Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)
2006-04-01 / 64. szám
Ill ___________ ma 2 006. április 1., szombat • HIDLAP Egy verselő püspök története 1469 augusztusában Marsilio Ficino olasz humanista legfrissebb munkáját, Platón „Lakomá"fához írott kommentárját egy harmincöt éves magyar püspöknek ajánlotta. A főpapot úgy hívták, hogy Janus Pannonius. A megtiszteltetés azonban nem főpapi mivoltának szólt. Az olasz humanista a költőtársat üdvözölte az ajánlással, azt a latinul verselő magyar költőt, aki a magyar irodalom történetének első kimagasló művészegyénisége, az első, akinek személyében Európa és Magyarország ténylegesen találkoztak. A horvát származású tudós magyar humanista 1434-ben született és mindössze harmincnyolc esztendős volt, amikor 1472. március 27-én elragadta a tüdőbetegség és egy Mátyás király elleni összeesküvés izgalmai. Életének legfontosabb esztendei Itáliához kapcsolódnak. Ide küldte őt tanulni anyai nagybátyja, Mátyás nevelője, a kor legjelentősebb esztergomi érseke, Vitéz János. Tizenhárom esztendősen érkezett Észak-Itáliába és csak huszonnégy éves korában tért haza onnan. Tanult Ferrarában és a padovai egyetemen, de gyakran megfordult Velencében is. Iskolatársa volt az a Galeotto Marzio, aki később Mátyás udvarába kerül, és meg is írja a nagy király történetét. Közös arcképüket a híres Mantegna festette meg. Hazatérését követően magas hivatalokat kapott, pécsi püspök lett, s mint a pápai udvarhoz küldött diplomata tért visz- sza születése színhelyére. A királyi • kegy azonban nem ragyogott rá zavartalanul. Vitéz Jánossal együtt kegyvesztetté vált, hivatali gondjai és az akkor még Itáliától messze elmaradott magyar kultúra fogyatékosságai zavarták. Hamarosan végképp elszigetelődött. A sors szomorú szeszélye, hogy amikorra Aragóniái Beatrixszel, Mátyás olasz feleségével Itália a szó szoros értelmében Magyarországra költözött, Janus már halott volt. Költői művei közül epigrammái és elégiái emelkednek ki. 1451-ben, tizenhetedik születésnapjára meglepően modern versben köszönti önmagát, leírva a kamasz fiú lelki és testi forrongásait, képzelődéseit, szellemi és testi vágyait. E verse, a „De sua aetate” a világirodalomban a költő korában páratlannak tekinthető. Elégiái közül a legszebb és a magyar olvasóközönség körében mindmáig legkedveltebb, a Búcsú Váradtól. Hét versszakban búcsúzik a várostól, nagybátyja püspöki székhelyétől ahová rövid hazai vakációja során jutott el. Leírja a téli tájat, verse ritmusával is érzékeltetve a szánt húzó lovak és az utas boldog türelmetlenségét. Élményvilága - számos kortársával ellentétben - egyáltalán nem könyvsza- gú, azokat a valóság ihlette. Legnagyobb szabású költeményét, a „De inundatione”-t is egy személyes élménye, a Duna áradása ihlette. Laus Pannóniáé című gyönyörű versében büszke öntudattal hirdeti, hogy hazáját ő vezette be az európai irodalomba. „Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek, / S most Pannónia is küldi a szép dalokat, / Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám, / Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!” A Mátyás elleni összeesküvés lelepleződése után elmenekült, Zágráb mellett, bujdoklása közben Medvegrádban halt meg. Petőfiig ő volt az első és egyetlen magyar költő, akit ismert és elismert Európa. • -a. -r. dett építtetni. Önéletrajza első fogalmazványát is ekkor vetette papírra. Lassan egy egész kis csoport gyűlt össze körülötte, akik támogatták a vállalkozást. „A tökéletesség útja” címmel tankönyvet írt az őt követőknek és hozzálátott a megreformált rendi szabályzat összeállításához. Rubeo kármelita generális engedélyt adott újabb és újabb reformkolostorok alapításához. .Mint minden igazi misztikus, Teréz is úgy érezte, hogy cselekednie kell, apostoli életre küldik és szeretetben kell tevékenykednie: „Cselekedeteket kell végrehajtani, mindig csak cselekedeteket”, hiszen „nem arról van szó, hogy sokat kell gondolkodni, hanem arról, hogy nagyon kell szeretni”. Bár igen sokan szembeszegültek vele, egyik kolostoralapítását követte a másik. Sokan és nagy lelkesedéssel csatlakoztak hozzá. Jelentős támaszt kapott Keresztes Szent János és Grácián Jeromos személyében, akik mellette álltak akkor is, amikor a kármelita rend sa- rus ága 1575-ben elkeseredett támadást indított ellene. Az Isten dicsőségéért és a tévtanítások által meggyötört és elcsúfított egyház megszépítéséért égő buzgósága nem hagyta nyugton. Kitárult előtte Isten titkainak kapuja, és leomlott számára az idő és az örökkévalóság közötti válaszfal. Mindezek következtében Teréz üzeneteket, parancsokat, reményeket és válaszokat közvetített. Életének utolsó huszonkét esztendeje ebben a tevékenységben telt el, és könyveiben - önéletrajzában, amely Az Úr irgalmasságának könyve címet viseli, a Tökéletesség útjában, a Lelki