Hídlap, 2006. május (4. évfolyam, 85–106. szám)
2006-05-17 / 96. szám
www.esztergom.hu 2006. május 17., szerda • HÍDLAP Magyar diákok felvidéki nyaraláson Egyre több intézmény dönt a határon túli táboroztatás mellett Folytatás az 1. oldalról Az üzlet fő motivációja a természeti vonzerőn kívül az volt, hogy az ellátás, fenntartás költségei jóval alacsonyabbak a hazainál. Az üzemeltetést egy felvidéki magyar cég végzi, évente 10 millió forintért, ami a polgármester szerint nagyjából a negyede annak, amennyiért ezt Magyarországon vállalnák a cégek. A régi vállalati, önkormányzati, iskolai úttörőtáborok, üdülők többsége ma is valamelyik Balaton-parti településen található, és nem túl gyakori, hogy külföldön biztosítsanak lehetőséget diákoknak, dolgozóknak egy-két hetes kedvezményes üdülésre. Esztergom ugyanakkor nemrégiben vásárolt egy felújításra szoruló kastélyt Erdélyben, Vargyason, amit legfőképpen nyári táboroztatásra szánnak. A tervek szerint akár már idén odautazhat egy csapat középiskolás, akik a nyaralás mellett részt vesznek a kastély szépítésében is, de 2007-től valószínűleg már rendszeresen táborozhatnak ott az esztergomi fiatalok. Ettől függetlenül természetesen az iskolák is igyekeznek saját szervezésben nyári táborokat, vagy külföldi utazásokat biztosítani tanulóiknak, a Petőfi iskola tanulói például minden évben a felvidéki Paton (Patincén) töltenek el néhány, programokban, élményekben gazdag napot. Ebben az esetben természetesen a szülők fedezik a nyaralás teljes költségét, míg az önkormányzati nyaraltatás- hoz általában a hivatal is hozzájárul. Nagyjából 600-700 dorogi iskolás például Pilismaróton egy volt úttörőtáborban nyaralhat minden évben úgy, hogy az egy hetes üdülés költségének felét a város fedezi, így teljes ellátással mindössze 7 500 forintot kell fizetniük a szülőknek. A tábor mindemellett üzleti alapon működik, az ország minden részéből fogad sportolókat, turistákat, tanulmányi kiránduláson résztvevőket, a fenntartáshoz szükséges összeget pályázati úton próbálják kipótolni. A tábort szerencsére 5 évvel ezelőtt térítésmentesen adta át városnak a megyei önkormányzat. De visszatérve a budapesti kezdeményezéshez: hiába vonzóbb és olcsóbb a szlovákiai táboroztatás, az önkormányzatok többsége az iskoláit is alig tudja fenntartani, nemhogy olyan dolgokat vállaljon, mint a diákok nyaraltatása, amire ráadásul jogszabályok sem kötelezik. • Sz. H. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Bamberg Város Főpolgármestere 2006-ban is lehetővé teszi két esztergomi fiatal részvételét a hagyományos nyári hivatali gyakorlaton. A gyakornokok a bambergi Polgármesteri Hivatal szervezeti egységeiben fognak dolgozni 2006. július 31-től augusztus 26-ig. Pályázhatnak: nappali tagozatos egyetemi és főiskolai hallgatók Pályázati teltételek: középfokú „C” típusú német nyelvvizsga, bejelentett állandó esztergomi lakóhely A pályázat tartalma: magyar-német nyelvű önéletrajz, magyar-német nyelvű motivációs levél, hallgatói jogviszony igazolása, nyelvvizsga bizonyítvány másolata, személyi igazolvány és lakcímkártya másolata, 2 db igazolványkép, Nem pályázhatnak azok, akik a avakornokproaram pályázatát már eavszer elnyerték. A Pályázatok beadási határideje: 2006. június 10. A pályázat benyújtásának helve: Esztergom Város Polgármesteri Hivatala Polgármesteri Kabinet 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. További információk a Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Kabinetében szerezhetők be (Tel: 33/542-075). Esztergom, 2006. május 12. Dr. Szolnoki Imre aljegyző PÁLYÁZATI FELHÍVÁS állami támogatással megépült Esztergom-Kertváros, Szalézi u. 15/E, fsz. 2. szám» 1 szoba, 31 m2 összkomfortos szociális bérlakás bérbeadásához Benyújtási határidő: személyesen 2006. május 26.12 óra postán legkésőbb 2006. május 24. Pályázati adatlap igényelhető, illetve leadható, vagy postán beküldendő a Polgár- mesteri Hivatal Közjóléti Irodáján, Esztergom, Széchenyi tér 1., földszint 11. További tájékoztatás kérhető a 33/542-026-os telefonszámon. A pályázati adatlap letölthető a www.eszteraom.hu weboldalról Egy hét az árvízkárok bejelentésére A városháza közigazgatási irodáján lehet kérni az űrlapot A tavaszi áradás okozta rendkívüli károk helyreállítására Cselekvési Programot fogadott el a kormány. A megyei védelmi bizottságok által koordinált kárfelmérés és újjáépítés alapja a polgármesteri hivatalokban átvehető űrlap, melyet legkésőbb május 23-ig lehet leadni. Lezárják a Széchenyi teret Jobban teszik az autósok, ha elkerülik a Széchenyi teret, mert tegnap már teljesen felbontották a városháza előtti utat és az így teljesen lezárt téren már csak gyalogosan lehet közlekedni. A Deák Ferenc utcából már napok óta nem lehet behajtani a térre, most pedig a Bottyán utca felől érkező autósok is számíthatnak arra, hogy gépkocsiforgalom előtt lezárják a teret. így a Jókai utca és Bottyán utca átmenetileg zsákutcaként működik, és itt az térátépítés ideje alatt csak parkolni lehet. A Széchenyi tér átépítésének befejezése után forgalomváltozás is lesz, az átépített térre a. gépjárművek csak engedéllyel hajthatnak be. A tér irányába a Deák Ferenc utca felől érkezők a Városház közön át mehetnek tovább a Kis-Duna sétányon a Lőrinc utca felé, a Bottyán utcánál pedig a tervek szerint a gépkocsik számára megnyitják a Kossuth utcára vezető Főapát közt. Újabb reprezentáns vendég a könyvtárban Vujity Trvtko lesz a vendége a Helischer József Városi Könyvtárnak május 18-án, csütörtökön. A műsorvezető, riporter, másodállásban „pokoljáró” másfél órás előadását délután öt órától hallgathatják és tekinthetik meg az érdeklődők, ahol többek között egy kivetítő segítségével a nézők elé tárják a vendég egyik kisfilmjét is. Az előadás után a hallgatóság felteheti kérdéseit is a többek között Pulitzer-emlékdíjas, Hemingway-dí- jas és a Magyar Köztársaság Honvédelmi érdemkeresztjével kitüntetett televíziós személyiségnek. A Komárom-Esztergom Megyei Ön- kormányzat Védelmi Bizottságán belül működő újjáépítési bizottság biztosa, Galambos Imre a Hídlapnak elmondta, hogy a kormány a Duna és a Tisza szakaszán bekövetkezett károk helyreállításához kíván segítséget nyújtani a Cselekvési Program és az Újjáépítési Tárcaközi Bizottság létrehozásával, valamint az újjáépítési kormánymegbízott, Dudás Ferenc kinevezésével. Az elszenvedett károk helyreállítására várható kormányzati támogatás forrása és mértéke, valamint a kártérítés aránya egyelőre nem ismert, annyi viszont bizonyos, hogy az érintett települések polgármesteri hivatalaiban lehet tájékozódni az úgynevezett újjáépítési útmutató tartalmáról, és itt lehet kitölteni a szükséges űrlapot is. Támogatást igényelhetnek az önkormányzatok a 2006. áprilisi áradás során a tulajdonukban lévő épületek, utak, hidak és védelmi rendszerek kijavításához, valamint a természetes személyek a lakóingatlanaikat ért károk elhárításához, ameny- nyiben az a lakhatási feltételek visszaállítására, vagy javítására irányul. A költségvetésből érkező támogatás majd az önkormányzatok számlájára érkezik, amelyek a károsultak kárának és rászorultságának figyelembevételével osztja szét a pénzt. Galambos Imre felhívta a figyelmet arra, hogy a kárbejelentés időtartama a hétfői kihirdetéstől számított nyolc nap, melynek elmulasztása jogvesztő jellegű, tehát május 23-át követően nincs lehetőség az igények érvényesítésére. • (gábor) Esztergomban jubilált a Magyar Vöröskereszt A megemlékezésen Habsburg György, a szervezet elnöke mondott ünnepi beszédet Tegnap az esztergomi vár Lovagtermében tartotta jubileumi ünnepségét a Magyar Vöröskereszt. A rendezvényre számos hazai és nemzetközi közéleti személyiség, valamint a segélyszervezet külföldi és magyar vezetői is hivatalosak voltak. A Magyar Vöröskereszt első