Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-12-31 / 257. szám
www.istergranum.hu 5 Ki lesz 2006 első, esztergomi újszülöttje? A tavalyi első, Gálért boldogan és a városnak köszönhetően biztonságban fejlődik A tavalyi év első, esztergomi újszülöttje, Szabó Gellert Gábor és édesanyja Folytatás az 1. oldalról Hogy 2006-ban ki lesz az első baba, azt természetesen nem lehet megjósolni. Berbik István, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház szülészeti osztályának vezetője elmondta, évente 760-780 gyerek születik Esztergomban, így ha átlagot számolunk, két csöppségnek van esélye arra, hogy elsőként érkezzen. A szülések megindulását sok minden befolyásolja, így az időjárási frontok is, például a keddi havazásnak köszönhetően aznap rekord számú, nyolc újszülött jött a világra. • PAlovics Klára 2005. december 31., szombat • HÍDLAP • / / Óév búcsúztató és Újév köszöntő a hagyomány jegyében A mai szilveszter-éjszakák merőben más képet mutatnak a régmúlt idők ünnepeinek képével. Számos babona, hagyomány még ma is él, azonban ezek egyre inkább kihalnak, eltűnnek az idők során. Cikkünkben az olvasót egy kis történelmi, történeti kalandozásra hívjuk, hogy megtudjuk, miért zajongunk trombitával, tűzijátékkal és vajon miért nem szabad csirkehúst enni ezen a napon? Szilveszter napján papírtrombitás emberek járnak az utcákon, fejükön a rózsaszín, neon zöld műhajaktól kezdve a bohócsipkáig mindenféle fejfedő megtalálható. Erre a napra a józanság nem jellemző, de nem volt ez mindig így. Szilveszter napját a negyedik század óta ünnepeljük, amikor is Szent Szilveszter pápa volt az egyházfeje. Ezt a napot az új év vigíliájának, vagyis az új év előestéjéjiek is nevezik, melyen kortól, nemtől és nemzetiségtől függetlenül az új évet ünnepeljük. Ehhez a naphoz évszázados étkezési hagyományok köthetők, melyek közül a legismertebbek a malachús és a lencse sütése-főzé- se. Eleink ugyanis úgy tartották, hogy szilveszter napján nem tanácsos szárnyas húst enni, mert a tyúk kikaparja a gazdagságot a házból, viszont a malac a pénzt az orrával a házba túrja. Hasonló szokás, hogy ezen az éjszakán mákos gubát és lencsét készítenek, melyekről egyesek azt tartják, hogy szaporaságot, mások pedig, hogy szépséget hoz a házhoz. De ha már ételeknél tartunk, nem árt megemlíteni a halat sem, amin a pikkelyek a hiedelem szerint a pénzt jelképezik, tehát aki halat eszik az óév utolsó napján, az gazdag lesz a következő évben. A hagyományok vonalán tovább haladva azonban rájövünk, hogy a régi szilveszteri szokások napjainkra jelentősen leegyszerűsödtek. Ennek egyik folyománya az is, hogy ma már szinte senki sem jósol magának ólomból. Az ókor óta létező hagyományokhoz tartozott az a szokás, amikor a lányok éjszaka ólmot öntöttek, hogy az megmutassa nekik, ki lesz a férjük, mit hoz a jövő év. Ük- és nagyapáink szinte már babonásan féltek a rossz szellemektől, s ezért ezen a napon a patkót és a lóhere szimbólumát alkalmazták, hogy félelmeik tárgyát elűzzék. Hasonló okokból búcsúztatták az óévet zajosan. Ilyen szokás, a petárdázás és a tűzijáték. Szintén zajkeltés volt a régebbi, ma már kivesző hagyomány célja, amikor a férfiak karikás ostorral, dudával, csengővel és kolomppal vonultak végig a falu utcáján. Újév napjához is számos szokás köthető, melyek közül a legtöbbre már csak az idősebb nemzedék emlékszik. Ezek közé tartozik az is, hogy újév napján rétest sütöttek, hogy hosszú életűek legyenek, s a hiedelmek szerint nem mindegy az sem, hogy az év első napján mit csinálnak az emberek, hiszen az egész évben ismétlődni fog. Emiatt szokás volt az, hogy aznap semmit sem adtak ki a házból, hiszen akkor év közben is kiadásokkal kellett volna számolniuk. A másik ehhez hasonló szokás, hogy az asz- szonyoknak aznap nem volt szabad sütni, főzni, takarítani. Az sem volt mindegy, hogy ki látogatta meg először a családot, hiszen ha férfi ember lépte át először a küszöböt, akkor a családnak egész évben szerencséje volt, ha viszont nő, akkor szerencsétlenség várt rájuk. A legszebbnek talán az a mára már teljesen kiveszett szokás mondható, amikor az újév első napján a fiatal fiúk, legények végigjárták a házakat és verses formában kívántak a háziaknak minden jót a következő esztendőre. Erdélyben is hasonló hagyományok élnek, melyek közül egy itthon nem alkalmazott szokás, hogy egy szalmával betekert kereket gurítottak le egy dombról. Ezt azért tették, mert a hiedelem szerint ez az égő kerék összeköti az ó és az újévet. A vallásosság ékes bizonyítékaként pedig éjfélkor az összes harangot megszólaltatták, hogy ezzel búcsúztassák a múlt évet és köszöntsék a következő esztendőt. A bukovinai székelyek és a moldvai magyarok, hogy megelőzzék az állatok elhullását már Karácsony napjától nem mostak, mert úgy tartották, hogy a száradó, lógó ruhák az állatbőrre emlékeztetnek. Szintén itt volt szokás az is, hogy ha ösz- szesöpörték a szemetet, akkor azt nem dobták ki a házból, nehogy a szerencse is az ajtón kívülre kerüljön. • H. B. Örök Karácsonyban élhetünk Interjú Gyurkovics Tiborral gyermekkori, esztergomi és keresztény emlékekről Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas költő, drámaíró és műfordító vall az első karácsonyi élményeiről, arról, hogy az ünnep mennyit és milyen módon változott, és hogy az ember maga az, aki megtestesíti a krisztusi szeretetet.- Milyen az Ón személyes Karácsonya, hogyan emlékszik vissza élete első éveinek naiv, tiszta, varázslatos Karácsonyaira?- Az igazi Karácsony valóban a gyerekkori karácsony, azt nem lehet felülmúlni. Akár szegény, akár gazdagabb. Megéltem igen gazdagon is, a háborús évek alatt, akkor voltam gyermek. A legszebb emlékem a bátyámhoz fűz. Volt egy rákosfalvi házunk Budapest szélén, és abban a házban volt egy kifűthetetle- nül nagy, 45 négyzetméteres úri szoba. Ott, a hidegben tárolták, halmozták az ajándékokat a szülők. Riki bátyám, Henrik akkor 16 éves volt, jómagam 8. Beavatott engem. Elővettük a meglepetéseket és játszottunk „előre” a játékokkal. Felvonultattuk a hadihajókat, a gyönyörű ólomkatonákat, nagyon élveztük. Ez volt a legemlékezetesebb Karácsonyom. Mindenki azt hiszi, hogy az emberré válás azzal kezdődött, hogy leereszkedtünk a fáról, aztán munkát végeztünk, és beszélni kezdtünk. Kutya fene! Abból lett az ember, hogy egy ilyen balfácán, mint a majom, huncutul játszani akart, játszani a végtelenségig. Egymást haj- kurászni, szeretgetni, dobálózni, gurigázni. Ebből a sok játékosdiból keletkezett a hangadás, a tamtam, a zene, a zenéből a vers, a versből a tűz körüli megidézése annak a szellemnek, amit nem is ismertek, de tudták, hogy ő a „főmajom”, a King Kong. Ebből lett az ember: a kíváncsiságból. A görögök rögtön rögzítették is filozófiájukban, hogy a kíváncsiság tesz bennünket emberré, és ez a kíváncsiság a majomtól származik. A munkától? Olyan dög lusták a majmok, nem akartak azok egy gerendát elvonszolni, ahhoz kellett megint kétmillió év.- Azt lehet tehát mondani, hogy a gyermek az önfeledt majomkarácsonyt éli meg egy bizonyos korig?- Ez biztos. Ezt nem tudod megtanítani nekik, mert ez bennük van. Ahogy ezt ő a kis computerén, vagy az ólomkatonáival, babájával teszi, az az emberré levés gyermeki módja.-Az ünnep lényege mégiscsak Jézus Krisztus születése. A gyermekekhez is ilyenkor kerül a legközelebb a Megváltó.- Ez nagyon lényeges. Én a személyes dolgokat tudom csak elmondani, nem akarom megjátszani a tanító bácsit, elmondani egy jó kis tömjénillatú szöveget. Tehát a másik, ami csodálatos volt és lett aztán számomra, hogy miként kerültem rendkívül szoros kapcsolatba Jézus Krisztussal. Amikor apámat elvitték az ukrajnai fogságba, akkor már 13 éves voltam és nagyon visszavártam őt, ez az élmény teljesen meghasította az életemet. Felejthetetlenül közeli viszonyba kerültem ekkor az Isten Fiával, ami még ma is átdereng, átcsap, mint gézen a vér. Talán azért, mert bennem is megvolt a szorongás, a gyerekkori visszahúzódás, ahogy Kosztolányi írta, hogy „titkon búra hajolt”, és ebben Jézust a szerencsétlenség nagymesterének éreztem. A szerencsétlenség beteljesítőjének, másrészt föloldójá- nak. így került hozzám a földi lényeken kívül a legközelebb Jézus Krisztus. És az, hogy O meg tudott születni a világban és főleg bennem, gyerekben, ez nekem a legnagyobb élményeim közé tartozik, tartozott.- Karácsony hagyományrendszere jóval a kereszténység előtti időkre nyúlik vissza. A mai, nem hívő emberek is állítanak fát és ajándékoznak. Mennyire lényeges az Ón Karácsonyában a katolikus misztika?