Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-10-22 / 208. szám

• HÍDLAP • 2005. október 22., szombat húllapmagazin EGER csillagai „A patakban két gyermek fürdik: egy fiú meg egy leány. Nem illik tán, hogy együtt fürödnek, de ők ezt nem tudják: a fiú alig hétesztendős, a leány két évvel fiatalabb. Az erdőben jártak, patakra találtak. A nap tüzesen sütött. A víz tetszett nekik. Először csak a lábukat mártogatták bele, azután beleereszkedtek térdig. Gergelynek megvize- sedett a gatyácskája, hát ledobta. Aztán az ingét is ledobta. Egyszer csak ott lubickol meztelenen mind a kettő. Fürödhetnek: nem látja ott őket senki. A pécsi út jó messze van oda, s az erdő végtelen. Ha valaki meglátná őket, lenne is nemulass! Mert a fiúcs­ka csak hagyján - az nem úrfi; de a leányka az a tekintetes Cecey Péter úr leánykája - kisasszony -, és úgy illant el hazulról, hogy senki se látta. Még így csupaszon is lát­szik rajta, hogy úrileány: kövér, mint a galamb, és fehér, mint a tej. Ahogy ugrándo­zik a vízben, a két kis szöszke hajfonat ide-oda röppen a hátán. ” Ezzel az idilli képpel kezdődik Gárdonyi Géza talán leghíresebb re­génye, az Egri csillagok. Csakhogy miközben Gergő és Vicuska önfeled­ten fürdőztek, az országot egyre in­kább fenyegette a török hódítás. Dré­gely után egymásután porba omlot­tak a Nógrád és Hont megyei várak, Gyarmat, Ság, Szécsény, Bussa- tornya, Hollókő és Buják. Fülek fel­mentésére meglehetős sereget gyűj­tött Teufel Erasmus, de Palástnál au­gusztus 11-én teljes vereséget szenve­dett a számra kevesebb töröktől. Elő­ször a németek futottak, s a győzők az által adtak kifejezést megvetésüknek irántuk, hogy Buda piacán egy mérő árpáért adtak egy fogoly németet. Minden meghódolt a bányavárosokig. Az ország egész középső része el volt már foglalva. Csak az újonnan fel­épült Szolnok és Eger, melynek vitéz őrsége egész Pestig és Budáig szokott elportyázni, maradtak meg a biroda­lom többi részének védelmére. Ali először Szolnok ellen indult, melyet helyzetén és hatalmas új falain kívül erős, több nemzetből álló őrség vé­dett Nyáry Lőrincz parancsnoklatá- val. Az ostrom nem haladt, de nyol­cadik napján az őrség legnagyobb ré­sze titkon elosont. Amint a török ész­revette az őrség eltávozását, beron­tott. Nyáry is fogságba esett. Más, di­csőbb sors jutott Egernek. Ez védte még a bányavárosok gazdag vidékét. Kapitányai Dobó István és Mecskey István. Próbált katona 1094 volt a vár­ban, a szomszéd megyékből még 824 gyalog jött be, többnyire paraszt, ki­ket Dobó az ágyúk mellé állított. Fel­mentésre nem igen lehetett gondolni, a király és a vár ura, a püspök, csak imádkoztak érte. A várost Perényi erősítette meg. Úgy látszik, hogy a védelemre alkalmatlan elemek jobbá­ra kivonultak, pap csak kettő maradt meg, az sem prédikált. Ali megadásra szólította fel a várat, de Dobó nem fe­lelt, hanem bilincsbe verette a hírnö­köt. A török sereg, melynek száma a százezret meghaladta, tábort ütött. Megkezdődött az ostrom. A magyar ágyúk sikerrel válaszoltak a templom tornyáról a török ütegeknek. Az ost­rom tizenegyedik napján, Szt. Mi­hály ünnepén a törökök nagy roha­mot intéztek és el is foglaltak egy tor­nyot. Ezt Dobó összelövette és iszo­nyú erőfeszítéssel újra kiverte az el­lenséget. Másrészt a törökök vissza­vertek egy kitörést és kegyetlenül megölték a kezükbe jutott foglyokat. Áruló is akadt, Hegedős István, ki meg akarta nyerni a török által ígért nagy jutalmat, a várkapitány azon­ban kivégeztette. Újabb szerencsét­lenség volt a lőporos torony felrob­banása, de a kapitányok előrelátása folytán lehetséges volt új lőpor készí­tése. György deák új találmánya nagy rémületet okozott a török tá­borban. Óriási kerekeket, melyekbe puskákat illesztett, bocsátott a török sátrak közé, ahol nagy kárt és még nagyobb zavart idézett elő. Október 12-én újabb nagy rohamot intézett a török. Óriási volt az ellenség túlereje, de a magyarok fegyverzetben felül­múlták a támadókat, akiknek csak pajzsuk és kardjuk volt, míg a miein­ket páncél védte és hosszú lándzsá­juk vagy puskájuk tette támadásra al­kalmassá őket. Ismét győzött a vár­védők kétségbeesett vitézsége. Más­nap egyrészt az Allah, másrészt az Isten és Jézus kiáltás reszkettette meg a levegőt. A tömlöc bástyájánál dúlt a harc legjobban, Dobó apródja elesett, maga is két sebet kapott. A legnagyobb veszélyben Dobó egy­szerre szólt és küzdött, az egri asszo­nyok pedig sziklákat és malomköve­ket dobtak le a harc döntő pillanatá­ban a feltörekvő ellenségre. A régi kapunál Mecskey hasonló sikerrel verte vissza a rohamot. A török este nagy veszteséggel tért vissza táborá­ba és másnap, sátrai hátrahagyásá­val, eltakarodott a vár alól. Október 18-a volt ekkor. Soha korábban nem működött Magyarországon egy ost­romnál sem ilyen nagyszámú tüzér­ség, úgy hogy 12.000 ágyúgolyót szedtek össze a várban. Az egri győ­zelem ellenére is az 1552. év mégis egyike a legszomorúbbaknak a ma­gyar történelemben. Oly nagy terü­let, oly fontos várak jutottak török kézre, hogy, mint egy kortárs mond­ja, „magok is egész országot tenné­nek ki”. Mindemellett volt még egy tanúsága az egri ostromnak. Nyil­vánvalóvá vált, hogy Magyarország védelme megoldatlan, kiszolgálta­tottságát egyelőre senki nem kívánta hathatósan orvosolni. • Históriás Szindbäd históriája Krúdy Gyulának hívői vannak, rajongói vannak, ízlelve élvezői vannak, akik gyűjtik a könyveit, újra meg újra olvassák oldalait, egymásnak idézik mondatait. Krúdy egyszerre széles olvasókö­rök népszerű írója és irodalmi ínyencek szellemi csemegéje. És soha senki se vonta kétségbe, hogy a magyar prózastí­lus egyik legeslegnagyobb művésze. Ez a bűvész-művész, akinél minden mondatról úgy képzeli az ol­vasó, hogy hosszú műgonddal csiszolta mestere, - a magyar iroda­lomnak alighanem a legtermékenyebb írója, lehetséges, hogy Jóka­inál is több betűt írt le, holott ő csak ötvenöt évet ért meg. Regénye­inek száma hatvan fölött van, novelláié és elbeszéléseié meghaladja a háromezret, s ezekhez ifjúkorától mindhalálig szakadatlanul pub­licisztikai cikkeket fogalmazó újságíró volt. Káprázatos jelenség! 1878. október 21-én látta meg a napvilágot Nyíregyházán, bár őse­it tekintve erdélyi nemesi családból származott. Történeteinek nagy része egy mesebeli Szepességben vagy egy ezüstköddel bevont Nyírségben játszódik, és csak később járul ezekhez újfajta képzelt tájként a régi Pest-Buda látomása. Ifjan Jókai és Mikszáth hat rá; túl­nő rajtuk, de nem felejti őket, a romantikus hagyományt beleszövi sajátos stílusába. Azután példaképet talál Reviczky újat akarásában, és irodalmi eszményre lel Puskin Anyeginjében. Legjobb regénye A vörös postakocsi, és folytatása, az Őszi utazások a vörös postakocsin, nem önéletrajzi fogantatású, vagy legalábbis kevés benne a saját él­mény: itt egy éppen elmúló életformát, a társadalmi talaját végképp elvesztett dzsentrit rajzolja, meg, szeretettel, de kíméletlenül. Krúdy ifjú korában sokat nélkülözött, de egész életében anyagi gondokkal küszködött. Két családja is volt, mindkettőhöz hűtlen, de végtelenül bőkezű volt éppúgy, mint barátaihoz, vagy az éppen csak melléje szegődött ivócimborákhoz. Rengeteget dolgozott, jól is keresett, pénze mégsem volt soha. Élete végső éveiben megesett, hogy a villanyt és a gázt is kikapcsolták lakásából. De ő nem kért kegyeket. írta műveit. Remekműve, A tiszaeszlári Solymosi Esz­ter férfiasán bátor kiállás volt a faji előítéletek őrülete ellen. Újság­folytatásokban jelent meg, a kiadók féltek tőle. Egyik legszebb re­génye, a Rezeda Kázmér szép élete is már csak a halála után jelent meg. Összes műveinek kiadása máig várat magára, nem is beszél­ve újságcikkeinek összerendezéséről. • Pabuj A virtuóz zseni Zseni volt és virtuóz, akit csodált egész Európa. Hercegi és királyi udvarokban, előkelő sza­lonokban ünnepelték, miközben nemcsak a világ legnagyszerűbb zongoraművésze volt, hanem zeneszerző, író és karmester, a szegények támogatója és a fiatal tehetségek felkarolója. Úgy hívták: Liszt Ferenc. Édesapja Liszt Ádám az Esterházy-ura- dalom gazdatisztje volt, s néhány évig ját­szott az udvari zenekarban. Később Doborjánban számtartóként élt családjá­val, s itt született Liszt Ferenc 1811. október 22-én. Liszt csodagyerek volt, apja korán felfigyelt fia rendkívüli zenei képességeire, s maga kezdte zongorára tanítani. 9 éves korában lépett először nyilvánosság elé. Néhány magyar főúr - akiket játékával ámulatba ejtett — ösztöndíj-alapítványával Bécsben Czerny tanítványa lett. Itt Bécs közönségét hódította meg, de tehetségére Beethoven is felfigyelt. 1823-ban Pesten egy díszhangversennyel vett búcsút hazá­jától és hangversenykörútra indul Angliá­ba, majd Franciaországba, s végül Párizs­ba. Párizsban igen nagy hatással volt rá a francia főváros szellemi élete: a zene, az irodalom, a filozófia. Tizenhat éves korá­ban elvesztette édesapját, s benne legfőbb támaszát. Megszakadtak a hangverseny- körutak, és ettől kezdve zongoratanításból él. Apja halálának, s egy fiatalkori szerelmi csalódásának a hatására mély depresszió lesz úrrá rajta, s évekig visszavonultan, a külvilágtól elzártan él. Az 1830-as júliusi forradalom hozta vissza a tizenkilenc éves Lisztet az életbe. Magával ragadta a forra­dalom szele, a francia szellemi életben is egyre jelentősebb szerepet játszott. A kor vezető művészegyéniségei voltak legköze­lebbi barátai: Chopin és Hector Berlioz. 1834-ben megismerkedett Marie d'Agoult grófnővel, akihez szenvedélyes szerelem fűzte, s 10 éves együttélésükből 3 gyermek született. Ez alatt az évtized alatt sok hang­versenyt adott, szinte minden jelentős eu­rópai nagyvárosban megfordult. Az 1838- as pesti árvízkatasztrófa mélyen megrendí­tette, s azonnal hazája segítségére sietett. Bécsi hangversenyeinek jövedelméből 25.000 forintot küldött Magyarország meg­segítésére, a 40-es években pedig maga is hazalátogatott. Érezte, hogy a művészetek­től elzárt tömegekhez is kell szólnia. Az el­ső ingyenes munkás-hangversenyről a ze­netörténet is megemlékezik: 1841-ben Toulouseban hangversenyének bevételét jótékony célra átadta a munkásoknak. A küldöttség egyik tagja megköszönve a pénzt, sajnálatát fejezte ki, hogy a drága helyárak miatt a hangversenyt nem hall­hatták. Liszt elhalasztotta utazását, s meg­ismételte a munkásoknak a koncertet, in­gyen! 1842-ben végleg Weimarban telepe­dett le, s 13 évig volt az udvar zenei vezető­je. Ez a feladat főleg az alkotótevékenység­ben való elmélyedést követelte meg a zene­szerzőtől, s így ebben az időszakban zon­goraművészi tevékenysége háttérbe szo­rult, le kellett mondania a hangverseny- körutakról. Életművének java termése itt készült el, s harcolt a fiatal és tehetséges ze­neszerzők érvényesüléséért. Időközben néha hazalátogatott, 1856- ban például a híres Esztergomi miséjé­nek dallamaira szentelték föl a Bazilikát. A közelmúltban szobrot is állítottak em­lékének a városban a Bibliothekával szemben. 1875-ben alakult meg Buda­pesten a Zeneakadémia, melynek egyik alapítója és első tanára volt, ezért viseli ez az intézmény ma is az ő nevét. 1886- ban Bayreuthban halt meg, tüdőgyulla­dásban. Ma is ott van eltemetve. • Dénes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom