Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-08-27 / 168. szám
Ill Varga Péter jegyzete Nem mindig tévedünk... Hajlamosak vagyunk elhinni, elhitetni magunkkal, hogy hazánkban - főként a politikai élet porondján - csak téves döntések születhetnek. Hogy elhibázott lépéseket elhibázott lépések követnek és mindennek eredményeként jelen korunk Magyarországa belpolitikai, és ezen keresztül külpolitikai válságban van. A legutóbbi hétvége tapasztalatai alapján én erre azt mondom, is-is. Van ez is, meg fellelhető az ellenkezője is. Vegyünk egy ellenpéldát, ami történetesen nem negatív. 2005. augusztus 20-án tartotta első nyilvános beszédét az új köztársasági elnök, Sólyom László. Jelölésekor, szemben a kormánypárt jelöltjével még nem tudtam, mit gondoljak róla. Arra az MDF-re gondoltam, amelyik még néhai Antall József idején tündökölt és megnyerte az első szabad választásokat. Azért arra az MDF-re, mert hitem szerint egy párt alapvető identitását nem veszíti el, bármely viharok közé sorolja is a történelem, jelöltjét felelősen kívánta e felelősségteljes posztra állítani. És azért ez némi megnyugvással töltött el. Leginkább mégis azt éreztem: milyen kár, hogy Mád! Ferenc, ez a nagyszerű ember menni kíván. Mindazonáltal és mindennek ellenére kitörő örömmel fogadtam Sólyom László győzelmét, nem is beszélve annak mikéntjéről. Ehhez méltó kíváncsisággal ültem a tévé előtt várva első nyilvános beszédét épp Szent István ünnepén. Hallgatva őt elszégyelltem magamat mindazokért az esetleges fenntartásokért, amik egyáltalán megbújtak a lelkem mélyén vele kapcsolatban. Mert miket is mondott? Az egész nemzethez, ahogy ő fogalmazott, a magyar nemzet tagjaihoz intézte szavait. Azt mondta, Szent István legnagyobb tette nem az állam- alapítás volt, hanem az, hogy szuverén módon határozta meg Magyarország helyét az akkori világban. A köztársasági elnök szerint a mai Magyarországnak ugyanezt az öntudatot és önbecsülést kell követnie, hogy ne csak alkalmazkodni, hanem kezdeményezni is tudjon az Európai Unióban. Úgy fogalmazott: vannak pontok, ahol nem lehet engedni, ezek közé tartozik, a határon túli magyarok védelme és az emberi jogok érvényesítése. Azt mondta, ez utóbbit még a terrorizmus elleni küzdelem sem szoríthatja háttérbe. Sólyom László szerint az utóbbi 15 évben a politika az emberekbe folytotta a szót, de az ország átvészelte a rendszerváltozás nehéz időszakát. Úgy vélte, amíg létezik a magyar államiság, folytatni kell Szent István művét. Nem titkolom, megkönnyeztem a szavait. - tizenötmillió magyar nevében. A köz- társasági elnök augusztus 20-án rácáfolt arra a bizonyos, szégyenletes december ötödikére. Isten éltesse, és csak így tovább! A. I hMagmagazin 2005. augusztus 27., szombat • HÍDLAP • A Szeretet Misszionáriusa 95 éve született Kalkuttai Teréz anya Mindig is voltak és lesznek nagy lelkek, akik odaadásukkal, szeretetekkel, hűségükkel megrendítenek másokat, esetleg közösségeket, és a tökéletességre törekedve hatnak akár az egész világra. Ilyen megrendítő személyiség volt Kalkuttai Teréz anya is. 1910. augusztus 27-én született Agnes Gonxha Bojaxhiu néven, albán szülőktől, Üszküb városában (ma Skopje). Macedónia akkoriban az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozott. Agnes édesapja, Koile Bojaxhiu albán nacionalista volt, építési vállalkozó. Ágnesnek két testvére volt, Aga és Lázár. A család az oszmán környezetben is ragaszkodott katolikus hitéhez. Agnes 9 éves volt, amikor édesapja meghalt. Fivére, Lázár bizonyos volt abban, hogy édesapjuk politikai bűntény áldozata lett. Édesanyjuk ezután kézimunkaüzlettel tartotta fenn magát és három gyermekét. Teréz anya később úgy emlékszik vissza ezekre az évekre, hogy a mély katolikus hitből származó szeretet segítette enyhíteni a fájdalmukat. A fiatal Agnes aztán egyike lett azoknak, akik önként jelentkeztek bengáliai misszióba. Agnes 1928-ban határozta el, hogy szerzetesként Istennek szenteli életét. Iskolatársnőjével és barátnőjével együtt felvételét kérte az angolkisasszonyok írországi anyaházába, amely a Loretói Miasszonyunk nevét viselte. Innen hamarosan Indiába küldték, hogy megkezdje noviciá- tusát Darjeelingben. Itt tett szerzetesi fogadalmat, 1931. május 25-én. A Teréz nevet az 1925-ben szentté avatott Lisieuxi Kis Szent Teréz iránt érzett tiszteletből választotta. 1929 és 1948 között földrajzot tanított a kalkuttai Szent Mária Iskolában, néhány évig az intézmény igazgatónője volt. 1946. szeptember 10-én vonattal indult Darjeelingbe, lelkigyakorlatra. Zsúfoltság volt, mint máskor, különösen a harmadosztályú kocsikban, ahol a legszegényebbek utaztak. A kasztrendszer teljes, tragikus valójában mutatkozott meg előtte, és e szegények tülekedő, nyomorúságos tömegét látva hirtelen kezdte úgy érezni, hogy nincs joga ahhoz a kényelemhez és békességhez, amit megkap a kolostorban. Ezt követően engedélyt kért elöljáróitól, hogy egyedül élhessen a zárdán kívül, és a kalkuttai nyomornegyedben dolgozhasson. Kérését Róma elé terjesztették, és XII. Pius pápa egyévi időtartamra jóváhagyta azt: szerzetesi éle tét élhetett, klauzúrán kívül, a ka] kuttai érsek felügyelete alatt. '48 augusztusában levette a Loreto nővérek ruháját és fehér száriba öltözött, kék szegéllyel, a vállán kereszttel. Patnába ment, az amerikai missziós orvosnővérekhez, hogy beható kiképzést kapjon, mint ápolónő. Visz- szatérve Kalkuttába engedélyt kapott első nyomornegyedi iskolájának megnyitására. 1950 októberében jóváhagyták az új szerzetestársulatát, a Szeretet Misszionáriusait. Teréz anya tevékenységét az egész világon elismerték, a rengeteg kitüntetés mellett 1979-ben megkapta a Nobel-békedíjat. Kérésére nem tartották meg az ilyenkor szokásos bankettet, az erre szánt összeget az éhezők kapták. Teréz anyának a szegények sorsáról, illetve a gazdagok felelősségéről vallott nézetei II. János Pál pápa gondolkodásának irányvonalában helyezkednek el. II. János Pál 79 decemberében lelkesülten tiszteletét fejezte ki Teréz anya iránt, akinek munkáját csodálattal követte nyomon, 1986. február 3-án, Kalkuttában meg is látogatta. Teréz anya élete legszebb napjának nevezte ezt a látogatást. A Szentatya pedig így fogalmazott: „A Nirmal Hriday a remény otthona. Olyan ház, amely a bátorságon és a hiten alapszik, olyan ház, ahol a szeretet uralkodik. A Nirmal nday-ban az emberi szenvedés misztériuma találkozik a hit és a szeretet titkával. És ebben a találkozásban az emberi lét legmélyebb kérdései érthetővé válnak.” Utolsó éveiben súlyos betegségekkel küszködvén orvosai azt tanácsolták, hagyjon fel fárasztó munkájával, de ő ezt soha nem tette. Egyszer azt mesélte, hogy álmában a mennyország kapujában állt, ahol Szent Péter azt mondta neki, még menjen vissza a Földre, hiszen itt fent nincsenek nyomornegyedek. Teréz anya 1997. szeptember 5-én halt meg. Azt, hogy áldozatos tevékenységét mennyire elismerték a más valláson lévők is jelzi, hogy az indiai kormány állami temetésben részesítette. Csaknem negyedmillió zarándok jelenlétében 2003. október 19-én vasárnap, a Missziós Világnapon II. János Pál pápa a vatikáni Szent Péter téren avatta őt boldoggá. A boldoggá avatási szentmise a pápa megválasztásának 25 éves évfordulójára rendezett eseménysorozat részét képezte. A szentmisére 27 országból érkeztek diplomáciai küldöttségek, köztük államfők, miniszterelnökök, a politikai élet képviselői. Megjelentek ortodox és muzulmán delegációk, misszionáriusok és szegények megszámlálhatatlan sokasága. Teréz anya munkásságának lényegét talán Monseigneur Jean Michel di Falco fogalmazta meg legpontosabban: „Teréz anya egyedülvalóságát az adja, hogy a humanitárius munkát nem a humanitárius munkáért végezte, mint ahogy a jótékonyságot sem a jótékonyságért. Nem kizárólag a fizikai szenvedés, a lepra, az AIDS, az éhség stb. ellen küzdött, hanem minden erejével harcolt a lelki lepra ellen, amelyben az emberiség jó része szenved. Célja nem egyszerűen a gyógyítás volt, hanem és főként az üdvösség és a megváltás, és ennek a legértékesebb dolognak a mércéjével mérve kell őt megítélni és megérteni. Hiszen nem elegendő csodálni Teréz anya emberi kvalitásait. Annyi és annyi mindenféle megtisztelő díjat és kitüntetést kapott, hogy személyes megbecsülésünk vagy egyéni jóváhagyásunk keveset jelent. Jóval inkább, mint a művei iránti támogatást, Teréz anya az ügyével való azonosulást igényli, vagyis annak az elfogadását, hogy Isten mindegyikünkben munkálkodik, és vezet minket, hogy beteljesítsük az O igazságát.” • P. Rein Mészárlás Szent Bertalan éjjelén A világtörténelemnek számos, szinte számtalan, temérdek emberéletet követelő napja volt Ezen napok közül biztosan „előkelő” helyet foglal el a Szent Bertalan éjén történt mészárlás. Mielőtt elmesélném ennek az éjnek a történetét, lássuk ki is volt Szent Bertalan? Bertalan az Úr tizenkét apostolának egyike, ám nagyon keveset tudunk róla. Apokrif iratok tudósítása szerint Bertalan először Itáliában, majd Örményországban hirdette az evangéliumot. Itt lett Krisztus vértanúja, mégpedig úgy, hogy megnyúzták, majd lefejezték. A Sixtus-kápolnában Michelangelo úgy ábrázolja az Utolsó ítélet című képien, hogy egyik kezében kést, a másikban a tulajdon bőrét tartja. Érdekességként említhető, hogy azt is mondják: Michelangelo erre a bőrre az önarcképiét festette. Erinél többet róla szinte csak a fennmaradt legendákból tudhatunk. A színes történetekkel teli legenda szerint Bertalan az apostolok szétoszlása után Indiába - egyes legendák szerint Örményországba is - ment. Itt talált egy templomot, amelyben egy gyógyító bálvány volt. Ez a bálvány beszélt, és minden hozzá folyamodó betegnek gyógyulást ígért. Mikor Bertalan belépett a templomba, nagyon sok beteg tartózkodott ott és áldozatot akartak bemutatni a bálvány előtt. Am a bálvány egyszer csak felkiáltott: „Ti szegények, hagyjátok az áldozatot, és ne ajánljátok fel nekem, nehogy az én szenvedésemből is részt kapjatok, mivel Bertalan lánca megkötöz engem!", s e szavak után ezer darabra tört. Az apiostol fiedig imádságával meggyógyította az összes jelenlévő beteget. Furcsa fintora a sorsnak, hogy épp ehhez a szent emberhez rendelt napion, Párizs „lángba” borult! Bertalan éj, vagy Párizsi vérmenyegzőnek nevezik a hugenottáknak Párizsban 1572 aug. 23. és 24. közötti éjjel történt tömeges lemészároltatását. Már régóta folyt a francia kálvinisták elleni üldözés és a II. Ferenc trón- ralépése óta egymást követő vallásháborúk vérig elkeserítették a pártokat. Az 1570. augusztusban St. Germain-en- Laye-ban kötött vallásbéke biztosította ugyan a hugenottáknak, azaz protestánsoknak a szabad vallásgyakorlást, de a felekezetek között bizalmadanság és a hatalomért való versengés most sem szűnt meg. IX. Károly király nagyravágyó anyja, Medici Katalin nem tudta elviselni, hogy fia a hugenották hírneves és vitéz vezérét, Coligny tengernagyot szívesen látta környezetében, sőt egyik-másik dologban tanácsát is kikérte. Úgy látszott, hogy Károly király, engedve Coligny sürgető szavának, hadat fog indítani a németalföldi protestánsok érdekében Spanyolország ellen. A hatalmát féltő Katalin nem tűrte e beavatkozást és a Guise-párt vezéreivel, Coligny megöletését adta parancsba. A merénylet sikertelennek bizonyult, a tengernagyot csak sebesülés érte, s úgy tűnt Katalin hajlandó ezzel beérni, ámde arról értesült, hogy a király szigorú vizsgálatot indított ez ügyben és Colignynek fényes elégtételt ígért. Erre Katalin, aki most a protestánsok bosszújától tartott, arra a borzasztó gondolatra vetemedett, hogy valamennyi hugenottát megöleti. Az alkalom kedvezett szándékának: augusztus végére volt kitűzve Valois Margit hercegnő és Bourbon Henrik herceg (a későbbi IV Henrik) közötti esküvő, melytől sokan a pártok kibékítését remélték. Katalinnak sietni kellett tehát: augusztus 23-án estefelé a céhek főnökét (Prkupevot des Marchands) hivatta magához és a hercegek beleegyezésével azt parancsolta meg neki, hogy a fanatikus céheket fegyverbe hívja és Párizs kapuit az éjjel elzárja. Aztán a királytól csalta ki beleegyezését, kit azzal rémít- getett, hogy a hugenották ellene összeesküvést szőttek. Ezen előkészületek - után megkezdődött az éji harangszóra a fővárosban gyülekezett hugenották tömeges lemészárlása. Először Coligny házában termettek a gyilkosok, kik az ősz admirálist megrohanták és félhol- tan az emeletről az utcára dobták, majd lefejezték. Később a többi hugenottára került sor, kik közül Párizsban legalább kétezret öltek meg. Másnap a vidéken kezdődött a hajsza, ahol sok ezren estek áldozatul. (Az adatok 30 és 90 ezer közt ingadoznak.) Mindettől függetlenül, a sok hugenotta várakba menekült, hitük, s életük védelmének reményében. Ismeretes, hogy Károly király lelki bajára e borzasztó éjben történt dolgok oly rettentő hatással voltak, hogy a megtorlástól való rémület őt nemsokára sírba vitte. Ismeretes az is, hogy csak kevés fejedelem helyeselte e céltalan és kegyetlen üldözést. Am ami történt, az megtörtént... • MARKUS í / ái. o j 4 1
