Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-07-23 / 144. szám

apmagazin "2005. július 23., szombat • HÍDLAT Ideje van Vödrös Attila írása Tizenöt esztendeje, 1990. febru­ár S-én a Magyar Hírlapban Be­csempészték? címen jegyzetet írtam. Az előző napokban, hu­szonnégy év után először, Tő­kés László a Ferihegyi repülőté­ren magyar földre lépett, az ak­kori román művelődési minisz­terrel, Andrei Plesuval. Akkor így fogalmaztam: a Ferihegyi repülőtéren olybá tűnt, a világ­hírű temesvári lelkészt szinte becsempészték Budapestre. Az egyik főszervezőnek módomban állt kifejezni nézetemet, mely szerint azt hittem, Tőkést ezrek fogják várni, mire ő ezt vála­szolta: „Még csak az hiányoz­na!” Nem értettem, hogy azok, akik hónapokon át aggódtak Tőkés Lász­lóért, akinek személye és városa, Temesvár, szinte mindenekfelett álló lett, akik az ostromlott városba gyógyszert, élelmiszert és ruhát vittek - néha életük kockáztatása árán -, most miért nem lehetnek részesei egy felemelő ünnepnek: Tőkés László magyar földre lép. Akkor, mint a Ma­gyar Hírlap tudósítója azt sem értettem, hogy az újságírók miért csak az utolsó pillanatokba tudták meg, Tőkés László rövidesen sajtótájékoztatót tart a Budapest Sportcsarnokban. - írtam, ámuldoztam akkoriban, mon­dom 1990-ben, még az első szabad választásokat megelőzően. Ez az álmélkodás is mutatja, hogy a magyar értelmiség - köztük szerény­ségem - mily naiv módon képzelte, el a rendszerváltoztatást, holott lám csak, a fékek már akkor beépíttettek a szerkezetbe, esetünkben az a főszer­vező látta el ezt a feladatot, aki szájából a „még csak az hiányozna” kisza­ladt. Az újságíró, a krónikás bűne, hogy az illető nevét nem jegyezte meg, holott roppant érdekes lenne, mert talán ma nagyon magas pozíciót tölt be, teszem azt abban a pártban, amelynek egyik európai parlamentbéli képviselőnője (Kósáné Kovács Magda) őszentségét II. János Pál pápát, il­letve a Vatikánt Európa lenyúlásával vádolta. A közelmúltban Európát fél­tették II. János Páltól, akkor pedig Tőkés Lászlótól féltették Budapestet, Magyarországot. Tőkés László Magyaror­szágra érkezése idejére eshetett az, ami miatt Molnár Lászlót, az Or­bán család vagyonoso- dását vizsgáló parla­menti bizottság elnöke elkövette azokat a köz­okirat hamisításokat, amelyekért 1992-ben jogerősen elítélte a bíró­ság, de börtönbüntetés helyett fizetett. Az MSZP-n belül, úgy pró­bálták meg elintézni az ügyet, hogy ez az egész már szinte feledésbe merült. Mindenki elfe­lejtette, érdekes módon még Molnár László is. Elfelejtették, mert ők feledékenyek, ha feledékenynek kell lenni, de az éber baloldaliak, libe­rális barátaikkal együtt furcsa mód régebbi esetekre meg nagyon jól ké­pesek emlékezni. Ezt bizonyítja, hogy amikor - maradjunk példánkkal a történelmi egyháznál - II. János Pál halála után német származású bí­borost, Joseph Ratzingert emelték a pápai trónra, azonnal emlékeztek rá, hogy nevezett ifjú korábban a nácik egyenruháját viselte, ám emlé­kezetük szelektív, ők csak az egyenruhára emlékeztek, arra hogy Ratzinger katona levetette az uniformist, merthogy nem értett egyet a hadsereg tevékenységével, az már a baloldali, liberális sajtót egyáltalán nem érdekelte. Molnár szocialista képviselő esetében is az érdekli őket, hogy csak-csak rendes embernek kell lennie a közokirat-hamisítónak, ha egyszer képviselővé és polgármesterré is megválasztották. A múltból itt maradottak, a magyar közéletbe leragadtak kettős mércével való mérése ily módon megint bizonyítást nyert. írásomat azzal kezdtem, hogy Tőkés Lászlót becsempészték 1990-ben Bu­dapestre, most meg szolidan felteszem a kérdést, vajon nem kellene ezeket az itt ragadottakat a következő választásokon végképp kicsempészni a ma­gyar közéletből? A magam válasza egyszerű: ugyancsak ideje lenne! A tökély magasiskolája hető Robert North kritikálatlanul öt­letes és szupej- koreográfiája láttán, ami kétségtelenül a hölgyek felé tett gesztus volt... A férfinézők kevesebbet kaptak, a Stabat Mater operájára ugyanakkor aligha lehetett volna szintúgy lenge öltözettel hiteleset alkotni, a Carmi­na Burana pedig... Bevallom, nehezen tudtam elképzel­ni, vajon mit táncolhatnak emberek egyáltalán erre az irdatlan zenére, de jó­ízűen csalódtam. Többet, bármit mon­dani az előadásról igazán felesleges. A kérdés csak az, hogy ez a kétség­telenül világszínvonalú csapat miért nem dolgozhat jobb körülmények között. Hiszen a teljes magyar mű­vészvilágból kilógnak profizmusuk­kal - igaz, szerencséjük van, hiszen a tánc nyelve nemzetközi. Az pedig csak külön döbbenet és tisztelet, hogy annak a táncosnak, aki a sérült szerepét átvette, szintúgy ki­roppant a bokája, az előadást pedig így is végigcsinálta. Köszönet és tisz­telet érte. Huszonöt éves tehát a Győri Ba­lett. Fiatalabbak, erősebbek és szeb­bek, mint valaha. Esztergom pedig üzeni: visszavárjuk őket! • Szalay Győri Balett a fesztiválszínpadon gyon-nagyon remélem, hogy min­den úgy megy, ahogy mennie kell. Sajnos az egyik táncosunknak ki­ment a bokája, és most megy vele a mentő a kórházba...” - szomorko- dik, de előadás előtt negyedórával ő sem engedheti meg a sopánkodást. - „Valamiképpen pótoltuk őt, de Egy kedves bemondónő éneklés hangon bejelenti az előadás prog­ramját, majd kezdetét veszi a tánc, amibe nem lehet belekötni. Talán egyedül a trójai harcosok virtustáncára tervezett kosztümök emlékeztetnek kísértetiesen valami ferde csipendélre, de még ez is feled­Be kell vallani: rossz kritikát írni jóval könnyebb, mint jót Lehet él- celődni, csipkelődni, gonoszkodni. Ha valami jó, akkor már fanyalog az újságíró; hol csípje el a hibát Ha valami tökéletes, az kész katasztró­fa: muszáj jót írni. A Győri Balett pedig az utóbbinál is jobb volt így hát csupán egyetlen hibát róhatok fel: milyen jogon tudnak ilyen kifo­gástalanul tökéletesnek lenni? Nem volt hiba benne. Egyetlen ujj­mozdulat, karlendítés, súlytartás vagy spicc nem csúszott el ritmusban, ütemben és átélésben. Pedig ezen so­rok írója nem a balett rajongója, így lelkesedése ennek sem róható fel. Kiss János (a csapat rendező-igaz­gatója) negyed század töretlen vi­lágsikere és számtalan vastaps után úgy izgul előadás előtt, mint egy apró gyermek élete első szavalóver­senyén. „A rendező kétszer jobban izgul, mint a társulat. - mondja - Ez természetes. Szerencsére min­den a helyén van - egyelőre — és na­persze nem könnyű, hiszen a beugrónak is volt szerepe a darab­ban. Kész vagyok...” A bájos hostess- lányok szigorú főnöknő­je végigrohan a nézőtér mellett: „Akkor eresz­tünk!” Mint már a kö­zönséget. Aztán hosszú­nak tűnő másodpercekig nem történik semmi. Majd a bájos hostess- lányok még szigorúbb főnöke kétszer is végig­rohan a nézőtér mellett: „Helyedre! Te is! Min­denki a helyére. Minden kész? Biztos? Mindent bele! Akkor nyitjuk a kaput...” És nyitják. Lassan, de bizto­san szállingózik a közönség, kissé meg­lepő módon, - igen nagy üres helyeket hagyva a közönség soraiban. Viszont még Rózsa György is (a puhány játék­mesterről van szó) ott toporog, hogy Kiss Jánossal beszélgessen - bármiről. Párkányból Jamaica Vadas Music Feszt 2005 A vicces persze az, hogy a pár­kányi fesztiválszervezőknek össze­jött Az már kevésbé, hogy Eszter­gomból és környékéről alig jöttek el páran. A többség a Kis-Duna-sé- tányon sétálgatott a magyaros sát­rak között Pedig a Párkányiak tud­nak bulizni, ehhez kétség sem fér. Pedig csak Ladánybene volt, He­vesi Tamás, és mégis jobban sikerült, mint az eddigi akárhány fesztivál, ami a környékünkön volt, persze a Fesztergom kivételével. Amikor már az újságíró és fotós együtt buliznak önfeledten, az már több a jónál. Há­la Vincze Líviának, aki biztos lehet benne, hogy hagyományt csinált. Hetven korona egy fesztiválért nem pénz, így aligha meglepő, hogy sokan voltak. A vérszigorú ochranárok (biz­tonságiak) kissé bajlódnak a sajtó mi­benlétét illetően, de csak ideig-óráig tart a zavaruk, odabent pedig már alig várja mindenki, hogy tombolhasson. „Hát előzenekar nem lesz - mondja fáradtan Vincze Lívia egyszemélyes főszervező. - a Ladánybene dugóba keveredett Pest határában, így a meg­beszélt hat óra helyett hét-fél nyolc körül érkeztek meg, és kezdtek hango- sítani.” Ettől függetlenül a Ladány­bene 27 borzasztó jó bulit csapott. Megdöbbentő, mekkora reggae-feel- ing él az emberek szívében. Mélyde­pressziós rock helyett Afrika kell az embereknek, Bob Marley, szabadság, szerelem és tánc. És Hevesi Tamás, aki egy életen át fogja játszani.. Már el is képzelem, ahogy a párká­nyi nyár lassan átalakul Duna-mel- letti Jamaicává, ahol a folyó máris jel­képezhetné a Nílust. A lakosok több­sége lepényt vág)- fánkot süt, pizzát vagy kofoiát árusít, a Vadas fürdőben éjjel-nappal reggae szól, és még a hangosítással sem lesznek problémák. Télen aztán minden visszamehet a régi kerékvágásba. A helyi önkor­mányzat komolyan elgondolkodhatna Párkány afrikásításán, a hét végi Va­das Music Feszt sikere alapján nem lenne kifogás ellene. • ANDERSON

Next

/
Oldalképek
Tartalom