várkastélyban és Az alapításokban - misztikus magasságokban járó lírával hagyta ránk mesteri tanítását. • P. Rein A tökéletesség útján Az ősi karmelita rend megreformálja, Teresa de Ahumada y Cepeda 1515. március 28-án született a spanyolországi Avila városában. Történetének egészen korai vonása az üdvösség sajátos keresése. Még nem volt hétesztendős, amikor rávette bátyját, hogy szökjenek meg otthonról, menjenek a mórok földjére, mert ott biztosan vértanuságot szenvednek és azonnal bejutnak mennyországba. mindenki megdöbbent, - ő maga is. Elhatározása mögött nem szerelmi csalódás, nem is természetes hajlam vagy a kolostori élet utáni vonzódás állt, nem is valami megfoghatatlan érzés, ami gyakran rejlik egy hivatás hátterében. Teréz az üdvösséget kereste, mégpedig „nagy áron”. Egyszerűen és őszintén azt látta be, hogy az ő természetével és a szeretet vonalán szerzett tapasztalataival a világban élve nem fog sikerülni az üdvössége. De a kolostorba lépése drámai, fájdalmas lépés volt: „Elhatároztam, hogy közlöm atyámmal, és ez nekem ugyanannyit jelentett, mintha beöltöztem volna, mert becsületbeli kérdés volt számomra, hogy hű maradjak a mondott szóhoz.” Apja azonban megtagadta a beleegyezését. Ettől a naptól fogva Teréz jámborsága épp annyira ingerelte, mint korábban a világiassága. Ezért Teréz, amikor tizennyolc éves lett, titokban hagyta el a szülői házat, és felvételét kérte az avilai Megtestesülés-kolostorba. Később azt mondta: „Nem hiszem, hogy a halál fájdalmasabb lesz a szívemnek, mint az a perc, amikor elhagytam a szülői házat. Úgy éreztem, hogy ízekre szakadok.” 1543-ban meghalt apja. Teréz becsületes szerzetesi életet folytatott, de fél szívvel. A százat meghaladó létszámú kolostor szegény volt, az apácák kijártak rokonaikhoz, vagy azok jártak be hozzájuk. Egyre inkább megfogalmazódott benne a gondolat: meg kell reformálni ezt a meglehetősen világias életet élő közösséget. Titokban, 1561-ben új kolostort kezkoztatta, nevettette társait. Ezt a művészetet, hogy „embereket megvidámítson, és nevetésre indítson”, mindhalálig megőrizte. Amikor köztudottá vált, hogy belép a Kármelbe, T izennégy és tizennyolc éves kora között Teréz is a szépségre, a kellemre és a gazdagságra gondolt, és komolyan foglalkozott a férjhez menés gondolatával. Gyermekkorától kezdve nagyon impul- zívnak, kívánságaiban és döntéseiben temperamentumosnak mutatkozott, de azért meggondolatlanságokat nem követett el. Nagy szeretetkészség élt benne, amely spontán módon nyilatkozott meg, arra azonban ügyelt, hogy olyan helyzetbe ne kerüljön, ami miatt adott szavát vissza kelljen vonnia. Személyének, szellemességének, beszédének és magatartásának varázsa már gyermekkorában sok játszópajtást vonzott köréje, és szóraVenite adoremus Hétfőn vette kezdetét a nagyböjt negyedik hete. A liturgia az olvasmányt Izajás prófétából merítette: „Az újjáteremtésről prófétája által- szól az Úr: Íme új eget és új földet teremtek; a régi feledésbe merül és eszébe se jut többé senkinek. Örüljetek és ujjongjatok mindörökké azon, amit majd teremtek. ” Ez az újjáte- remtés történhet meg az ember szívében is Húsvét közeledtével. A misztikusok beszámolnak arról, hogy a lelki élet kezdetén mennyi ajándék érte őket. A rendszeres lelki élet eleinte mindannyiunkat rendkívüli ajándékokkal lep meg. Örömöt találunk az imádságban, belefeledkezünk az elmélkedésbe, és úgy érezzük, kérésünkre Isten mindennapi jelekkel, apró csodákkal válaszol. A lelki élet azonban nem csak ez. Legtöbbször sötét éjszakákon, kilátástalannak tűnő szárazságon át vezet a hit megtisztulásának útja. Ilyenkor a hitben már nem az egyéni megelégedést keressük, hanem egyedül azt, hogy Istennek örömet szerezzünk. Ez a gyakran nehéz út a lélek újjáteremtése. Sokan keresik Jézust, de milyen különböző szándékokkal! Már Heródes is kerestette, hogy megölje. Húsvét előtt ismét keresik, hogy kezet emeljenek rá, megkínozzák a kereszten, végül elhallgattassák. Assisi Szent Ferenc sóhajt fel egyhelyütt szomorúan: „Az emberek nem szeretik a Szeretetet!” Ám akadnak olyanok is, nem kis számban, akik „újrateremtődve” igaz szándékkal közelednek Jézushoz. Nekik mondja az Úr, hogy „aki keres, az talál”. A jó szándékkal keresők elnyerik a szív békéjét. Gondolkodjunk el Szent Atanáz püspök húsvéti leveleinek következő sorain: „Ennek az ünnepnek kegyelme nem korlátozható meghatározott időszakra, fényének sugara alkonyt nem ismer, hanem állandóan kész arra, hogy megvilágosítsa azok lelkét, akik vágyódnak utána. Megszakítás nélkül sokat nyújt azoknak, akik fényét a lelkűkben hordják, és a Szentírás szavaira figyelnek.... Boldog az a férfi, aki a gonoszok tanácsát nem követi, bűnösök útján nem jár... de örömét leli az Úr törvényében, s éjjel-nappal róla elmélkedik” - idézi a Zsoltárok könyvét levelében a szent egyházfi. • Petrov
