Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)

2005-06-10 / 113. szám

www.esztergom.hu ESZTERGOM 2005. június 10., péntek • HÍDLAP 3 Milyen lesz az új magyar autó? Az esztergomi gyár titkolódzik, de a sorozatgyártás idén elkezdődhet Esztergomi madárvárta Folytatás az 1. oldalról Azt már korábban megerősítette a magyar leányvállalat, hogy gőzerővel folyik a koprodukciós modell sorozat- gyártásának előkészítése. Leghama­rabb az idén ősszel vagy télen gördül­hetnek le a szalagról az első járművek. Szerdától tekinthető meg Kará­csony Tamás Ybl - díjas építész ki­állítása az esztergomi Duna Múze­um Galériájában. A kiállítás évfordulóhoz kötődik, az építész 25 éve végzett a Budapesti Mű­szaki Egyetemen, s ekkor telepedett le Esztergom városában. 1997 szeptem­berétől főállású egyetemi oktató, do­censi munkakörben a BME Építész­mérnöki Kara Középülettervezési Tanszékén. Munkája nyomán olyan esztergomi épületek rekonstrukciója, felújítása valósult meg, mint a Múze­um Cukrászda hangulatos, zárt belső udvara, a kórház kápolnája, illetve a Széchenyi téri posta. Tervei alapján készült épületekkel az ország minden pontján találkozhatunk, ezekből az egyedi stílusban megálmodott építmé­nyekből ad a kiállítás összefoglalót. A kiállítás megnyitóján Cságoly Ferenc, DLA Kossuth és Ybl-díjas építész, tanszékvezető egyetemi tanár méltatta építész kollégája munkássá­Ahogyan arról már korábban hírt adtunk, az új esztergomi autók két­harmada Suzuki emblémával, harma­duk FIAT lógóval ellátva gördül majd le az esztergomi gyár futószalagjáról. Mindkét változata megvásárolható lesz benzines- és dízelmotorokkal, gát. Rávilágított arra, hogy a művészi alkotói tevékenység nagyrészt elanya- giasodni látszik, áruvá válik. A zene szórakoztatóiparrá alacsonyodik, az építészetet pedig elnyeli az ingatlan- piac. Az anyagi érték nem tud mit kezdeni a művészi világgal. Kará­csony Tamás építészeti alkotásai mégis kimagaslóak a mai művészeti életben. Keze alatt építésznemzedé­előbbit a japán cég, míg utóbbit a FI­AT szállítja (nagy valószínűséggel a világsikert aratott Multijet dízelmoto­rok kerülnek a járművekbe). Az esztergomi SUV külsejéről - . amely a japán cég első szabadidő modellje lesz - egyelőre tehát keve­set, sőt semmit sem tudni, csupán homályos utalásokból következtethe­tünk a formavilágra és a felépítésre. Egy biztos: a korábban Suzuki Con­cept X-2 néven megismert tanul­mányautónak semmi köze az új esz­tergomi gyártású modellhez. A te­repjárót ugyanis Európában a Vitara utódjaként (Japánban Escudoként) hozzák majd forgalomba. A Suzuki mérnökei kifejlesztettek egy másik koncepcióautót is, ám egyáltalán nem valószínű, hogy a Concept X lenne az új magyar autó alapja. An­nál is inkább, mert hírek szerint jö­vőre egy közös FIAT-Suzuki fejlesz­tésű kis sportkocsi sorozatgyártása is megkezdődhet Magyarországon. kék nőttek és nőnek fel, próbálnak Karácsony-stílusban alkotni, tervez­ni. Egy személyben tanár és építész, és egyszerre mindkét hivatás teljes embert kívánó kihívásait teljesíti. Munkáját szent megszállottsággal, teljes odaadással végzi, ami elenged­hetetlen a magas színvonalon végzett alkotói tevékenységhez. A Magyar Madártani Egyesület Pilisi Csoportja