Hídlap, 2006. január (4. évfolyam, 1–21. szám)

2006-01-07 / 5. szám

2oo6. január 7., szombat A HÍDLAP hétvégi melléklete 1. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn s Abel napján Január 2-a Ábel napja. Ki ne ismerné a történetét, amelyet a Biblia az alábbiak szerint mesél el. „Ezután Adám esmeré s az ő feleségét Évát, ki minekutána fogadta volna méhében és * szülte volna Kaimot, mondta: Nyertem férftat az Urtul. ✓ Azután esmét szülé az Ábelt, amannak atyjafiát... ” Fölnövekedve a testvérpár, mindketten áldo­zatot mutattak be Istennek. Kain földjének gyü­mölcseiből, Ábel pedig nyájának juhaiból. Tör­tént, hogy Isten Ábel áldozatát szívesen fogadta, Káinéra azonban rá sem tekintett, amiért Káin szörnyű haragra gyűlt „és szól beszél vala Kain az Ábellel, és mikor a mezőn volnának, támada Kain az Ábelre, az ő atyjafiára, és megölé őtet.” A gyilkosság megtörténte után a folytatás szin­tén figyelmet érdemel. Jahve, vagyis Isten úgy lép fel, mint az ő képére teremtett ember „vér­rokona”, akinek végre kell hajtania a vérbosszút, a megölt Ábelért. Ezzel megjelenik a „megalá- zottak isteni védőjének” a témája, amely azután végighúzódik a Biblián. A gyilkos Káint Isten nem sújtja halállal, ahogyan a megfizetés szigo­rú elve megkövetelte volna, büntetését azonban nem engedi el. Kain száműzött lesz, s szülőföld­jétől távol, szüntelen bolyongásban kell töltenie az életét. Isten jelet tesz rá, hogy meg ne öljék. Ez az úgynevezett Kain-jegy tehát nem megbé­lyegzés, hanem védjél, amely megóvja őt a törzsben szigorúan kötelező vérbosszútól. Hénokot pedig, Kain fiát, mint az igazak törté­nelem előtti típusát, pedig Isten felveszi a maga végleges közösségébe. A szentíró ezzel is tanúsí­tani akarta Isten vízözön előtt üdvözítő akaratát. Kain és Ábel megrázó története - mindjárt a Biblia elején - mindenesetre utal részint az em­ber rosszrahajló természetére, részint pedig Is­ten megbocsátó készségére. Isten éltesse az Ábe­leket, de azért biztonság kedvéért óvakodjanak a maguk Káinjától! • P.Rein * A klasszicizmus óriása 234 éves lenne az idén Pollack Mihály Az embert, mióta csak megjelent a Földön leginkább mindig is alkotásai jellemezték, legyenek azok szellemiek vagy tárgyiak. Az utóbbiak körébe be­letartoznak a legegyszerűbb csontfa- ragványoktól kezdve a vázákon, szob­rokon át mindazok, amiket vagy hasz­nálati célra vagy egyszerűen csak a szépség szeretetéből, az alkotás örö­mében hoztunk létre. A leginkább monumentális alkotások mégis az épületek. Stílusuk tükrözi a kort, amelyben emelték őket és a filozó­fiát, amiképpen az építők gondolkodtak. A barokk túláradó, már-már túldíszített izgalmas világát a 18. század végén, 19. század elején a klasszicizmus követte, némileg felelevenítve az ókori építészet néhány hagyományát. Magyarországon pedig épp ez volt a nagy városépítések időszaka. Templomok, kastélyok és pa­loták nőttek ki a földből dicsérve a kor törekvéseit és főként a korszak nagy épí­tészeit. Közülük is kiemelkedett Pollack Mihály. Bécsben született 1773-ban, majd tanulmányai befejeztével és itáliai tanulmányútját követően 1798-ban tele­pült Pestre, ahol akkoriban nagy gazda­sági fejlődésnek köszönhetően fellen­dülni látszott a város építészeti élete is. Első munkája a Deák téri evangélikus templom építésének befejezése volt, melyen közel egy évtizedig dolgozott, miközben részt vett a pécsi székesegy­ház helyreállításában is. A Deák téri templom befejezése után négy éven ke­resztül ő felügyelte a pesti Német Szín­ház építését. Palotaterveinek jellegzetes­sége a gazdag, hatásos bejárati térkiala­kítás. Magas fokú téralkotó művészeté­nek csúcsát azoknál a középületek terve­zésekor érte el, ahol az épületek funkci­ójának és művészi megjelenésének töké­letes egységét valósította meg, ilyen az egykori pesti Vigadó, vagy a Ludoviceum épülete. Pollack nevéhez fűződik több megyeháza terve is, me­lyek közül legjelentősebb az 1828 és 1836 között épült szekszárdi; mely méltóság- teljes monumentalitásával és letisztult vonalaival, a kor vidéki épületeinek egyik legjobbja. A számos neki tulajdo­nított kastélyépítés közül legfontosabb az alcsúti és a dégi kastély. Fő műve azonban alighanem a Magyar Nemzeti Múzeum épülete, mely nemcsak a ma­gyar, hanem az európai klasszicizmus műremeke is egyben. Az épület a nem­zeti öntudat jelképévé vált: előtte zajlott le 1848. március 15-én a népgyűlés, dísz­termében ülésezett a Felsőház, és innen indultak 1849. július 11-én az utolsó nép­felkelő csapatok Arad felé. Fia valakiről, hát Pollack Mihályról elmondhatjuk, hogy valóban maradandót alkotott. 1855. január 5-én érte a halál. Kalendárium Földrengéssel köszöntött be az új év a régió te­rületén száz évvel ezeló'tt. Ezenkívül beállt a nagy hideg is, amely miatt megindult a zajlás a Dunán, a fagyos időnek azonban a jégsport ked­velői örülhettek. Szokatlan eseménnyel indult az év egy századdal ezelőtt, ugyanis földrengés rázta meg Nyitra megyét. Erről a Szabadság január 13-án számolt be. „Kedden éj­jel Nyitramegye majdnem egész területén nagy riadalmat és nagyon sok kárt okozott a földrengés. Különösen Brezován és Szenicen volt igen nagy a pusztítás. Brezován a lökést, mely öt másodpercig tartott, nagy moraj előzte meg s a lö­kés oly heves volt, hogy majdnem az összes kémények ledől­tek. Hradist községben, mely Brezova mellett van, sok ház dűlt össze és a róni. kath. templom fala is megrepedt. A lö­kést 2 órakor egy másik, ez elsőnél jóval gyöngébb és fél óra múlva egy harmadik, még gyöngébb követte. Szenicen sok ház fala repedt meg és sok kémény dóit le. Jablonicán a katholikus templom keresztje és tűzfala a földre zuhant. ” Még egy természeti jelenség hallatott magáról, sze­rencsére sokkal barátságosabb módon. „Zajlik a Du­na” -írja az Esztergom január 7-én. „A mi öreg barátunk, a Duna zajlik. Az újévvel ránk csikordult erős hideg hatal­mas jégtáblákkal rakta meg a folyamhatárt s a nagy-híd pillérein sikongó ropogással törnek meg a néhol félméteres vastag táblák. Esztergom ősi orma, mely nyáranta a buja­zöld szigeti lombok közt csattogó csalogányok énekén me­reng, most deres fejével a természet téli hangversenyét viszhangozza. ” Ennek persze a téli sportok kedvelői is örülnek, amint arról szintén e lap hasábjain olvasha­tunk. , Jégsport. A hogy a hideg napok beköszöntőnek, meg­jelent a korcsolyázók csoportja is a szigeti utakon. Kivált az ifjabb nemzedék mutat e testedző és egészséges sport iránt nagy érdeklődést. Jégpálya van elég Esztergomban. A kis Duna egyes részei s kivált az úgynevezett kutyaszorító ki­válóan alkalmas erre. ” De hogy ne csak a természettel foglalkozzunk, tör­tént egy érdekes eset, igaz nem kis hazánkban, a tör­ténet ettől függetlenül tanulságos. „Az atheizmus csőd­je” címmel az Esztergom közli az esetet. „Az Unita Italia 1870 óta hivatalosan az atheizmus álláspontjára helyezke­dett. Kitiltotta az összes iskolákból a hittanitást. Ezen Isten nélküli nevelési rendszer gyümölcseiről már kötetekre való­kat írtak a statisztikai hivatalok. Egy érdekes gyümölcse e feje tetejére állított liberális gondolkodásnak a most dühön­gő középiskolások sztrájkja Olaszországban. Megizenik az egyetemeken sztrájkba állott diák urak a kultuszminiszter­nek, hogy ha két nap alatt el nem törli az érettségit, baj lesz. Amit főztek, egyék meg. Még csak a hátulgombolós és a szopós csecsemők sztrájkja van hátra. ” A város egész elmúlt évét kitöltötte a rendőrkapi­tánnyal való hadakozás, most viszont javulhat a hely­zet, ha hinni lehet az Esztergom és Vidéke január li­án megjelent írásának. „Az új főkapitány. Unger Hugó újonnan kinevezett rendőrfőkapitány hétfőn vette át hiva­tala vezetését elődjétől, Uray Istvántól. Unger kinevezését a nagy közönség örömmel és megelégedéssel vette tudomásul. Egyrészt, mert eddigi ténykedése arra őt qualifikálja, más­részt pedig mivel esztergomi. Nem kis szerep mire vállalko­zott, de kölcsönös jóakarat és jó indulattal le lehet győzni azokat az akadályokat, melyek uton-utfélen elébe állanak. ” Reméljük a legjobbakat, de azért hiányozni fognak Uray rendőrkapitány tetteinek színes beszámolói. Végül egy vicces párbeszéd a Szabadság január 10-i számából: „Az első szülött.- Nu Lajbi, hodjon tetszik o fiam? Kire hasonlít?- Nem tudom. Elüszür vadjok Esztergomban és nem is­merek ittend senkit. ” • Gál Kata • Varga Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom