Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)
2006-04-07 / 68. szám
MdL ipmagazin 2006. április Z, péntek • HÍDLAP • Vállalni kell a sorsomat és megmutatni, hogy merjétek vállalni ti is! Pitti KataSin opera-, oratórium-, koncerténekes. A Zeneművészeti Főiskolát 1977-ben végezte, még eben az évben az Operaházhoz szerződött, ahol azóta magánénekes. Az operairodalom számtalan szoprán szerepét énekelte itthon és külföldön. Emlékezetes alakításait filmek, hangfelvételek őrzik. Maria Callasról szóló önálló estje több mint 100 előadást élt meg. Közismert társadalmi elkötelezettségéről és karitatív tevékenységéről. A Fidesz Kulturális-, és Nő tagozatának tagja. Liszt Ferenc, Déryné, MSzOSz, Bartók- Pásztory-díjas, az Oláh Gusztáv és Teréz anya emlékplakett tulajdonosa.- Hogyan indult a pálya, úgy tudom, hogy családi környezete nem ösztönözte a pályaválasztást, mégis hamar rátalált az előadói műfajra?- Kislány korom óta szerettem az irodalmat, és nagyon szerettem énekelni. Szerencsém volt, hogy az általános iskolában és a gimnáziumban is kiváló tanáraim voltak, akik ezt hamar észrevették. Az akkori kulturális seregszemlék nagyon jó alkalmak voltak a bemutatkozásra és a tehetségválogatásra. Budapesti és országos szavalóversenyt nyertem az általános iskola utolsó osztályában. A jutalom Csillebércen, a kulturális táborban való részvétel volt. De tulajdonképpen minden Szentesen kezdődött, a szülővárosomból, édes szüléim apai-anyai ágon egyaránt odavalók. Zenei, vagy művészi véna nem volt a családban, de édesapám nagyon szépen mondott verseket fiatal korában. O vezetett rá a versek csodálatos képi világára. A háborúban a családomat földönfutóvá tették, nagyszüleimet tömegsírba lőtték az oroszok, mert úgymond gazdag kulák család voltak. 10 éves koromban Budapestre költöztünk, mert édesapát egy helyi kommunista halálosan megfenyegette. Nagyon nehéz idők lehettek, a saját albérlőnk is jelentett rólunk. Persze gyerekként ezt azért nem a mai módon érzékeltem. A Köztársaság téri általános iskolába kerültem, ahol csodálatos tanáraim segítettek, Bihar Béláné, a költő felesége, és Jenci néni, Vereczkey Zoltán színész felesége. A Madách gimnáziumban Szolga László tanár úr neve áldassék, ő fedezte fel hangi adottságaimat, és a kóruspróbák mellett külön foglakozott velem. Schumann, Brahms dalokat tanultam, de már énekeltette velem a Pillangókisasszony nagyáriát is. Bártfai Ödön a magyar irodalmat szerettette meg, Lehocky Jánosné, Kati néni a szabásvarrásra tanított meg. Sokat sportoltam, atletizáltam és vívtam, kemény edzésekre jártam. Édesapa erre nagy súlyt fektetett, és milyen igaza volt. Ö maga sem ismerte a lehetetlent! A sport nagyon sokat segített az állóképességben, fegyelemben és nem utolsósorban az energiák levezetésében. Ennek köszönhetem munkabírásom és állóképességem, és a magamból építkezés készségét. Nagy hasznát vettem, amikor a semmiből kellett többször is újrakezdenem. Sokszor, sokat vesztettem, de sohasem érdekelt a veszteség, mindig azt tartottam fontosnak, hogy a lelkem békéje vezessen. A láthatatlan értékeket mindig fontosabbnak tartottam az anyagi javaknál. Persze ezért a családomtól nem kaptam dicséretet.- Nem könnyű a művész sors, a rendkívüli szenzibilitás és még nehezebb — és ez nem bók - nőnek, szépnek és tehetségesnek lenni. A sokak által irigyelt sors adománya egy másik síkon rengeteg küzdelmet, lemondást, fájdalmat jelent?!- Elsősorban áldozatot. Mindennek ára van. Nehéz erről beszélni, mert az ember a vérével fogalmazza. Nagy áldozatot fizetünk azért, hogy a lelkünk megtisztulhasson, nagy erő kell ahhoz, hogy levethessük a ránk rakodó, ránk nem jellemző dolgokat. De áldozatok nélkül nincs tisztulás és talán nincs fejlődés sem. A pályám is áldozatokkal kezdődött.- Édesapám nem támogatta, hogy művészi pályára menjek. Állandóan a tanulásra ösztönzött, szerette volna, mivel nagyon jól ment az irodalom, történelem és a nyelvek, ha pedagógus pályára megyek. Maximalistát nevelt belőlem, ha valamit csinálsz, azt nagyon csináld-, mondta. A főiskolán Sík Olga, az első énektanárom, és Sipos Jenő ugyancsak erre neveltek. Nemcsak mestereim, hanem barátaim is voltak.- A főiskolára és utána az Operába egyenes út vezetett?- Elsőre felvettek a Zeneakadémiára, majd a diploma évében kiválasztottak az Otelló film Desdemona szerepére. Sass Sylviát szerették volna, de olyan sok fellépése és elfoglaltsága volt, hogy szerződései nem engedték a szerep vállalását. Rettentő nagy feladat volt, akkor dolgoztam először együtt Ferencsik János világhírű karmesterrel, és első csodás partnereim voltak Simándy József, Melis György. Fantasztikus volt, fiatal kislányként! Gyönyörű és ma is vállalható film Horváth Ádám rendezésében. Nem tudom Sylvia látta-e, de hálás vagyok, hogy elénekelhettem. Érdekes a sors, tegnap oratóriumot énekeltem a szegedi dómban és ő másnap lépett fel ugyanott. Óriási művésznek tartom, akit a hatalmas nemzetközi sikerek után 20 éven át agyonhallgattak itthon, amibe bele is betegedett. Nagyon drukkolok, hogy azt a csodálatos-tehetséget, ami benne van és a szenvedések gyémánttá csiszolták, sokáig továbbadhassa. Egy művésznek egy feladata van: adni, adni és adni. Mi addig élünk, amíg adhatunk! A társadalomnak az a feladta, ahogy Kodály Zoltán megfogalmazta, hogy a művészt eltartsa, éppen azért, hogy adhasson. Nem földönfutóvá tenni! A művészt, a tudóst nem érdeklik a materiális dolgok, csak-, hogy adhasson. Sajnos az anyagiak is fontosak, illetve azt is biztosítani kell. Egy művész esetében az első, mielőtt a száját kinyitná, hogy tetőtől talpig végigmérik, pláne, ha nő. Vagyis, hogy néz ki, hogyan öltözködik. Nagyon nagy bajok vannak a kulturális területen és ez csak egy szelete a gondoknak. Említhetném a sportot, amit nem csak saját tapasztalatom miatt tartok fontosnak. A jelenlegi kormányzat csökkentő óraszámával szemben növelni kellene a testnevelésre, testkultúrára fordítandó időt. Nem véletlen az ép testben, ép lélek elmélete!- Az elmúlt ötven év a kultúrában is - beleértve az emberi kapcsolatokat, a magatartáskultúrát-, óriási károkat okozott.- Az elmúlt ötven év valóban arról szólt, hogy lepusztították az országot kulturálisan, morálisan és gazdaságilag. Olyan adóssághalmazt örököltünk, amit a jelenlegi posztkommunista kormány megsokszorozott, és még le is tagadja. Ezért is kell a polgári oldalnak győznie, mert annyira össze van sűrűsödve ez az energia, és ennyire nem lehet lenézni az embereket. Ha csak a közszolgálati televíziót nézzük, igénytelenség nívótlan- ság, és pénztelenség. Nem készülnek irodalmi feldolgozások, nincs színházi közvetítés, vagy eredeti darabbemutató, stb. Az itthoni tehetséges művészeket nem foglalkoztatják, és a sokszor másod, harmadosztályúak- nak óriási pénzeket fizetnek ki. Ha a művészt nem használják, abba belepusztul. Nekünk mindig kihívás, feladat kell.- Visszatérve az operaházi tagsághoz, hogyan fogadták, különösen a filmsiker után?- Nem volt annak olyan visszhangja, inkább szakmai körökben, nem is kapott különösebb reklámot. Ma már nem csodálkozom ezen. Hasonló volt az operaházi életem, nem voltam kedvenc, ahogy mondják „nem voltam az ő kutyájuk kölyke.” Azt gondolom, hogy egy színház vezetésének, akár prózai, akár dalszínház hosszú távban kell gondolkodnia. Az előadandó művekben és a művészeiben is. Mikor kész valaki egy szerepre, mikor érett meg. Ugyanis, ha túl korán, vagy túl későn kap valaki egy szerepet, mindenképpen káros. Nem mindegy, hogy mikor kapja meg az ember Pamina, Butterfly, vagy Tosca szerepét. A szerepekre nem csak színésziig, hangilag is be kell érni. Ez a fajta gondolkodás ismeretlen, úgy tekintenek egy énekesre, hogy ugyan egy énekes öt év, majd jön a másik. Nagyon sajnálom a fiatalokat és nem tudom, hogyan lehetne megvédeni őket ettől a szemlélettől. Legalább 10-15 év az operaszínpadon, hogy valaki bárhol a világon megállja a helyét. Nagyon hiányzik a jó menedzselés, nemcsak művészileg, hanem az anyagi háttér biztosításához is! En mindig vállaltam nemzeti elkötelezettségem és köztudott, hogy a hazai kulturális szféra, a sajtó és bankvilág mindig a baloldali-liberális befolyásoltságról volt ismert. De „rendesen használtak”, a párttagsági könyvvel rendelkező kedvencek utazgattak, és én helyettük is dolgoztam. Természetesen működtek más technikák is, mint a művészek egymással szembeni kijátszása, vagy az egymás közötti intrikák. Sokat rontott a helyzeten, amikor megszűnt az operaklub. Ott legalább több nemzedék találkozhatott, átadhatták egymás tapasztalatait és abban is segített, hogy az idősebb művészek rendszeresen étkezhessenek. Volt egyfajta otthonosság és előadások után volt lehetőség valami közösségi életre. Ma már ez sincs. A fizetésünk nevetséges volt, ezért is törekedett mindenki nemcsak a külföldi fellépések, hanem bármilyen fellépési lehetőség után, a megélhetésért. És az is igaz, hogy akkor és addig élünk, amíg van munkánk! A közönségtől azonban nagyon sok erőt és szeretetet kaptam. Hálásan köszönöm! Egyszer Mezei Máriát kérdezték, nem sajnálja-e, hogy nem kapott Kossuth-díjat. Mária azt válaszolta: én nagyon jól tudom, hogy a közönségem már régóta a Magyar Népköztársaság Kossuth-díjasának tart. Valahogy én is így érzem!- Magam is tapasztaltam, hogy hiányzik a mai színházi vezetésből az alázat, az üzleti megfontolások irányítanak, még ha rákényszerítik is.- Ez nagyon így van, pedig alázat nélkül mit lehet csinálni. Semmit. Gyakran tapasztaltam, hogy sem a szerzőt, sem a kollegákat, sem a partnert nem becsülik. Megint csak Kodályt kell idézzem, a tehetséges meg van győződve arról, hogy a tehetsége által érvényesül és a tehetség érvényesül. Én egész életemben így éltem. Ugyanakkor van egy másik oldal, a kapcsolatokat építő, a kapcsolataira számító, akik bizony sokszor többre jutnak, mint a tehetségesek.- Hogyan kezdődtek a külföldi szereplések, milyen emlékezetesebb vendégfellépései voltak?- Külföldre az egykori Interkon- cert keleti országokba küldött, Nyugatra soha. Ha hívtak, valahogy furcsa módon mindig meghiúsult és más ment el. Volt, aki azt mondta, hogy veled „csak az a baj, hogy túlságosan szép vagy”. Nekem persze eszembe jutott a mondás, hogy a szépet is nehéz eladni, hát jnég a csúnyát. Az én vagyonom, én vagyok magam - szoktam mondani. És ez így van, véresen küzdöttem meg harcaimat, saját kárommal és tapasztalataimmal vagyok az, aki vagyok! Azt is éreztem, hogy nyugaton lenézik az embert, ha keletről jön, még ha nagyon ad is a megjelenésére. A színpadon a helyzet más, ott lehet, hogy elvisszük a pálmát. Elsőként a lipcsei Bach versenyre engedtek el, ahonnan elhoztam a második helyet. Elküldték a moszkvai Csajkovszkíj-versenyre, onnan is díjjal jöttem haza, aminek következtében meghívtak a Bolsojba Tatyjána szerepére. Tényleg nagyon nagy sikerem volt! Sokat szerepeltem Prágában, még a Szmetana Színházban. A Butterflyt, úgy énekeltem, hogy a második és harmadik felvonásszünet nélkül ment. Rio de Janeiróban ismét Tatyjánát énekeltem, majd ismét Anyegint Hamburgban. Stuttgartban Desdemonát énekeltem. Mario del Monaco fia rendezett, és a darabban minden fekete volt, csak Desdemona volt fehérben. Pozsonyban Mimit énekeltem, Varsóban, Szófiában Tra- viátát. Rengeteget énekeltem Bécs- ben, sokszor hetente a Volksoperben, ott énekeltem több nagyoperett főszerepét. Velük vendégként szerepeltem Japánban, majd az anyaszínházammal is. A japán turnén 7 előadásban énekeltem a Traviátát, a tokiói előadásra a császárné is ellátogatott. Nagyon jó közönség a japán, még az olaszoknál is érzékenyebbek. Nem szeretek darabon belül ismételni, de itt kénytelen voltam, többször is. Nagyon sokat utaztam a Maria Callas estemmel, előbb Leblanc Győzővel, majd Miller Lajossal. Még Jordániában is felléptem! Az utóbbi időben nagyon sokat lépek fel Budapesten, hazai városainkban, településeken. Nagyon szeretek itthon énekelni. Tavaly Esztergomban kétszer is szerepeltem. A gyönyörű városban énekversenyen voltam zsűritag és a nyári fesztiválon koncertestem volt a Vízivárosi templomban.- Iszonyú energiával rendelkezik, ha a sok fellépés mellett, karitatív és politikai feladatot is vállal. Jól bírja?- Bírnom kell, mert nemzeti elkötelezett vagyok és az a dolgom, hogy kiállják a nemzeti értékek mellett. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy nem ismerik a nemzeti értékeket, mert nem is tanították. Csak a magánérdeklődésen múlt és múlik, illetve a családon. Sokat lépek fel, sok koncertet adok Karitatív alapon, hiszen ma a kultúrára nagyon kevés pénz jut. Gyakran jutnak eszembe Petőfi sorai: „...Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak... De ha segítséget nyújthatok veszteglő lelkeknek, és hitet, erőt adhatok, vállalni kell a sorsomat és megmutatni, hogy merjétek vállalni ti is! A zsákutcából ki lehet jutni, ha felismertük. Az igaz döntéseink mi magunk vagyunk, és ilyenkor az Isten munkálkodik bennünk...” • Bölcsházy
