Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)

2005-04-09 / 69. szám

2005. április 9., szombat • IIÍDLAP maiapmagazin dó verseny, melyet a Magyar Rádió és a Veszprémi Petőfi Színház közösen szervez. Több szempontból nevezhető nagyszabásúnak ez a kezdeményezés. Először is példátlan nagyságú az első három helyezettnek járó pénzdíj: ket­tő, másfél és egymillió forint a tét. A versenyre csak előadóművészek je­lentkezhettek Magyarországról és a határon túlról egyaránt. Így alakult ki több szűrő után az a 258 előadót felvo­nultató névsor, melyben 37 erdélyi, 14 felvidéki, 8 vajdasági és 4 kárpátaljai művész neve is szerepel. Április 11 -ét megelőzően a rádióban négy napon át követhetjük az elődöntőket, a negyven továbbjutó a veszprémi színházban mérkőzhet meg a középdöntőben, a ti­zenkét döntős produkcióját pedig élő­ben közvetíti majd szintén a Veszpré­mi Petőfi Színházból a Duna Televí­zió hétfő este 19.05-tői. Esztergomban hétfőn 15 órától a Városházán tartanak hosszabb ün­nepséget zenével, szavalatokkal, vala­mint Meggyes Tamás polgármester átadja a meghirdetett rajzpályázat és a „Mit jelent ma számomra József Attila” címet viselő pályázat nyerte­seinek járó díjakat. • Szabó Hainalka Gondolatok a költészetről, a vers ünnepéről Az UNESCO 1999-ben március 21- ét nyilvánította a Költészet Világnapjá­vá. Ettől függetlenül természetesen minden ország megúnnepli saját nem­zeti költőjét, költőit, költészetét. Ennek nem feltétlenül kell egy bizonyos nap­hoz kötődnie, sokféleképpen emlékez­hetünk a múlt nagyhatású alkotóira, vagy - ami talán még fontosabb - segít­ségükkel akár formálhatjuk a jelen gon­dolkodását, alakíthatjuk a jövőt. Ha­zánkban április 11-e, József Attila szüle­tésnapja a Magyar Költészet Napja. Idén születésének 100. évfordulójáról is megemlékezünk. Érdekes egybeesés, hogy a nyugati országokban éppen re­neszánszát élő Márai Sándor is ezen a napon született, csak 1900-ban. J. 'fC-Us** ***+*■ '*• ^ *<? Elöljáróban néhány szót arról, hogy olvasni bárki tud, igazán befogadni azonban már összetettebb folyamat. Érteni lehet bármit, megérteni már el­mélyülést igényel. A játszva-megértés, a kreativitás szabadon engedése lehetne az első lépés afelé, hogy a gyerekekből később irodalomszerető, a nyelv és kul­túra iránt érzékeny felnőttek legyenek. Mi lehetne tehát egy ilyen nap igazi célja? Talán az, hogy hangsúlyozzuk, az irodalom élő, változó műfaj. Nem létfeltétel, de fontos az életben. Olyan luxus, ami legtöbbször észrevétlenül, de nem kis mértékben járul hozzá identitásunkhoz, eligazít és elhelyez, otthonossá teszi világunkat. Alig van olvan dolog, amelyhez ne lenne valami köze, amit ne olvaszthatna magába. Szabadon tágítható és társítható, aktu­alizálható és idézhető, átírható, írható, gondolkodtató és játszható. Használ­ható hétköznapi varázslat. A tisztelgő megbecsülés és felidé­zés természetesen nagyon fontos, ám könnyen átfordulhat a minden „kö­telező” jellegű dologgal együtt járó monoton ismétléssé. Mai „gyorsuló, rohanó, globalizálódó” világunkban egyre inkább arra kell törekednünk, hogy az olvasót érintetté és érdekelt­té tegyük, tudatosan használjuk az irodalom és szűkebben vett értelem­ben a költészet interaktív erejét, élő­vé varázsoljunk klasszikussá, érint­hetetlenné nemesedett (életimű­veket, írókat, új -megközelítésből vizsgáljuk tananyaggá egységesült soraikat, hogy a mindennapokban gépiesen kimondott utca- és intéz­ménynevek mögött ne csupán rövid, tőmondatokban leírt irodalomtan- könyv-fejezet idéződjön fel fejünk­ben. Elég, ha a Nagy Könyv „kam­pányra” gondolunk, melynek legfon­tosabb eleme és egyelőre még csak remélt sikerének kulcsa éppen ez, hogy ismert sze­mélyiségek segítsé­gével megszólítja, párbeszédbe vonja az olvasót, az egyé­ni véleményre kí­váncsi, döntéshely­zetbe hoz, teret en­ged a szubjektivi­tásnak. A szórako­zásra helyezi a hangsúlyt úgy, hogy közben kul­túrát közvetít. Közvetíteni pe­dig lehet, kell a kü­lönböző irodalmak között is. Északi szomszédunk nem ünnepel egy bizo­nyos napot, de leg­fontosabb költőjüknek tekintett Pavol Orszagh Hviezdoslav (Ország Pál, 1849-1921) születésnapja környékén minden évben országos versmondó versenyeket szerveznek és mindenütt megemlékezéseket, ünnepségeket tar­tanak. Hviezdoslav nagyszerű példa lehet a nemzetek közti irodalmi pár­beszéd fontosságára. A Miskolcon és Budapesten tanult Ország szlováknak vallotta magát, mégis nagy figyelem­mel követte a magyar irodalom ese­ményeit, Petőfit, Aranyt, Madáchot fordított a német, orosz klasszikuso­kon kívül. Levelezett Adyval, az 1910- es évek elején pedig főként fordításai­ért a Kisfaludy Társaság felkérte tag­jának. A népek közötti közeledés, kö­zös múlt és irodalmi kölcsönösség szimbolikus költője volt és áz ma is. Természete­sen kultúra és hagyom ány- függő, hogy a különböző né­pek, nemzetek hogyan viszo­nyulnak irodal­mukhoz, ho­gyan népszerű­sítik, tanítják, mely alkotók és művek köré építik fel saját kánonjukat, a költészethez a ta­buk és pátosz, vagy inkább kreatív párbeszéd felől közelítenek. Nagy Britannia jó példa arra, hogy a költészetet hogyan lehet könnyedén, szabadon kezelni, jelenvalóvá tenni. Október elején minden évben egy egész hetet szánnak a költészetnek, egy-egy meghatározott téma köré csoportosítva az eseményeket. Tavaly az „étel” volt a vezérfonal, idén majd a „jövő”-é lesz a főszerep. A témához verspályázatok, beszélgetések, szava­zások társulnak a média, az internet és a társművészetek bevonásával. Hazánkban a legnagyobb szabású esemény a Költészet Napjához és a Jó­zsef Attila centenáriumhoz kötődően az a Versünnep címet viselő versmon­A tavaszi hadjárat s Április nagy csatái „Uraim, midőn a szószékre lépek, hogv önöket felhívjam, hogy mentsék meg a hazát, e percnek irtózatos nagy- szerűsége szorítva hat le kebelemre. Úgy érzem magam, mintha Isten ke­zembe adta volna a tárogatót, mely föl­kiáltja a halottakat, hogy ha vétkesek vagy gyöngék örök halálba süllyedje­nek, ha pedig van bennük életerő, örök életre ébredjenek. Önök határozni fog­nak. Egyenesen, ünnepéjesen kérem, hogy midőn azt mondom, adja meg a képviselőház a kétszázezer főnyi kato­nát és az erre szükséges pénz előterem­tését (itt Nyár)' Pál fölállt és esküre emelt kézzel azt kiáltotta: megadjuk! ­majd csatlakozott hozzá az egész or­szággyűlés). Ezt akartam kérni de Önök felálltak és én leborulok a nemzet nagysága előtt.” Kossuth imént idézett beszédének köszönhetően kezdődhe­tett el az újoncozás és teremtődhetett meg az a magyar honvédsereg, amely talán Magyarország legnagyszerűbb hadseregévé kovácsolódva győzelemre vitte, ha ideiglenesen is a dicsőséges ta­vaszi hadjáratot. A magyar szabadság- harc sorsa válságossá vált 1848/49 for­dulójára. Pest-Buda kiürítése, a lakos­ság menekülése, az Országos Honvé­delmi Bizottmány Debrecenbe hátrá­lása, a Dunántúl és a főváros osztrák megszállása: mind-mind a közeli véget vetítette már elő. És mégis: 1849 janu­ár-februárjában olyan erőkoncentráció történt katonai és politikai szempont­ból egyaránt, amely megalapozta a ma­gyar honvédsereg áprilisi-májusi sike­res offenzíváját. 1849. január 2-án a pes­ti Haditanács úgy határozott, hogy Perczel keletre vonul, a kormányt fe­dezve, Görgey pedig a főerővel maga után vonja a császáriakat. Az alig 16 ezer főnyi fel-dunai hadtest Wind- schgratz és Schlick túlerejével nézett szembe, miközben belső ellentétek is feszítették a sereg hatékony működé­sét, hiszen a tisztikar is bomladozni kezdett. Ennek megállítására Görgey január 5-én proklamációt adott ki Vá­con, miszerint kijelentette, hogy továb­bá csak a hadügyminisztertől fogad el parancsokat. A kiadott nyilatkozat kö­vetkezményeképpen Kossuth jobbnak látta, ha új fővezér után néz, és Teleki László közreműködésével Henrik Dembinskit - az 1830-as lengyel forra­dalom egyik vezetőjét kérte fel erre a posztra. Görgey Vácról a Garam völ­gyén át a bányavárosok felé vonult, el­lenfeleit mintaszerű hadjáratban ki­játszva, seregét ésszel és erővel kézben tartva vonult a Felvidéken kelet felé. A győzelmes északi hadjárat áprilisban kezdődött. A hatvani (április 2.), a tápióbicskei (április 4.), majd az isasze- gi (április 6.) lelkesítő győzelmek elle­nére az osztrák hadsereg vissza tudott vonulni Pest felé. Az osztrák erők meg­lehetősen zilált állapotban vonultak to­vább a Duna jobb partján, a honvédse­reg a másik oldalon Vácnál (április 10.) és Nagysallónál (április 19) újabb győ­zelmeket aratott, de Komáromnál nem sikerült megakadályozni az ellenséges főerő kivonulását, menekülését az or­szágból. A későbbiekben az időközben császárrá lett, akkor 18 esztendős Fe­renc József végül orosz segítséget kért. A Paskievic herceg vezette túlerő le­győzte a magyar szabadságharcot. A haláláig Visegrádon élő agg Görgey Artúrra mindvégig rásütötték a haza­áruló bélyeget, noha nem tehetett mást ő, a „magyar Napóleon” minthogy vi­lágosnál letegye a fegyvert. Április első napjaiban tisztelegjünk a szabadság- harc egyszerű honvédkatonái és nagy­szerű tábornokai előtt! • MARKUS Egy csepp két csepp... Vízfotogramm-kiállítás a Dobó Katalin Gimnáziumban Második alkalommal jön el hoz­zánk Gerhard Schlötzer, testvérvá­rosunk, a németországi Bamberg város fotóművésze, aki néhány éve egészen különlegessel rukkolt elő: lefotózta a vizet. Na, persze nem akárhogyan... Nyugat-Európában hetek alatt di­vat lett. Nem véletlenül... A megnyitón többen is bólogat­tunk, mikor Koditek Pál, a Kulturá­lis, Idegenforgalmi és Sportbizottság elnöke megnyitó beszédében úgy fo­galmazott: „De jó újra látni őket!” És valóban, Schlötzer munkáit ne­héz megunni. Mindig valami újat és szépet jelent látni a képeit, s ami eb­ben megdöbbentő: mindennél egy­szerűbb dolgokról szól a művészete. A természet atomjairól. Álljunk meg egy kép előtt! Iszo­nyú erejű földrengés... talán az űr­ből nézve? A világ végét vagy csak egy robbanást látunk? Egyiket se, mindössze egy apró vízcsepp csep­pen, ügyesen megvilágítva. Gerhard Sclö.tzer nem szeretné a világot megváltani és nem akar mély lenni. Gyönyörködtetni akar és szé­pet adni. S mi tagadás: sikerül neki... • SZALAY

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom