Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-07-09 / 134. szám
H1DLAP • 2005. július 9, szombat [magazin Varga Péter jegyzete A Csaba legenda Bizonyára Önök közül is sokan ismerik, netán énekelték is a „Csaba királyfiról” szóló, egykoron elhíresült, közismert nótát. Nos, mi is az igazság „Csabáról”, másképpen Imikről? Nehéz volna erre választ adni, hiszen a historikusok is vitatkoznak rajta közel két évszázada. László Gyula kitűnő történészünk szerint a „Csaba” név semmiképpen nem lehet légből kapott, utal arra a fejedelemre, aki már Árpád honfoglalása előtt a korábban érkezett székelyek uralkodója lett volna. Dümmerth Dezső állítása szerint pedig, ez a „Csaba” nem más volt, mint Attila fia. így tehát nem élhetett máskor, mint a VII. században. Nem kell tehát elvetnünk a krónikás által felvázolt ősi hagyományt, csak a helyére kell tennünk a fellelhető ismereteket. Az óbolgár lista példának okáért arra emlékezik, hogy birodalmukat a Meotisz környékén élő ázsiai hun dinasztiából származó Irnik alapította, akinek a székelyek körében használatos névalakja Csaba volt, ugyanis László Gyula „Kettős honfoglalás elmélete” szerint előbb érkeztek térségünkbe az „előmagyarok” és csak őket követték Árpád honfoglalói. Elképzelhető tehát, hogy a Dunán egy időben kelt át Attila két legifjabb fia és haladtak nyugati irányba, mígnem a negyedik fiú megtelepedett a Kárpát-medencében. Ez lett volna a magyarok „első bejövetele” valamikor a 670-es években. Maga Anonymus is világosan utal egy székely eredetű hagyományra. Feljegyzése szerint egy (Attila-ivadék) Csaba nevű vezér görög földre költözött volna, akit onnét hiába vártak vissza térségünkbe. Ugyanakkor tud görög földre költözött magyarokról is, s bár a Csaba hagyományról nem a krónikákban olvashatunk világosan kiderül, hogy ismeri Csaba mondáját, talán épp a regős énekeken keresztül. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy Anonymus megőrizte a Csaba hagyományt. A komplikálás mindenesetre többféle, időben és térben egyaránt különböző történetet olvaszt össze. Ennek ellenére nem merőben „légből kapott” ötletekről van szó: a középkori krónikások racionalizmusa naiv, nem modern jellegű. Szándéka ellenére is kötik a hagyományok, a „valóság-magok” legföljebb eltorzítják őket. A késői avar, vagy talán nem is avar, hanem onogur, vagyis székely népek előfordulása a Kárpát-medencében egészében hiteles lehet. Ennek tisztázása természetesen majd a régészet és a történettudomány feladata lesz. Mindenesetre addig is nevezzük csak fiainkat Csabának, és énekeljük együtt alkalmasint a Székely Himnuszt... Emese álma Július 5-e a magyar naptár szerint Emese napja. De ki is volt valójában ő, akinek álombéli jóslata oly sok esztendőn át kísértett, kísért a magyarok körében? Atilla nagykirály birodalmának széthullása után a súlyos megpróbáltatások évei nehezedtek a hun és a vélhetően rokon magyar népre. Némelyek feltehetően hódoltságba, mások függőségbe kerültek. Mégis sokan bíztak abban, hogy Isten akaratából jön majd egy uralkodó, aki ismét eggyé kovácsolja a hun-magyar népet, és vezetésével visszafoglalják őseik földjét, Pannóniát, ahol újra szabadon élhetnek, ha igaz, hogy valóban itt éltek már korábban is. De ragaszkodjunk a meséhez! E népek körében folyvást emlegették Isten ostorát, akinek egykor a fél világ hódolt. A legenda szerint egy éjszakán Ugek feleségének, a jóságos és kegyes nagyasszonynak, Emesének megjelent álmában Isten szent madara, a Turulmadár. Alakja mintha Emese bársonyos, acélkékes hajából szövődött volna, s mellén egy emberi arc vonásai rajzolódtak ki. Emese mélyen meghajolt, fejét lassan fölemelte és szelíd szemét az ég küldöttére vetette. Valami különös, fenséges érzés és nyugalom hatotta át egész lényét. A Turul alakja ekkor mennyei fénnyé változott, és így szólt Emeséhez: „Néped a megpróbáltatások éveit méltóságosan viselte. Istenét soha nem hagyta el. Ezért az Úr kegyelméből fiad születik, ő és utódai dicső uralkodói lesznek népednek. Ez Isten akarata.” Emese már csaknem felébresztette álmából férjét, Ügeket, púkor hirtelen elfogta a kétkedés. Lehet, hogy mindez csak álom lett volna? Majd tovább szőve gondolatait a következő döntésre jutott: Álmos!? Álmos legyen a neve! - gondolta ekkor és arcát önfeledt mosoly ülte meg, és szeme sarkában az örömkönny gyöngyszeme csillogott. A nagy szervezői és hadvezéri képességekkel megáldott Álmos 820 táján született, ami azt jelenti, hogy 840 körül nősülhetett. Egyes jelek arra mutatnak, hogy a Nyék nemzet horkájának lányát vette feleségül. Miután apósa meghalt, Álmos lett e nemzet horkája. Ezzel magyarázható az a különös jelenség, hogy a későbbi honfoglaló nemzetszövetségnek látszólag két vezérnemzete volt, a Megyer és a Nyék. Elképzelhető viszont az is, hogy a Nyék nemzet nem Álmos, hanem Árpád házassága révén került szövetségbe a szabírokkal. Az őseink által 839-ben az Al-Duna vidékére indított hadjáratnak már Álmos volt a tényleges vezetője. Később ugyanígy állhatott a 840 körül született Árpád a 862-es pannóniai hadjárat élén. Említést érdemel még, hogy a magyar törzsszövetség élén két uralkodó állt kezdetben. Álmos, majd Árpád volt a „gyula”, vagyis a hadak vezére, a honfoglaláskor pedig Kurszán volt a „kende” a szakrális fejedelem. Felmerül a kérdés, vajon miért nem Álmos volt a honfoglaló vezér? Könnyen kínálja magát az egyszerű válasz: vélhetően meghalt. Ennél azonban valószínűbb, hogy a keleti népek szokása szerint Pannónia határán föláldozták valamely szakrális rítus keretei között, hogy lelke örökké védelmezze az új hazába költözött népet, amint Mózes sem léphetett be Kánaán földjére, bár hűségéért Isten egy látomásban megmutatta neki a tej jelmézzel folyó új hazát. Emese álma mindenesetre valóra vált, Álmos elvezette a népet a Kárpát-medencéig, és vélhetően a lelke őrködik is felette, mégha kisebb területen is és bizonyos értelemben megfogyatkozva. P.Rein Egy közvetlen festő 160 éve született Szinyei Merse Pál Nem tudom pontosan, a művészek hogy is vannak ezzel, annyi azonban bizonyos, hogy Vincent Van Gogh nagyszerű gondolatai minden kétséget kizáróan szíven ütöttek: „Minél többet gondolkodom felőle, annál erősebben érzem, hogy nincs semmi, ami olyan mélységesen művész volna, mint az embert szeretni.” Valahogy így érezhetett az olyannyira emberszeretőként és nagyszerű festőművészként elhíresült Szinyei Merse Pál is. Régi nemesi család sarja volt, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Stráhuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógussal, Piloty- val is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át. Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott. Eközben Mezey Lajos a következő levelet írta apjának Mezey Lajos írja édesapjának a következőket még 1863-ban: „Nagyságos úr! Palinak két új képét, a még otthon festettekkel együtt ma pakoltuk be, annálfogva jelen soraimmal egyalkal- milag érkezendnek haza. A két elsőről bírálatot mondanom szükségtelen, de szabad megjegyeznem, miként rajtuk ismét haladás látszik, amennyiben a harmóniát most már könnyebben hozza létre Pali mint eddig. A két otthon készültek, bárha gyengébbek is, szintoly becsűek, mivel azokat önállólag feste s örömmel láttam bennük s találtam nyomait oktatásaimnak. Szép emléke lesz az a múltnak jövőben, s Pali tudni fogja a csekélységekből is kiismerni volt mesterének némi alapos ismereteit. Ha így haladna iskolai tanulmányaiban is, nem lenne legkisebb aggodalmunk az érettségi iránt; ámbár örömmel írhatom, hogy a képek előbb haza küldethettek volna, ha néha szabad idejét úgy használta volna, mint azelőtt; de mostanság rendesen azt szokta mondani: „megyek, mert tanulnom is kell,” - s ez jó jel.” A következő években festett első jelentős művét, lírai Szerelmespárját, s ekkor kezdett foglalkozni fő műve, az egyik legszebb magyar kép, a Majális vázlataival, mely 1873-ban öltött végleges formát. Az európai festészetben is igen fontos helyet elfoglaló ragyogó képe azonban nem érte el a megérdemelt sikert, s alkotója kedvét veszítve abbahagyta a rendszeres munkát. Hazajött jernyei birtokára, megházasodott, gazdálkodni kezdett, és inkább csak kedvtelésből festegetett. Eközben is néhány remekmű került ki ecsetje alól, mint például a feleségéről festett Lilaruhás nő. 1882-ben Bécsbe utazott és ismét nekilátott a komolyabb festéshez. Ekkor készült a Majálisnál kevésbé jelentős, de annak tematikáját idéző Pacsirta című képe. Ez is kedvezőtlen bírálatot kapott, ami mindinkább kedvét szegte. 1887-ben történt válása még tovább rontotta kedélyállapotát. Legközelebb csak 1894-től állított ki ismét. Végre az 1896-os kiállításon a Majális átütő sikert aratott, a fiatal nagybányai művészek törekvéseik előfutárát ismerték fel benne. A magyar plein air festészet megteremtője, a modern magyar piktúra első nagy képviselője a nyugat-európai kortársakkal egy időben fedezte fel a szabad levegő, a napfény festői ábrázolásának problémáját s teremtette meg gazdag színvilágé realista táj- és portréművészetét. 1897-ben képviselővé választották. 1905-ben nagy sikerű kollektív kiállítást rendezett a Nemzeti Szalonban, ugyanezen évben nevezték ki a Képzőművészeti Főiskola igazgatójává, mely tisztségét haláláig megtartotta. 1907-ben részt vett a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre megalapításában, több képével szerepelt külföldi tárlatokon s ott is döntő sikert aratott. 1919 tavaszán betegsége miatt visszavonult Jernyére. Itt is érte a halál 1920-ban. Pablo