Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)

2005-05-20 / 98. szám

www.esztergom.hu ESZTERGOM 3 A diákok többsége újraírja az érettségit Esztergom iskoláiban rendben zajlottak a vizsgák Folztatás az 1. oldakról Érdekes módon közülük sokan csak azért döntöttek így, mert úgy érzik: jobb jegyet tudnak így szerez­ni, mint az év végi matekeredmé­nyük - mondta Sitku Pál. A diákok bizonyítani akarnak, de a korábbi próbaérettségik és most megírt alap­ján úgy gondolják, elérhető a nyolc­vanszázalékos eredmény. Nem volt különösebb felháborodás a diákok körében, mikor kiderült, hogy vala­kiknek mindenképpen újra kell írni a vizsgát, hiszen érezték, hogy ez így nincs rendben, számolt be a tanulók körében tapasztalt hangulatról az igazgatóhelyettes. Az esztergomi iskolákban egyéb­iránt nem találtak visszaéléseket a rendőrök a múlt hét végi országos akció során. A most közzétett ered­mények szerint országosan húsz-har­minc esetben fordult elő, hogy az in­tézményvezetők idő előtt felbontot­ták a tételeket tartalmazó dobozokat, mint mondták, „kíváncsiságból”. Ez­zel párhuzamosan a tételek terjesz­téssel vádolt két diák beismerő vallo­mást tett és azt a személyt is megne­vezték, akitől kapták a dokumentu­mokat. A Nemzeti Nyomozó Iroda teni, hogy a kérdéssort a minisztéri- így már biztos abban, hogy a tételek umból, a nyomdából, vagy valame- nyomtatott formában kerültek ki. lyik iskolából lopták el. Ezzel szűkül a kör, de fontos kiderí- • Gál Kata 2006-ban indul a teherkomp 2005. május 20., péntek • HÍDLAP • Folytatás az 1 oldalról Ocskay Gyula projekt menedzser elmondta, hogy a nagy témák mellett olyan részletekkel is foglalkozik a munkacsoport, mint egy négynyelvű, a komppal kapcsolatos dokumentu­mokat tartalmazó mappa elkészítése a résztvevő többtucatnyi szakember számára. Mészáros Tibor a KTI Mé­száros és Tsa. Hajómérnökség Bt. képviseletében bemutatta a folyami rév és kompátkelő járműtípusokat. A finanszírozási lehetőségekkel kapcso­latban, Kovács Dezső az OTP Sloven­ska párkányi fiókjának igazgatója az uniós támogatásokhoz adható banki beruházási hitelkonstukciókat mutat­ta be. Ocskay Gyula elmondta, hogy a teherkomp beruházáshoz szükséges elvi engedélyezés már megvan, most a tervezés és a kiviteli engedélyezés in­tézése van folyamatban. Várhatóan augusztus elejére azonban ez az enge­dély is birtokukban lesz, és ha sikeres a pályázat, akkor jövő nyáron elindul­hat Esztergom és Párkány között a te- herkomp-forgalom. • VÁCZY Május 20: Ibolya Az Esztergomi Klubszínpad előadása a Bajor Ágost Kultúrmozgóban Az Esztergomi Klubszínpad május 20-án, este hét órakor - ezúttal igazi színházi körülmények között - adja elő a Bajor Ágost Művelődési Ház szín­háztermében Molnár Ferenc: Ibolya című vígjátékát. „A premier sikere megdöbbentett minket, de nem szállt fejünkbe a dicsőség, ugyanolyan kemé­nyen dolgozunk tovább, mint előtte - mondta lapunknak Bakai „Csücsök” Ferenc, a színjátszók vezető-rendezője. - Nem sokkal a múltkori előadás után keresett meg minket Kollár Hilda, a Kultúrmozgó szervezője, hogy mit szólnánk egy „igazi színházi előadás­hoz”. Természetesen azonnal igent mondtunk és nagy megtiszteltetésnek érezzük, hogy a Bajor Ágost Művelő­dési Ház májusban minket szemelt ki májusi színház gyanánt. A Zöldház ez­úttal a teátrum számos kellékével segí­tette a klubszínpad bemutatóját - a színházjegyek és körültekintő hirdeté­sek mellett a díszletekkel járulnak hoz­zá az előadás sikeréhez. • -SZÁ­Úszótanfolyam 6-14 éveseknek 2005. nyarán a Szent István Stand­fürdő Úszótanfolyamot hirdet 6 éves kortól, három turnusban I. turnus 2005. június 20 - július 8. Heti 5 nap foglalkozás, napi egy órában Délelőtt: 9.00 - 10.00 László Zoltán 10.00 - 11.00 László Zoltán II. 00 - 12.00 László Zoltán Délután: 15.00 - 16 00 Csepregi Attila 16.00 - 17.00 Csepregi Attila 17.00 - 18.00 Petkó Kriszta II. turnus 2005. július 11 - július 29. Délelőtt: 9.00 - 10.00 László Zoltán 10.00 - 11.00 Csepregi Attila 11.00 - 12.00 Csepregi Attila Délután: 15.00 - 16.00 Petkó Kriszta 16.00 - 17.00 Petkó Kriszta 17.00 - 18.00 Petkó Kriszta III. turnus 2005. augusztus 1 - augusztus 19. Délelőtt: 10.00 - 11.00 Csepregi Attila 11.00 - 12.00 Csepregi Attila Délután: 15.00 - 16.00 László Zoltán I Tanfolyam díja: 5.250,- Ft/fő Jelentkezni lehet: Szent István Strandfürdő pénztáránál Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky E. u. 14. Felvilágosítás: Telefonon (33) 312-249 és 403-957 Befizetési órák: május 17-től, 10.00 és 17.00 óra között A csoportok létszáma: 15 fő ERTESITES Tisztelt alma-, körte- és birstermelők, kerttulajdonosok! A Komárom-Esztergom Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat az alábbiakról tájékoztatott: Megkezdődött a körte-, alma-, illetve birsal­mafák virágzása, ezzel együtt az elmúlt években megjelent egy ve­szélyes baktériumos betegség, az „almástermésűek tüzelhalásos be­tegsége” fertőzésének ideje is. Virágzás idején az alábbi két készítmény valamelyikét javasolják alkalmazni: Kasumin 2 L 4 liter/ha Aliette 80 WP 4 kg/ha Felhívják a figyelmet, hogy az Aliette 80 WP egyszeri kipermetezése a kórokozó ellen nem hatékony, a szer csak akkor használható eredmé­nyesen, ha a virágzás kezdetén végrehajtott kezelést teljes virágzás ide­jén egy második permetezés követi. A betegség tünetei és a mechanikus védekezés: a virágzat elbarnul, a kötődött terméskezdemények megfeketedve mumifikálódnak és nem hul­lanak le, a hajtásszáradással és elhalással járó tünetek pedig a tűz okozta perzseléshez hasonlítanak. Ilyenkor a hajtásvégeket legalább 20- 30 cm-es egészséges résszel együtt le kell vágni és elégetni. A megyei növény- és talajvédelmi szolgálat folyamatos megfigyelést, ellenőrzést tart. Az almástermésűek tüzelhalásos betegsége karantén betegségnek szá­mít, az ellene való védekezés valamennyi termelő részére kötelező! Aki védekezési kötelezettségének nem tesz eleget, szabálysértést követ el. További információkat Esztergom Város Polgármesteri Hivatalának hirde­tőtábláján találhatnak. Esztergom, 2005. május 3. Dr. Csömör Sándor jegyző szén őszinte legyek, a három hóna­pos nyári időszak két-három nap ki­vételével teljesen be van táblázva. A kocsmáktól a művelődési házakig, házibulikig, fesztiválokon - és a Szi­geten is! - fellépünk. Igaz, néha ke­ményen támadnak minket, de ez va­lószínűleg a vendégszeretet sajátos kifejezési formája. Szerencsére a bu­lizok vannak a többségben.-Főa nyugalom...- Ez nagyon fontos! Ez a mi ars poeticánk! Nyugodjon és lassuljon már le ez a világ, mert a pörgés szét­visz minket! És a multinacionális cé­gek uralma érjen véget.- De hiszen titeket is a multinacionális cégek karoltak fel...- Persze, de lehetne emberközpon- túbb ez a rendszer. Most hallottam egy bankról, ami nem sápol le sem­mit az ügyfeleik pénzéből. Mert emberközpontúbb. Miért nem lehet ez általános tendencia?- Talán mert nem így működik a világ.- Éppen erről van szó! Ha a Kiste- hén Tánczenekarban valami „mély mondanivaló” rejlik, akkor az nem más, mint egy nagy STOP-tábla. Mi vagyunk a lassító láncszem. Mert ezt tartjuk fontosnak.-Júniusban a Fesztergomon is felléptek...- Még nem voltunk itt soha. De sok jót hallottunk róla, nem beszélve a megtiszteltetésről, hogy egy ilyen rangos fesztivál bevállalt minket. A többi már csak rajtunk múlik. • SZALAY Virágvásárlási akció! Az Esztergomi Városszépítő Alapítvány kuratóriuma a „Virá­gos Esztergomért” pályázat keretén belül támogatást nyújt nyári virágok kiültetéséhez. Juhos Tamás kertész a virágok árából 20% kedvezményt ad. A különbözetet az esztergomi Városszépítő Alapítvány fizeti, ezzel támogatja azt a célt, hogy városunk szebb és virágosabb legyen. Az árusítás idő­pontja 2005. május 21. (szombat) 8-12 óráig. Helyszín: Szé­chenyi tér (ANTSz és a Kegytárgy Kft. közötti terület) Minden környezetét szépítő lakost várunk: az Esztergomi Városszépítő Alapítvány kuratóriuma FELHÍVÁS Zöldszámon jelenthetik be a kátyúkat Esztergom Város Polgármes­teri Hivatala az ingyenesen hívható 80/990-090-es telefon­számon teszi lehetővé, hogy a város polgárai bejelenthessék a lakókörzetükben található kátyúkat. A szolgáltatás előre­láthatólag két hónapig üzemel, az üzenetrögzítős szám mun­kaidő után is hívható.- Sok legendát hallani, de az igazságot homály fedi: hogy született meg a Kiste­hén Tánczenekar?-2001-ben „születtünk”, az akkori Sziget Fesztiválra készítettük el a Kis­tehén című marketing-dalt. Amely projektből aztán szépen ki lettünk go­lyózva. Történt ugyanis, hogy az elké­szült dalt eltorzították, hogy a zenei alapról már ne is beszéljünk, s mind­ezek után az együttessel közölte a ki­adó, hogy a dalra igen, a zenekarra nem tart igényt. És egy szavunk sem lehe­tett. így aztán Kistehénből egy virtuá­lis sztár lett, egy fantomlény, amiről azt hitték az emberek, hogy senki nem áll mögötte. Amióta többen ismernek minket, gyakran halljuk meglepődve: ez a ti számotok? Igen! Csak akkor nem kaptuk meg az ismertség lehetőségét.- Egy újabb legenda: Szájbergyerek...- Érdekes. Valaki azóta szájber- gyereknek hív minket, pedig nem va­gyunk azok, és ezenkívül van még egy csomó számunk. Nincs is története igazán. Talán az első inspirációt ak­kor kaptam, amikor a lányom inkább a számítógépet bámulta, ahelyett, hogy eljött volna az állatkertbe. Ez valóban elkeserítő élmény volt, de jó néhány héttel ezután ötlött a fejembe az első néhány sor: Van egy kék tó a fák alatt / ha beleteszem, lehűti a lá­bamat. Aztán szám lett belőle.- És videóklip, ami meglepően profira sikerült. Nos, ez egy napi tízezer forintért bérelt, nagyon jó minőségű kézi ka­merának köszönhető. Ezenkívül - és még ezt sem mondtam el sehol! - civilben filmrendező vagyok, egy otthon berendezett stúdióval-labor- ral felszerelve, ahol némi fényt tet­tünk a felvételre. Hát ennyi. Min­dent összevetve szinte ingyen volt a forgatás, a kamerára pedig együtt dobtuk össze a pénzt.- Nem túlzás: két nap alatt lettetek sztá­rok. Nem lett hirtelen több „barátotok- