Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)
2006-04-29 / 84. szám
IV • HÍDLAP • 2006. április 29., szombat A szatmári béke A 17. században kialakult gyakorlatnak megfelelően Bécs sorozatos alkotmánysértései a 18. század elején ismét Habsburg-ellenes felkeléshez vezettek. Ez részben a nemességnek az előjogai megsértése miatt érzett fólháborodásából, részben a parasztságnak az adóterhek állandó növeléséből fakadó elkeseredésének volt köszönhető. Az elégedetlenség élére 11. Rákóczi Ferenc herceg állt, annak ellenére, hogy nem volt túlságosan kibékülve a hazai irreguláris hadakkal, illetve nem értett egyet mostohaapja, Thököly Imre módszereivel sem. Eleinte csakis abban az esetben volt hajlandó vállalkozni egy Habsburg-ellenes támadásra, ha idegen hadak fogadására francia segítséget kap. Ám bécsújhelyi elzáratása után végül igent mondott. A m a lengyelországi emigrációból hazatért herceg fenntartásai igazolódni „ látszottak. Hadsereg helyett néhány száz kaszával, kapával „fölfegyverkezett”, katonai ügyekben járatlan paraszt fogadta. Rákóczi haladéktalanul kiadta az úgynevezett „vetési pátenst”, amelyben a hadbavonuló jobbágyok családtagjait mentesítette az úrbéri szolgáltatások alól, az „Edictum Militarae” (hadi szabályzat) pedig lefektette az alapjait annak, hogy az immár tömegesen csatlakozó „mezei hadakból” valóban hadsereg kovácsolodjék. Noha az időzítés nagyszerű volt, Bécset szorongatta a spanyol örökösödési háború, a francia támogatás azonban mindvégig bizonytalan volt. XIV Lajos valójában csak egy rebellist látott Rákócziban, aki koronás királya ellen lázad, még akkor is, ha ez a koronás király a franciák nagy ellensége volt. A kezdeti katonai sikerek után - melyek elsősorban annak voltak köszönhetőek, hogy Bécs nem ért rá a magyar- országi eseményekkel foglalkozni - az 1708ban Trencsénnél elszenvedett vereség megpecsételte a szabadságharc sorsát. A kurucok többé nem tudtak talpra állni, Rákóczinak elfogyott a magánvagyona, hamarosan egész ezredek álltak át a császáriak oldalára. A fejedelem végül 1711. februárjában Lengyelországba emigrált, Károlyi Sándor gróf pedig a nagymajtényi síkon letette a fegyvert. A gyors békekötésben Bécset érdekeltté tette, hogy korábbi szövetségesei, az angolok és a hollandok szembefordultak vele a spanyol trónért folyó küzdelemben. A szatmári gyűlés első pillantásra egyszerű amnesztiaáprilis 25-én kezdődött, a békeokmányok alá- ígérvénynek tűnik. Szó sincs benne büntetésírására április 30-án került sor. A békeokmány ről, annál több arról, hogy a kurucuk mit kapnak visszatérésük fejében. Az amnesztia mindenkire, így Rákóczira is kiterjedt. A béke értelmében a felkelés alatti tettek senkin nem kérhetők számon. A földesurak visszakapták birtokaikat és érvényben maradtak Rákóczi parasztkatonáknak adott kiváltságai is. Az uralkodó ígéretet tett az alkotmány betartására és szabad vallásgyakorlást biztosított a protestánsoknak. Ennél többet a szabadságharcban résztvevők győzelem esetén sem remélhettek volna. Rákóczi nem tért haza, leginkább talán azért, mert országnyi birtokai mellett nem tarthatta volna meg erdélyi fejedelemségét és a békével sem értett egyet, folytathatónak gondolta a háborút. E tévedésében - mert tévedés volt a javából - számos főembere osztozott. A törökországi Rodostóba emigrált, itt halt meg 1735-ben. • Petrov Egy mecénás kivégzése Régi dunántúli dinasztia a Nádasdyaké, akik közül Mihály 1408-ban a székelyek főispánja lett, és akit Zsigmond király a Sárkány-rendbe vétetett fel. A rendet Luxemburgi Zsigmond alapította, névadója pedig Sárkányölő Szent György volt. Célja az országhatárokon túl élő és egyre fenyegetőbb pogányok elleni küzdelem volt. Nádasdy Tamás volt a szóbanforgó família legműveltebb tagja. B olognában és Rómában tanult, s 1553-ban feleségül vette Kanizsai Orsolyát, majd Ferdinánd híve lett. E két ténynek köszönhetően lett a Kanizsai-féle uradalmak birtokosa, majd horvát bán, 1540-től pedig országbíró, később nádor. 1532-ben nyerte el Fogaras kerületével együtt a „Fogaras-föld örökös grófja” címet, s bár a birtokot átengedte sógorának még ugyanabban az esztendőben, a rangot megtartotta. Fia, Ferenc Vas vármegye főispánja lett, egyben királyi főlovászmester. O talán nem is annyira ismert alakja a históriának, mint inkább felesége, az igencsak ellentmondásos rémtörténeteiről elhíresült Báthory Erzsébet. Ferenc lányai „jól” mentek férjhez, egyikőjüket Zrínyi Miklós, a másikat Drugeth György vette feleségül, míg fia, Pál a Dunántúl főkapitánya lett. Pál a család második sarja, aki grófi méltóságot kapott. Második feleségétől, Révay Judit bárónőtől született fia, Ferenc, aki Vas vármegye főispánja, majd királyi főudvarmester, később országbíró. De elnyerte a Somogy vármegye főispánja és az udvari belső titkos tanácsosi címet is. Rendkívül gazdag ember hírében állott, pot- tendorfi várában számos műkincset gyűjtött össze. Mindemellett - akárcsak azonos nevű őse, a nádor- a tudomány jeles mecénása volt. Nyomdát is fenntartott, itt készült a Telegdy-Ilosvay-féle magyar törvénygyűjtemény 1668-as kiadása és a híres Mausoleum potentissimorum regum Hungáriáé elnevezésű díszalbum 1667-es, tehát a nürnbergit követő második kiadása. Nádasdy Ferenc azonban tagja lett a Wesselényi-Frangepán-Zrínyi Péter- féle szövetségnek, amelyet az uralkodó összeesküvésnek minősített, s 1671. április 30-án Nádasdyt - és több társát - lefejeztette. Vagyonából igen keveset hagyott meg feleségének (ő a nádor, Esterházy Miklós lánya volt) és tizenegy gyermekének. Egyik fia, István Thököly Máriát vette feleségül; egy másik, László, Csanádi püspök lett; Tamás somogyi főispán, majd koronaőr, míg Ferenc lovas tábornok. Milyen szembetűnően csengenek vissza egy família tükrében hazánk legjelesebb családjai! • Pablo Tömörkény breviárium „Ki jól rejtó'zött, jól élt” - mondja a latin közmondás, és Tömörkény István élete mintha csak ennek az antik bölcsességnek klasszikus magyar fordítása lenne. Mert ő valóban rejtó'zött a vidéki magyar író termékeny magányában, távol a világi di- csó'ségtó'l, de közel Istenhez, aki a teremtés titkait megsejteti azokkal, akik feléje fordulnak. Igazi nagysága halála után mutatkozott meg. „Halhatatlanok bírája az idő” - Vajda János szerint, és ez a bíró neki ítélte a legfőbb tisztességet: a magyar szellem képviselőinek sorába emelte. 1866-ban született, szent Karácsony gyermeke volt és egész életében megőrizte lelkében Karácsony hófehér tisztaságát. Tősgyökeres szegedinek vallotta magát, hiszen amint mondogatta: „Itt mindenki polgár volt, úgy a tanyasi, mint a bentlakó.” Krúdy a magyar Alföld költőjének nevezte. „Petőfi volt, de prózában.” Életét gyógyszerészgyakornokként kezdte, majd katonaévei leteltével beállt a Szegedi Napló munkatársainak sorába. 