Hídlap, 2006. március (4. évfolyam, 42–63. szám)
2006-03-04 / 45. szám
4 • HÍDLAP • 2006. március 4., szombat www.istergranum.hu Megúszhatjuk az idei árvizet? A tatai dandár tréninggel készül a védekezésre Folytatás az 1. oldalról A kijelölt állománycsoport április 7- ig tartó katasztrófavédelmi tréning) én fizikális és mentális felkészülést végez egy nem várt, de esetleges árvíz miatti segítségnyújtás esetére. Ez - többek között - a homokzsákok megtöltését, a szakemberek által irányított gátépítést, a bajba jutott lakosság kitelepítését, ember, állat és eszköz vízből való kimentését jelenti. Első lépcsőben a tatai dandár állományából négyszáz főt lehet mozgósítani. A személyi állományon kívül szállítójárművek, műszaki munkagépek, kotró-, és rakodógépek, lánctalpas katonai járművek állnak a kijelölt katonai egységek rendelkezésére. Huszti András hozzátette, a katasztrófavédelembe bevont katonai egység nemcsak az állomáshelyéhez közelebb fekvő dunai, de szükség esetén az érintett tiszai területekhez is kivonul menteni. Bár a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet (Vituki) a hónap elején elkészítette szokásos, a tavaszi hónapokra vonatkozó előrejelzését, amely szerint pusztán az biztos, hogy a Dunán magas vízállás várható. Barta Péter, a felszíni vizek szakági igazgatója elmondta, hogy a novembertől számított időszak alatt az átlagosnál nagyobb volt a hófelhalmozódás a Duna vízgyűjtőterületén, de a február közepén lezajlott olvadás miatt csökkent a felhalmozott hó mennyisége. Érdekes adat lehet, hogy mintegy 15 köbkilo- métemyi hó — hét és fél balatonnyi víz- mennyiség - vár arra, hogy lefolyjon a Dunán. Barta Péter elmondta: számításaik szerint az elkövetkezendő három tavaszi hónap során gyakran lesz magas vízállás a folyón, de komolyabb árvíz- veszélytől nem kell tartani. • Pöltl Zoltán Két hónap alatt elfogyott a megye pénze Idén már nem tudnak több önkormányzati káreseményt finanszírozni a megyei vis maior keretből. A Komárom Esztergom Megyei Területfejlesztési Tanács március 1-jei ülésén bejelenttet- ték, hogy kimerült a rendkívüli, váratlan károkra elkülönített 17 millió forintos összeg. Agócs István, a Komárom- Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke a hírt úgy kommentálta: egyáltalán nem ritka, hogy a források ilyen hamar elfogynak. A 17 millió forintból hét ki- sebb-nagyobb kárt, elsősorban támfal- beomlást, út- és pincebeszakadást fedez a megye, míg három nagyobb - összesen 28 millió forint - összegű kérelmet támogatói nyilatkozattal a központi tartalék kerethez irányították. Ez a keret - amelynek összege tavaly valamivel nagyobb volt az ideinél - szerencsére nem azonos az ár- és belvíz okozta károk rendezésére elkülönített vis maiorral, Agócs István szerint mind a kisebb ön- kormányzati vagyonban bekövetkező és veszélyhelyzetet előidéző károk, mind pedig a levonuló árhullám következtében beálló károsodások, sérülések fedezetét az állami keretből utólag minden esetben meg tudják majd téríteni. A központi finanszírozással semmiféle hátrányba nem kerülnek a települések. • Sz.H. Baleset biztonsági öv nélkül Tata-Környe. Csütörtök késő délután súlyos balesetet szenvedett egy 57 éves környei férfi. Az autóját ittasan vezető sofőr túl gyorsan hajtott és egy kettős kanyarban megcsúszva egy fatuskónak ütközött, majd arról visszapattant az útra. A biztonsági övét nem használó férfi az ütközéskor kirepült az autóból és életveszélyes sérüléseket szenvedett. Nőnapi bál Dorog. A Romwalter Band közreműködésével nőnapi bált szerveznek Dorogon a József Attila Művelődési Házban március 11-én 20 órai kezdettel. Újabb káosz a postán Ezúttal a napilapokat nem kapják meg az előfizetők Szerkesztőségünkbe szinte naponta érkeznek panaszos telefonhívások az előfizetőktől, hogy nem kapják meg a Hídlapot. Március elsejétől a Magyar Posta Zrt. új hírlap-előfizetői nyilvántartó informatikai rendszerre tért át, aminek eredményeképpen szerdán és csütörtökön előfizetők ezrei maradtak hírek nélkül. A posta bocsánatot kér, és a hiba mielőbbi kijavítását ígéri. Éppen a közelmúltban esett meg j Esztergomban, hogy egy kézbesítő merő jószándékból Hídlap helyett j Népszabadságot adott át az olvasónak. Ez kirívó eset volt ugyan, de a kikézbe- 1 sítetlen újságok miatt nap mint nap ostromolják a szerkesztőséget az olva- ! sók, illetve a „nem olvasók”. Problémák eddig is voltak, most viszont újított a ; posta: a napilapok hírlapfeldolgozó i üzemét új helyre - a nagytétényi j ProLogis Harbor Parkba - költöztették : és ezzel párhuzamosan új számítógépes rendszert vezettek be a hírlapterjesztésben. Bár a tesztek során minden működött - mentegetőzik a posta - mégis bekövetkezett a baj: a postahivatalok hírlaposztályának dolgozói az új rendszerből nem is tudnak előfizetői listát kérni. Az átállás első napjaiban a jó öreg papír-ceruzás módszerrel készítettek hevenyészett listát a kézbesítőknek. Esztergomban bevált az ötlet, nem adódott több probléma, mint máskor, viszont az országos napilapok vonalai égtek az újságot hiányoló előfizetők telefonjaitól. A Magyar Posta Zrt. elismerte a bűnösségét, elnézést kértek a kiadóktól, valamint az olvasóktól, és a hiányzó lapok azonnali pótlását ígérték. Sajtóközleményükben rámutattak arra, hogy az általuk nap mint nap kézbesített hatalmas mennyiségű sajtóterméknek mindössze fél százalékával adódott gond, és ígéretet tettek arra, hogy jövő hét elejére az ország minden településén megoldódik a probléma. • -r -a Nem fognak unatkozni a dorogi ovisok I A Dózsa óvodában a vízről fog szólni a hónap A nemzeti ünnep, a víz világnapja és a közelgő óvodai- és általános iskolai beiratkozások kapcsán számos programot szerveznek a dorogi Dózsa óvodában. A legkisebbeknek rövidesen be kell i iratkozniuk az óvodákba. Jövő héten, március 6-10. között nyílt hetet tart a I Dózsa György Óvoda, ahol szívesen i látják a leendő ovisokat és szüleiket, i hogy megismerkedhessenek a peda- j gógusokkal és az intézménnyel. Az I óvoda márciusban - a 22-i Víz Világ- ; napja alkalmából - a víz témájához kapcsolódó programokat szervez a kicsiknek: a középsősök a Tropicariumba, a nagycsoportosok pedig az esztergomi Duna Múzeumba látogatnak majd el. A napi foglalkozások során természetfilmeket, diafilmeket tekintenek meg a vizes élőhelyekről, számos vízzel kapcsolatos verset, mondókát tanulnak meg, és kísérleteket is végeznek majd a vízzel. Március 17- én a gyerekek és a nevelők kék színű ruhába öltöznek, és „nagy vízi játékot” játszanak a folyosón és a termekben, 21-22-én pedig kiállítást rendeznek a vízi élővilágról. Az óvodások a nemzeti ünnepről is megemlékeznek, ha jó idő lesz, elsétálnak Petőfi Sándor szobrához. • G. É. Vödrös Attila LAP(SZ)ÉL Rátukmálnák a ciántechnológiát Szlovákiára A kanadaiak szerint a várható haszon mellett eltörpülnek a kockázatok Se ország, se ember, se program Végül is kóbor kutyának lenni sokkal jobb, mint láncra kötött házőrzőnek, amelyik néha megnyalogathatja gazdája kezét. Ezt azoknak mondom - mintegy vigasztalásul - akik, mint afféle kóbor kutyák, nem nézik jó szemmel Gyurcsány Ferenc hányaveti, remélhetőleg pünkösdi királyságát. A politikus fenomén, a KISZ-vezetőből demokratává alakított, jelenlegi vezér, az őt és tevékenységét rossz szemmel nézőket, mint kóbor kutyákat - jelentette ki veszprémi lakossági fórumán - szándékozik elzárni, pontosabban: telepre vinni befogás után. Nem kell túl öregnek lenni ahhoz, hogy tudjuk, volt idő Magyarországon, amikor nagy előszeretettel fogtak be másképpen gondolkodókat - papokat és írókat, avagy iparosokat, parasztembereket és tisztviselőket vagy arisztokratákat — merthogy ők a rendszer ellenségei voltak. Közülük sokat fölakasztottak, mások éhen haltak, de az életben maradottakat is teljesen tönkretették, emberségükben megalázták, s mindezt azért mert „kóbor kutyák” voltak, azaz olyanak, akik az akkori kor Gyurcsány Ferenceinek útjában álltak, a bolsevizmus kiterjesztését akadályozták. Voltak, akiket száműztek a Hortobágyra, voltak akiket a recski megsemmisítő táborba vittek, mint telepre, azaz Gyurcsány Ferenc pökhendi kijelentése, a nemzet jobbik részét, akik a telepek smasszerei, keretlegényei nem kívánnak lenni, alaposan mellbe vágta. Természetesen nem csodálkozhatunk Gyurcsány Ferenc buta kijelentésén, hiszen megalapozza azt a Magyar Szocialista Párt 2006-os választási szlogenje, amely óriás plakátokon hirdeti: Van egy ország. Van egy ember. Van egy program. Ez Adolf Hitler 1938-as „óriás plakátjairól” származik, amely akkoriban így szólt: Egy nép, egy birodalom, egy vezér. Gyurcsány kijelentését értelmezve mondhatjuk, ahol büntetlenül elhangozhat egy ilyen aljas szándékkal megfogalmazott mondat, az nem ország. Aki a kóbor kutyák telephelyre való vitelét politikai ellenfeleivel szemben a száján kiejti, az nem ember. És ha a Magyar Szocialista Párt koalíciós partnerével a Szabaddemokraták Szövetségével ilyen fajta terveket agyai ki, akkor nincs program. De hát akkor mi van? Nos e két párt nagyon jól áll szemfényvesztésben, kitűnő tartalékai vannak hataloméhségből, és nagyon nagy erőkkel összpontosítanak a megszerzett konc megvédésére. Ha nyernek sanyarú sors vár nemzetünkre, mert vigyázzunk, bármikor, bárki kóbor kutyává válhat, s már viszik is a Gyurcsány Ferenc privatizálta telepre, amelyet bérbe adott az államvédelmiseknek... Csütörtök délután tartotta sajtótájékoztatóját a Tounigan Gold Corporation társaság elnöke, Jim Walchuck. A kanadai cég Körmöcbánya mellett ciántechnológiával működő aranybányát szeretne építeni, a kassai Eprestetőn pedig urán kitermelését tervezi. Míg a vállalat állítása szerint a körmöci létesítmény biztonságos lesz, addig hetven magyarországi civil szervezet levélben hívta fel Miklós László szlovák környezetvédelmi miniszter figyelmét egy esetleges baleset hatásaira. „Felelős társaság - komoly szándékkal” - jellemezte vállalatát Jim Walchuck, akinek elsődleges célja a sajtótájékoztató során az volt, hogy eloszlassa a társaság körül keringő álhíreket. A kanadai cég igazgatója kijelentette, hogy a körmöci aranybányászatnak nem lesz negatív hatása a környezetre, mert olyan technológiával dolgoznak majd, amely megvédi azt. Walchuck elmondása szerint a projekt elősegítheti a turizmus-, a közlekedés fejlődését, és a munkanélküliség csökkentését is. „Társaságunk fokozott figyelmet szentel a kitermelés környezeti, szociális és gazdasági hatásainak, és bízunk abban, hogy nem csupán Körmöcbányának, hanem egész Szlovákiának hasznára leszünk” - szögezte le az igazgató. A kanadai cég leányvállalatának, a Kremnica Goidnak az igazgatója Boris Bartalsky a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy a körmöci kitermelés során nem fordulhat elő a nagybányaihoz hasonló (az Aurul cég ércfeldolgozó üzemének a gátja átszakadt, százezer köbméter cianid-tartalmú zagy jutott a Zazar folyón keresztül a Szamosba, majd a Tiszába, jelentős ökológiai és gazdasági károkat, többek között 1200 tonna hal pusztulását okozva) környezeti katasztrófa. Ennek az oka az, hogy rendelkezésükre áll egy olyan megoldás, amely a cianidos technológia káros hatásait azonnal semlegesíti. Az igazgató elmondása szerint a cianidozás csak egy a lehetőségek közül, és a beterjesztett koncepciójukban más megoldások is vannak. A kanadai cég a körmöci bánya elindításába & millió dollárt, és további szlovákiai befektetésekbe 60 millió dollárt invesztálna. A környezetvédelmi minisztérium egyébként csütörtökön hallgatta meg a kanadai céget és annak szlovákiai leányvállalatát, a körmöcbá- nyai beruházással és annak a környezetre mért hatásaival kapcsolatban. A nemrégiben Csehországban, egy ciántechnológiával működő aranybányában történt baleset folytán a Labe folyó nyolcvan kilométeres szakaszát érte szennyezés, ennek köszönhetően az érintett részen halak ezrei pusztultak el. A szakemberek véleménye szerint egy esetleges, a körmöci bányában történt baleset következtében először egy patakba, majd a Garamba és végezetül Esztergomnál a Dunába kerülne a szennyezés. Boris Bartalsky, a szlovákiai leányvállalat igazgatója szerint a közeljövőben a hatástanulmány észrevételezése, majd megvitatása következik, mindez másfél - két évet is igénybe vehet. A régió lakosai foggal-körömmel tiltakoznak a beruházás ellen: levélben kérték meg a környezetvédelmi tárcát, és Szlovákia államfőjét is, hogy a kormány mihamarább dolgozzon ki egy olyan törvényt, amely tiltaná Szlovákia területén a drága fémek ciántechnológiával való kibányászását. Körmöcbánya álláspontja szerint a bányászás miatt a régióban romlanának az életkörülmények, rossz hatással lenne az idegenforgalomra, amelynek a fellendítéséért küzdenek, és romlana az esély arra is, hogy a bányász múltra és a műemlékekre hivatkozva felkerüljenek az UNESCO nemzeti kulturális emlékek listájára. • -p -a