Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-09-17 / 183. szám

hídlapmagazin 2005. szeptember 17., szombat • HÍDLAP • Istenek világában Diána, a szűzies vadásznő Varga Péter jegyzete Kicsi vagy kocsi? Ha szóba kerül annak a bizonyos népszavazásnak a kérdése, amely úgy végződött, hogy Magyaror­szág nem kívánja megadni a ket­tős állampolgárságot a határon túl élő magyaroknak, mindig pi­ronkodom. Igaz, nem illik sarkí­tottan magánvéleményt alkotni egy lap hasábjain, ám a „jegyzet” műfaja talán megengedi. Ami en­gem illet, még mindig szégyellem magam mindazok nevében, akik nem mentek el szavazni, vagy ha elmentek, hát engedve bizonyos politikai körök szándékának „nem”-mel szavaztak. Mert elhit­ték azt a tengernyi képtelenséget, amit az üggyel kapcsolatosan elé- bük tártak. Pedig a történetnek nem csupán nemzeti-politikai ol­dala van, hanem bizony gazdasá­gi is és korántsem úgy, amint azt a kettős állampolgárság lelkes el­lenzői állították. Naponta olvas­ható a sajtóban, hallható a rádió­ban, látható a televízióban, hogy bizony Magyarország sem men­tes attól a sajnálatos összeurópai tendenciától, hogy látványosan apad a népesség. Az emberek nem, vagy csak néhány gyerme­ket vállalnak, de egyre gyakoribb az „egykézés” is. A „kicsi vagy kocsi” évtizedekkel ezelőtt meg­fogalmazódott kérdése napi prob­lémává vált és válik egyre inkább. Pedig bármilyen furcsa is a mai munkanélküliség ismeretében, szakemberek szerint a 2010-es esztendők második felében a la­kosság csökkenése és elöregedése következtében krónikus munka­erőhiány lesz tapasztalható nem­csak Magyarországon, hanem Európa-szerte. És talán - amint egy elemző fogalmazott - itt vol­na az egyetlen „előnye” Trianon­nak. Hazai kultúrához tartozó, magyar nyelvet beszélő, történel­mi gyökereket hordozó emberek jöhetnének át minden adminiszt­rációs nehézség nélkül a határok mellől Magyarországra, magyar állampolgárként dolgozni úgy, hogy nem kellene elköltözniük lakóhelyeikről. Ráadásul az itt­hon keresett pénzüket majd ott költhetnék el, erősítve ezzel is a határon túl élő magyarok utódál- lamokbeni pozícióját. Kinek az érdeke, hogy ne így történjék? A közeljövőben esedékes tárgyalá­sokra a miniszterelnök minden­esetre kész válaszokkal indul. Va­lahogy így: nem volt egyértelmű a hazai állásfoglalás a szavazás­kor. Pedig lehetett volna tisztes­séges érvek felsorakoztatásával. A dolog arra mindenképp alkalmas volt, hogy elmélyítse az ellentétet a kormánypártok és az ellenzék között, a kormánypártiak és az ellenzékiek között. De megért-e ennyit a jövő magyar gazdaságá­nak a sutba dobása, nem is be­szélve a nemzeti érdekekről és önérzetről, a magyarságtudatról és a népi -nemzeti hovatartozás erősítéséről? Nem tudom, azt vi­szont igen: meg fogjuk látni, hogy is élünk húsz év múlva „Ti­szán innen és Dunán túl”. Róma, az „örök város” egykor épp olyan városállamnak indult, mint korábban Athén. Ám Itáliát úgy is nevezték, hogy a „népek or- szágútja”, e korai latin civilizáció folyamatos védekezésre kénysze­rült, mígnem úgy belejött a hábo­rúzásba, hogy meghódította az ak­kor ismert világot. Nem csupán hó­dított, hanem civilizációt vitt Euró­pa barbár körébe, mégpedig nem mást, mint az egykori görög civili­zációt. Nem véletlen, hogy istenvi­lága is jobbára megegyezik az Olümposz isteneinek világával. A „legrómaibb” istennek Janust hívják, a kétarcú istent, mert csak ne­ki nincs görög megfelelője. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy ha egy római adott magára valamit, a fiát Athénben taníttatta, és minden latin büszke volt görögös műveltségére, így tehát a római vallásnak kezdettől fogva fontos jellemzője volt a vallási keveredés, a szinkretizmusra való nagyfokú nyitottság, s az átvett isten­ségek valóban kaptak is kifutási lehetőséget. A római Pantheon szá­mos közismert alakja eredetileg vala­mely meghódított nép istene volt. Az alávetés után az adott népnek leigázói vallását kellett követnie, de régi hitvi­láguk nem egy elemét a római vallás­ba átemelve kapták vissza. így váltak különböző itáliai népek istenei már igen korán rómaiakká, mint például Vénusz, Fortuna vagy a szintén nem kevéssé figyelemre méltó Diana istennő, aki valójában nem más, mint Efezus híres istennője, Artemisz. O Zeusz Létótól született leánya, Apol­A magyar katolikus egyház törté­netének Esztergom szempontjából kevés kiemelekedőbb főpapja volt, mint az érsekséget Nagyszombatból visszatelepítő, a Bazilika építését megkezdő és a szemináriumi okta­tást megreformáló Rudnay Sándor bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek, aki a magyaron túl egyúttal a bontakozó szlovák nemzeti kultúra legendás mecénásának is tekinthető. Rudnay Sándor 1760-ban született a szlovákiai Vágszentkereszten és 1831. szeptember 13-án hunyt el Esz­tergomban. Nem csupán tetteivel és szándékaival, de származásával is ki­tűnt a korábbi prímások sorából. A számos arisztokrata főpap után ő volt az első köznemesi sorból kikerült bí­boros. Jeles elődje, Oláh Miklós érsek a tridenti zsinat határozata alapján a világon elsők között megalapította az esztergomi egyházmegye szeminári­umát 1566. május 19-én Nagyszom­batban, mivel Esztergom akkor a hó­doltság részeként török fennhatóság alatt állott. Működése során sok ne­hézséggel kellett szembenéznie az in­tézménynek, Pázmány Péter gyakor­latilag újjáalakította, mígnem Mária Terézia és If. József alatt a Szeminá­rium csaknem megszűnt. 1773-ban feloszlatták az oktatást végző jezsui­ta-rendet, így az intézmény vezetése világi papok kezébe került, ami a mai napig így van. 1777-ben Mária Teré­zia a Nagyszombati Tudományegye­temet (a mai ELTE) a hittudományi karral együtt Budára helyezte. Nagy­szombatban csak húsz alsóbbéves nö­lón testvére. Az örökké szűzies test­vér-alakot a görög mitológiában, no­ha vadságában és szigorúságában volt valami fiús is, gyakorta nevezték nős­tény medvének, vagy nőstény orosz­lánnak. Számos történet maradt fönn róla, a szűzies vadásznőről és társnői­ről, akik kísérték. Jaj volt a férfiaknak, akik őket fürdésnél a vad patakokban és csendes tavakban megpillantották. Olyannyira, hogy például a krétai Siproités nővé változott, mert látta a fürdőző Artemist. De hasonlóan rosszul járt Aktaion is, aki a látvány­nak köszönhetően szarvassá változott. A hellén világ meghódítása után megszülettek a görög mitológia latin megfelelői, így vált a római hitvilág részévé Artemisz is, Diana néven. A fennmaradt források egyértelműen bizonyítják, hogy a rómaiak meg­győződése szerint egy adott termé­szetfölötti lény több nevet is használ­hat, sőt, az istenek számára nem is az az elsődleges, hogy milyen néven tisztelik őket, hanem az, hogy folyjon a kultuszuk. Ennek fontos eleme volt, hogy évente egyszer megtartsák az il­lető istenség ünnepét, így minden esztendőben Diána istennő tiszteleté­re nagy ünnepséget rendeztek Efezusban, mely nagy embertömege­ket vonzott ide a tartomány minden részéből. Ezen idő alatt fényes külső­ségek és pompa kíséretében végezték a szertartásokat. Ám a kereszténység megjelenésével, különösen Szent Pál efezusi útjával ez az ünnepség nagy próbát jelentett azok részére, akik csak nemrégen tértek meg. A hívők csoportja, amely Tyrannus iskolájá­ban gyűlt össze, szinte zavaró hang­vendék maradt (köztük Rudnay Sán­dor későbbi prímás is), az úgyneve­zett Marianumban. 1784-ben azon­ban II. József megszüntette a budai szemináriumot, mert koncepciója ál­talános szemináriumok felállítása volt. Az esztergomi kispapok a pozso­nyi általános szemináriumba kerül­tek, ahova az egyházellenes császár - amint Erdős Attila írja - nem egy egyházellenes, sőt hitetlen(l) világi tanárt neveztetett ki. II. József 1790- es halála után az egyház fellélegezhe­tett, a püspökök újra nyithattak egy­házmegyei szemináriumokat. 1802- ben a szeminárium ismét Nagyszom­batba került. Rektora Rudnay Sándor volt 1806 és 1808 között, majd eszter­gomi érsekként (1819-1831) legfőbb feladatául az érsekség és a káptalan Esztergomba történő visszaköltözte- tését tűzte ki. Az érsek ezt követően Hild József tervei alapján kezdte el a mostani Nagyszeminárium építését. A papnevelésen és a szeminárium épületének felépítésén túl az érseksé­get is Esztergomba költöztető Rudnay Sándor prímásnak gondja volt arra is, hogy a már gyakorlatilag csak romjaiban meglévő egykori Szent Adalbert-székesegyház helyére megkezdje az ország új, legfőbb templomának a felépítését is. A ro­mok végleges elbontása után a hatal­mas építmény (5660 m2) alapkövét 1822-ben helyezte el a hercegprímás. 1856. augusztus 31-én Scitovszky Já­nos hercegprímás szentelte fel a mennybe felvett Szent Szűz és Szent Adalbert püspök, vértanú tiszteleté­re. 1856-tól kezdve a főszékesegyházi ként hatott az ünnepi kórusban, és ezért gúnnyal, szidalmakkal illették őket. Az apostol működése súlyos csapást mért a pogány bálványtiszte­letre; s ez a nemzeti ünnepen résztve­vők számának csökkenésében és az ellanyhult lelkesedésben is észreve­hető volt. Tanainak befolyása sokkal messze hatóbb volt, nem korlátozó­dott csupán a megtért hívőkre. So­kan annyira felvilágosodtak, hogy pogány isteneikben többé már nem bíztak; bár még nem vallották nyíl­tan az új tanokat. Más okok is hozzá­járultak az elégedetlenkedéshez. Efezusban nagyszabású és jövedel­mező kegyszer-kereskedelem alakult ki. Kicsiny oltárokat és szobrokat gyártottak, melyek a templomot, il­letve Diána istennőt ábrázolták. Ezek a kegyszer-iparosok és kereskedők egyszer észrevették, hogy bevételük megcsappant, és ezt a kellemetlen változást Pál működésének tulajdo­plébános a káptalan egyik tagja. A plébániai funkciók szentélye a bazili­kába sértetlenül visszaépített Bakócz- kápolna, amelynek ősi kegyképe hosszú időn át zarándokokat is von­zott. Szintén a prímás nevéhez fűző­dik a Kerek- vagy Szent Anna-temp- lom felépítése is, amely 1828-ban kez­dődött és az érsek 1831-ben szentelte föl. A templom alaprajza teljesen kör, a budai és a komáromi utak talál­kozásánál áll. Gondja volt mindazo­nították. Demeter, aki ezüst oltáro­kat készített, összehívta szaktársait és így szólt hozzájuk: „Férfiak, tud­játok, hogy ebből a mesterségből van a mi jólétünk. Látjátok pedig és hall­játok, hogy ez a Pál nemcsak Efezusban, hanem közel az egész Ázsiának sok népét eláltatván, elfor­dította, mivelhogy azt mondja, hogy nem istenek azok, amelyek kézzel csináltatnak. Nemcsak az a veszély fenyeget bennünket, hogy ez a mes­terség tönkre jut, hanem hogy a nagy istenasszonynak, Diánának templo­ma is semmibe vétetik, és el is vesz az ő nagysága, kit az egész Ázsia és a világ tisztel.” Ezek a szavak nagy iz­galomba hozták a hallgatóságot; „...és haraggal megtelének, kiállnak vala: mondván: Nagy az efézusi Diá­na!” Valóban kedvelt istennő volt, nevének viselői szeptember 18-án várják hódolóikat. Isten éltesse őket! • P. Rein náltal a bontakozó szlovák kultúra ápolására is. Az egyház nyelvi sokszí­nűségének jegyében és annak ápolása érdekében szlovák nyomdát létesített Esztergomban, ő maga szükség ese­tén szlovákul prédikált. Tisztelete máig is rendszeres megemlékezések formájában nyilvánul meg Szlovákiá­ban. E sokoldalú, jeles főpap sírja Esztergomban, a Bazilika kriptájában tekinthető meg. • Históriás Egy reformer főpap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom