Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-09-24 / 188. szám
2005. szeptember 24., szombat • HÍDLAP • Európa fürdőkultúrája A tisztálkodás, fürdés évszázadokon át luxusnak számított Európában, csakúgy mint maga a tiszta víz. Több forrás számol be arról, hogy annak idején gazdag városok gyakran szenvedtek vízhiányban. Rotterdami Erasmus 1497-ből fennmaradt tudósításában korabeli fogadóról olvashatunk, ahol a vendégek számára közös helyiséget tartottak fent, ahol lehúzhatták a csizmájukat, a legelszántab- bak akár tisztálkodhattak is. „Vizet is készítettek kézmosáshoz, de az többnyire olyan kevéssé tiszta volt, hogy utána másik vizet kellett kérni, hogy az ember lemossa, ami mosdáskor ráragadt.” A magánfürdők hiánya miatt Európában hosszú időn át az úgynevezett közfürdők, nyilvános fürdők biztosították kizárólag a tisztálkodás lehetőségét a lakosság számára. Az ókorban is léteztek már a közfürdők, a legtöbb városalapító a vallás rituáléjába is beiktatta a fürdést, mint rituális tisztálkodást. A görögök fürdési szokásairól sok információ maradt fent. A fürdőzést szent dolognak tekintették. A templomba járás is fürdéssel volt egybekötve. A számukra kedves vendégeket is a mondák szerint meleg fürdővel fogadták. A görögök eleinte csak tengeri fürdőket használtak, majd mikor később nyilvános fürdőházakat kezdtek építeni, és mind általánosabbá váltak a meleg vizű fürdők is. A rómaiak megörökölték, átvették, s tovább is fejlesztették a görög hagyományt. A Római Birodalom fürdői valóságos paloták voltak, melyekben a fürdés minden egyes aktusa számára külön helyiség szolgált. Régészeti emlékek egész sora tanúskodik a római fürdők nagyszerűségéről. Krisztus születése utáni III. és IV század táján, a keresztény vallás terjedésével a fürdőkultúra lassan hanyatlani kezdett. A fürdők használatát a papság ellenőrizte. A fürdés és tisztálkodás kultusza csak a Vili. században éledt újra főként a mór-arab kultúrában, akkor is a felvirágzó orvosi tudományoknak köszönhetően. A középkori iszlám birodalomban számos köz- és magánfürdőt építettek a muszlimok, hogy mindenkor eleget tehessenek a rituális V mosakodás szabályainak. Testük ápolása, szépségük és egészségük megőrzése világszemléletükből következett: úgy vélték, kötelességük y- gondoskodni az Allah által teremtett világ egészéről, beleértve saját testüket is. Egészségfogalmuk sajátosságai közé tartozott abbéli hitük, hogy a világban minden mindennel összefügg, és hogy az ember maga is sokat tehet egészsége érdekében. A XIV-XV században a magánfürdők még a jómódúak házában is ritkák voltak, de a városokban már jelen voltak a nyilvános fürdők, melyek a közösségi életnek hasonlóan hétköznapi színterei voltak, mint a templomok. Külön kultusza és etikettje alakult ki a fürdőházi életnek. A középhídlapmagazin \ A fürdőkultúra Napjainkban újra reneszánszát éli a fürdőkultúra. Európában a fürdőzés kultúrája évszázadokon át fejlődött, és Magyarországon igen hamar megjelent. III. Béla idejében építettek először fürdőt az országban, méghozzá Esztergomban. Az akkori Európában ez párját ritkító dolog volt, a középkorban, és a reneszánszban ugyanis nem volt még igazi fürdőkultúra még Itáliában, Rómában sem. kori fürdők szép forgalmat bonyolítottak, érdekesség, hogy a közrendűek mezítláb, egy szál köpenyben jártak a fürdőbe még télen is. A fürdőtisztességnek nevezett ruha annyira közkedvelt volt Európa nyugati felében a polgárok körében, hogy egész nap abban jártak. Az igényes fürdőházak szolgáltatásait az uralkodók, előkelők is igénybe vették, nem egyszer itt hoztak meg fontos politikai döntéseket. A fürdőház gyakran kellemes időtöltés, baráti találka, udvarlás, szerelmi légyott színtere is volt. A XVI. század közepére azonban Nyugat Európában véget ért a közfürdők fénykora, többségük meg is szűnt. Fürdőzés a magyar krónikákban Honfoglaló őseink tisztálkodására vonatkozóan kevés információ maradt fenn. Feltételezhető, hogy por- tyázó elődeink külön sátorban tisztálkodtak. A kutatók szerint ezek a sátrak a finn szaunához voltak hasonlatosak. A sátorba lépve előbb forró kövekre öntött víz gőzében izzadtak, s dörgölték, csapdosták testüket, majd jeges vízben mártózkodva fejezték be a tisztálkodás ceremóniáját. Attiláról, a rettegett hun királyról sokan tudni vélik, hogy pompás fürdőkkel vette magát körül, melyek áldozóhelyek is voltak, nem csak a napi fürdés helyszínei. Mivel a temetéseket követően őseinknek meg kellett mosdaniuk a leírások szerint, feltételezhető, hogy a tisztálkodás már ezen rituális okból is napirenden volt. Az 1276 és 1300 között keletkezett Margit legenda IV Béla király szent életű lányának sorsáról regél. Margit hercegnő önmegtartóztató életmódjáról szóló sorokból kiderül, hogy Jézus szolgálólánya a tisztálkodásról teljesen lemondott, ám egyúttal kidefenn, így nehéz pontos képet festeni róla. 1703 és 1708 között Wesselényi István naplójába például így ír: „Ugyan ma voltam kint feredni, több becsületes főrendekkel együtt. Már ezzel az idén kétszer feredtem. Ez is lesz a utolsó feredésem..” Az első balnea communia Esztergomot a gyógyfürdők történetében a legelsők között említik. A fürdők gyógyító hatását igen régen felismerték. Esztergomban már 1000 körül is létezett egy leprásokat befogadó gyógyhely, kevéssel ezután kórház is. A források szerint Esztergomban alakult meg aztán az első ismert felsőbb szintű orvosi iskola is, egy káptalani iskola. A fejedelmi és királyi székváros gyógyításban játszó kimagasló szerepe magyarázhatja, hogy 1180 körül itt hasznosították először intézményesen a hévizes tó vizét és melegét, melyet egy oklevél tanúsága szerint III. Béla első felesége, Chatillon Anna antiochiai hercegnő ajándékozott az odatelepült kereszteseknek. A balnea communia a mai strandfürdő helyén állt, az artézi források közelében. (Itt a 19. század elejéig melegvizű tó - a Hévíz-tó - volt.) A keresztes lovagok itt nyitották meg hát az ország első nyilvános fürdőjét, amely mellett ispotályt is építettek. Az ispotályt az 1235-ben szentté avatott magyar királylányról, Szent Erzsébetről nevezték el a johanniták. Az anekdoták szerint elképzelhető, hogy a harmadik keresztes hadjárat során a Szentföld felé tartó Barbarossa Frigyes, akit 1189 júniusában III. Béla a még épülőben lévő új, nagy esztergomi királyi palota alatt pompás sátorpalotában látott vendégül, megmártózhatott a gyógyító hatású esztergomi hévizes tóban.A király második felesége, Capet Margit, rül az is, hogy a fürdés és mosakodás ilyen mértékű elhanyagolása még a középkorban is feltűnő önkínzásnak, a testi megkönnyebülés elutasításának, tehát szenvedésnek látszik. A „fürdő” szavunk egyébként 1256- ban bukkan először fel írott forrásban: „Prma méta incipit a feredeuzyg.” A „feredőzik” szó eredeti jelentése any- nyit tesz, hogy vízbe merülve mozog, forgolódik, vagyis mosakszik. Elődeink higiéniájáról kevés forrás maradt VII. Lajos francia király lánya a császári fürdővendégeket egy csodás sátorpalotával örvendeztette meg, bár egyes vélemények szerint ez Felhévízen volt. Egykorú források szerint mindesetre a királyné a sátrat, melynek csodájára messzi földről jártak, széltében-hosszában skarláttal vonatta be. Benne értékes párnákban, szőnyegekben, valamint faragott elefántcsont karosszékben gyönyörködhetett a „Rőtszakállú”. A 16-17. században a törökök hasznosították az esztergomi artézi források vizét, mert ők a mohamedán vallási előírások által megkövetelt rituális mosdások mellett a fürdésnek is nagy fontosságot tulajdonítottak. Esztergomban, a Várhegy alatti Vízivárosban több török-kori fürdő maradványait tárta fel a régészet. A törökök 130 éves helyi uralmuk idején több hévvizes fürdőt létesítettek. Ezek közül legjelentősebb a Vízivárosban, a mai Katona István utca 6. és 8. sz. házak helyén volt két-kupoSzéchenyi István és Kossuth Lajos is. A hévvizes „Tükör- és kádfürdőt” 1864-től Vezér János fürdőtulajdonos üzemeltette, amelyet 1883-ban Malya István, majd 1894-ben pedig az Esztergomi Takarékpénztár vásárolt meg és korszerűbb uszodát létesített, amely 1899-ben nyitotta meg kapuit. 