Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-10-08 / 198. szám

• HÍDLAP • 2005. október 8., szombat hídlcipmagazin giek, akik haza is hordták a munkát. Ma családi házban laknak, Pozsonytól alig tizenöt kilomé­ternyire. A Csallóközben. S. egykor a Szlovák Nemzeti Párt híve volt (azóta kijózanodott be­lőle), ma magyarok közt él. Nem hiszem-, hogy kicserélte volna a génjeit, mégsem tapogatózott Modor, vagy mondjuk Malacka felé. Állítja, nem zavarja a magyar többség. A többséget sem zavarják az új jövevények, béketűrő népek. Egyébként is, hamarosan ők lesznek a kisebb­ség, a kisebbség meg a többség. Fordul a kocka. Zörgését nem hallani, civilizáltan történik a megszállás. Szépen, rendezetten, esztétikusán. Már ha annak lehet nevezni a sárga, lila, hupi­kék házak garmadáját, amelyek kirínak a tájból. Az egykori Aranykertből. Autonómia, mint utópia? épületes megnyilvánulása volt 1848-ban a Hur- ban-féle hordának a jolsvai nemzetőrök által északra történő kiszorítása, alaposan visszaütött az államfordulat után. A kommunista Csehszlová­kia csak betetőzte a művet. Jolsva mai képe szinte leírhatatlan. Lakóinak száma csaknem megfelel az egy századdal előttinek, „mindössze” annyiban változott a helyzet, hogy magyart keresve sem ta­lál az ember. A 3 200 lakosból 1 500 cigány Hiva­talosan. A valóslzámot senki sem tudja, még a vá­rosi hivatal dolgozói sem, hiszen sokan be sem je­lentkeznek, csak beköltöznek, így aztán lehetetlen pontos nyilvántartást vezetni róluk. Jönnek az or­szág különböző szegleteiből, de főleg ke­letről, Kassáról. Megveszik az öreg háza­kat, és hozzák az egész pereputtyot. A huszadik század elején még virágzott az iparosság Jolsván. Kolomposok, szűr­szabók, tímárok, szattyánosok, csizmadi­ák, gubások, asztalosok, kötélgyártók, fé­sűsök, lakatosok, szíjgyártók, kőművesek, kályhakészítők, mészárosok serényked­tek és próbáltak talpon maradni a terjesz­kedő nagyipar konkurenciájában. De a virágzás szimbóluma volt a város fürdője is, amely „csúzos, köszvényes, nehézkó­ros, izületi és idegbajok” gyógyítására szolgált, s amely 1869-től fürdőházzal, fürdőkerttel, teniszpályával, sőt jégpályá­val szolgált a fürdővendégeknek. Volt itt műmalom, festékgyár, sör- és szeszgyár, szikvízgyár, nőegylet és Műkedvelők Társulata, Polgári Kör és Kaszinó, Kor­csolya Egylet, és Zeneegyesület, siketek és vakok intézete. Ma úgyszólván semmi. A fürdő romokban, a város végében a magnezitüzem által odarakott salakhe­gyek, mint óriási exkrementumok. Lődö­rög a sok dologtalan ember a város ótvaras főterén, olcsó almabort lóbálva a kezében, el-elhessegetve a purgyét az egykori Coburg hercegi kastély előtt álló orosz ágyú csövéről. Az ágyú mögött obeliszk, rajta vörös csillag. Itt npegállt az idő. Kér­dés: melyik? Robognak a személykocsik északnak, a Tátra felé, Nagyrőcét, Murányt érintve, de Jolsván egyik sem áll meg. Elég kinézni a kocsiab­lakon, hogy az ember gyorsan a gázra lépjen. A Csallóköz megszállása Akár a sáskajárás, úgy árad a fővárosi szlo­vákság az éltető Csallóköz szívébe. Ha az ember elindul a Pozsony peremén fekvő Püspökiről Somorja, Dunaszerdahely felé, alig hisz a sze­mének: a régi községek szélén új utcák, szinte új falvak nőnek ki a földből, szinte egyik napról a másikra. Egyesek szerint lassan már Csicsót kezdi elérni a vándorlási/letelepedési hullám. Az ember nem is érti, vajon miért nem a Kis- Kárpátok alját, az Erdőhátat, vagy más vidéke­ket céloz meg a fővárosból kicsorduló tömeg? A válasz talán egyszerű, és nem kell fondorlatos összeesküvést keresni. Összefügg a telekárak­kal, az éghajlati viszonyokkal, a vidék barátsá­gos lakosságával. De az is lehet, hogy a bankok bizonyos területekre könyebben adnak hitelt. S. M. feleségével és két gyermekével Po­zsonyban lakott, tőlünk háromsaroknyira. Több, mint egy évtizede ismerem őket. A bér­házi kétszobás „kotorékban”, ahogy S. nevezte lakásukat, keservesen éltek. Tipikus értelmisé­Szinte megdöbbentő az a lekezelő, fejet a ho- mokba-féle magatartás, amellyel a Magyar Ko­alíció Pártja viszonyul ehhez a témához. Az au­tonómia kifejezésnek a hallatán is arrogáns el­utasítás a válasz. Hogy szlovák részről, meg­szoktuk. De hogy a magyarság politikai képvi­seletének részéről? Márpedig az egyre fogyó lé­lekszámú szlovákiai magyarság megmaradására az egyetlen lehetséges megoldás az autonómia. Amely például Dél-Tirolban tiltja az olaszok tömeges betelepülését, csupán csak azért, hogy ne boruljon fel az autonóm terület nemzetiségi aránya. Szlovákiában ilyen aprósággal a kutya sem törődik. A legutóbbi népszámláláskor el­tűnt mintegy kisvárosnyi (ötvenezer) magyar kérdése is hamar lekerült a napirendről, a csoda három napig tartott. Azóta mély csönd és hall­gatás, a szalagcímeket más, „érdekesebb” témák váltották fel. Hát, istenkém, fogyunk, fogyoga- tunk. Hát aztán? A közelmúltban sajtótájékoztatót tartott Po­zsonyban a Magyar Föderalista Párt, amelynek nem titkolt célja, hogy napirenden tartsa az auto­nómia kérdését Dél-Szlovákiában. Törpepártról van szó, tömegbázis nélkül, amelyre jót lehet le- gyinteni. Az említett sajtótájékoztatón megjelent egy katalán képviselő is az Európai Parlamentből. Az egyik szlovák kereskedelmi tévéadó megkér­dezte Bugár Bélát, az MKP elnökét: mit szól a fö- deralisták követeléséhez? Nem szó szerint idé­zem, de válasza valahogy így hangzott: nem kell mindent komolyan venni. És a pártelnök ismét felmondta a leckét: nem kell félniük a szlovákok­nak, az MKP-nak eszébe sincs autonómiát köve­telni. (Tegyük hozzá: miért is tenné, amikor ké­nyelmesebb a kormányzó kerékasztalnál ülni?) Hogy mit szól mindehhez a szlovákiai ma­gyarság? Eltunyulva, eltompulva éli minden­napjait, mintha a kérdés nem is a létét érintené. Sikeres volt az agymosás: nem foglalkozik ilyen hiábavalóságokkal. Egyébként is, miért törődne a nagypolitikával a kisember, amikor a minden­napi betevő a legfőbb gondja? Aztán négyéven­te elmegy választani. Csak úgy, megszokásból vagy virtusból. • Kövesdi Karoly Bár nincs tudomásom róla, hogy akár a szociológia, akár az országos politika komolyan foglalkozna a jelenséggel, vagy egyáltalán tudomásul venné, tény, hogy Szlovákiában rej­tett népvándorlás zajlik. Vagy inkább szabad áramlás és etnikai zavarosodás. A tömeges helyváltoztatás több vetülete figyelhető meg. Egyrészt a huzamos munkanélküliséggel megajándékozott, lumpenné vált, elszegényedett városi csóróság áramlik ki a falvakba, ahol az olcsóbb életfonna reményében vásárol házat a legeldugottabb zsákfalvakban, más­részt a tehetősebb réteg is kezdi megszállni a nagy konglomerátumok környékét. Ennek a körnek a sugara jócskán túllépi a száz kilométert. Költöznek Pozsonyból, Kassáról, fő­leg a magyar falvakba. A harmadik vonulatot a romák jelentik, akik északról délre igyekeznek. Különösen Mátyusföldön tapasztalható na­gyobb tömegű megjelenésük. A Poprád környé­ki cigányoknak például nemrég nagyobb cso­portja jelent meg Jókán. Ami a legszomorúbb az egész jelenségben: a sáskajárásnak a legnagyobb vesztese - mint már annyiszor - ismét a dél- szlovákiai/felvidéki magyarság lesz. Mert bármit mondjanak is a statisztikák, Dél-Szlovákia egyes vidékei már most úgy festenek, mint az Alföld a tatárjárás után. Egész völgyek, régiók öregednek el, falvak ürülnek ki lassan. Sok az elhagyott, ér­téktelen ház, telek. A fiatalok Európa új szolgaré­tegeként - a ritka szerencsések az agyelszívás ré­szeként - Bécstől Londonig, Barcelonától Bergenig futnak megélhetés után. Helyükre pe­dig jönnek az új honfoglalók. Ez már kassai utca Páskaháza tipikus, kis református, gömöri község, Pelsőctől - amely egykor rövid ideig megyeszékhely is volt - alig pár kilométernyire. Igaz, a református kifejezés ma már alig jelent valamit, legfeljebb néhány öregember emlékei­nek rogyadozó kulisszája. A templom csaknem üresen tátong, pedig felújítását elvégezték. Egy­kor virágzó falu volt, magyar alapiskolával, a környéken jó sok munkahellyel. Papírgyárban, szövetkezetben, vasútnál dolgozhatott a páskaházi magyar ember. A pelsőci depóban ma már alig lézeng egy-két szerelő; az egykori vas­úti csomópontról északra, Csetnek, Szlabos felé naponta csak kétszer dohog el a fapados. A szárnyvonalak leépülésével munkahelyek szűn­tek meg, rövid távolságok nyúltak hosszabbá. Mégsem ez Toppantotta ketté a község gerincét. Hanem a hetvenes években lezajlott iskolabezá­rás. Azóta buszok szállítják a gyerekeket a pelső­ci központi iskolába, az egész völgyből lefelé. A szomszédos, szép nevű Kuntapolcáról is, ahon­nan már több nebuló tanul szlovák iskolában, mint magyarban. Amelyik faluból száműzték az iskolát, onnan kigyomlálták a jövőt, az életet. A Páskaházába bevezető főutca mentén öt, de lehet, hogy nyár óta (amikor legutóbb ott jártam) hat-hét olyan ház sorakozik egymás után, ame­lyet a mintegy 90 kilométernyire fekvő Kassáról beköltözött szlovákok vásároltak meg. Az egyik nagy parasztporta kapuja fölött hatalmas felirat díszeleg: „Janéi báéi rané”. A takaros, tornácos házzal párhuzamosan, a futballpályányi udvar szemközti végében hatalmas istálló; egykor tu­catnyi tehén kérődzött benne, nem beszélve a lo­vakról. Az udvar végében óriási kert, fel az erdő széléig. Egykori gazdája a temetőben, a három unoka Európa három országába széledve. Az új tulajdonos potom százötvenezer koronáért jutott az egész birodalomhoz, áhr láthatóan nem tud mihez kezdeni vele. De már nem magyaré a por­ta, bárn/ii lesz a jövője, lezárult egy fejezet. Isten háta mögött Ki ne ismerné Móricz Zsigmond regényét? Azt már kevesebben tudják, hogy nagy klasszikusunk Jolsva városától kapta az ihletet könyve megírásá­hoz. A városka ma köz­igazgatásilag a Nagy- rőcei járáshoz tartozik. De tartozhatna bárho­vá, az se segítene rajta. „Az 1900. évi népszám­lálás szerint a város 2 790 lelket számlál. Ezek között van 187 ka­tona. Nemzetiség sze­rint 2 167 vallotta ma­gát magyarnak. A töb­bi 623 is jóhiszeműleg vallotta magát tót s részben más anyanyel­vűnek, mert a magyar hazafias érzület a vá­rosnak régi hagyomá­nyos erénye; nyelvi és faji kérdések itt nincsenek és nem is voltak, és látnoki tehetség nélkül is könnyű megjósolni a város teljes elmagyarosodá- sát a közeljövőben.” Ez áll a múlt század elején ki­adott Bórovszky-féle vármegye-monográfiában a kis gömöri városról. A hazafias érzület, melynek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom