Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-06-11 / 114. szám
IV HÍDLAP • 2005. június 11., szombat h magazin Varga Péter jegyzete Új elnökünk van Véget ért az elnökválasztás utolsó fordulója. Az ellenzéki pártok által támogatott Sólyom László nyert. A szavazáson minden képviselő megjelent, a 386-ból 17 SZDSZ-es visszaadta szavazólapját. Egy érvénytelen szavazat volt, egy pedig „eltűnt”. Sólyomra 185-en szavaztak, Szili Katalin házelnök, az MSZP jelöltje 182 voksot kapott. Sólyom, aki letette az esküt, augusztus 5-étől lesz köztársasági elnök, addig Mádl Ferenc tölti be a hivatalt, aki gratulált utódjának. Szerettem Mádl Ferencet. Kulturált volt, visszafogott és bölcs. Kár, hogy nem maradt meg tisztében, bár akarata ellenére nem lehetett kényszeríteni rá. A történelemben gondolkodom. Az első köztársasági elnökünk Kossuth Lajos volt. Igaz, „kormányzó-elnöknek” nevezték, hiszen Magyarország tényleges államformájáról akkor még nem döntöttek. Köztársaság - e, vagy királyság - erről szólt akkor a dilemma. Ma is fölvetődhetnék a kérdés. Szó se róla, pártolom a monarchiát. Őfelsége, II. Erzsébet jelenlétében még soha nem csattant el egy pofon, sosem került sor erőszakra. Egyszerűen azért, mert az emberek tisztelik a tekintélyt koronában vagy anélkül - mindegy. De örülök Sólyom Lászlónak. Megválasztása titkos szavazással történt s tulajdonképpen mindegy, hogy kik voksoltak rá és kik ellene. Ez a történet már nem erről szól. Sokkal inkább a jövőről, a jövő esztendőről, amikor reményeim szerint az a párt nyeri meg a választásokat, amely méltó ennek az országnak a kormányzására, még akkor is, ha nem kívánok majd a helyükben lenni, hiszen a feladat nem lesz kicsiny. Sólyom László első megnyilatkozása mindenesetre példaértékű volt. „Az elnök szótlanul is adjon mintát, és sugározza a helyes mértéket” - mondta az Országgyűlés előtt tartott beszédében megválasztása után Sólyom László, aki az emberi méltóságot és az élet védelmét, illetve a véleménynyilvánítás szabadságát emelte ki az alkotmányos alapjogok közül rövid szónoklatában. „Egyetlen párt sem érezheti kudarcának a megválasztásomat” - jelentette ki megköszönve a Védegyletnek, hogy a képviselők figyelmébe ajánlotta személyét, valamint azoknak az értelmiségieknek is köszönetét mondott, akik támogatására nyílt levelet írtak. Végül köszönetét fejezte ki az őt jelölő frakcióknak és az Országgyűlésnek. Az újságíróknak a szavazás után arról beszélt, hogy passzív, szigorú és keveset beszélő államfő akar lenni.„Én nagyon komolyan veszem azt, hogy az elnök keveset szóljon, mert különben el fog veszni a szavainak a súlya.” Megítélése szerint „nem volt semmi alkotmányellenesség” a választási procedúrában, a pártok taktikái pedig nem rá tartoznak, mindvégig civil jelöltként vett részt a folyamatban.Arra az újságírói felvetésre, hogy tevékenységének köszönhetően több munka hárul-e majd az Alkotmánybíróságra, az új államfő azt válaszolta: nem hiszi, „a sas nem kapkod legyek után, a sólyom sem”. Úgy legyen! Egy koronázás története Akadnak történelmi személyiségek, akiknek mintha két arca létezne az utókor szemében. Ilyen volt Ferenc József császár is. Az egyik Ferenc József 18 esztendős, kérlelhetetlenül kivégezteti Aradon a honvédtábornokokat és rászabadítja az országra Haynaut, a másik, a már idősebb császár, aki ismert oldalszakállával a századforduló bölcsnek tartott és mindenki által elfogadott „nagy öregje” Európa legősibb uralkodó dinasztiájának tiszteletreméltó császára. A fordulópontot a nemzet és a császár életében valahol 1865 és 1867 között kell keresnünk, egész pontosan 1865. április 16-án egy újság hasábjain. Ekkor jelent meg a Pesti Naplóban Deák Ferenc híres húsvéti cikke, amely lendítőleg hatott a kiegyezési tárgyalások megkezdéséhez. A cikk legfontosabb gondolata így szólt: „Készek leszünk mindenkor törvényszabta úton saját törvényeinket a birodalom szilárd fennállhatásának biztonságával összhangba hozni. Arra kell törekedni, hogy a birodalom egysége töretlenül, Magyarország alkotmányossága pedig a lehetőségig fenntartassék.” Deák tehát „lelép” a '48-as alapról, elsődlegesnek a birodalom fennmaradását tartja, s a magyar alkotmányos törekvéseket e határon belül kívánja érvényesíteni. Természetesen első pillanattól kezdve sokan támadták, leginkább Kossuth, a mitológiai jósnőről elnevezett híres Kassandra-levél- ben. így ír: „Én e tényben a nemzet halálát látom... Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyről többé a jövőnek nem lehet mestere... Mi leszünk a máglya, melyen az osztrák sas megégettetik.” Csakhogy Kossuthnak akkor már vajmi kevés köze volt a hazai állapotokhoz, nyugodtan mondhatjuk, hogy nem látta át tisztán a megváltozott erőviszonyokat. Éppen ezért volt megcáfolhatatlan Deák Ferenc válasza: „Nem hiszem, hogy e javaslat életbe léptetése alkotmányos önállóságunkat megsemmisítené...” Nem is semmisítette meg, még akkor sem, ha ez az alkotmányos szabadság az egykori áprilisi törvényeket tekintve némileg korlátozottan valósult is meg. A húsvéti cikk után mindenesetre Ferenc József 1865 decemberében összehívta az országgyűlést, amelyet magyar nyelven elmondott beszédével nyitott meg. A tárgyalások eredményeként azután 1867-re megszületett az Osztrák-Magyar Monarchia, amelyet az utókor nem véletlenül nevez majd „boldog békeidőknek”. E nagyszerű eredményt szó szerint megkoronázták azzal, hogy 1867 június 8-án a kinevezett miniszterelnök, gróf Andrássy Gyula és a kalocsai érsek a budai Mátyás-templomban Liszt Ferenc Koronázási miséje közben ősi pompával Ferenc József fejére helyezte Szent István koronáját. Vele együtt koronázták meg hitvesét, Erzsébetet is, aki később a magyarok népszerű pártfogója lett. A hatalmas tömeget megmozgató ünnepség után három napra ismét közszemlére tették a királyi jelvényeket. Ekkor kapott Ferenc József egy díszes ezüst dobozt, melyet a korona és a magyar király nagy elődeinek alakja díszített, tele aranyakkal. Az uralkodó, nemes gesztussal, a pénzt a szabadságharc áldozatainak, árváinak ajánlotta fel, s a ládát a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Az országnak immár ismét törvényes királya volt. • P. Rein Tervek és álmok - Számadó 25 Karácsony Tamás makett-kiállítása a Duna Múzeumban Medárd napja Esik, esett és esni is fog még több mint egy hónapig, ha szó szerint értelmezzük a népi megfigyelést, mely szerint, ha Medárd napján - június 8 - eső hullik, az azt követő negyven napon s éjen át szüntelenül szakadni fog. Mint mondottam most is esiit; de nem az a frissítő, kellemesen hűvös nyári zápor, amelyben az ember olykor-olykor szívesen megázik. Ez szürke, hűvös, szomorú, inkább illene egy borongós őszi délutánhoz, pedig június van, nyár, ha minden igaz... Az évszázados megfigyelések alapja, egy ebben az időben gyakran előforduló „esős évszak”, amely az ázsiai monszunnal áll összefüggésben. A Medárd- napi jövendölést szó szerint nem kell komolyan venni, de térségünk egyik igen fontos éghajlati jelenségére hívja fel a figyelmet: a mérésekből kitűnik, hogy nálunk a június az év egyik legcsapadékosabb hónapja. A nyugati szél gyakorisága ebben az időszakban jelentősen megnő, és a vele érkező hűvösebb és nedvesebb légtömegek kedvező feltételeket teremtenek a csapadékképződésre, heves záporok-zi- vatarok kialakulására. Ez a folyamat gyakran már május második felében elkezdődik, és kisebb-rövidebb megszakításokkal júniusban folytatódik. Tetőpontját általában június első felében éri el, majd júliusra egészen legyengül, befejeződik. Ezt a jelenséget- amely Európa nagy részére kiterjed- a neves természettudós, Cholnoki Jenő professzor mutatta ki, és indiai tapasztalatai alapján „európai nyári monszunjelenség”-nek nevezte el. Maga a Medárd név eredete latin, germán, jelentése hatalmas, nagy, erős, merész. Mindenesetre bízva bízzunk abban, hogy a gyakran rossz tréfát űző, napjainkban egyre inkább kiszámíthatatlan időjárás nem veszi figyelembe a népi babonákat, s végre júniushoz illő igazi nyarunk lehet! • MARKUS Mondhat bárki bármit, a Duna Múzeum legújabb bemutatója egy szomorú kiállítás. Azon persze lehet vitatkozni, hogy egy, nemcsak megvalósult, Ijanem megvalósulatlan tervekből és álmokból is készült tárlat kellemetlen utóízén (miért nem lett a makettből ház) érdemes-e egyáltalán rágódni, a lényegen nem változtat: körbejárva az időközben épületté váló apró modelleket, folyton arra gondol az ember; ebből se lett semmi, abból se lett semmi - pedig csak nyertünk volna vele. A Duna Múzeum nem véletlenül került fel az elmúlt fél évben az országos tíz legjobb közé. Olykor napi kétezer látogatójával nemcsak kentbe veri a környék és egyéb más vidéki városok múzeumait, hanem ezzel a keresett pesti „szalonmúzeumok” élvonalába is kerül. Persze szerencsés helyzetben van - a művészeti vezetőcsapat hihetetlenül jó érzékkel és odafigyeléssel választja meg az épp bemutatandó művészt (legyen az festő, térképrajzoló, építész, fotóművész, stb.), no és persze, hogy Esztergomban (tehát idegenforgalmi origópontban) van. Ennyit a szerencséről, amiből sosem árt, ha van elég. Sokan nem is sejtik, mennyire klasszikus esemény, amit a Duna Múzeumban Karácsony Tamás prezentált - hiszen amióta világ a világ, az építészek mindig közszemlére tették terveiket-ál- maikat. Még akkor is, ha azokból jóformán nem lett - vagy nem lehetett semmi - jelen esemény ugyanakkor unikumnak is számít, mert az „épületcsiná- lók” többsége nagy, átfogó, életpályát Bemutató kiállítást a megvalósult tervekből állít ki. A számtalan díjjal, és igen figyelemreméltó életrajzzal (lásd keretes írásunkat) megáldott-megvert Karácsony Tamás azonban olyasmit is kiállított most, ami csak maketten létezik. Mindent összevetve - szomorú. Épületeit, házait, és még inkább térrendezéseit, - amivel városunk néhány bonyolult, vagy csak egyszerűen logikátlan területi elrendezését - nem csak korrigálni, de a világ végéig megszüntetni lehetne, - elképzelések maradnak. Sajnos. Pedig amit a közönség láthat: a mesteri misztérium, az egyéniség, a szorgalom és a tehetség páratlan esszenciája. • Szalay Álmos Karácsony Tamásról... ...tehet általánosságban beszélni, de az építészek szürke tömegéből kiemelkedő munkássága megérdemli, hogy közelebbről is bemutassuk őt. Az 1956-ban, Mosonmagyaróváron született Karácsony Tamás éppen huszonöt éve végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd Esztergomban telepedett le. 1980-ban készül diplomaterve, melynek témája az Eger Tetemvár lakóterület rehabilitációja volt, a Diplomadíj pályázaton I. díjat kapott. 1986-ban építésztársaivat megalakította az É-11 Tervező Fejlesztő Kisszövetkezetet, később kft-t. Még ebben az évben befejezte a Mesteriskola Vili. ciklusát. ’87 óta az Építészmérnöki Kar Középülettervezési tanszékének meghívott oktatója. A rendszerváltás után a Magyar iparművészeti Főiskola Mesterképző Intézetének munkájában vett részt egy évig, fél évtized után megalapította saját cégét, a karácsony Építész Iroda Bt-t. 1997 szeptemberétől főállású egyetemi oktató, docensi munkakörben a Középülettervezési tanszéken. 1997-2001 között a Magyar Építészek Szövetségének elnökségi tagja. S idén már negyedszázada építész - az egyik legjobb az országban.