-A legfontosabb benne Jézus Krisztusnak magának az átváltozása a szentmisében: „Ez az én vérem és ez az én testem” - ezt is apám magyarázta, amikor megjött a fogságból, és gimnazistaként hallgattuk őt, hogy micsoda nagy’ találmány ez, hogy odaadja magát áldozatként, és borként, ostyaként visszakapjuk. Ennek titka egyszerűen ez, hogy vérré és valósággá változik ez a bor és ez az ostya.- Ha már a hitvesi ajándéknál tartunk, milyenek voltak a későbbi, felnőttkori Karácsonyok?- Rendkívül bonyodalmas életem volt, mikor már a nagyobbacska Karácsonyaim jöttek el az életembe, gyerekeim lettek, házasságban, aztán másik kapcsolatban éltem. Az utolsó Karácsony című novellám főszereplője a lányom. Ebben az írásban az apa egyik helyről a másikra jár, itt szeret és ölel, ott átad egy ajándékot, átmegy Budáról Pestre, folyton rohan, elkésik, de otthon még várják. Sokáig tartott ez a dolog, ahogy mondani szoktam: „lekarácsonyoltam”. Azt idézi meg a lány, hogy hová lett az apja, hová tűnt el a Karácsony érzelmi útvesztőiben: szerelmekben, kapcsolatokban, mások megmentésében. Ez a harmadik ágazata a Karácsonynak, amikor nem maga Jézus Krisztus változik át akár ostyává, akár Megváltóvá, hanem te magad vagy az, aki ezt a kontaktust tudod más felé közvetíteni. Ahogy ezt a Biblia írja, hogy a lényeg a „hit, remény, szeretet”, de a legelső ezek közül a szeretet. Annak nincs magyarázata, az a másik ember, az a szeretet. Ennyi a lényeg. Ez nem a jótékonykodás, nem az érzelmi kötődés, hanem maga a másik ember, ez a szeretet maga. Mikor elfelejtkezel arról, hogy te egy külön lény vagy, és valahogy az ő életét egy pillanatra, öt évre, egy életre betöltőd. Hát ezt idézi fel ez a lány a kapuban, aki áll és nézi a csizmanyomokat a hóban, és talán várja is vissza az apját, azokra a Karácsonyokra, amiket még együtt töltöttek. • Kertész Viktor Egy butuska lány Barátnőmet, Lilit két éve ismerem. O eg)’ vidám, pajkos, kissé butuska lány, aki ha szórakozásról van szó, elsőként ugrik fel és ontja a jobbnál jobb ödeteket. Ez alól az év csupán egyetlen napja kivétel: a szilveszter. Lili arca e szó hallatán elsötétül, a harsány lány elcsendesedik, makacsul ösz- szeszorítja ajkait mondván: ő nem ad ötletet a szilveszteri buli helyszínére. Sose értettem, miért ez a reakció, s ahogy közeledett szilveszter, egyre inkább furdalta oldalamat a kíváncsiság. Nem bírtam tovább, megfogadtam, kiszedem belőle, mi is bántja olyan nagyon. Beültünk egy teaházba, és amikor már úgy éreztem, kellőképp feloldódott, feltettem a kényes kérdést, mi is történt vele. Lili ismét zavarba jött, majd hosszas szabadkozás után kijelentette, ez a nap élete legrosszabb napjára emlékezteti. Sokáig ezen a napon rendezte barátaival az év legnagyobb buliját. Mint mindig abban az évben is minden jól ment, Lili kidíszítette az egész lakást, és már napokkal előbb beszerzett mindent, ami bulihoz kell. Aznap az emberek lassan szivárogtak, s ő egész este sürgött-forgott körülöttük. Minden jól ment addig, míg be nem csöngetett hozzá egy késői vendég. Lili beengedte őt is, s egyúttal kihasználta az alkalmat, hogy a felhalmozódott szemetet kivigye. Kabát nélkül, egy szoknyában és egy vékony fölsőben kiszaladt a ház elé a kukához. Elégedett volt magával, hiszen annak ellenére, hogy egy tömbház harmadik emeletén lakott, egy lakó sem szólt még, hogy halkabban ünnepeljenek és még a barátai is jól érezték magukat. Ahogy boldogan visszaindult és be akart nyitni a lépcsőház ajtaján, zárva találta azt. Lili nem esett kétségbe, bár kulcs nem volt nála, gondolta, felszól a kaputelefonon, hogy engedjék be. Beütötte a számot és várt. A telefon hosszan csengett majd elhallgatott. Lili fázni kezdett, de gondolta, előbb vagy utóbb biztos hiányozni fog a társaságnak. Ebben a türelmes várakozásban és állandó csengetésben telt el két óra, mire barátai hiányolni kezdték őt. Lilit teljesen átfagyva, egy bokor tövében kuporogva találták meg. Rémülten vitték fel a harmadik emeletre, bebugyolálták egy vastag takaróba, s aggódva nézték a jéggé dermedt lányt. Csak hosszas hallgatás után hangzott el a kérdés: - De miért nem csöngettél be máshova, hogy engedjenek be a lépcsőházba? Lili kikerekedett szemmel kapta fel a fejét, majd keserves sírásban kitörve dadogta halkan a barátai felé: - Nem jutott eszembe... • Hatvani Bernadett
