Hídlap, 2006. február (4. évfolyam, 22–41. szám)
2006-02-25 / 40. szám
hídlaj magazin 2006. február 25., szombat • HÍDLAP • A keresztény házasság nem attól lesz az, hogy templomban kötik Beszélgetés Kiss-Rigó Lászlóval a házasságról és a gyermekvállalásról Egyre kevesebb fiatal pár választja az egyházi esküvőt, sokan pedig csak azért esküdnek templomban is, mert „az olyan szép ” Az igazi jelentőségével azonban nem mindenki van tisztában, a házasság szentség mivoltáról egyre kevesebbet hallani. Kiss-Rigó László püspököt a házassági esküről és a gyermekvállalásról kérdeztük.- Mi a jelentősége a hívő ember életében a házasságnak, mint szentségnek?- Mint minden szentség, a házasság is az egyén megszentelését, kiteljesedését szolgálja. Életre szóló, teljes, odaadó szövetséget jelent a két fél között. A szentséget a pár egymásnak szolgáltatja ki a ceremónia során, vagyis ők maguk szentelik meg egymást és a szövetséget, amit egy közös keresztényi életre kötöttek.- Hogyan kell készülni a házasság megkötésére?- A legtöbb helyen jegyesoktatásnak hívják azt a folyamatot, amelyben a házasodni kívánó pár részt vesz az esküvő előtt. Ez lelkileg és pszichológiailag is felkészít a házasságra, segítség annak az életformának a teljesítésére, amelyet a fiatalok azzal választanak, hogy Isten előtt is összekötik az életüket. Amikor szeretetről beszél az egyház, akár a házasság kapcsán is, azt mindig Isten szereteteként kell értelmezni. A szeretet másféle beszűkítése, a boldogság ösztönök útján való keresése igazából pusztító, valamit felépíteni csak Isten szeretetével lehet.- Egyre kevesebben választják az egyházi esküvőt.- Sokan sajnos úgy gondolják, hogy a keresztény házasság attól keresztény, hogy templomban kötik. Pedig köthetnék azt akár a szabad ég alatt is, az igazi értelme az, hogy Jézus tanítása szerint alakítják közös életüket.- Csökkent a klasszikus családmodell jelentősége, sokan csak élettársi viszonyban élnek, vagy egyedül vállalnak gyermeket.- A probléma abból adódik, hogy a hagyományos családmodellt sokszor a konzervatívizmussal, vagy a hagyományokkal azonosítják. Pedig a család egy férfi és egy nő között teljes életre szóló szövetséget jelent. Ez isteni törvény alapján van így, minden más út önpusztítás. Természetesen mindenkit segít az egyház személy szerint, azokat is akik téves útra sodródtak, de az egyént kell segíteni, a problémáit pedig orvosolni kell. Sokszor éri támadás az egyházat a konzervativizmusa miatt, pedig talán senki nem segít annyit ezeknek az embereknek, mint a keresztény egyházak.- A gyermek- vállalás is kitolódik , kevesebb gyermek születik, sok házasságból nem is lesz utód. Milyen problémákat vethet ez fel a népességcsökkenésen kívül?- Az ember közösségi lény. Nem szabad magunkat pusztítani, hanem sokasodnunk, fejlődnünk kell. Ha az ember csak a saját javát nézi, abból nem származhat boldogság. A gyermek soha nem teher és áldozat, hanem a közös boldogság kiteljesedése, és a mások boldogságának keresése.- Magyarországon a terhességek egy- harmada abortusszal végződik. Mi lehet a sorsa azoknak a gyermekeknek, akik nem esnek ennek áldozatul, de nem kívánt terhességből születnek?- Tapasztalatom szerint nincs két egyforma eset. Van olyan anya, aki a társadalom minden ellenérzésével szemben is felvállalja, hogy egyedül felneveli házasságon kívül született gyermekét, ez is lehet szép, és nekünk természetesen az a feladatunk, hogy segítsünk neki. Annak a sorsa pedig, akiről szülei nem tudnak gondoskodni, a társadalom felelősségére van bízva. Az alapvető kérdés ebben az ügyben a megelőzés. Olyan mentalitásra kell nevelni a fiatalokat, hogy felkészülten, felelősen alapítsanak családot, és szeretetben, együttér- tésben boldog utódokat neveljenek. • Pálovics Középkorunk utolsó legendája Február 24-e Mátyás napja. E név hallatán mindenkinek Hunyadi Mátyás, az „igazságos” jut az eszébe. Való igaz, történelmünk egyik legnagyobb uralkodója volt. Apja, a Nándorfehérvárnál győzelmet arató Hunyadi János halála után a főméltóságok Nándorfehérváron gyülekeztek. Drámai történet színhelye lett a nem sokkal korábban győzedelmes Nándorfehérvár, mai Belgrádi Hunyadi László, Mátyás bátyja kivégeztette V László király nagybátyját, Ciliéi Ulrikot. Igaz ugyan, hogy az uralkodó kegyelmet ígér a Hunyadi fiúknak, és Budára hívta őket, ahol Lászlót lefejeztette, Mátyást pedig Prágába hurcolta fogságba. Mindezeket követően az uralkodó váratlanul meghalt, királyt kellett választani. 14S8 januárjában gyülekeztek a rendek a Rákos mezején. A szóvivő, aki akkor már a tényleges hatalom birtokosa volt, Mátyás nagybátyja, Szilágyi Mihály volt. Érvei valóban sokatmondónak tekinthetők. Mátyás, Hunyadi János fia, ifjú és eképpen irányítható, maga Kapisztránói János is megjósolta, hogy nagy király válik majd belőle. És mindehhez - már csak a biztonság kedvéért - magánhadseregével körbevette a királyválasztó országgyűlést. így került sor végül arra, hogy 1458. január 24-én az országgyűlés az akkor mindössze tizenöt vagy tizennyolc esztendős Mátyást egyhangúlag Magyarország királyává választotta. Uralkodását váratlan eréllyel kezdte. A bárókat jobbára megfosztotta méltóságaiktól, leginkább a köznemesekre támaszkodott. Világosan látta, hogy a török ellen Magyarország önmagában nem tudja fölvenni a harcot. Éppen ezért jobban bízott a határ megerősítésében, ezért a Zsigmond által kialakított végvárvonalat újabb erődökkel egészítette ki. Elgondolását igazolta, hogy a törökök támadásait sikerrel védték ki. A legnagyobb győzelmet 1479 őszén Kenyérmezőnél aratták. A legendás erejéről híres egykori molnár, Kinizsi Pál parancsnoksága alatt a magyar sereg az utolsó pillanatban meg tudta fordítani a csata menetét. A király nem csak a végvárak építésében akart Zsigmond örökébe lépni. Külpolitikai céljai között szerepelt a császári cím megszerzése is. Első lépésként a cseh trónt akarta birtokba venni. Vetélytársával, a lengyel királlyal a hosszú háborúskodás alatt sem tudták legyőzni egymást, így kiegyeztek. A csehországi hadjáratok nagyon sok pénzébe kerültek az országnak. Emiatt néhány főpap és báró összeesküvést szőtt a király ellen. Mátyás a hírre visszatért az országba. A lázadó főurakkal könnyűszerrel leszámolt. Megbüntetésükkor azonban kegyesnek mutatkozott. A szervezkedés egyik vezetője a király gyermekkori nevelője, a humanista tudós, Vitéz János esztergomi érsek volt. Mátyás nem végeztette ki, csak fogságra vetette. Eztán tovább folytatta nyugati háborúit. Mivel Ulászló lengyel és cseh király a Habsburgokkal szövetkezett, a király III. Érigyes német uralkodó ellen fordult. Serege 1485-ben bevette a Habsburgok fővárosát, Bécset is. Hiába aratta azonban a győzelmek sorát, a császári trónt nem ő, hanem Frigyes fia, Miksa szerezte meg. A császári címért folytatott küzdelem során a királynak saját trónörökösére is gondolnia kellett. Első felesége, a cseh uralkodó lánya, Katalin gyermekszülés közben halt meg. Csaknem tíz évvel később Mátyásnak fia született. A gyermek anyja egy német polgár leánya volt, akivel az uralkodó nem kötött házasságot. A keresztségben János nevet kapott ifjú így nem örökölhette a trónt. Mátyás újabb házasságot kötött. Második felesége, Beatrix a nápolyi trónörökös leánya volt. Mátyás a többi európai uralkodóval egyenrangúnak tekintette magát. Második esküvője után udvarát reneszánsz mintára rendezte be. A palotájában létesített könyvtár messze földön híres volt. A fővárosban díszes kivitelű kódexek készültek, melyeket a király címerének hollója után (latinul corvus) corvináknak neveztek el. Az uralkodó számos itáliai művészt, tudóst hívott Budára. Visegrádi, ragyogó reneszánsz palotáját itáliai mesterek építették. Történetírója, Antonio Bonfini a Hunyadiak családfáját egészen az ókori Rómáig vezette vissza. Azt akarta bizonyítani, hogy Mátyás semmivel sem marad el a többi európai uralkodótól. A többi európai állammal való egyenlőséget jelzi, hogy Pozsonyban egyetemet létesített. A reneszánsz művészetet azonban nem csak külföldiek művelték. A pécsi püspökké emelt Csezmicei János, felvett nevén Janus Pannonius latin nyelvű verseit más országokban is ismerték, és a kor legszebb költeményeiként tartották számon. Mátyást az új kultúra meghonosításában elsősorban külpolitikai célok vezették. Ez volt az oka, hogy a reneszánsz művészet a királyi udvaron kívül csak néhány helyen tudott gyökeret verni. Az ország nagy részében a hagyományos, gótikus művészet maradt a jellemző. A humanizmussal párhuzamosan a középkori keresztény kultúra, irodalom is virágzott az országban. Szemben Mátyás budai palotájával, a Duna pesti oldalán állt a ferencesek kolostora. Az itt élő Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát szerzetesek több népszerű könyvet írtak. Az uralkodó utolsó éveiben már tudta, hogy Beatrixtól sem várhat fiúgyermeket Ezért trónját törvénytelen fiára, Jánosra akarta hagyni, aki a Corvin melléknevet kapta. A báróvá, főpappá tett urakat megeskette, hogy halála után fiát támogatni fogják. Amikor Mátyás 1490-ben, Bécsben meghalt, nem tudhatta bizonyosan, hogy 18 éves fiát elfogadja-e az ország királyának. Mátyás király alakja a magyar nép emlékezetében hősként őrződött meg, tetteihez legendák fűződtek. Számos mese, monda szól a király igazságosságáról, arról, hogy uralkodása során mindig a szegény emberek pártjára állt. A valóságban a magyar jobbágyok sokkal több adót fizettek, mint bármikor korábban. Az ország népe azonban békében élt, és ellenség, különösen a török nem tudta a határokat átlépni. A későbbi korok szenvedései, háborúi tükrében úgy érezték az emberek: Mátyás uralma aranykor volt. Jól jelzi ezt a régi mondás is: „Meghalt Mátyás, oda az igazság!” • Varga Péter Böjtelő hava „Ezek a hosszú februári éjszakák, mikor a kihűlt szobában felébredünk a szél vinnyogására, dideregve ülünk fel az ágyban, meggyújtjuk a kislámpát, rágyújtunk, , megnézzük az órát - korábban virrad már, de nincs sok öröm benne, mert nappal is a tél odvábán ku- corgunk, betegségek, csőrepedések, füstölgő kályhák, el- végezetlen irodalmi és reménytelen, kedvetlen emberi feladatok között, rongyokba és prémekbe bugyolálva -, lila körmeinkre lehelünk, s eszünkbe jut, hogy megint elmúlt egy farsang, az ablakon kocogtat a hamvazó szerda jeges ujja, az öröm elillant és öregszünk. ” / Márai Sándor : A négy évszaki Böjtelő hava nevét az e hónapban esedékes böjti kezdetről kapta. Másodikán ünnepeltük Gyertyaszentelő Boldogasszony napját, Szűz Mária megtisztulását. A XII. század óta már a gyertyák megszentelésének ideje ez a templomokban. Hazánkban is különös népi hiedelmek kapcsolódnak a megszentelt gyertyához. A régiek azt tartották, hogy ha vihar, égzengés, villámlás van, meg kell gyújtani, hogy elűzze azt. Február 3-a Balázs napja. Ilyenkor szokás a Balázs-áldás a templomokban, mikor a pap betegségek ellen, megáldja a gyermekeket. Elődeink ezt a hónapot a Halak havának is nevezték, a Nap állása miatt. A februárt esőszimbólumokkal, vagy sokszor, mivel a mező- gazdasági tennivalók egy részének kezdetét jelenti a hónap, gyümölcsfával, szőlővesszővel is ábrázolták. Általában áthatja a hónapot a tél, fagyok végének és a tavasz, a rügybontás kezdetének várása. Sz. A. „így ülünk a februári hajnalban, kedvetlenül és lila körmökkel. Kamránk, melyet ősszel bölcsen megraktunk, kiürült már; a befőtteket és az oldalast megettük, a savanyú káposzta végére járunk. Ismerőseinket elviszi egy tüsszentés is e hetekben....Ez a hónap, mikor egészen kis mozdulatokkal élünk, óvatosan és gazdaságosan, mint a bölcs állatok, melyek lecsökkent ik ilyenkor az élet tevékenységét, mozdulatlansággal védekeznek, lassított érveréssel szunyókálnak és pislogva, rejtélyes félálomban várják a napot. ” IMárai Sándor : A négy évszak/