Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-04-23 / 79. szám
A Föld Napja Ünnepelni jó! Megállni egy napra, vagy csak néhány percre a hétköznapok ránk kényszerített és elkerülhetetlen forgatagában, hajszájában. Az egyháznak nagy hagyományai voltak az ünnepek megtartásában, sőt itt-ott kötelezővé tételében, ám leginkább a 20. században születtek olyan nemzetközi ünnepek, amelyek sokkal inkább a körülöttünk lévő világhoz kötődnek. Ilyen március 22-én például a víz világnapja. A vízzel kapcsolatos konfliktusok. katasztrófák Magyarországot sem kerülik el: hazánkban az éghajlati és topográfiai adottságok miatt gyakoriak és veszélyesen változó mértékűek az árvizek. emellett szinte minden évben előfordulnak kisebb-na- gyobb mértékű belvizek. Országunk lakosságának mintegy harmada, a Ti- sza-völgyben pedig mintegy másfél millió ember él az árvizek által közvetlenül veszélyeztetett területeken. Az elmúlt 100 évet a csapadék és a hőmérséklet alakulása alapján vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az évek: 17 százalékát tekinthetjük kedvezőnek, 32 százalékát csapadékosnak, 23 százalékát száraznak és 28 százalékát igen száraznak. Tehát az évek valamivel több mint 50 százaléka aszályosnak mondható. Mindazonáltal örvendetes, hogy az ENSZ Közgyűlése a 2005-2015. közötti időszakot a „Víz az életért” cselekvés nemzetközi évtizedének nyilvánította, hiszen tudjuk: az élet a vízből született, nélküle nem létezne. Április 22-e a Föld napja. Az gondo- |j lat egy, az Egyesült Államokban élő egyetemi hallgató, Denis Hayes fejéből pattant ki. Az első ünnepre 1970. április 22- én került sor, amelyen mintegy 25 millió amerikai vett részt, hogy felhívja a figyelmet bolygónk romló környezeti állapotára. A második Föld napja húsz évvel később került megrendezésre. Magyarországon azóta minden esztendőben megünnepeljük, megemlékezünk róla. A Föld a Naphídlapmagazin 2005. április 23., szombat • HÍDLAP * j[fH rendszer harmadik bolygója, mely az előttünk jelenleg ismert világban egyedülálló, hiszen páratlanul sokoldalú élet virul rajta. A földi élet körülbelül négymilliárd évvel ezelőtt jött létre, s az évmilliók során hihetetlenül bonyolult rendszerré fejlődött. Az élőlények kölcsönhatása egyensúlyi állapotot hozott létre, mely mindaddig zavartalanul fennállt, amíg az emberi civilizáció be nem avatkozott a természet rendjébe. Ma már mindenki a saját bőrén tapasztalhatja, hogy Földünk komoly környezeti problémákkal küzd. Ennek elsődleges oka a legtöbb kutató szerint az emberiség demográfiai robbanása, amelynek következtében fajunknak egyre több élőhelyre, termőterületre, táplálékra van szüksége. Különösen Ázsiában és Afrikában nő szinte hatványozottan a népesség. Súlyosbítja a helyzetet, hogy ezeken a területeken nem folyik hatékony mezőgazdaság, így a primitív növénytermesztés és állattenyésztés Földünk tüdejét, az esőerdőket veszélyezteti. Mind kevesebb az összefüggő esőerdő. Ez pedig nem csupán az oxigénellátásra jelent veszélyt, hanem megváltoztathatja az időjárást is. Az ember mértéktelen terjeszkedése állat és növényfajok százait pusztítja el nap mint nap és egyre nagyobb veszélybe kerül a föld, a víz, a levegő és az élőlények egyedülálló egyensúlya, mely tudomásunk szerint csak ezen a bolygón van jelen. Méltó tehát megemlékeznünk Földünkről évről évre, amint május 10-én a madarak és fák napján e számunkra is nélkülözhetetlen élőlényekről, vagy október 4-én, Assisi Szent Ferenc ünnepén az állatok világnapjáról. • Pablo Virult az Ibolya Óriási közönségsikert aratott az Esztergomi Klubszínpad legutóbbi bemutatója. Molnár Ferenc: Ibolya című darabját dolgozták fel, A műből készült előadást folyamatosan játsszák a fővárosban is, a főbb szerepekben Pikali Gerdával, Gálvölgyi Jánossal és Szerednyei Bélával, nem volt hát könnyű dolga a friss, fiatalos esztergomi csapatnak, mikor Bakai Ferenc, művésznevén Csücsök színpadra álmodta a komédiát. Fgv óra alatt felelevenedett előttünk egy színház élete, de a megszokottól eltérően az igazgatói iroda fókuszából, s megtudhattuk, mit is kell kiállnia egy lelkiismeretes direktornak, ha folyamatosan nők ostromolják. Hiszen a darab a jól ismert férfi-nő párharcot dolgozza fel, de kivételesen az igaz szerelemre vágyó férfi szemszögéből, mintegy megcserélve a szerepeket. De mit tehet egv színházigazgató, ha elege van a szebbnél szebb hölgyek felajánlkozásaiból? Felháborodik, sőt, mérhetetlenül felháborodik, végül szerepet cserél zeneszerzőjével, hogy bebizonyítsa igazát. Az igazság pedig az, hogy hiába viselkedik modortalanul a szerepekért kilincselő démonokkal, ha számukra a karrier mindennél fontosabb, az igazgató úr pedig morcos öregemberként is vonzóbb, mint a mézes-mázos ál direktor. Komédia lévén vártuk volna a „minden jó, ha jó a vége” befejezést, de Molnár Ferenc megviccelte a nagyérdeműt, nem alábecsülve azt, mivel számos kérdést nyitva hagyva rábízta a befejezést. Felemásan hatott azonban az igazgató utolsó monológja, amely a szenti- mentalizmus jegyében fogant. A jelenet kissé szomorkásra sikerült, lecsillapítva ezzel a közönséget, s megtörve a komédia menetét. A századelőn játszódó történet a prüdériára kényszerített ledér hölgyek kivonulása, ám Molnár Ferenc zsenialitását dicséri, hogy egy láthatatlan szálat is sző a cselekménybe. Az idő múlását ugyanis a színház ünnepelt primadonnájának hisztérikus kirohanása, majd „öngyilkossági kísérletének” alakulása mutatja, mindezt a színfalak mögül. A narrátor szerepét a kissé egykedvű, ám rendkívül lelkiismeretes inas formálja meg. Monotóniája találó humorforrás a darabban. A felsorakozó díva-jelöltek pedig nem is lehetnének szemérmetlenebbek. Még a kezdetben félénk, erkölcsösnek tűnő zenetanárnőből is előbújik a vadmacska, akinek szerepében Tácsik Zsófia alakít hitelesen. A többi hölgy pedig bár hasonló karaktereket formál, mégis apró jelzésekkel igyekezznek gondoskodni az emlékezetes különbségekről. A nemvárt fordulatot Ilonka szerepében Fazekas Réka remek játéka hozta meg, aki gyönyörű kiejtésével külön örömet szerzett a nézőknek. Teljesítményével remekül kibontakozott a történet, és a humorosság mellett végig megőrizte nőiességét, nem vált közönségessé. A rendező és lelkes segítői azonban jó munkát végeztek, hiszen az amatőr játék az egész előadás folyamán brillírozásba csapott át, különösen a főszereplő, az ideges színházigazgatót megformáló Szalay Álmos esetében. Elismert, országos lapok használják azt a kifejezést, hogy jutalomjáték volt egy szerep, de úgy érzem nem vetem el a sulykot, ha Álmos szerepmegformálására is ugyanezt használom. Egy órán keresztül sikerült mindenkit a székekhez szegeznie, és az összes poén óriásit csattant. Szótlanul is magára vonta a nézők figyelmét, pusztán karakterével. Nem feledkezhetünk meg azonban a lelkes csapat többi tagjáról sem, hiszen nélkülük nem arathatott volna ekkora sikert az Ibolya. A főbb szerepekben Fazekas Rékát, Szalay Álmost, Horváth Gergőt és Gelb Attilát láthattuk, a további szerepekben: Barócsi Diánát, Kiss Maydayt, Tácsik Zsófiát, Vámos Reginát, és Tóth Évit. • Juhász Regina Ünnep a „ bar” A hónap végén, egész pontosan április 30-án szombaton a délelőtt 10 órai szentmisével kezdődően megemlékezés lesz a ferenceseknél. A szentmisét részint Bubik Istvánért, a nagyszerű színművészért mutatják be, részint az egykor volt legendás igazgatóért, Antal atyáért. Bubik Istvánról egyébként a szentmise után nyilvános beszélgetés, megemlékezés folyik majd barátja, Eperjes Károly vezetésével. Itt lesznek a hasonlóan művészi pályára került „öregdiákok” is, mint Nádas György, Pindrok Csaba, illetve Molnár Tamás, a teljesség igénye nélkül. Ezt követően kerül sor Antal atya emlékművének leleplezésére, illetve fölszentelésére. Antal atya 1921-ben született Zala megyében, Pókaszepetken. ízes zalai dialektusát mindvégig megőrizte, bár prédikációi sokkal inkább tartalmuk miatt vonzották az embereket. Mindig tömött padsorok előtt beszélt, karizmatikus egyénisége mindenki számára nyilvánvaló volt, aki ismerte őt. Középiskoláit is itt, Esztergomban végezte, abban a Ferences Gimnáziumban, amelynek 12 esztendőn át volt később bölcs, megbecsült és szeretett igazgatója. Halálakor valaki így jellemezte: „Antal atyában az utóbbi fél évszázad legnagyobb magyar ferences pedagógusát veszítettük el”. Mindazonáltal ferences és pedagógus voltát nem lehetett szétválasztani. Amint Jeromos atya írja visszaemlékezésében: „ A szentferenci optimizmus, derű, alázatosság, gyermeki bizalom, igénytelenség, egyszerűség, közvetlenség, a szolgálat odaadása jellemezte őt, következetességével, emberileg megértő szívével, az ifjúság szeretettel való nevelhetőségébe vetett hitével, ám az indulatokat félretevő szigorral.” Soha nem akart többet mutatni, mint ami volt. Egészen kis lépésekben haladt előre, a növendékek lelkének kimunkálásában is inkább önmaga példájával mutatva meg a lehetséges távlatokat. Nem volt az iskolának olyan területe a takarító seprűk meg- markolásától az érettségi vizsgák pontos levezetéséig vagy a kerti munkáig, amit ne példaértékűen látott volna el. Úgyszintén legendái egyikéhez tartozó történet, hogy tanítási órán lett rosszul. Elbúcsúzott a gyerekektől és a rá jellemző hihetetlen tartással elhagyta az osztálytermet. Némi felépülése után többé nem tanított. Közismert farmernadrágjában minden nap beült a rendház öreg Landroverjébe és kiment a hizlaldába dolgozni. Ezt tette haláláig, - én már ígv ismertem. 1976-ban bekövetkezett halálakor méltán énekelhették koporsója fölött a rendi testvérek: „Pályádat betöltéd, célodat elérted.” Méltó a neki szentelt emlékmű. Nyugodjék békében! • Varga Péter