1909-ben nagyszabású munkálatokba kezdtek: fúrásokat mélyítettek újabb meleg víz feltárására. A fúrást Zsigmondy József vezette, aki a „Szent István ártézi kutat” 323 méter mélyre mélyítette. A kútból 29 C° folás fürdő, amelyet Rusztem budai pasa építtetett 1559-1563 között, a helyben fakadó, bővizű meleg forrásokra. Az 1594-95. évi ostromokban megrongálódott fürdőt később lakóházzá alakították át. A pasa fürdőjének jelentős maradványait őrzi itt a helyén álló két barokk lakóház: a 8. sz. ház pincéjében ma is láthatók egy nyolcszögletű török fürdőmedence maradványai. Az ostromban elpusztult fürdő helyett a törökök 1605-1663 között , annak szomszédságában, a városfal külső oldalán egy új, kisebb fürdőt építettek, amelyről az 1663- ban itt járt Evlija Cselebi a következőket írta: „A Budai kapu előtt egy kis erőd van, mely, mint Kanizsa vár tömésfala, tizenöt lépés vastag tömésfalból áll. Ezen a falon belül az ároknál egy kis kupolás meleg fürdő van. Az idegenek és a szolgaféle népek ebbe a meleg fürdőbe járnak...” A kis török fürdő helyreállítható maradványai a „Mattyasovszky - Etter”- kertje ben (Pázmány Péter utca 10.) \dt rejtőznek a földben. \ A 18-19. században, a város újjáépítése és a polgári fejlődés so- . , rán, egyre nagyobb szerepet ka* pott a Hévíz területe. A reformkorban itt épül az ország egyik legkorszerűbb gyógyfürdője és szállodája. Az 1840-es években a főkáptalan nagyszabású építkezésbe kezdett: a Hévíz-tó medrét feltöltötték, és az egykori mederbe, 1600 vörösfenyő cölöpre felépítették a klasszicista stílusú Fürdő Szállodát - Grämling Ignác és Zofahl Lőrinc tervei szerint. Ugyancsak ők létesítették azt a 473 méter hosszúságú földalatti alagútrendszert is, amellyel a Szent Tamás - hegy lábánál, és az egykori tó - fenéken fakadó fenékforrások vizét összegyűjtötték az újonnan épített fürdő és a tó keleti végén létesített új vízimalom számára. Az új fürdő a helyi lakosság igényei mellett a Fürdő Szálloda vendégeit is kiszolgálta, 1848-ban például itt szállt meg gróf kos vizet nyertek, amelyre Váczy Hübschl Kálmán tervei szerint fedett uszodát létesítettek, és 1912. április 18-án adtak át. Az 1. világháború megakasztotta ezt a fejlődést, amely csak 1924-től kapott újabb lendületre, amikor az Esztergomi Takarékpénztár megvette a Fürdő Szállodát is és jelentős bővítésbe kezdett, ekkor építették a külső 50 méter hosszú nagy medencét, amely országos versenyek rendezésére is alkalmas volt. A fürdőzőket korszerű kabinok, homokfürdő, szép parkok, kerti pavilon fogadták, - a távolból jött vendégeket pedig a Fürdő Szálloda kényelmes szobái, jó hírű étterme, színház- és bálterem szolgálták. Esztergomot a Takarékpénztár igazi fürdővárossá akarta fejleszteni, Budapest Bádenjének kezdték nevezni. A nagyívű fejlődést, a II. világháború hadi eseményei ismét megakasztották, a nagy tervekből a háború után már nem valósult meg semmi. Az államosítás, majd az 1960-as, 70-es évek közeli bányászati tevékenysége átmenetileg megpecsételték az esztergomi fürdő sorsát. A bányászati vízkiemelés következtében a térség karsztvízszintje ugyanis jelentős mértékben lesüllyedt, és ez a vele kapcsolatban lévő melegvízforrások hozamát erősen lecsökkentette. Az új városközpont építésekor jelentős területtel csökkentették a strandfürdő területét. Jelentősebb fejlesztésre, rekonstrukcióra 1988-89-ben került sor. Ezek a munkálatok már Heer Lajos fürdővezető tevékenységéhez, illetve medencének a téli időszakban a „buborékkal” való lefedése a város önkormányzatához, Meggyes Tamás polgármester tevékenységéhez köthetők. A korábban megálmodott fürdővárossá fejlődést a most annak a Széchenyi Istvánnak nevével jelzett „Széchenyi terv” segítségével valósítja meg a város, aki 1848. szeptember 5-én egy éjszakát töltött az esztergomi Fürdő Szállodában. • ÁDÁM \
