Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-07-02 / 129. szám
www.esztergom.hu ESZTERGOM 2005. július 2.v szombat • HÍDLAP 3 Esztergom átvenné a Balassa Múzeumot a megyétől Esztergom a képviselő-testület elvi döntésével 2006-tól át kívánja venni a városban működő Balassa Bálint Múzeumot a Komárom-Esz- tergom Megyei Önkormányzattól. Az intézménynek fontos szerepet szánnak a közeljövőben, a tervek szerint az Ister-Granum Eurorégió közművelődési intézményrendszerének egyik fontos pillére lesz. A múzeum és intézményei, a Babits Mihály Emlékház, a dömösi prépost- ság altemploma, a pilisszentléleki szlovák tájház a jelenlegi gyűjtőkör és gyűjtőterület változtatása nélkül kerülnek Esztergom fenntartásába. Ezen intézmények közül Esztergom a pilisszentléleki szlovák tájház tulajdonjogának átruházásáról már 2004. július 31-én megkötötte a szerződést a megyei ön- kormányzattal. A jelentős beruházás előtt álló Balassa Múzeum mindig is a városban működött, így az intézmény helyi önkormányzat általi fenntartása, irányítása, fejlesztése hatékonyabban, ésszerűbben valósítható meg. Emellett a döntéssel Esztergom felkészül a már régen beharangozott közigazgatási reformra, amelynek következtében a megyék szerepét fokozatosan átveszik a kistérségek és a régiók. Előbbiek közül a múzeum gyűjtőterülete jelenleg is kettőre terjed ki, az Esztergom- nyergesújfaluira és a dorogira. A múzeumot Esztergom Város Önkormányzata területi múzeumként kívánja működtetni. 2003-ban száz magyarországi és szlovákiai település részvételével, Esztergom központtal létrejött az Ister- Granum Eurorégió, mely közép- és hosszútávon egy önálló eurorégiós intézményrendszer kialakítását tűzte ki célul. Az eurorégió magyarországi területe megegyezik a Balassa Múzeum jelenlegi gyűjtőterületével, emellett egyik pillére lehet az eurorégió közművelődési intézményrendszerének. A város önkormányzata által elfogadott önkormányzati program, a „Gyarapodás Programja” szerint a múzeumi kínálat új rendszerét teremtik meg, melynek eredményeként egy városi múzeumi séta keretében, mint egy időutazáson, a látogató megismerkedhet Esztergom ezeréves múltjával, és betekintést nyerhet jelenébe is. A városi múzeumi séta egyben történelmi sétává alakul, melynek teljességéhez új kiállítóhelyek létesítése is hozzájárulhat. E koncepció megvalósításának elengedhetetlen feltétele a koordináló szerepű múzeum kialakítása, amit csak tulajdonosként, fenntartóként tud elvégezni a város. A megyei vezetés kedvezően fogadta az esztergomi szándékot. Komárom-Esztergom megye továbbra is biztosítja az intézmények után kapott állami normatív támogatás Balassa Múzeumra eső részét, és 2006-ban folyósítja még a korábban megyei forrásból biztosított támogatás felét is. A javaslattal szeptemberben újabb testületi ülésen kívánnak foglalkozni a képviselők. • SE / Ovoda-buli Szentgyörgymezőn Az Esztergomi Szentgyörgymezői Óvoda „CICA-csoportjában” kettős búcsúnapot tartottak két részletben június 24-én, pénteken, Szent Iván napján. Délelőtt kezdődött az ünnepség, melyen először elbúcsúztatták az iskolába készülő „cicákat”, majd Borsodi Árpádnénak - Éva néninek köszönték meg a csoportban végzett munkáját, és egyben boldog nyugdíjas éveket kívántak neki kollégái. Éva néni 40 év óvónői munka után most kezdheti megérdemelt pihenését. Délután került sor a „bulira”, az óvoda udvarára a családok varázsoltak „terülj asztalkákat”, így biztosították az eszem-iszomot a kerti partihoz. Ezt követően a Szentgyörgy- mezőre szinte „hazajáró” párkányi Varjos Zenekar gondoskodott a megfelelő hangulatról, a felvezető, felvidéki és magyarországi népzenei repertoárt követő táncházban egyaránt részt vettek kicsik és nagyok. • Pivók Lászlómé Veszély leselkedik a kerekezőkre úton-útfélen Nyáron sokan választják a kerékpáros közlekedést, akár szabadidős tevékenységként, akár a mindennapi munkába járáshoz. Gyakoriak a csoportos túrák, kirándulások, ám sajnos egyre gyakoribbak a többnyire figyelmetlenségből vagy szabálytalanságból bekövetkező balesetek is. A kerékpárúthálózat kiépítésén túl kölcsönös figyelemre és óvatosságra is szükség van a két fél, autósok és biciklisták részéről egyaránt Nemrégiben a fővárosi helyzetet vizsgálták egy közvélemény-kutatás során. A 300 megkérdezett egyetértett abban, hogy elengedhetetlen a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése, és sokkal nagyobb empátiára van szükség gyalogosok, autósok és biciklisták között. Mert míg a gyalogosok és a gépjárművel közlekedők a kere- kezők gyakori szabálytalankodására panaszkodnak, addig utóbbiak sok esetben az autósok agresszivitását kifogásolják. „Sok baleset okozója az olyan autós, aki előzés során nem méri fel kellően a szembejövő jármű sebességét, és az utolsó pillanatban korrigál, nemritkán elsodorva az út szélén szabályosan közlekedő kerékpárost” - tudtuk meg Rácz János őrnagytól, a Komárom-Esztergom Megyei Balesetmegelőzési Bizottság elnökétől, aki tájékoztatatta lapunkat a kerékpárosok kötelező felszereléséről is. Eszerint a biztonságos közlekedéshez elengedhetetlen, hogy legalább két működő fék legyen a biciklin, ezenfelül elöl és hátul fehér, illetve piros lámpák használatát is előírja a KRESZ. Ezen túl természetesen ajánlott kiegészítő felszerelésként a védősisak, a térd- és könyökvédők,a legfontosabb pedig bármilyen fényvisszaverő csík, macskaszem használata. „Mivel nyáron megnő a bicikliző gyerekek száma, tanév végén és szeptember elején rendszerint felvilágosító előadásokat tartunk az iskolákban, elmondjuk azt is, hogy a fokozott veszélyesség miatt lakott területen kívüli főútvonalakon 12 évnél fiatalabbak nem közlekedhetnek” - hangsúlyozta a rendőrőrnagy. Amennyiben észreveszik, a gyermeket lehetőség szerint visszafordítják, vagy lekísérik az úttestről. A Magyar Kerékpáros Klub szekcióvezetője szerint a kerékpáros infrastruktúrát tekintve legalább tízéves elmaradásban vagyunk egyes uniós államokhoz képest. A minisztériumoknál többnyire a pénzhiányra hivatkoznak, vagy erőtlen kinyilatkoztatásokat tesznek a környezetbarát közlekedés elősegítésére - mondta Balogh Gábor. Mivel a fejlesztési ígéretek egyfajta 22-es csapdájában halnak el - nincs támogatás, mert kevés a biciklis, de azért kevés a biciklis, mert nincs kerékpárút - évente kétszer, április 22-én a Föld Napján és szeptember 22-én az Autómentes napon a biciklisták 8-10 ezer fős demonstratív felvonulásokat szerveznek, melynek célja, hogy megmutassák, mekkora réteget képviselnek valójában. A felvilágosításra és biztonságra természetesen a kerékpáros szervezetek is hangsúlyt fektetnek, nagyobb túrákon ügyelnek arra, hogy elöl-hátul rutinos biciklisták haladjanak és csakis „libasorban”, az út szélén. A szakértő szerint a szabályok elég rugalmasak, például engedélyezett az egyirányú utcán forgalommal szemben haladni és nem kötelező kifejezetten a járdán felfestett gyalogos-kerékpárút használata sem. Ez utóbbiról néha ők világosítják fel a rendőrséget. Korlátozást jelent viszont, hogy számos túraútvonal csak május 1. és szeptember 1. között használható, valamint tilalmi táblák találhatók a legtöbb erdei úton a vadászatok miatt és egyes forgalmas városi szakaszokon is. A kerékpárosok helyzetének, feltételeinek javítása érdekében intenzívebb lobbira lenne szükség, ahogyan ez sikeresen működik néhány vidéki városban. A biciklis balesetek számát tekintve Balogh Gábor arról tájékoztatott, hogy ezek aránya - évi 5-10 százaléka az összes bekövetkező balesetnek - megfelel a forgalomban résztvevő kerékpárosok arányának. Régiónkban várhatóan koraősszel adják át a Táttol Esztergomig épülő elkerülő utat, melyen kerékpárosok is biztonságosan közlekedhetnek, valamint elkészült annak a bicikliútnak a tanulmányterve, amely Süttőtől Dömösig épülne meg uniós pályázati támogatással. • Szabó Hajnal Együtt Esztergomban Jogszabály kötelezi Esztergom ön- kormányzatát, hogy megállapodásban rögzítsék a városban működő kisebbségi önkormányzatokkal történő együttműködés részletes szabályait. A csütörtöki testületi ülésen elfogadott megállapodás-tervezet kiterjed a költségvetés elkészítésének, jóváhagyásának eljárási rendjére, a költségvetési gazdálkodás bonyolításának rendjére, a beszámoló elkészítésének és jóváhagyásának eljárási rendjére, a vagyontárgyak kezelésének rendjére, a számviteli, pénzügyi és információszolgáltatási tevékenység végzésének rendjére, továbbá a belső ellenőrzés elvégzésének rendjére. A megállapodás Esztergom és a négy helyi kisebbségi önkormányzat (cigány, szlovák, lengyel és német) között jön majd létre. A megállapodás alapvető célja, hogy biztosítsa a hatékony együttműködést, és valamennyi tevékenység során a jogszabályi előírások betartását. A tervezet szerint a város költségvetésének előkészítésében a kisebbségi önkormányzatok elnökei vesznek részt. A város költségvetésében biztosított támogatást Esztergom két egyenlő részletben, március 1-jén és július 20-án bocsátja a kisebbségi önkormányzat rendelkezésére, indokolt esetben ettől eltérni külön kérelemre lehet. • SE Elkezdődött a nyolcezer kilométeres túra Vámbéry Ármin nyomán Párkánytól Teheránig két keréken A dunaszerdahelyi Bújna Zoltán tegnap reggel kilenckor érkezett meg Esztergomba, nyolcezer kilométeres túrájának harmadik állomására. A főiskolás kerekes Vámbéry Ármin emlékére teszi meg a nyolcvannapos túrakerékpáros expedíciót, melynek végcélja Teherán. A dunaszerdahelyi rajttal induló expedíció után Bújna Zoltán csütörtökön érkezett meg Párkányba, teg- i nap reggel pedig a királyvárosba. Az esztergomi Városháza elé nem egyedül jött, négy párkányi kerekes is elkísérte, akik Budapestig vele tartanak. „A fővárosig velük megyek, majd Szegedig egyedül kerékpározok tovább” - mondta Bújna Zoltán. „Szegeden két kerekes csatlakozik hozzám, akik ugyan nem kísérnek sokáig, mert a határt átlépve magamra maradok, és onnan kezdve a túra már csak egyszemélyes lesz.” Bújna Zoltán hozzátette, hogy minden szükséges engedélyt beszerzett, a vízumok mellett a szükséges védőoltásokat is megkapta. „Az expedícióról, az utamról az interneten keresztül fogom értesíteni az oda ellátogatókat (www.vambery- expedition.sk), ahol nemcsak leírás, de a túra képei is megtekinthetők lesznek” - folytatta Bújna Zoltán. A kerekes azt is elmondta, hogy az útvonal készen áll, de hogy mikor és hol fog az egyes országokban megszállni, az még a jövő kérdése. „Ahogy hozza a helyzet, na meg, hogy mennyire leszek fáradt” - fogalmazott tömören a keletkutató nyomába eredő kerékpáros. „Úgy Az eddigi túrák 1999: XXIX. Nemzetközi Túrakerékpáros találkozó - Nyírtelek (1000 km) 2000: XXX. Nemzetközi Túrakerékpáros találkozó - Balatonfüred (331 km), Horvátországi Bringatúra - Isztria (1798 km), éves teljesítmény: 7302 km 2001: Tour Cote d1 Azur - Franciaországi kerékpártúra (3843 km), éves teljesítmény: 9015 km 2002: XXXII. Nemzetközi Túrakerékpáros találkozó - Makó (849 km), Tátra Túra bringával (628 km, 3850 m szintkülönbség), XXIV. Szlovák Túrakerékpáros találkozó - Bystré (880 km, 7180 m szintkülönbség), éves teljesítmény: 6371 km 2003: Transylvanian Alps - Erdély (2178 km, 13 830 m szintkülönbség), éves teljesítmény: 5182 Km/év gondolom, hogy a visszafelé út már könnyebb lesz, mert odafelé megtapasztalok mindent, visszafelé pedig már a honvágy is hajtani fog.” Bújna Zoltán expedíciója szeptember 17-én ér véget, de a visszaút pontos magyarországi megállóit még nem ismeri. • Kép és szöveg: Nagy Balázs