet nem ismertem, alig van gyermek, akinek a szemébe nem tekintettem volna és alig van családi kereszt, amit ne igyekeztem volna enyhíteni. Most ara kérlek benneteket, hogy bármi jöjjön, ne higgyétek el, hogy a lelkipásztor ellensége lehet híveinek...” Magyarország német megszállása után érkezett Veszprémbe Mindszenty, ahol a kezdeti lelkes egyházmegye-szervezést félbeszakították a politikai helyzet alakulásával kapcsolatos teendők. A Sztójay-, majd Lakatos után, Szálasi- kormányok intézkedései folyamán a dunántúli püspökök memorandumot adtak ki, melyet eljuttattak a miniszterelnökhöz is. A Mindszenty által fogalmazott dokumentum egyik első jele és bizonyítéka későbbi bíboros politikai éleslátásának, bátor kiállásának a vészterhes időkben népe, nyája és nemzete mellett. A nagybeteg Serédi Jusztinián herceg- prímás kézjegyét nélkülöző levélben a következők kerülnek szóba: „Két hatalmas hadsereg álló és mozgó harcának színhelye lesz ez az országrész. Elpusztul a lakosság jelentős része, a többi országrész számba sem vehető rengeteg

idemenekültje; a gyönyörű városok, falvak a felbecsülhetetlen vagyon, történelmi érték, az utolsó élelmiszerkészlet... Vajon kétheti tapasztalat és áttekintés birtokában fenntarthat-e az erkölcsi felelősség mérlegén az az álláspont, hogy megsemmisítünk, vagy megsemmisülünk?”

Mindszenty - ahogyan emlékirataiban is írja - a levél után érezte, hogy az 1944-es év késő ősze meghozza számára is a letartóztatást, a büntetést. A második fogságra egy bizonyos Schiberna Ferenc nyilas ügyvéddel, (október 15-öt követően kormánybiztos) való affér szolgáltatta az előre megtervezett indokot. December 23-án elhurcolták Sopronkőhidára, ahol másnap reggel kivégezték Bajcsy-Zsilinszky Endrét, s ahol többek között Kállay Miklós és gr. Esterházy Móric is raboskodott. Még az újév előtt Sopronba vitték, ahol egykori megyéspüspöke, Mikes János is meglátogatta, s érte való aggódásában szökésre bíztatta, de ezt Mindszenty elutasította.

A „felszabadító” szovjet csapatok bevonulása nyomán szabadult, április végére tért vissza Veszprémbe: „Székvárosomat leírhatatlan állapotban találtam. Az egyházi épületeket, a püspöki palotát kifosztották...Iszkázon a szovjet katonák feltörték a templomot...Egy másik faluban a plébánost azért gyilkolták meg, mert a templomba gyűjtötte az asszonyokat és a lányokat. A fiatal jegyzőnét a lakásán tizenhét katona egymás után megerőszakolta, s azután a ház előtt jajveszékelő kilencéves kisfiát agyonlőtték. A férjét, aki védelmezte, letartóztatták, s mint „háborús” bűnöst deportálták.”

A püspököt megrázó tapasztalások után csupán néhány hónap telt el, s szeptemberben megérkezett a Szentatya, XII. Pius pápa akarata az elhunyt Serédi Jusztinián tisztének betöltésére. Mindszenty József veszprémi püspök huszonnégy óra gondolkodási idő után elvállalta a nehéz időben kimért feladatot, s 1945. október 7- én esztergomi érsekké, a következő évben bíborossá szentelték.

gos funkciójukból kiszakítva, eredeti tartalmuktól eltérően, önkényesen értelmezve, vagy jogi környezetük figyelmen kívül hagyásával)” felhasználhatóak voltak terhelő bizonyítékként. Emellett, „a per politikai, állami, és társadalmi előkészítése mindenben megfelelt a szovjet mintájú megtervezett koncepciós büntetőeljárásoknak”.

Az önkényesen értelmezett bizonyítékok között volt Mindszenty kiterjedt levelezése is, melyet az ÁVH saját számozással látott el, s beleillesztett a peranyagba.

1955-ben börtönbüntetését megszakították, s egészségi állapotára és a püspöki kar kérelmére hivatkozva Püspökszentlászlóra, majd Fel- sőpeténybe szállították. 1956-os szabadulásáig ott volt házi őrizetben az „ÁVH vendége”. A forradalom történéseiről alig értesült hercegprímást október 28-án a helyi lakosság próbálta kiszabadítani, azonban az ÁVH-s védők ezt megakadályozták.

Másnap Felsőpetényből, Budapestre akarta vinni Mindszentyt a parancsnok, ő azonban nem volt hajlandó elhagyni kényszerlakhelyét, s konzultált Tóth plébánossal, aki a rádióból értesült a forradalmi helyzetről. Egy nap múlva Horváth József, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke jött a hercegprímásért, de visszament Budapestre, az elszállítás részleteit, Mindszenty kéréseit megbeszélni. Eközben a bíboros őrsége forradalmi tanácsot alakított, ami kimondta, hogy fogva tartása törvénytelen és jogtalan volt. Mindszentyt másnap, október 31-én katonákból és felkelőkből álló népes csoport kísérte a rétsági laktanyából a fővárosba. Itt reggeltől estig hazai és külhoni delegációk egész sorát fogadta, majd november 3-án este rádióbeszédben szólt a nemzethez, a felkelőkhöz: „Most történt először a történelem folyamán, hogy Magyarország a többi kultúrnép hathatós rokonszenvét érdemli... Egész helyzetünket azonban az dönti el, hogy a 200 milliós orosz birodalomnak mi a szándéka a határainkon belül lévő katonai erejével. Rádiójelentések adták hírül; hogy ez a fegyveres erő növekszik. Mi semlegesek vagyunk, mi az orosz birodalomnak nem adunk okot a vérontásra...A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, miképpen éljen... A bukott rendszer örököseinek eddigi visszatekintő leleplezései feltárták, hogy a törvényes felelősségre vonásoknak minden vonalon, és pedig független és pártatlan bíróság útján kell bekövetkezniük... Ettől a pillanattól kezdve figyeljük, hogy ígéretek és cselekedetek fedik-e egymást, s ami ma keresztülvihető, azt senki se halassza holnapra. Mi, akik figyelünk, és előmozdítani kívánjuk az egész nép javát, bízunk a Gondviselésben. - S nem hiába.”

November 4-én reggel a hercegprímás, a szovjet támadás hírére az Egyesült Államok nagykövetségére menekült, ott kapott menedékjogot.

1957-ben, március 9-én kijelentette a vezetés, hogy Mindszenty ítélete hatályban van, vagyis ha elhagyja a nagykövetség épületét, úgy folytatnia kell börtönbüntetése letöltését. 1962- ben, a II. Vatikáni Zsinat összehívásának évében - távollétében - a forradalomban való szerepéért is elítélték.

Végül 1971. szeptember 28-án előzetes megállapodás alapján elhagyhatta az amerikai követséget, VI. Pál fogadta. Az ezt követő időszakra így emlékezik vissza: „Nélkülözvén a segédpüspököket, magam indultam el lelkipásztori utakra: helyről helyre magyar híveim közé. Előbb Európában kerestem föl őket, majd az Egyesült Államokban, sőt Dél-Afrikában is.”

Az Emlékiratok elkészültét követően VI. Pál lemondásra szólította fel a hercegprímást, aki azonban így gondolkodott: „Tisztelettel tudomására hoztam a Szentatyának, hogy a jelenlegi magyar egyházi állapotok közt érseki székemről nem mondhatok le... Egyben részletes tanulmányt küldtem neki a békepapok ártalmas szerepésről, az erőszakosan berendezett magyar államegyházi rendszerről, s idéztem a kommunistákkal tíz éve folytatott vatikáni tárgyalások negatív eredményeit.”

Mindennek ellenére a Pápa december 18-án levélben tájékoztatta Mindszentyt, hogy „az esztergomi érseki széket megüresedettnek nyilvánítja” [2], Utolsó éveit Bécsben töltötte, ott halt meg 1975. május 6-án. Hamvait - hosszas hazaszállítását övező procedúra után - 1991-ben Magyarországon az esztergomi Bazilikában helyezték végső nyugalomra. Ezt követően kezdeményezték boldoggá avatását.

• Szabó Anita Éva