Hídlap, 2006. március (4. évfolyam, 42–63. szám)

2006-03-04 / 45. szám

www.istergranum.hu 2006. március 4., szombat • HÍDLAP 5 Bútoripari szakkiállítás Nyitra. Bútor az egészséges élet­hez - ezzel a mottóval nyitják meg március 7-én, jövő kedden régiónk egyik legjelentősebb bútoripari és lakástartozékokkal foglalkozó vásá­rát az Agrokomplexet. A belépő fel­nőttek számára 100 koronába, azaz 700 forintba fog kerülni, a kedvez­ményes jegyekhez 50 koronáért (350 forintért) juthatnak hozzá az érdek­lődők. A kiállításon 460 cég vesz részt, ezek jelentős többsége szlová­kiai, és cseh, de képviselteti magát a magyar, lengyel, osztrák, német és j francia bútoripar is. Mennyire elégedett a postai kézbesítéssel? A Magyar Posta hírlap üzletága már­cius 1-jén új rendszerre állt át, ami mi­att az első napokban akadozik az újság­kihordás. Ez az átmeneti időszak sajnos a Hídlap olvasóit is érinti. Mindenkinek van egy álma Dorog. A Mozaik Színház Egy­másra lógva és Mindenkinek van egy álma című két egyfelvonásos vígjáté­kát tekintheti meg a színházkedvelő közönség a dorogi József Attila Mű­velődési Házban március 11-én, 18 órai kezdettel. Buzer János (biztonsági őr) Nekem általában idő­ben hozzák a megren­delt napilapot, a 24 órát és a Hídlapot ol­vasom, utóbbit egy időben jómagam is terjesztettem a sógo­rommal, akkoriban nem is volt pa­nasz az újságkihordásra. Studt Csaba (amatőr költő) Az utóbbi két napban sokat elégedetlenked­tünk, mert meg kellett vennünk azt az újsá­got, amire előfizet­tünk. A környék egyik népszerű napilapját já­ratjuk, és nem értem, hogy miért nem hozzák, amikor még télen is, a legnagyobb hóban, félnapos késés­sel ugyan, de mindig megkaptuk. Gere Rita (GYES-en lévő anyuka) Hozzánk a megrendelt napilap rendesen jár, még vasárnap is pon­tosan hozzák. A jelen­legi újságkihordó hölgy nagyon rende­sen dolgozik, már ko­rán reggel, fél ötkor ott van a posta­ládában a lap. Nekem semmi gon­dom nincs, sőt örülök, hogy a fő­posta oldalsó bejáratánál könnyen tudok közlekedni a babakocsival. Szalai Andrea (álláskereső) A probléma az, hogy az átfutási idő a postán szinte mindig sok hibá­val jár. Ugyanez volt a gond akkor is, amikor bevezették a számítógé­pes rendszert. A pana­szosokkal pedig gyakran egyáltalán nem is foglalkoznak, ez a hozzáállás szerintem az emberek többségének nem tetszik. Gondolom a postánál is kicsi a keret a komoly fejlesztésekre, a hibák azonnali orvoslására, ami egy ideig így is fog maradni. Miért lett Esztergom bűnös város? Csak üres ígéreteket kap a város a baloldali kormánytól Az érkező vándormadarakkal tovább nő a madárinfluenza-veszély \ A beruházások több mint egy évig tartanak majd hagyja el Magyarországot. Szlovákia mindhárom lehetséges útvonalról ké­szített hatástanulmányt, majd azok elemzése után dönt az üggyel kapcso­latosan. „Jelenleg még folyamatban van a lehetséges nyomvonalak hatás- tanulmányainak a kidolgozása” - tudtuk meg Farkas Ivántól, a parla­ment közigazgatási és önkormányzati bizottságának a tagjától, az MKP Or­szágos Tanácsának megbízott elnöké­től. A képviselő elmondása szerint egyelőre mindhárom útvonal - amelynek lehetséges nyomvonala Komárom - Révkomárom, Eszter­gom - Párkány, Parasapuszta - Ipoly­ságon haladna át, - versenyben van, és ha az illetékes minisztérium ki­elemzi az egyes nyomvonalakat, csak akkor születhet meg a végső döntés. Nagy Géza, Zselíz polgármestere, az Ister-Granum Eurorégió közleke­dési bizottságának elnöke szakembe­rekkel egyetemben azon a vélemé­nyen van, hogy a legésszerűbb meg­oldás a Zsámbéki - medence - Esz­tergom - Párkány - Zselíz - Léva - Zsolna útirány lenne. A polgármes­ter indoklása szerint, ezen a nyomvo­nalon egészen Zsolnáig nincs emel­kedő, és egyben ez a legrövidebb út­irány is. Az Ipolyság - Vác nyomvo­nal ellen egyébként már a környezet- védők is tiltakoztak, mivel annak Az Ister-Granum Eurorégió közúti közlekedése jelentősen javulna, ha az észak-déli korridor a Párkány- Esztergom nyomvonalon haladna, a megvalósítás azonban hasonló­an bizonytalan, mint a régóta halo­gatott Esztergom-Budapest vasút­vonal rehabilitációja. A MÁV Zrt. honlapján az idei tervek között csupán az Óbuda-Rákosrendező szakasz felújításának engedélyez­tetése szerepel, így egyelőre kétsé­ges, hogy jövőre már nem az elko­pott sínpárokon futnak-e majd a Desiro vonatok. A MÁV ezzel szem­ben makacsul ragaszkodik korábbi álláspontjához, mely szerint 2007- 2008-ra elkészülnek a pálya teljes felújításával, azonban a megvalósí­tásból mindeddig csak az ígérete­ket láthatta az utazóközönség. megvalósításához hegyeken kellene áttörnie az útnak. Az Ipoly Eurorégió Határon Átnyúló Együtt­működés titkára, Németh Péter Mikola szerint mégis ez az útvonal a „legkívánatosabb”, főleg ha az Ipoly Eurorégió társadalmi - területi kohé­ziójának, a kulturális és gazdasági határon átívelő együttműködésnek a fejlődését tartjuk szem előtt. • Szép - Pálovics Folytatás az 1. oldalról Az eddigi tárgyalások után még nem dőlt el véglegesen, hogy az oro­szok csak felvásárolják az itthon gyártott vakcinát vagy ott is gyártják azt. Az eladásokból származó állami jövedelmet az egészségügybe forgat­nák vissza, a magyar vakcina iránt állítólag már 20 ország jelezte érdek­lődését. A vírus miatti óvintézkedé­sek idő közben sajnos megihlették a közel 821 millió forinttal támogatta az Európai Unió Európai Regionális Fej­lesztési Alapja, mintegy 164 millió fo­rintot pedig a magyar állam bocsátott rendelkezésre. A városnak mindössze 112 millió forintot kellett hozzátennie a nagyszabású fejlesztés finanszírozásá­hoz - tudta meg lapunk Mandusitz Zsuzsannától, a városháza sajtórefe­rensétől. A kiviteli tervek elkészíttetése és a közbeszerzési eljárások lezáródása után néhány héten belül megkezdőd­hetnek a tényleges munkálatok. A be­ruházás során megoldják a felszíni víz- elvezetést, és szilárd burkolatot fektet­nek le a Petőfi téren, az Otthon téren, a Mészáros Lázár utcában és a piactéri garázssor környékén. A Zsigmondy- lakótelepen, a Jubileum téren és a Szent Borbála-templom környékén a zöldterületeket rendezik, parkokat, jár­dákat alakítanak ki. A program keretén belül teljesen megújul a József Attila Művelődési Ház épülete, és egy új, két­medencés uszodával gazdagodik Do­rog városa. A. rendelkezésre álló ös­szegből szeretnék megvásárolni és kár­mentesíteni az egykori brikettgyár te­rületét, valamint létrehozzák az idősek átmeneti otthonát és kialakítják a se­gélyhívó jelzőrendszert. • Gábor Éva Folytatás az 1. oldalról „A döntéssel kapcsolatos módosítá­sokra a szlovák fél álláspontjának meg­ismerése után lehet csak gondolni, de ehhez már Brüsszel engedélyére is szükség lesz.” - tette hozzá Dávid. A minisztérium ennek ellenére szórólapokon és egyéb kiadványokon eldöntött tényként közli az út nyom­vonalát, és szlovák álláspont ide, brüsszeli jóváhagyás oda, jövő hét pénteken a Helsinki V/C és a 2/A utak fejlesztésének egyeztető megbe­szélését szervezik, Agócs István, a Komárom-Esztergom Megyei Köz­gyűlés elnökének részvételével - Ba­lassagyarmaton. A magyar Gazdasági és Közlekedé­si Minisztérium helsinki folyosóval kapcsolatos tervében az Észak-Euró- pát déllel összekötő gyorsforgalmi út­hálózat az M2-es főút nyomvonalán bűnözőket is: egy tápiószentmártoni 1 idős asszonyt két, a csirkeállomány j ellenőrzésére hivatkozó férfi rabolta ; ki. Az asszonynak gyanús volt, hogy a „szakemberek” semmiféle jegyző­könyvet, dokumentációt nem készí- | tettek, de későn vette észre pénztár- j cája eltűnését. Az ügyben a Nagy- I kátai Rendőrkapitányság nyomozást indított. • Sz.H. i A tavasszal megkezdődő egyéves nagyberuházás anyagi forrását ki­lencven százalékban uniós és kor­mányzati forrásból fedezi a város. A program keretén belül megújul szá­mos utca és park, felújítják a műve­lődési házat és új uszoda is épül. Dorog Város Önkormányzata tavaly ! november végén, a Regionális Fejlesz- | tés Operatív Program keretében össze- | sen 985 millió forintos támogatást nyert 1 az északi városrész rehabilitációját cél- I zó beruházás megvalósításához. Az 1,097 milliárd forint értékű fejlesztést Változó 2006 Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a Fidesz fórumára, 2006. március 6-án, hétfőn 18.30 órára a Mindszenty Katolikus Általános Iskola Csarnokába (Esztergom, Kiss J. út 1., Kerek templom mellett) Vendég: Dr. Áder János Parlamenti képviselő, frakcióvezető Meggyes Tamás Komárom-Esztergom Megye 5. számú választókörzetének országgyűlési képviselő-jelöltje A fórumra szeretettel várunk minden kedves érdeklődő polgárt! A JÖVŐ SZÖVETSÉGE Újabb védőzóna a határ mellett Egymilliárdos fejlesztés Dorogon

Next

/
Oldalképek
Tartalom