Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-08-27 / 168. szám
BL HIDLAP • 2005. augusztus 27., szombat magazin Egyszuszra Duray Miklós rovata A nemzetpolitika álcája II. A „nemzeti felelősség” programja - úgy ahogy van - nagyotmondás a semmiről. A félrevezető, de jogilag egyértelmű állampolgársági és idegen- rendészeti törvénymódosításon kívül a „program” többi részének csalóka gazdasági vonatkozása van. A legnagyobb becsapás az ún. „szülőföld program”. A hátáron túliak szeme előtt meglebegtettek huszonötmilliárd forintot, ami banki kamatú hitel olyan vállalkozóknak, illetve vállalkozásoknak, akik, illetve amelyek teljesítik a közelebbről nem ismert feltételeket. De a mondott összegnek egyötöde biztosítási összeg, azaz a program mögött ilyen áttételben jelenik meg a kormánygarancia. A nagylelkű felkínálás legsebezhetőbb pontja, hogy Szlovákiában és Szlovéniában nem vehető igénybe, mert ezek EU- tagországok. A másik szépséghibája, hogy a magyarországi banki kamatok kétszer nagyobbak, mint pl. Romániában vagy Szlovákiában. Ha kamatmentes lenne a hitel, vagy elengednék az ötmilliárd forintos kereten belül a kamat egy részét, akkor érdekessé válna a kínálat. A program tehát elsősorban azok számára jelenthet segítséget vagy támogatást, akik Romániában vagy Ukrajnában vállalkoznak, ilyen MSZP-s vállalkozók bőven akadnak a párt parlamenti képviselői között is. Tény, hogy ezzel a pénzzel elsősorban magyarországi vállalkozókat, vállalatokat lehet érdekeltté tenni határon túli beruházásokban. Ez egyébként nem baj. A baj az, hogy ezt nem vallják be nyíltan, és a látszat azt mutatja, hogy micsoda egetverő összegeket kínál fel a Gyurcsány-kormány a határon túli magyaroknak, nem holmi állampolgárságot. Kérdés, hogy majd kik nyúlják le ezt a pénzt, mert biztos, hogy lenyúlják. Ebből ötmilliárd a magyarországi adófizetők zsebét fogja terhelni anélkül, hogy bárki tudná, mennyi hasznot hozott a nemzetpolitikának. A Szülőföld Alap sokkal komolyabb ügy. Nem is tudom, hogyan jutott eszébe azoknak, akiknek megbízatása a nemzetpolitika vakvágányra futtatására szól. De lehet, hogy nem is ezek találták ki, hanem a jelenlegi kormányzati és kormánypárti összleten belül azok a nehezen fellelhető, vagy elenyésző tisztességesek, akik a nemzet összetartozásának elkötelezettjei. Mivel a Szülőföld Alapon keresztül sokkal nehezebben lehet ellenőrizetlenül pénzhez jutni, és mivel ez által kellene megvalósítani a gazdasági stratégiát is, ezért ide sokkal kevesebb pénzt szántak. A törvény szerint évente egymilliárd forintnak kellene rendelkezésre állni az alap számára, de az már ma biztos, hogy 2005-ben és 2006-ban alig, vagy nem lesz működőképes. Ha a Szülőföld Alap ellenőrzése alá tartozna az ún. szülőföld program, stratégiailag sokkal izgalmasabb és távlatosabb tevékenységet fejthetne ki. Ezért a Gyurcsány-kormány által művelt nemzetpolitikai cselgáncsozás szempontjából politikailag az a taktikai elem érdekes, amivel az egész „nemzeti felelősség programját” le akarja venni a napirendről. Látható, hogy e garnitúra számára terhet jelent ez a kérdés, mert idegen gondolatokat kell megfogalmaznia. És mivel ezek az emberek nem mozognak otthonosan a nemzetpolitikában, ezért esetenként nagy butaságokat mondana, - gyakran maga a miniszterelnök is. Legutóbb, július 29-én például azt mondta, hogy „a magyarság a XX. század elején elveszített egy nagy csatát, és ennek következményeit, az abból fakadó nemzeti fájdalmat nagyon nehezen heveri ki” - aki nem tudná, a miniszterelnök Trianonra gondolt, úgy mintha az egy választási kampány lett volna. Tehát, hogy megszabaduljanak ettől a tehertől, kitalálták, hogy nemzetközi konferenciát szerveznek a határon túli magyarok státusának meghatározására. Igaz, hogy a konferencia nem erről szólt hanem „Az állampolgárság formái és a szabad utazáshoz való jog Európában” címet viselte, de ez a rendezőket nem zavarta. A konferencia rendezője, Magyarország kormánya négy pontban fogalmazta meg kérdéseit a résztvevők számára. Ezek lényege egy mondatban összefoglalható: létezhet-e egy országban többtípusú állampolgárság, ha igen, akkor a nem teljes jogú állampolgárok részére kiadható-e olyan okmány, amelyet használhatnak az Európai Unióban? Nyilvánvaló, hogy a kétnapos konferencián a kérdések plasztikusabb formát öltöttek. Ezért elhangzott az a felvetés is, hogy lehet-e etnikai alapon adni állampolgárságot; kiadható-e útlevél más állampolgárnak stb. Gondolom, senki számára sem jelent meglepetést, hogy a válaszok nemlegesek voltak. Hiszen ezekre a kérdésekre egyetlen szakember sem mondhatott igent. A Gyurcsány-kabinet tehát azt hallhatta vissza, amit kívánt: a „nem”-et. A szakértők igazolták kormányának korábbi és mostani álláspontját: állampolgárság csak annak adható, aki életvitelszerűen él és állandó lakóhellyel rendelkezik Magyarországon, mert „az állampolgárság ... aktív cselekvő viszony a jelenben a polgár és a köztársaság (sic!) között”. A Gyurcsány-kormány által feltett kérdésekről egy vicc jut eszembe. Két bóher egy-egy kérdést intéz a rabbihoz. Az egyik megkérdezi: mond rabbi, szabad-e cigarettára gyújtani a Talmud tanulmányozása közben? A rabbi válasza: ez gyalázat lenne. A másik is megkérdezi a rabbit: lehet-e ci- garettázás közben tanulmányozni a Talmudot? A rabbi így válaszolt: persze, a Talmudot minden körülmény közepette tanulmányozni kell. A magyarországi kormány szempontjából fontos volt a 2005. július 29-én és 30-án megrendezett konferencia. Ezután ugyanis ezt a kérdést nemzetközileg igazoltan leveheti a napirendről. A kormánynak az ezzel kapcsolatos otromba magatartását szinte csak távirati stílusban érdemes összefoglalni:- a konferencia előkészítésére össze kellett volna hívnia a MÁÉRT tag- szervezeteinek szakértőit, akiket meg kellett volna hívni a konferenciára is.- A konferencia után, már 2005 szeptemberére össze kellett volna hívni a MÁÉRT plenáris ülését, ezzel ellentétben a kormánymegbízott bejelentette, hogy augusztus végétől (kétoldalú) tárgyalásokat kívánnak folytatni a határon túli magyar szervezetekkel. Ez valószínűleg a MÁÉRT átmeneti csődjét is jelenti. A Gyurcsány-kormány eddigi regnálása a nemzetpolitika szempontjából röviden tehát így jellemezhető: sikerült mindazt az értéket elkótyavetyélni, amit az Orbán-kormány idején - de a Horn-kormány idején is - közösen gondol- / . kodva létrehoztunk. / A/Cc*. A magyar nemzetpolitika bérgyilkosa, telje- / j / sítette megbízói parancsát. í * A püspök csele Augusztus 29-én ünnepük a Beatrixok névnapjukat. Az alkalomból az egyik leghíresebb Beatrix, azaz Hunyadi Mátyás feleségének, Aragóniái Beartix életének történetéből emeltünk ki epizódokat. A következőkben elmeséljük, hogyan érvénytelenítette csellel Bakócz Tamás esztergomi érsek a királyné második