Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-12-31 / 257. szám
/ HÍDLAP • 2005. december 31., szombat Kocsis L. Mihály Durcás Fletó Snagovban A szorosabbra fűzés átmeneti nehézségei (Negyedik rész) A napok múlásával valóban aggódni kezdtem Fletóért. Egyre inkább megfelelt nevének (nem a Fletóra, hanem a „durcás'"-ra gondolok), megszokott, kedvesen sírós hangja időnként glissandókkal gazdagodott, ámde ő napok óta már nem, amit nehezen viselt el. Nem igen szokott ehhez hozzá, mióta sikerült elkapnia a rendszerváltás farvízét. Amikor jókedve van (mondják) ezért is szereti annyira idézni kedvenc költőjét: „Repülj hajóm, rajtad a holnap nőse... ” (Mert igaz, ami igaz, házasodni azt tud!) S ha belegondolunk, tényleg nem volt kis dolog, ahogy az úttörők térdnadrágjától eljutott az Auchanig (térdtől az óseánig), beleértve más multikulturális bevásárlóközpontokat, amelyek terén Kátyúfóld mára utolérte a fejlett Nyugatot, miközben az egy főre eső hamburgerfogyasztás is kettő. Vagyis megduplázódott, mióta ő lett az alkirály (a kegyelmes Bruxelles nagyherceg legmagasabb jóváhagyásával), ezt nem győzi hangsúlyozni. Azt is nagyon tud egyébként. Persze, gyakorolja eleget, ezt itt, Snagovban magam is megfigyeltem. (Tükör előtt, homályosan. Ahogy fogalmazni szokott. Világos!) L eginkább a mozgásigényével nem tudott mit kezdeni, valamint a kezdeményezőkészségével. Először Dumitruval, a hallgatag gondnokkal kísérletezett; Viktornak kezdte hívni (de ő sem jött) és párbeszédet kezdeményezett vele, majd a nemzeti míniumról vizionált, de momentán nem volt hozzá alapozója. Akkor kapott rá a kecskére. Úgy értve, hogy már nemcsak fejte (mintha csak kedves népe volna), hanem száz lépésre akarta rávenni. Érdekes, a kecske erre kapható volt, ám de csak bakugrásban (noha nőstény volt, igaz, hogy kőszáli - a sas viszont bekapta a legyet, de őt különben sem kedveli, hiszen repül). Igazán akkor kezdtem aggódni érte, amikor észrevettem, hogy naponta koszorúzza meg nagy elődje emléktábláját, olykor többször is. „Imrebacsi, Imrebacsi, nem kellett volna felmondani a Varsói Szerződést, még mindig te lehetnél a begyűjtési miniszter...” (Persze, ilyenkor mindig óvatosan körülnézett, hogy hallja-e valaki.) Egyszer-kétszer hallottunk ugyan kelepelést a hegyek felől, de csak gólyahír volt. Vándormadarak vonultak, mintha parlamentiátülők is lettek volna közöttük, de ebben nem vagyok biztos, lehet, hogy füstifecsegők voltak. Az egyik nap azonban váratlan dolog történt. A kelepelés olyan erős volt, hogy ki kellett jönnünk a ház elé. Nem akartunk hinni a szemünknek. Egy helikopter közeledett, s ahogy egyre közelebb ért, már a fehér betűs felirat is jól olvasható volt: Number One. Durcás (Fletó) ugrálni kezdett. „Tudtam, tudtam! Hé, emberek, itt vagyunk, ide gyertek! Éljen a megbonthatatlan, örök május elseje, valamint másodika!...” Nem csoda, hogy így kikelt magából, hiszen az utóbbi időben már a Madám sem járt erre. És most mindjárt egy helikopter! De ez hagyján. (Hogy helikopter.) A java csak ez után következett. (Amikor leszállt.) Mert kiszállt belőle..., igen, így történt (beleborzongok)... kiszállt belőle. Nem is tudom, hogy mondhatom-e. (Mondom.) Kiszállt belőle Dzsordzs Dabljú Bús. Az Egyesült Áramok elnöke. (Maga. Illetve személyesen.) Fletó azonnal térdre esett (ezt külön gyakoroltatta vele Horn Gyula, nem hiába), istenem mondta, persze angolul (hiszen eredendően nyelvcsapás zseni). God, Lord... noha kereste a szavakat. (Fenség - végül ennél maradt. Ez másutt is bevált, orosz nyelvterületen.) A látogató azonban nem volt a formaságok embere, ez azonnal látszott rajta. Odalépett Fletó hoz és felsegítette. „No, Franzl... minek ez... Ilyen régi barátok között. Majd küldesz néhány szállító deszantot Irakba. Esetleg rend- fenntartókat, úgy tudom, azt nagyon bírsz. Megvallom, ezt az egyet irigylem tőled.” Fletó férfiasán nyelte a könnyeit, és szemei is mintha még közelebb ültek volna egymáshoz a meghatottságtól. „Szvit Dzsordzsi Braun” - csak ennyi tudott motyogni (egyelőre). De az Elnök (Presidental - volt vagy hatvannégy foga, de nem is csodálkoztunk. Ahol ennyire fejlett a fogpótlás!) azonnal a lényegre tért. „Azt hallottam, hogy ez egy titkos börtön. Igaz ez? Psszt! Köztünk maradjon, Cséni sem tudhat róla.” Megértettük. Fletó a kecskét azonnal beküldte a házba. (Dumitru maradhatott. Köztünk, ahogy Dzsordzs kérte.) „Da” - mondta Durcás. „Illetve jesz. Dzsél- hausz rak, pontosan úgy, ahogyan Mr. Elvis Prézli danolta, csak mellesleg mondom, hogy erre külön programunk van a százlépésben...” Féltem, hogy Fletó vitapartnernek nézi az Elnököt, s nem hagyja szóhoz jutni, ami nem lett volna szerencsés. Ezért is léptem közbe. „Engedje meg, Mr. President, Uram! Magam Market Place volnék, a Szigetekről, a Királyi Földrajzi Társaság megbízásából... Kátyúföldön... s most Fletó őkegyelmessége felkérésére...” Az Elnök azonban intett. „Tudom - mondta. - Mi mindent tudunk.” És tényleg. Hiszen azt is tudták, hogy ez a félreeső snagovi hely egykor börtön volt (vagy talán már azt is, hogy jelenleg Fletó?). A szemével mutatta, hogy kövessük (nem bízott Dumitruban, amit nem csodálok, a helyébe én sem tettem volna, de nekünk muszáj volt), s amikor biztos lehetett benne, hogy senki sem hallja, mélyen a szemünkbe nézett (mint aki a vesékbe lát, sőt), és ezt mondta (megpróbálom szó szerint visszaadni, hiszen történelemről van szó): „Mondá az Úr: Dzsordzs, indulj Afganisztánba, és harcolj a terroristák ellen, és én így cse- lekedék. Aztán mondá az Úr: Dzsordzs, vess véget a zsarnokságnak Irakban, s én így cse- lekedék. És most úgy érzem, az Úr újra üzen. Azt mondja, Dzsordzs, eriggy ízibe Snagovba, mert ott találhatsz egy jó kis titkos börtönt, amit még Nagy Imre ellenforradalmár, majdan kivégzett miniszterelnöknek béleltek ki a népek barátságának jegyében, ide úgy elhelyezheted a demokrácia ellenségeit, hogy a jó palesztin édesanyjuk sem találja meg. És istenemre, így cselekedtem! És most itt vagyok.” És tényleg itt volt, vagyis szó szerint igazat mondott, ami nem kis dolog egy ilyen nagy embertől. Fletó annyira visszafojtotta a lélegzetét, hogy kezdett elkékülni, szerencsére Dzsordzs időben észrevette, és kegyesen intett neki: „Tovább! Illetve pihenj... Egyébként milyen a koszt?” Csevegőre váltott, hogy oldja a feszültséget. „Pirinene jól van? Ugye, még mindig ott laktok?” Megveregette Fletó vállát, mire ő önkéntelenül dorombolni kezdett. Kedves pillanatok voltak, valóban, és Fletó is csak annyit tudott kinyögni, hogy „A megváltóját!” (Mindaz, amit hallott, még őt is meglepte. Alig tudta leplezni - pedig ebben a versenyszámban is több győzelmet aratott korábban.) Csak engem izgattak a tények. (Úgy látszik.) „És hol vannak?” - kérdeztem, a nyakamat nyújtogatva a helikopter irányába. „Kik?” - kérdezte a President. „A demokrácia ellenségei...” „Na igen - felelte kitérően -, azok vannak. Mindig vannak. Nem győzöm. Illetve mégis. Le! Ugyanis mindig ettől vagyok a legidegesebb.” (És tényleg, mintha rángatózni kezdett volna a szemöldöke, ami ott van a szeme fölött. Kidudorodva.) „Egyszerűen nem bírom, ha a demokráciának ellenségei vannak.” Most kicsit olyan volt a hangja, mint Fletónak költségvetési viták idején. Nem véletlen, hogy Fletó (úgy is, mint káty alkirály) úgy érezte, ezen a ponton neki is meg kell szólalnia: „Valamint a káty gazdaság is úgy dübörög, mint a..., mint a... Dübörög.” Az Elnök bólintott, mint aki érti. (És még az is lehet, hogy igen.) Volt valami feszültség a levegőben, ami nem csodálható, hiszen az Egyesült Áramok első emberével beszélgettünk. Látszott is rajta, hogy szeretne egy kis olajat önteni a tűzre, de sehol sem talált. Fletó segíteni szeretett volna: „Talán lejjebb, Pitestiben...” Az Elnök fáradtan (mégis olajozottan) legyintett: „Gáz van.” De nem tudta eldönteni, hogy propán vagy bután. (Csak nézett. Szerencsére ebben sem volt különbség. Elnézett-különbség. Legfeljebb!) „Nos, öcsi! - mondta barátságosan Őfenségének (Fletó) - Hogy ityeg a fityma? Épülnek-e még tifelétek a polgári centrumok, vagy már mindegyiket beszántottátok? Show-val bevetve. Big Brother, illetve ValóVilág, nemde?” (Kicsit mintha elbizonytalanodott volna.) „Megasztár?” Életón látszott, hogy könnyekig meghatotta a két nép közötti kapcsolatok elmélyülése. „Dzsordzs - kezdte (mert Dzsordzs előzőleg felszólította, hogy szólítsa egyszerűen Dzsordzsnak, ahogy az Úr is szokta) —, Dzsordzs, ha meg nem sértelek ezzel a bizalmaskodással, mondsza nékem, nyilvánosságra hozha- tom-e a nagyköveti jelentéseket? Amúgy.” Dzsordzs (úgy is, mint President) jelentőségteljesen bólintott, és csak súgva merte mondani: „Igen. De csak akkor, ha titkosak!” Fletón látszott a megkönnyebbülés, hiszen ő volt a titokgazda (erről nem is álmodott, hogy ezt éppen itt, Snagovban fogja tisztázni). „De ha így együtt vagyunk - mondta váratlanul Dzsordzs -, ti is segíthetnétek valamiben.” Szinte ugrottunk (az első szóra). „Felszedtünk útközben egy szerencsétlen ürgét. Földvár és Snagov között bolyongott, félúton, zacskókat osztogatott minden szembejövőnek, és azt hajtogatta, hogy ő a vőlegény, de hol a menyasszony... Különös figura." Intett az embereinek, akik ekkor egy tépett ruhájú férfit segítettek ki a helikopterből. „Ez már a horvát tengerpart? - kérdezte csodálkozó arccal. - Hol vannak a terepjáróim?! Hej, Köfém, Főbuha!” Dzsordzs meghökkenve nézte, hogy én szermélyesen megtántorodtam az idegen láttán. Ez nem lehet igaz! Amire Kátyúföldre érkezésem első pillanata óta vártam! Most bekövetkezett! És itt, Snagovban! A rummán-káty örökbarátság földjén (Cujkaföld)! Nem fogják elhinni, kedves olvasóim... Maga a Lordmájer, a káty főváros, Bubópestis első embere állt előttünk (két lábbal, a földön, úgy-úgy). Ezen jobban meg voltam lepődve, mint az Elnökön. „Uram - mondtam, és kicsit előre léptem a vendég felé (jobban nem mertem, nehogy Fletó rossz néven vegye; minden lépést számon tart) -, Májer úr! Olyan régóta várom ezt a pillanatot...” A Lordmájer rám nézett. „Eb ura fakó! - mondta kitérően. - Nem parancsol egy zacskót? Előre a kutyaürülék-mentes fővárosért!” Durcás végre ismerős szavakat hallott. „Előre! - vágta rá. Majd még hozzátette: - Kispajtások.” Dzsordzs csak nézett minket. Erre, úgy látszik, még ő sem számított. (folytatás a következő heti magazinban)