alapszervezete megalakulásának helyén, Esztergomban tartotta tegnap jubileumi ülését. Az eseménynek otthont adó esztergomi várudvaron induló ünnepségen elsőként díszes huszármentébe öltözött mazsorettek felvonulását láthatta a vendégsereg. Ezt követően egy kisbíró kidobolta és közhírré tette, hogy a 125 éves Magyar Vöröskereszt most tartja ünnepi ülését. A vár zsúfolásig megtelt Lovagtermében a hazai és nemzetközi alapszervezetek képviselőit és más társ- szervezetek vezetőit Bényi Ildikó, az MTV munkatársa köszöntötte A rendezvény háziasszonya üdvözölte Habsburg Györgyöt, a Magyar Vöröskereszt elnökét, Michael W. Oeke-t, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága Budapesti Regionális Iroda delegációvezetőjét, Magyar Sándort, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága Budapesti Regionális Iroda főmunkatársát, Morzsányi Évát, a Magyar Vöröskereszt főtitkárát és Kolumbán György városházi képviselőt. A megemlékezésen elsőként Habsburg György mondott ünnepi beszédet. A Magyar Vöröskereszt elnöke arról osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel, hogy a magyar segélyszervezet története egybeforrt a magyar történelemmel. Számos kiemelkedő hazafi neve került szóba - többek között Kanizsai Dorottya, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Kossuth Zsuzsa - akik az áldozatok és rászorulók megsegítésében kiemelkedő szerepet játszottak. Az egyes háborúk katonai és civil sérültjeit, a természeti katasztrófák károsultjait már az 1881-es alapítást megelőzően is gyógyították és menekítették különböző honi „elődszervezetek”, de a nemzetközi vöröskeresztes mozgalomhoz a kiegyezést követően csatlakozó magyarok nemcsak a szolgálat kiszélesítésében, de közel hetven új ispotály, kórház létesítésében is közreműködtek. Kolumbán György, esztergomi képviselő beszédében rámutatott, hogy az esztergomi várnál folyó harcokban és a városhoz közeli egykori csatákban is számtalan példa volt az egyes hadseregek saját, és az ellenség sebesültjeinek ápolására. Ez a keresztényi momentum pedig a vöröskeresztes szervezetek ténykedésének egyik alapja - fogalmazott a képviselő. • P. Z. Megkezdődött a szúnyogirtás a királyvárosban Csütörtökig kora reggel és este permetezik a vérszívókat A tavaszi árvíz után az esztergomi önkormányzat sürgősen kezdeményezte a szúnyogok gyérítését. A visszamaradt vizes területeken kikelő vérszívók egy hete nagy számban jelentek meg, ám a szokásos éves irtási program első fázisa csak június közepén kezdődött volna. Meggyes Tamás polgármester felkérésére a város illetékesei hozzáláttak az előkészítéshez, és a Dunakanyar huszonkét települését átfogó rendszer szentendrei központjához fordultak. A munkák megkezdésére azért kellett várniuk a megbízott szakembereknek, mert a kezdeményezéshez időközben csatlakoztak a térség más települései, köztük Pilismarót és Dömös is. A hétfőn kezdődő gyérítés Esztergomban háromszáz hektárt érint, százon melegködös eljárással a földről, kétszázon repülőgépről végzik a munkát. Ha az időjárás nem szól közbe, csütörtökig védekeznek a Corax-Bioner Rt. munkatársai, a tartalék időszakot egy héttel később, május 22-e és 24-e között jelölték ki. Ha nem lesz erős szél, vagy jelentős lehűlés, napkeltétől reggel nyolcig, illetve este hat órától napszálltáig juttatják ki a vegyszereket, „K-Othrin 10 ULV”-t és „Reslin Premium”-ot. Az esztergomi polgármesteri hivatal kéri Gesztenyefák permetezése Esztergomban tegnap este végezték a közterületen álló vadgesztenyefák földi permetezését. Az aknázómoly és levélgomba elleni védelemhez felhasznált anyag emberre, állatra és növényekre nem veszélyes. a város lakóit, ezalatt az idő alatt tartsák csukva ablakaikat. Külön kérik azokat a méhészeket, akik a hivatal külön értesítését nem kapták meg, jelentkezzenek a városháza illetékesénél az 542-042-es telefonszámon, és gondoskodjanak a méhek védelméről is.- -cs -n