házasságát. Mátyás királyunk első felesége, Podjebrád Katalin halálát követően Nápolyból választott magának újabb feleséget. Természetesen nem véletlenül. Hiába rettegte őt a török már csak a Hunyadi név hallatán is, Magyarország alapvetően fenyegetett állapotban volt. Összeomlott a Zsig- mond korában még megvolt ütközőzóna Magyarország és az Oszmán Birodalom között, hazánk közvetlenül vált határossá a törökkel. Szövetségest kellett hát keresni, Nápoly pedig Róma hűbérese volt. Mátyás bízhatott benne, hogy ezzel a frigygyei elnyeri a pápa támogatását nem csupán védelmi céljainak megvalósítása érdekében, hanem egy esetleges keresztes hadjárat megszervezésére is. A kijelölt menyasszonnyal, Aragóniái Beatrixszel az eljegyzésre végül 1474 szeptemberében került sor. Isten malmai már akkor is lassan őröltek, ilyen magas körökben méginkább, így a házasságot csak 1476. decemberében kötötték meg és ekkor koronázták a Mátyásnál 14 évvel fiatalabb hercegnőt magyar királynévá. Beatrix Nápolyban kitűnő nevelést kapott, műveltségét magasztalták az olasz humanisták, akik közül többen támogatását élvezték és könyveket írtak, ajánlottak neki. Névé- V i hez különlegességek is kapcsolódnak. Feljegyezték például, hogy Mátyás király feleségének egy, a Csepel- szigeten tartott lovasbemutatóján cigány muzsikusok húzták a talpaláva- lót. Állítólag a lóverseny szüneteiben tisztes honoráriumért hegedűjátékkal szórakoztatták az egybegyűlteket. Ez az első említése annak, hogy a hazai cigányok muzsikusként jeleskedtek! Ám a királyi pár házassága gyermektelen maradt. Mátyás halála után - annak végakaratával szembehelyezkedve - Beatrix nem támogatta a király törvénytelen fiát, Corvin János herceget, hanem maga is a trónra pályázott, s házasságot remélve tőle, II. Jagelló Ulászló jelöltségét támogatta. Ulászló összedugta a fejét Bakócz Tamás esztergomi érsekkel, hogyan lehetne ezt a dolgot megoldani. Kiderült, hogy van valóban egyfajta részvét az özvegy királyné irányába az országon belül is, tehát e friggyel Ulászló nagyobb eséllyel nyerhet szavazatokat a királyválasztó ország- gyűlésen. Beatrix nem tartozott az érsek kegyeltjei közé, ezért a főpap döntött, hogy valami fifikával meg kell kötni ugyan ezt a házasságot, de úgy kell megkötni, hogy az utólag érvényteleníthető legyen. Ehhez a megfelelő indokot az egyházjogban is igen járatos érsek egy roppant bonyolult kánonjogi indok formájában találta meg. Eljátszották a házasságkötés szertartását, de arra már érzékenyen ügyeltek, hogy a házasságot ne hálják el, - tehát nem történt meg a nászéjszaka. Amikor Beatrix sürgetésére a koronázás után sort kellett volna keríteni erre az aktusra is, akkor előálltak a kánonjogi akadállyal, miszerint az eddigi mulasztás miatt a házasság érvénytelen. Hosszú pereskedés lett az ügyből, de Bakócz ügyes volt és legyőzhetetlen, mígnem Róma is fejet hajtott és kimondta a házasság érvénytelenségét. Beatrix tehát kénytelen-kelletlen visszautazott Nápolyba. Teljes visszavonultságban élt 1508-ban bekövetkezett haláláig. • Varga Péter Áldozat a mohácsi síkon 1526. augusztus 29-én, Mátyás nagyszerű' tündöklése után és Ulászló kevéssé dicsőséges or- száglását követően Magyarország elérkezett addigi történelmének talán leggyászosabb napjához, a mohácsi vészhez. A fenyegetés már a nagy császár és magyar király, Luxemburgi Zsigmond korában érezhető volt. Mátyás tekintélye még némi időt engedett, ám a belső elgyengülés és a török megerősödése visszavonhatatlanul sodorta az országot a mohácsi síkra. A fiatal I. Szulejmán szultán 1520 szeptemberében lépett trónra, s ezzel fordulat állt be az Oszmán Birodalom külpolitikájában. Míg Szulejmán apja, Szelim Keleten a perzsák ellen folytatandó hódítást tekintette fő célje akadt. Szulejmánnak az európai hadszíntér újbóli megnyitása mellett még egy választási lehetősége adódott. Miután a birodalom 1517-ben bekebelezte Egyiptomot, szabaddá vált az út a Vörös-tenger mentén dél - az Indiai-óceán - felé, ahol fontos kereskedelmi utak húzódtak. Azonban az Oszmán Birodalom ebben az időben elsősorban szárazföldi hatalom volt, s csak a következő évtizedekben építette ki földközi-tengeri flottáját, amely oly sok gondot okoz majd a spanyoloknak. Ezért tehát e területen egyelőre nem sok esély mutatkozott a tengeri kereskedelmet kezükben tartó portugálok elleni fellépésre, sem pedig jelentősebb területek meghódítására. A későbben „Nagy”-nak nevezett Szulejmán megindult hát Magyarország ellen. A érkezett meg a választott hadszíntérre. A csatában részt vevő Bordarics István így emlékezik a történtekre: „A feslett életű hitetlenek néhány ágyúgolyót lőttek el, melyeknek egyike a jobbszárnyon esett le; s táboruk előtt álltak, több harcvonalba felállítva. [...] Amazok seregüket három részre osztották: Az egyik tömeg, amely tetőtől talpig vassal volt födve, s vasnyársat tartott a kezében, az ellőtt puska- és ágyúgolyókkal teljességgel nem törődve, a legkisebb félelem nélkül vágtatott Ibrahim pasa, ruméliai beglerbég felé. Mivel pedig a ruméliai hadtest még szét volt szóródva, nem bírt ellenállni, s egy része az uralkodó felé futott. A másik csapat Jahja pasa oglu és a boszniai bég ellen intézett támadást, és kettészakította csatarendjüket. A gonosz szívű király pedig többi nyomorult katonaságával a felséges uralkodóra és az anatóliai seregére rohant. A janicsárok hadosztálya összesen háromszor- négyszer támadta meg puskatűzzel, s igyekezett visszaszorítani az alávaló gyaurokat. [...] Olyan heves harc és öldöklés volt, hogy nem lehet leírni. A gyaurok közül körülbelül 4000 lovas és mintegy 50 000 gyalog költözött a pokolra. „A csatában ottveszett a király, II. Lajos és a magyar politikai vezető réteg színe-java. „Szulejmán a győzelmes mohácsi csata után nyitva találja Budát. Az özvegy királyné, Mária és tanácsosai Pozsonyba és Bécsbe menekültek. Mátyás székhelye, bármily fényes volt is a palota tüzérsége nem állhatott ellen. Szulejmán bevonult, a várost felgyújtatta, mi arra mutat, hogy nem gondolt téli szállásra, sem állandó hódításra.” Valóban nem gondolt ilyesmire, hiszen elvonult Magyarországról. Mintegy 15 esztendő állt Magyarország rendelkezésére, hogy ellentámadásba lendüljön. Nem így történt... • Dénes jának, addig Szulejmán belátta, hogy a kietlen hegyek között vívott háború számára már nem sok eredményt hozhat. Váltásra ösztönözték a hadsereg vezetői, hiszen Keleten már nem volt kilátás a zsákmányszerzésre, és az ugyancsak muszlim perzsák elleni testvérharcnak is egyre több ellenzőtámadást, noha tavasztól várható volt, nem előzte meg kellő előkészítés. A mohácsi síkról maga a király is elkésett. A magyar hadak fővezérei Tömöri Pál, Batthyány Ferenc, Perényi Péter és Szapolyai György. Utóbbinak a testvére, Szapolyai János, a későbbi magyar király nem is