1894-ben megházasodott. Ettől kezdve - amint Móra Ferenc találóan megjegyezte - „életpályája szelíd és egyenletes folyású volt, mint a szegedi Tiszáé - a szabályozás után.” A nép sorsának átérzése, a szegényekkel való azonosulás, az ő helyzetükbe való beleélés teszi novelláit társadalmilag fontosakká, jelentősekké. A parasztok oldaláról, a parasztok szemével nézi a világot. így beszélt erről: „Ha az ember láthatatlan tudna lenni, azután ott tudna lenni, ahol akarna, akkor igen alkalmas lenne meghúzódni valami vasútszéli tanyában, azután hallgatni az ott való beszédet. Ugyan mit gondolhatnak azok az emberek? Hogy ugyan mi történhetett?” Tömörkény a néptől, melyet már igen korán a szívébe fogadott, soha nem távolodott el egyetlen pillanatra sem. Szíve mindig együtt dobogott azokéval az emberekével, akiknél a „kis alacsony gerendás szobában a petróleumlámpás szeretettel világít.” A már országszerte ismert írót 1906-ban a Petőfi Társaság tagjának választotta, ő pedig ír, egyre ír. Juhász Gyula így vélekedett róla: „Ott üldögél a maga mintáival és alakjaival a söntésben, ott álldogál mellettük a rakparton, és ott bandukol közöttük a jegenyék alatt. Ez a szinte páratlan be- leérzés és veleérzés az ő emberi és írói nagyságának alapja, ereje, ez teszi kivételes eredetiségét. Tömörkény nem anekdotázik, mint Mikszáth, aki alakjait és történeteit a maga bölcsessége és elméssége pórázán vezeti. Tömörkény nem novellázik, mint Gárdonyi, aki a tanító körülményességével bogozza a szálakat. Tömörkény beszél.” Azután 1914-ben kitört a „nagy háború”. Az író egészen komolyan és határozottan be akart vonulni katonának. Már próbálgatta is a fegyvert, már át is adta Móra Ferencnek a múzeumi és könyvtári hatalom kulcsait, amikor Somogyi Szilveszter polgármester parancsára mégiscsak itthon maradt. Tüdőbaja ekkorra már előrehaladott állapotban volt, közeledett az alkonyat. Juhász Gyula így emlékezett az író utolsó napjaira: „És elérkezett 1917 tavasza, az utolsó. Hajadonfővel sétálgatott a Tisza partján, áhítattal üdvözölte a napocskát és a vizecskét - és megfázott. Utolsó derűs estéje a Dugonics Társaság AranyJános ünnepén volt. Az ünnepség végeztével a lázas beteget Móra Ferenc nagy nehezen ágyba parancsolta. 1917 április 24. volt, kedd reggel kilenc óra előtt néhány perccel. A tanyáról egy öreg vajákos asszony lélekszakadva sietett az Oroszlán utcai házba, valami rejtelmes orvossággal, hogy meggyógyítsa a szegény emberek barátját, de már késve érkezett. Tömörkény napja örökre elfogyatkozott.” Búcsúzzunk tőle Móricz Zsigmond szavaival! „Tömörkény minden parasztot megragadott, megforgatott, kikutatott, s még gazdagabban eresztette tovább, mint kapta: jó szívéből jó szót vetve az elrekkentett- nek. Hogy elkapta minden szavát, fordulatát, mozdulatát, testi és lelki pillanatait, a köhhintése, a szeme rebbené-» se módját, a botjának, tarisznyájának eredetiségét, az életének minden furcsaságát s minden szépet és igazat, amit csak benne lelt... Tömörkény figurái kiemelkednek az életből, mint a lemetszett s pohárba tett mezei virág”. • Varga Péter