évek óta rendez madárgytírú'ző táborokat Eszter­gom határában. A madártani megfigyelés határtalan türelmet igényel - mondta el Molnár István Lotár a MME Pilisi csoportjá­nak alelnöke, akitől megtudtuk azt is, hogy Esztergom-Kertvárosban a Kolozsúton túli-dűlő nagyszerű pihe­nőhelyet jelent a hazánkon keresztül vonuló vándormadarak számára. A ta­vaszi és őszi vonulások során Eszak- Európa madárállományának jelentős része halad keresztül ezen a területen. Ezt bizonyítja, hogy madárgyűrűző táboraikban nem egy alkalommal fog­tak már különleges madarat, mint pél­dául törökországi gyűrűvel ellátott ná­di tücsökmadarat, izraeli gyűrűs cser­regő nádiposzátát vagy olaszországi nádi sármányt. A MME Pilisi cso­portja a Pilis, a Visegrádi - hegység, Szentendrei - sziget és a Táti - szige­tek természetvédelmi problémáinak megoldásán fáradozik, és ebben ki­emelt szerepet játszik a madárvéde­lem. Az Esztergomi Környezetkultúra Kiállítás a Kincstárban „Az Eucharisztia tiszteletének emlékei Esztergomban” címmel ki­állítás nyílik meg a Főszékesegyházi Kincstár kiállítótermében, a Ke­resztény múzeum, és a Kincstár anyagából. A tárlat apropóját az el­hunyt II. János Pál pápa által meg­hirdetett Eucharisztia Eve szolgál­tatja. A kiállítás augusztus végéig tekinthető meg 9-17 óra közt. Egyesülettel nagyon jó szakmai kap­csolatot ápolnak. Nem egy esetben kértek már tanácsot az esztergomi kör­nyezetvédők, ha sérült madarat talál­tak, és a Zöld Mozi sorozatban nemrég a Vándormaradak című film bemuta­tásakor lehetőségük volt a madárvéde­lemről beszélgetni a nézőkkel. Molnár István Lotár elmondta azt is, hogy Esztergom környékén legközelebb jú­nius 15-én, 25-én és július 5-én Pilis- szentléleken szerveznek madárgyűrű­ző tábort. A szlovákiai Köbölkúton pe­dig június 27-től július 3-ig egyhetes madárgyűrűző tábor kapcsán végez­nek majd madártani és botanikai meg­figyeléseket. A madarakat hálóval fog­ják be, és ezután látják el gyűrűvel. Évente közel tízezer madarat jelölnek meg ily módon azért, hogy minél pon­tosabb) képet kapjanak a nemzetközi madárvonulásról. Az eddigi tapasztala­tok szerint a tízezer madárból legfel­jebb egy külföldi gyűrűs, ezért jelentős az Esztergom határában talált, fent említett, három messzi országból érke­ző madár, amely fajoknak ilyen távoli megkerülése ezidáig példátlan volt. Meghívó Szeretettel meghívjuk egykori és jelenlegi véradóinkat, barátainkat 2005. június11-én 17 órától az Esztergomi Széchenyi téren, a VÉRADÓ VILÁGNAP alkalmából megrendezendő II. ISTER GRANUM VÉRADÓ PARTYRA „A VÉR AJÁNDÉK AZ ÉLETÉRT, KÖSZÖNJÜK" Lőrincz Zsuzsa SzÁ A P R O H 1 1 R D E T É S E s • BUKOVICS Nemzedékek nőttek fel a keze alatt UI —I UI t— 1UJ > < • MUZSLAI A Hídlap június 15-ig ingyen vállalja magánszemélyek apróhirdetésének közlését, legfeljebb húsz szóig. A hirdetéseket levélben (Esztergom 2500, Deák F. u. 4.), telefonon (500-750), vagy e-mailen (hidlap@axelero.hu) várjuk. Á L L Á S Esztergomban újonnan nyíló pék­ség szaküzletünkbe szakképzett el- adónó'ket keresünk. Érdeklődni le­het a solymári központunk telefon­számán: 26/360-918. A Vámosmikolai Önkormányzat háziorvosi állásra pályázatot hirdet. A feltételek az Egészségügyi Közlöny 2005. május 25-ei számában jelentek meg, érdeklődni lehet személyesen vagy a 06/27/579-570-es számon. Az Eszköz Kft. középfokú végzettséggel rendelkező munkatársat keres, bekap­csoló munkakörbe. Jelentkezés levélben a következő címen: ESZKÖZ Kft., 2500 Esztergom, Pf.: 72. Magyarországról és Szlovákiából kő­műveseket, építőipari és nehézipari segédmunkásokat, betanított női cso­magoló munkásokat keresünk. Tel.: 33/509-670 (8-16 óráig) Szolgáltatás értékesítéséhez sikerorien­tált munkatársakat keresünk! Magyaror­szágon egyedülálló szolgáltatás! Tel.: 06-30-397-14-41 Közép-haladó angol nyelvvizsgával és számítógépes ismeretekkel ren­delkező, 28 éves lány adminisztratív jellegű vagy asszisztensi állást keres, lehetőleg Esztergomban, illetve a vá­ros környékén. Telefonszám: 06-20-518-34-69 Jó kommunikációs készséggel rendel­kező, intézményi kommunikátor vég­zettségű 20 éves lány, újságírói am­bíciókkal munkát keres Esztergom­ban vagy környékén. E-mail: garaim@invitel.hu INGATLAN Kemence községben családi ház, melléképületekkel, nagy kerttel eladó. Érdeklődni lehet 18 óra után a 27/377- 991-es telefonszámon. 1200 m2-es telek eladó. Pince, prés­ház, prés, hordók. Tel.: +36 (70) 576 0175 Esztergom belvárosában 4 szobás, klí- más, erkélyes tetőtéri lakás áron alul eladó. Cserelehetőség érdekel. Tel.: 06-20-946-78-20 Esztergom városközpontban az OTP fe­lett távfűtéses, 66 négyzetméteres, 2 szobás, felújított, erkélyes lakás gyö­nyörű kilátással sürgősen eladó vagy kiadó. Tel.: 0670/274-2301 Esztergomban a Kölcsey Ferenc utcá­ban 120 nm-es tetőtéri lakás eladó áron alul, megbeszélés szerinti fize­téssel. Tel: 06-209467820 Eladó 8 áras, újratelepítésre váró sző­lőterület Garamsallón. Ár megegyezés szerint. Jelentkezni a 00421-915-708 974-es mobilszámon lehet. Téglából készült borospince eladó Ipolyszalkán. Érdeklődni a 00421/ 903/657086-as telefonszámon lehet. Léván a Rybníky lakótelep mellett el­adó 2,2 hektáros terület. Ár megegye­zés szerint. Mobil: 00421-905-983 209. Egyedülálló idős férfi bútorozott al­bérletet keres. Minden megoldás ér­dekel. Tel.: +36 (20) 988 0335 Esztergom belvárosában 1 szobás la­kást vásárolnék. Érd.: 30/2468-473 JÁRMŰ Eladó Fiat Puntó 1997. 07. havi, 1.1- es, vonóhoroggal, indításgátlóval, gra­fit metál színben. Szép, gyári állapot­ban. Irányár: 800 eFt Hitelre is! Tel.: +36 (30) 292 8794 Eladó egy Atala Hacker (50cm) ezüst­színű robogó, irányár 190.000 forint. Érd.: 06-20/ 5725430. 1200-es Zsiguli B+Gáz üzemű 2006.01.hoig műszakival, zöldkártyával kisebb hibákkal eladó. Tel:o63o6oo203i EGYÉB Esküvők és egyéb rendezvények tel­jeskörű megszervezését és video­film-felvétel készítését vállaljuk. Mercédesz esküvő- és rendezvény- szervező Tel.: 06-70-337-48-19 e-mail: mercedesz@vodafone.hu web:http://mercedesz.try.hu Elektromos szőlődaráló eladó újszerű állapotban. Tel:o6302i6i957 Lószerszám komplett eladó. Irányár 30E Ft. Tel:o6302i6i957 Eszperantó nyelvvizsgára felkészítést és német nyelv oktatását, korrepetá­lást vállalok. Gyakorlott nyelvtanár Esztergomban: 0633/ 316717 Smaragdtuják, bukszusok, kecskerá- gók, dísznövények, díszcserjék őster­melői áron! Dorog, Balassa utca 18. Tel.: 06-30-362-08-20

Next

/
Oldalképek
Tartalom