Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)

2006-04-01 / 64. szám

IV • HÍDLAP • 2006. április 1., szombat hídlapmagazin Holokauszt Magyaror 1944 tavaszára a szövetséges haderők sikeres előrenyomulása követ­keztében Hitler számára Magyarország stratégiai fontossága megha­tározóvá vált. Kiesése és a szovjet csapatok megjelenése elvágta volna az összeköttetést a román olajjal és a front déli részén harcoló csapa­tokkal. A Führer elhatározta tehát Magyarország megszállását. A megszállást a.„Margarethe”-terv keretében kellett végrehajtani. H itler a döntését március 18-án Klessheimben közölte Horthyval. Amikor azt is bejelentette, hogy a megszállásba román, szlovák valamint horvát csapatokat is be kíván vonni a tárgyalások meg­szakadtak, Horthy egyszerűen kirohant a tár­gyalóteremből. A kormányzó és kísérete még haza sem ért Budapestre, amikor a megszállás már megkezdődött. Hitler számos követelése között szerepelt az úgynevezett „zsidókérdés” rendezése is. A tejhatalommal bíró Edmund Veesenmayer hamarosan hozzá is látott a „fel­adat” végrehajtásához. 1944. március 29-én je­lentek meg az első zsidórendeletek. Kötelezővé tették a dávidcsillag viselését és megkezdték a gettósítást. A gettósítás azt jelentette, hogy a községek és falvak kis létszámú zsidóságát ösz- szegyűjtötték, és egy közeli nagyvárosba, vagy annak határában felállított gettóba, majd gyűj­tőtáborba szállították. Ezek a legtöbb esetben téglagyárak voltak. A városi zsidó közösségeket általában egy elkerített városrészben kialakított- gettóban zsúfolták össze. A gettókat leggyak­rabban a zsidók által sűrűn lakott negyedekben, vagy a leginkább leromlott környéken jelölték ki. Az egész országra kiterjedő akciót néhány hét alatt végrehajtották. A gettósítást június elejéig Budapest kivételével gyakorlatilag az ország egész terüle­tén elvégezték. A fővárosban csak jú- nius végén koncentrálták a zsidókat ún. „csillagos házakba”, amelyek nem egy elkülönült területen álltak, ha­nem elszórtan az egész városban. Az akció valós céljának és méreteinek megértését hatékonyan akadályozta, hogy a rendeletek értelmében zsidó nem utazhatott, nem hagyhatta el lak­helyét, telefonját, autóját, rádióját el­kobozták. A vidéki városokban meg­szervezett Zsidó Tanácsok az ellenté­tes és bizonytalan hírek hallatán ösz- szezavarodtak: egyes körzetekből get- tósításról, máshonnan deportálásról érkeztek jelentések. A megkérdezett hivatalnokok az utolsó pillanatig ta­gadták az előkészületeket. Mire a zsi­dó vezetők felocsúdtak, közösségüket kívülről lezárt és őrzött gettókba terelték. Ápri­lis közepe és július eleje között több mint száz­hetven gettóban vagy gyűjtőtáborban 437 ezer zsidót zsúfoltak össze. V Gusztáv svéd király 1944. jún. 30-án táviratban, XII. Pius pápa jún. 25-én üzenetben kérte Horthy Miklós kor­mányzó közbelépését a zsidóüldözések meg­szüntetése érdekében. A Magyarországi Evan­gélikus Egyházegyetem Elnöksége és a Refor­mátus Egyetemes Konvent 1944. jún. 21-én kö­zös memorandummal fordult Sztójay Döme miniszterelnökhöz, amelyben követelte a de­portálások abbahagyását, a gettók felszámolását és a kegyetlen bánásmód megszüntetését. Serédi Jusztinján hercegprímás, esztergomi ér­sek jún. 29-én főpásztori körlevélben tiltakozott a zsidóüldözés és a deportálások ellen, s kérte az illetékes hatóságokat, hogy „a sérelmes rendele­teket mielőbb orvosolják”. Ehhez azonban a ha­talmuktól megfosztott hazai vezető körök már nem rendelkeztek elég katonai és politikai erő­vel. A magyarországi holokauszt megállíthatat­lanul tovább folyt. • Rainer Kuriózumok pénzverésünk történetéből Bizonyára minden Kedves Olvasónknak feltűntek a Széchenyi té­ren folyó ásatások és vagy lapunkból, vagy a városi televízióból azt is tudják, hogy a feltárások összefüggésben vannak a dísztér kialakításának nagyszabású tervével. Azt azonban talán már nem mindenki tudja, hogy a Budapest Bank épülete előtti ásatás során nem mást keresnek a régészek, mint az első magyar pénzve­rőhely maradványait. Ott állt ugyanis az az épület, amelyben Szent István királyunk Magyarország első pénzét verette. Felirata „Stephanus rex” volt. 1150 táján, II. Géza idején azután az addig mér- : tékegységül szolgáló 408 grammos fontot nálunk is egy új pénzláb, a 233 gram­mos magyar márka váltotta fel. E kor nagy vívmánya, hogy azonos súlyú és mi­nőségű érmeket igyekeztek forgalomba hozni. Az 1172-től uralkodó III. Béla a pénzek súlyát tovább növelte és érdekes történelmi tény, hogy az ő pénzein je­lenik meg először a magyar címerben a kettős kereszt. Korának találmánya az j egylapú verettel kibocsátott érme és a rézpénz is. A vert érem mellett fontos fi- | zetőeszköz volt az ezüstrúd is, amelynél nemcsak a súly, hanem természetesen i a finomság is értékmérő volt. A kereskedelmi ügyleteknél a 1? századtól meg­jelennek a külföldi pénzek is. IV Béla érmein díszítőelemként már ott látható a liliom, Kun László korában pedig a magyar márkát felváltja a budai. Súlya 245,5 gramm volt. Az utolsó Árpád-házi uralkodó pénzein pedig egy oroszlán képe látható. A nagy reformot majd Anjou Károly Róbert hozza 1323-ban kelt ren­deletével, amelynek értelmében 1325-ben megkezdték az aranyforintok verését, amelyek súlya kezdetben 3,52 gramm volt, Szent László képe látható rajtuk és az akkori Európa egyik legjobb és legkeresettebb fizetőeszközeként tartják szá­mon. 1329-től ismeretesek az uralkodó ezüstgarasai is. Egy aranyforint tizenhat ezüstgarast ért. A későbbi királyok közül Mária királynő koronás dénárokat ve­retett, Zsigmondpénzeinek érdekessége pedig az, hogy azokon látható először a négyeit címer. O már kis értékű váltópénzt is forgalomba hozott, amelyet ak­koriban „fityingként” tiszteltek. I. Ulászló korában sokat romlott az ezüstpénz minősége, V László viszont már többszörös súlyú aranyforintokat is készítte­tett és korrigálta az ezüstromlást is. Mátyás idején jelennek meg a madonnás tí­pusú dénárok, amelyek hosszú ideig kedveltek voltak, s nagyszámú veret ké­szült belőlük. II. Ulászló korában készültek az első, tallér formájú nagy ezüst­pénzek. A vegyesházbeli magyar királyok által a pénzverésre és pénzváltásra vo­natkozó utolsó törvénycikkeket az 1526. május 8-án befejeződött országgyűlésen fogalmazták meg. E határozatok között kapott helyet a rézpénzverés megszün­tetéséről szóló, II. Lajos aláírta dekrétum is. • Dénes Egy per apropóján Bár a reformkor politikai-közéleti vitáiban és 1848-49-ben is elhangzottak zsidóellenes érvek, kijelentések, a rendszerbe foglalt, világnézetszerű antiszemitizmus a 19 század második felében jelent meg Magyarországon. Ez nem volt speciálisan magyar jelenség. Európában egyre-másra tűntek föl az egy­mással is jó kapcsolatot ápoló antiszemita politikusok, moz­galmak, újságok. Bár az 1882-ben alakult Országos Antisze­mita Párt hamarosan kettészakadt, majd felbomlott, a politi­kai antiszemitizmus szelleme kiszabadult a palackból. Gon­dolatrendszerének lényege az volt, hogy a bevándorolt zsidóság tudatosan bomlasztja a tradicionális, keresz­tény Magyarországot, és minden posztot elfoglalva a magyarság elpusztítására, vesztére tör. Erre leg­élesebben a tiszaeszlári per kapcsán kirobbant an­tiszemita zavargások világítottak rá. 1882 április 1-jén az északkelet-magyarországi Tiszaeszláron eltűnt egy Solymosi Eszter nevű keresztény lány A helyi hatóságok azzal gyanúsították meg az or­todox zsidókat, hogy meggyilkolták a kislányt, mert vallási szertartásaikhoz szükségük volt a ke­resztény szűz vérére. Az ügy felkorbácsolta az anti­szemita indulatokat, és komoly nemzetközi figyelmet vont Magyarországra. Hiába tiltakoztak itthon és kül­földön többen, mint az emigráns Kossuth Lajos, több német püspök és maga XIII. Leó pápa is a vérvád nyilvánvaló kép­telensége és az uszító propaganda ellen, az antiszemiták meggyőzhetetlenek voltak. A parlamentben Istóczy Győző és Onódy Géza képviselők által is megerősített vérvád, a zsi­dókkal való teljes leszámolás követelése, a dunántúli és észa­ki megyékben kitört antiszemita zavargások légkörében a Függetlenségi Párt vissza akarta tartani báró Eötvös Károlyt attól, hogy vállalja a megvádolt zsidók védelmét, ő azonban eleget tett a felkérésnek. Védőtársaival, Funták Sándorral és Horánszky Nándorral együtt minden részletében feltárta az ügyet és világos logikával szegezte szembe a koholt vádak szövevényét a valóság részleteivel. A per Nyíregyházán le­folytatott végtárgyalása 1883. június 20-tól augusztus 3-ig tar­tott, ezalatt Eötvös személyi biztonságát titkos testőrök óvták. Híres, hétórás védő­beszéde — melyben Eötvös jogtudása, elfo­gulatlansága, megfigyelőképessége, lélektani éleslátása, alapos természettudományos kon­zultációi összegződtek - július 3-án reggel há­romnegyed 9-től délután 4 óráig tartott. A rá egy hó­napra, augusztus 3-án kihirdetett ítélet kimondta a megvá­dolt zsidók felmentését. A Tisza Kálmán miniszterelnök ne­vével fémjelzett kormányzat és politikai elit keményen fellé­pett a perhez kapcsolódó antiszemita izgatással szemben, és elfojtotta a zavargásokat. Eötvös Károly fehér márvány mellszobra Balatonfüreden, a Szívkórház előtti téren áll. A szobrot a tiszaeszlári per után a budapesti izraelita hitközség készíttette Zalai Császár János szobrászművésszel, azzal a szándékkal, hogy Budapesten állítsák fel. Erre nem került sor, így a szobrot évtizedeken át a Dohány utcai Zsidó Mú­zeum őrizte, majd ez ajándékozta Balatonfürednek, ahol Eötvösnek egykor birtoka volt. • Históriás Évszázadok vagy inkább évezredek örök kérdése a rendre fellángoló antiszemitizmus mindig megújuló ki­alakulásának az oka. Tanulmánykötetek készültek már a témáról, filmrendezőket ihlette meg a második világ­háború megbocsáthatatlan népirtása, a holokauszt, de számos regényben is elő-előkerül a téma akár a kö­zépkorra, akár az újkorra vonatkozóan és valljuk be őszintén, napjainkban is előfordul „zsidózás”, elhang­zanak antiszemita kitételek. Magyarországon a törté­net a 19. századra nyúlik vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom