Hídlap, 2006. február (4. évfolyam, 22–41. szám)

2006-02-18 / 35. szám

• HIDLAP • 2006. február 18., szombat htdlai magazin Politikai és közéleti abszurditások Történelemhamisítók az ’56-os Intézetben Kun Béla életútjának feldolgozása során jutottam el Az 1956-os Ma­gyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Köz­alapítvány által jegyzett internetes adatbázishoz. A köznyelvben csak ’56-os Intézetként emlegetett közalapítvány kuratóriumának tagja — többek között - Bácskai Vera, Kupa Mihály, Litván György, Mécs Imre és Vitányi Iván. A kuratórium elnöke Kende Péter, az intézet főigazgatója Rainer M. János. A Kun Béláról szóló életrajz rendkí­vül visszafogott, tárgyszerű és ob­jektív. Valóságos történettudomá­nyi remeklés. Megtudhatjuk, hogy Kun „zsidó származású köztisztvi­selői családban született Szilágycsehen, eredeti neve Kohn volt.” Félbehagyott iskolai tanulmá­nyai után szinte napra készen nyomon követhet­jük jelentős politikai pályafutását. „Részt vett a moszkvai eszerlázadás leverésében, majd harcolt a permi fronton.” 1918. november 24-én megala­pította a Kommunisták Magyarországi Pártját. Az első Központi Bizottságnak ő az elnöke. Ké­sőbb jelentős tisztségeket tölt be a kommunista mozgalom hazai és nemzetközi szervezeteiben. A sikerekben oly gazdag életút váratlanul meg­szakad, mert: „Állítólagos szembekerülése a sztálini vonallal ellenséggé változtatta...” Az életrajz így ér végett: „Politikai rehabili­tációja 1956-ban következett be, amikor az SZKP XX. Kongresszusa alatt a Pravda és a Szabad Nép cikket közölt róla. Utóéleté­hez tartozik, hogy Borsányi György 1979-ben kiadott Kun Béláról írott politi­kai életrajzát a szovjet követség tiltakozá­sára a szovjet koncepciós eljárások ismer­tetése miatt betiltották.” Ez a távolságtartó, leíró stílus nyilvánvaló­an Kende Péter és Rainer M. János tudomá­nyos felkészültségét valamint mértéktartását hivatott dicsérni. Az egész életrajz nem tar­talmaz egyetlen negatív jelzőt vagy pejoratív megjegyzést sem. Tartózkodnak mindenféle minősítésétől. Ez az életrajz ebben a formá­ban akár egy humanista mártírról is szólhat­na. Száraz, értékítélettől mentes történések és időpontok egymásutánja. Mintha egy No- bel-díjas kémikus életrajzát olvasnánk. Ekkor itt élt, máskor ott. Itt csak laboratóriumot és egyetemet vezetett, másutt történelmi felfe­dezést tett. Adatok, szikáron és szárazon. Nincsenek jelzős szerkezetek. Kende Péter, Rainer M. János és társai biztosan azt hiszik, hogy ilyen a polgári történettudomány. Pedig ez így nem más, mint közönséges történelemhamisítás! Hogyan lehet a 100 millió áldozatot követelő kom­munista mozgalomról és annak egyik prominens képviselőjéről úgy írni, hogy még csak utalás sem történik arra, hogy a megszállott kommunisták te­vékenységének következményeként ártatlan em­berek sokaságát végezték ki világszerte. Kende Péter, Rainer M. János, Mécs Imre és társai az ilyen - és az ehhez hasonló - cinikus és sunyi csúsztatásokkal azok gyanúját erősítik, akik sze­rint a magyarországi balliberálisok a lelkűk mé­lyén szellemi és politikai elődeiknek tekintik a gyilkos kommunistákat. Különben mivel magya­rázható a tények elhallgatása, figyelmen kívül ha­gyása? Miért nem kerül említésre, hogy Kun Bé­la nevéhez kötődik az őshonos krími törökök elle­ni etnikai tisztogatás kezdete is, amelynek kereté­ben 1920 és 1921 között hatvanezer krími törököt végeztek ki. Az ukrán kormány hivatalos honlap­ján - emlékeztetve a krími népirtásra - ma is ott díszeleg Kun Béla neve és fényképe. Vajon Kende Péter, Rainer M. János és társai a nemzetiszocializmus gyilkos képviselőivel szemben is ennyire elnézőek? A náci vezetők életrajzából is hiányozna az utalás a nemzeti­szocialista eszme kártékony voltára, és az elkö­vetett tömeggyilkosságokra? Vagy ez a leíró, pozitivista attitűd csak a baloldali „történelmi személyiségek” esetében alkalmazandó? Az ’56-os Intézet által készített tudományos etalonból miért nem értesül az érdeklődő arról, hogy Kun Béla nem példakép, hanem tömeg­gyilkos volt. Egy rendkívül kártékony - szél­sőségesen baloldali - eszme gyilkos katonája. Ennek kimondása nélkül Kun Béla életrajza történelemhamisítás és dezinformálás. Közpénzen. A szociáldemokrata Népszava A Népszava című MSZP és SZDSZ közeli napilap fejlécén - számunkra teljesen érthetet­len okokból - újabban a „szociáldemokrata” szó olvasható. A szerkesztőség élére örökös, tiszteletbeli főszerkesztőként Fejtő Ferenc ke­rült, aki évtizedekkel ezelőtt József Attila ba­rátja volt. Ma barátai között tudhatja a D-209- es ügynökként elhíresült Medgyessy Péter volt miniszterelnököt, valamint az őt sikeresen hát­latlan gyémántja. Lehet tovább csiszolni, vagy túl lehet rajta adni. Áron alul.” (Losonczi Ger­gely, 2006. január 23.) Kóka Jánosról tudjuk, hogy milliárdokat sze­dett össze, nem szenved önbizalomhiányban, van 40 öltönye és egy helikoptere. Egyébként a piaci szabad verseny és a globalizáció lelkes hí­ve. Kóka tevékenységének, gondolkodásmódjá­nak és attitűdjének lényege a nyugati értelem­ben vett szociáldemokrácia tagadása. Hogy en­nek miért örül egy szociáldemokrata lap jegy­zetírója, az valószínűleg megfejthetetlen rejtély. Deák Péter ugyanitt turul-ügyben szakért: „...„hátúnál” madár, elölről a gyűlöletkeltés, vi­csorgó, ölni akaró, karmai közt fegyvert tartó szörnye, érződik körülötte az átvitt értelemben vett puskaporszag, egy esetleges választási vere­ség után az (ellen)forradalom akarata, az utcai erőszak kedvelése. Ezzel sikerült tovább segítenie a turáni átok mai korunkban egyébként is jobbol­dalról szított jelenségének durva felszínre kerülé­sét.” (A turul is madár, 2006. január 23.) Jó stílus­ban megírt, érdekes gondolatok helyett sorjáznak az ócska, szánalmas előítéletek és közhelyek. Aligha véletlen, hogy csak a szoci(ál)demokra- ta Népszavának akadt olyan szerzője, aki védel­mébe vette dr. Kende Péter legújabb üzleti vál­lalkozását a Viktor 2. című valaminek a piacra do­bását. (Kertész Ákos: Mire vetemedett dr. Kende Péter? 2006. január 23.) Magával a termékkel nem érdemes foglalkozni, - silánysága az előállítót mi­nősíti. Ezt igazolja, hogy még a baloldali és libe­rális fórumok többsége is elhatárolódott dr. Ken­de Péter kisiparostól. Kivételt képeznek a hason­ba támadó és a helyére lépő egykori KISZ- funkcionáriust, a milliárdos Gyurcsány Feren­cet. Hogy Németh Péterről a Magyar Hírlap volt kommunista párttitkáráról, a Népszava mai főszerkesztőjéről már ne is beszéljünk. Ugyanakkor Fejtő ma is a volt barátai között tartja nyilván azt a Ries Istvánt, akit állítólag saját kezűleg vertek agyon olyan volt ávósok, akiknek egyenes ági leszármazottai a Népszava rendszeres szerzői. Olyan közéleti személysé- gek, akik a mai napig nem határolódtak el nyil­vánosan és egyértelműen felmenőik politikai nézeteitől és cselekedeteitől. Ezért erkölcsileg kifogásolható, hogy Fejtő - akaratlanul és indi­rekt módon - de lényegében egyszerre vállal erkölcsi közösséget az elkövetőkkel és áldozata­ikkal. Ries István nevének említésekor nem gondol azokra, akik agyonverték a volt igazság­ügy-minisztert? Nem teszi fel a kérdést, hogy vajon kik ma Magyarországon a kirekesztő, militáns balliberális szellemiség képviselői? Nem zavarja, hogy kizárólag volt kommunis­tákkal barátkozik? Komolyan gondolja, hogy a Kádár-korszakot itthon megéltek többsége el­hiszi Szekeres Imréről, Horn Gyuláról, Lend- vai Ildikóról vagy a milliárdossá lett Kapolyi Lászlóról és társairól, hogy ők ma már igazi szociáldemokraták? Nem tudjuk, Fejtő Ferenc olvassa-e időnként a Népszavát, vagy csak a nevét adta a kam­pányújsághoz. „Kóka János az SZDSZ csiszo­ló intellektuális és erkölcsi színvonalat képviselő barátok, akik szükségesnek tartották, hogy jelen­létükkel is demonstrálják: ők a szellemi környe­zetszennyezés elkötelezett és elszánt hívei. De még Szanyi Tibor, Vadász János, Gálvölgyi Já­nos, Popper Péter, Bodor Pál, Selmeczi Tibor és társai se nagyon vállalkoztak arra, hogy dr. Ken­de termékét a nyilvánosság előtt minősítsék. Kertész is óvatos: „Megvettem ugyan, de nem olvastam, nem jutottam még hozzá: családom tagjai olvassák pillanatnyilag. Olvastam viszont az előző, Viktor című könyvét. Az sem fikció, ez sem; mindkettő amolyan tényfeltáró munka.” Aki a közönséges pletykák, rosszindulatú mendemondák, sejtetések és sugalmazások va­lamint az aljas rágalmak összegereblyézését tényfeltárásnak minősíti, az nem párbajképes. A Budapest Riport Demszky Gábor főpol­gármester alkalmatlanságát bizonyító külön- száma kapcsán a Népszava tudatta olvasóival, hogy „Kuncze Gábor méltatlan és aljas negatív kampányról beszélt, hozzátéve: ő elismeri Demszkynek a főváros élén 15 év alatt végzett munkáját.” Kár, hogy Kuncze arról nem be­szélt, hogy mindezért a munkáért Demszky mennyi fizetést vett föl, és mennyi természet­beni juttatást kapott. Demszky tevékenységét végső soron a megválaszolatlan kérdések minő­sítik. Miért szennyezett a levegő? Miért bűzös és koszos a város nagy része? Miért méregdrá­ga a tömegközlekedés, és miért járhatatlanok az állandó felújítás - értsd: toldozgatás-foltozga- tás - alatt álló utak. Nyilván a tárgyilagos és elfogulatlan tájékoz­tatás iránti határtalan vágy vezette a lap mun­katársait a Szili Katalinnal készült interjú köz­lésekor is. (2006. január 28.) Ebből megtudhat­juk: az interjúalany hisz abban, hogy társadal­mi konszolidációhoz vezetne, ha a mostani ko­alíció maradhatna kormányon. Szép gondolat. Ez lehetne a lap mottója. Itt tartanak ma a magyar szoci(ál)demokraták. Egy baloldali vátesz: Lengyel László „A baloldal tényleg adott olyan pénzügymi­nisztereket, külügyminisztereket, igazságügy­minisztereket, akik hozzátettek valamit Magyar- országhoz. A jobboldal nem tudott ilyen embe­rekkel előállni. És ez tragédia az országra nézve. Sajnos az elitek kifáradtak és megöregedtek...” (Bandula István interjúja Lengyel Lászlóval, Magyar Narancs 2005. december 15.) Lassan másfél évtizede, hogy Lengyel László műveinek és interjúinak olvasásához jó adag ön­fegyelem és mazochizmus szükségeltetik. Olcsó poén lenne idézetek sokaságával bizonyítani elemzései felszínességét, konklúziói tarthatat­lanságát, tévedései sokaságát. Prognózisai közül jzinte egy sem vált valóra. Rejtély, hogy ilyen előzmények után bizonyos körök hogyan képe­sek még ma is komolyan venni ezt az állandó készültségben lévő megmondóembert. Annak tudatosítása mellett, hogy Lengyel jobboldali értelmiségi körökben nem számít sem mértékadó, sem népszerű tényező­nek, próbáljuk meg mégis komolyan ven­ni e félre sikerült baloldali vátesz idézet mondatait. Ezek szerint bizonyos balolda­li emberek „hozzátettek valamit Magyar- országhoz.” De vajon mit? Ezzel kapcso­latban Lengyel csak annyit közöl: az egész országra nézve valóságos tragédia, hogy nem léteznek olyan jobboldali politiku­sok, akik ugyancsak képesek lennének „hozzátenni” valamit Magyarországhoz. Zavarunkat csak fokozza, ha sorra vesszük az érintetteket. Pénzügyminiszterek: Békési László, Bokros Lajos, László Csa­ba, Draskovics Tibor és Veres János. Kül­ügyminiszterek: Kovács László és Somo­gyi Ferenc. Igazságügy-miniszterek: Vastagh Pál, Bárándy Péter, Petrétei Jó­zsef. Egyikről sem jut eszünkbe Széche­nyi. De Tisza István vagy gróf Bethlen István sem. De ha már provokálnak: meg tudná mondani valaki, hogy a baloldal mi­kor és mit tett hozzá Magyarországhoz? Lengyel másik megállapítása szerint „az elitek kifáradtak és megöregedtek...” Ennek a kijelentésnek sincs sem valóságtartalma, sem értelme. Ha ugyanis azt mondta volna, hogy az elitek presztízse csökkent - akkor kö­zölt volna valamit. A ki járatos a politika világában az tudja, hogy a politikai közélet tagjai többnyire ambiciózus, különböző korú, motivált em­berek, akik céljaik elérése érde­kében sok mindenre képesek. Vannak közöttük becsületes, professzionális politikusok, jó szán­dékú idealisták, de a cím- és rangkórságban szenvedő gátlástalan karrieristák mellett akad­nak olyanok is, akik egyszerűen csak meg akar­nak gazdagodni. A fáradékonyság jellemző rá­juk a legkevésbé. És hogy megöregedtek volna? Nyers Rezső igen, Újhelyi István nem. Biszku Béla igen, Gyurcsány Ferenc nem. Fejtő Ferenc igen,. Németh Péter nem. Bauer Miklós igen, Gusztos Péter nem. Kósáné Kovács Magda igen Lendvai Ildikó nem. És így tovább. Hogy Lengyel László mire gondol, miköz­ben beszél, azt valószínűleg sose fogjuk meg­tudni. De lehet, hogy az sem érdekesebb annál, mint amit mond. (Megjelent: Magyar Nemzet, 2006. február 11.) • Tóth Gy. Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom