Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)

2005-06-23 / 122. szám

4 RÉGIÓ • HÍDLAP • 2005. június 23., csütörtök www.istergranum.hu Rovarinvázió fenyeget a Tátrában A szélvihar után a szú teheti tönkre a megmaradt erdőket Folytatás az 1. oldalról Kovác szerint a legjobb megoldás az lenne, ha a kidőlt fák kérgét lehán- tanák, ezzel megakadályozva a kárte­vők szaporodását, magát a fát pedig ott hagyják szétbomlani.- Ahhoz, hogy a jelenlegi helyzet­ben ezt az óvintézkedést megtegyük, milliókra lenne szükség. Az ilyen munkálatokat ráadásul az is nehezíti, hogy a kidőlt fák egymáson feksze­nek. A rezervátumokban a kémiai anyagokkal történő védekezés szóba sem jöhet, a szélsőséges környezetvé­dők pedig még a kéreg eltávolítását is ellenzik - mondta Jozef Kovác, aki szerint a probléma orvoslására jó megoldás nincs, jelen esetben csak a kisebbik rossz mellett dönthetnek. A környezetvédelmi minisztérium illetékese lapunk kérdésére közölte, hogy a probléma rendezésére már készül egy projekt, amely többek kö­A szakértők szerint a kártevők pusztítása mellett fokozódik a tűz­veszély is. A nyár különösen nehéz­nek ígérkezik ebből a szempontból, hiszen a Tátrai Nemzeti Parkban még mindig túl sok a kidőlt fa. Tűz­vész kialakulása esetén a tűz túl­lépheti a nemzeti park területét is. Ez ellen a leghatékonyabban speci­ális tűzvédelmi övezetek létrehozá­sával lehet védekezni. zött szintén a kéreg lefejtését tartja a legoptimálisabb megoldásnak. Milan Zubrik, a javaslatcsomagot készítő munkacsoport vezetője elmondta, hogy több mint húsz, a kártevők el­terjedését meggátoló javaslatot tar­talmaz majd a projekt, de ezek mind­egyike költséges, és csak részsikerrel kecsegtető megoldás lehet. • Czigier Mónika Mégis baj van a kártyákkal? Folytatás az l. oldalról Ennek oka, hogy a bankok igye­keznek felgyorsítani a folyamatot, ez azonban azzal a következmény­nyel járhat, hogy a pénztárban sok­szor nem is ellenőrzik a nyugtán és a kártyán lévő aláírás egyezését. Braun Csaba szerint külön mun­kacsoportok dolgoznak a bank- és hitelkártyák biztonságán, százszáza­lékos eredményre azonban még esé­lyük sincs. Az ok egyszerű, hiszen a terminálok között számítógépes csa­tornákon cserélődnek az adatok, aminek feltörése hozzáértő, megfe­lelően felszerelt hackereknek nem művészet. Braun Csaba szerint mégsem kell félni, mert nincs tudo­másuk sem az ellopott adatokkal kapcsolatos visszaélésekről, sem interneten történő visszaélésekről. • ING LAP(SZ)ÉL P6W „ttod" Zoltán Rés a pajzson, avagy jogos-e a szlovák jogsi? Ismét itt van egy újabb szlovák csoda, ne tátsuk a szánkat, mi magyaror­szági magyarok, a Duna túlfelén mindig kitalálnak valami okosságot. A legújabb húzás az, hogy Szlovákiába már nem olcsó sajtért, alul árkép­zett söröcskéért meg fitykókért árusított kutyafüléért megyünk, hanem személygépkocsi-jogosítványért. Úgy bizony! Micsoda jó ziccer ez ha­zánknak, ott, ahol a jogosítvány megszerzése kész kálvária. A sokszor megalázó és igen szép összegért járó elméleti és gyakorlati oktatás és vizsga, pótvizsgák, mely utóbbiak mögött a nép tudni véli - a vizsgázta­tó pikkel ránk, nem mi vagyunk rosszak. Ha azt gondolnánk, hogy a szi­gorú magyar jogsiszerzési rendszer mögött ott virul a jó eredmény, akkor csak gondoljuk tovább, hogy mi megy a magyar utakon közlekedési kul­túra címén, és gyorsan rejtsük piruló orcánkat véka alá... A szlovák metódus és gyakorlat több szempontból is jobb. Egyrészt ol­csóbb. Míg hazánkban egy kormánykerék mögé kerülés jogosságának megszerzése benne van 120 ezer forintban is, addig az északi szomszé­doknál ez csak 80 ezer HUF átszámítva. A másik igen fontos szempont, hogy a vizsgáztatás szigora enyhébb, és a pótvizsga pénzek megspórolása sem utolsó szempont. Harmadik és persze elengedhetetlen tulajdonság, hogy a Szlovákiában megszerzett hivatalos papiros érvényes Magyaror­szágon is. Erre az európai uniós jogharmonizációs rendszer ad lehetősé­get. Rés a pajzson, ha valaki nálunk azért veszejti el jogosítványát, mert valamilyen komoly törvényhágást követett el az úton, vagy útfélen, de ezt Szlovákiában nem regisztrálják, így a jogsi ott újfent beszerezhető, i mely igazolvány érvényességének leellenőrzése tán még nem egészen I lesz zökkenőmentes a honi rend őreinek. j Személyes javaslatom, hogy amit a szlovákiaiak kitaláltak, mi fejlesszük tovább! Hagyjuk el azt az eddig szokott módszert, hogy aki jogosítványt j akar, az száz százalékig a vizsgáztató kényének kedvének van kiszolgál- I tatva, függetlenül a gépkocsivezetésben megszerzett tudástól. Ne a sze- ! gény autóvezetőket sápoljuk meg a pótvizsgadíjakkal és persze magának a vizsgának a magas díjával, és egyáltalán, ne misztifikáljuk a gépkocsi­jogosítvány megszerzését. Legyünk olajozottabbak, európaiabbak, tole- ránsabbak és frappánsabbak! Parlagfű-mentesítés gondokkal A közterületek megtisztításával járhatnak elöl az önkormányzatok Folytatás az 1. oldalról Számos település élt a lehetőséggel, többek között Tokod is, ahol június 1. és augusztus 31. között nyolc személyt foglalkoztat az önkormányzat. A mun­kabérek és a munkagépek költségeinek kilencven százalékát a Dorogi Munka­ügyi Kirendeltség állja. Üveges Jánosné, a tokodi Polgármesteri Hiva­tal szociális ügyekért felelős munka­társa elmondta, hogy az önkormány­zat hozzájárulásával együtt körülbelül kétmillió forintot emészt fel a közterü­letek ápolása, kaszálása. Tokodon kü­lönösen nagy kiterjedésűek a parkok, mivel az üveggyár és Epszőnybánya is hozzátartozik a belterülethez. Leányváron és Nyergesújfalun is a tokodihoz hasonló pályázati finanszí­rozással oldják meg a gyomtalanítást. Nyergesújfalu az Esztergomi Munka­ügyi Kirendeltség segítségével tíz köz­hasznú munkást foglalkoztat a feladat­ra a nyári hónapokban, szintén kilenc­ven százalékos hozzájárulással. A tele­pülésfejlesztési osztály vezetője, Fekete Márton elmondta, hogy minden évben június közepén parlagfűirtási akciót is szerveznek a helyi civil szervezetek és a lakosság részvételével. Nyergesújfalu közepesen fertőzött a gyommal, de év- ről-évre egyre több az allergiások szá­ma, ezért idén nyár derekán még egy­szer megismétlik az akciót. Leányváron három közhasznú munkással oldják meg a szükséges fel­adatokat, az ő foglalkoztatásukra 637 ezer forintot kapott az önkormányzat a munkaügyi kirendeltségtől. A köz­területek karbantartásához közel 700 ezer forintra kell kiegészíteni ezt az összeget a falu költségvetéséből. j Esztergomban húsz közhasznú mun­kás foglalkoztatására kapott segítséget az önkormányzat, akik nyáron a közte­rületek ápolásával foglalkozó csapat so­rait erősítik. Mivel a munkák óriási te­rületen zajlanak, a munkaügyi kiren­deltség támogatását a parkfenntartási kerettel egészítik ki, és egyéb pályázati lehetőségekkel is próbálkozik a város. • Juhász Elkészülhet a kerülőút Tehermentesítenék Köbölkút központját Ha lassan is, de körvonalazódik a köbölkúti elkerülő út építése. Nyitra megye elkészítette az út építésének terveit, a projekt jelen­leg a Környezetvédelmi Minisztéri­um jóváhagyására vár. A falut megkerülő 2,5 kilométeres útsza­kasz leghamarabb három év múlva épülhet meg. A község fejlesztési terveibe az út megépítése még 1991-ben került be. Akkor 240 millió koronára saccolták a mintegy 2,5 kilométer hosszú út meg­építésének költségeit. Az út a község egy részét megkerülné, a vasúti sínek felett pedig egy híd terelné el a köz­pont felől a forgalmat. Köbölkút pol­gármestere, Mihálik Gábor lapunknak elmondta: az elkerülő vonal megépíté­se szem előtt tartja az út menti ipari park létesítését is. Az út megépülése a régió többi településének is fontos len­ne, hiszen így tehermentesülne a for­galom Muzsla és Bátorkeszi felől. Je­lenleg ugyanis a kamionok az említett községeken keresztül közlekednek, mivel Köbölkúton keresztül nem tud­nak áthaladni a nagyobb járművek. Nyitra megye a terveket a június 15-ei határidőre elkészítette, jelenleg a község a Környezetvédelmi Mi­nisztérium szakvéleményére vár. Ha minden a tervek szerint halad, 2008- ban megkezdődhet az építkezés. • CzM Csiri-biri kézművesek Szőgyén. Július 2.-án falunapok ke­retén belül bábszínház, kultúrműsor­ok, kézműves foglalkozás, esti mulat­ság, rock - koncert várja az érdeklődő­ket Szőgyénben. Június 4.- én három hetes angoltábor, július 11- én Csiri - biri kézműves tábor veszi kezdetét. Minifesztivál maxi-fellépőkkel Szob . Június 24-25-26-án tartják a hagyományos városnapokat a telepü­lésen. Fellép többek közt a V-tech, az Irigy Hónaljmirigy, a SÍD és a Biki­ni, fellép a Danubius Táncegyesület is. A kísérőprogramok között szere­pel csocsó bajnokság, és nagypályás futball-gála meccs, és egyéb sport valamint kulturális programok. Vezetői engedélyért is mehetünk a szomszédba Olcsóbb a szlovák jogosítvány és magyarul tudóknak is megszerezhető Folytatás az 1. oldalról Magyarországon valamennyi kap­csolódó költséget figyelembe véve minimum 115, átlagosan 135-180 ezer forintért juthatunk hozzá a jogosít­ványhoz, Szlovákiában és Csehor­szágban még ennél is olcsóbb, átlago­san 80-100 ezer forintnak megfelelő koronába kerül a B típusú személy­autó-vezetői engedély megszerzése. A magyar és a szlovák árak kö- ^ zötti jelentős különbség miatt egyre több magyar dönt úgy, hogy Szlovákiában ül iskolapadba. Ennek feltété- % le mindössze annyi, hogy az illető rendelkezzen bejelentett lakhellyel a szomszédos ország ban. Ehhez elegendő egy szlovákiai rokon vagy barát, aki papíron igazolja az ott lakást, az illetékes lakhely sze­rinti közjegyző pedig máris kiállítja 500 korona (3250 forint) ellenében az ideiglenes lakhelyigazolást. Innentől kezdve szokásos a proce­dúra: be kell szerezni az orvosi igazo­lást (kisebb, de nem megoldhatatlan problémát jelent, hogy csak szlováki­ai igazolást fogadnak el), majd jöhet Július í-től változnak Magyaror­szágon a vezetői engedély meg­szerzésére vonatkozó szabályok. A jövő hónaptól az A és B kate­góriás jogosítvány megszerzésé­hez nem lesz követelmény a nyolc általános iskolai bizonyítvány megléte. További változás, hogy a vizsgázónak a forgalomban való részvétel előtt írásban kell nyilat­koznia, hogy nem áll kábítószer vagy alkohol hatása alatt. a beiratkozás egy KRESZ-tanfo- lyamra, ami lehet hetekig tartó vagy gyorsított idejű. A normál tanfolyam 6-7 hétig tart és átlagosan 12-13 ezer koronába (78-85 ezer forintba) kerül (az összes költséget és a vizsgadíjat is beleszámolva), míg gyorsított kurzus esetén 3-4 ezer koronával drágábban akár négy hét alatt ■Ml. *** hozzájutha­tunk a vezetői ■w/ engedélyhez. A szlovákiai kurzus a magyar- országihoz hasonlóan épül fel: 39 el­méleti óra mellett 33, egyenként 45 perces vezetői gyakorlat szükséges, továbbá 5 óra „technikai” képzés (az­az karbantartási gyakorlat), és továb­bi 4 órában elsősegély-tanfolyam. A tapasztalatok szerint Szlovákiában kevésbé szigorúak a követelmények és az oktatók, így előfordulhat, hogy a jelentkezőnek nem kell az előírt óra­keretet kihasználnia. Igaz, ettől még nem kerül kevesebbe a tanfolyam. Az egyik párkányi autóiskola tulaj­donosa, Horváth Tamás elmondta: a szlovák nyelvismeret hiánya maxi­mum az elméleti vizsgákon jelenthet gondot, mert nem biztos, hogy ma­gyarul is tudó vizsgabiztos előtt kell számot adni tudásunkról. „Akad ugyan magyar vizsgáztató is, és ha esetleg nagyobb létszámú magyaror­szági tanuló vizsgázik, akkor elkép­zelhető, hogy találunk megoldást ar­ra, hogy anyanyelvükön vizsgázhas­sanak. Amennyiben mégsem, akkor még mindig adott a lehetőség arra, hogy hivatalos tolmács segítse a ma­gyarokat” - állítja Horváth. Az autóiskola tulajdonosa szerint egyelőre csak az érdeklődés nagy (ami meglepő: nem csak magyarok, de németek, osztrákok és franciák is akadtak már az érdeklődők között), kevesen döntenek végül a szlovákiai tanfolyam mellett. Persze akadnak kivételek: néhány napon belül végez a szlovák autóiskola első két magyar- országi növendéke, két hölgy, ráadá­sul mindkettő autóbuszvezetői enge­délyt szeretne szerezni. • BUKOVICS A külföldi jogosítványszerzés nem­csak a spórolni vágyók figyelmét keltette fel, hanem a jogosítvá­nyuktól valamilyen ok miatt meg- fosztottakét is. Egyelőre ugyanis nem működik olyan központi rend­szer, ami alapján ellenőrizni lehet­ne, hogy egy Szlovákiában jogosít­ványt igénylő személyt esetleg sa­ját országában eltiltották a veze­téstől, és a hatóság bevonta veze­tői engedélyét. „Egyelőre nem tud­ják ellenőrizni ezeket az eseteket, és már nálunk is nem egy olyan magyarországi érdeklődő járt, aki a bevont jogosítványát akarta egy szlovák okmánnyal pótolni” - mondta az egyik párkányi autóis­kola oktatója, hozzáfűzve, hogy a szlovák rendőrségnek sincs módja kiszűrni az ügyeskedőket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom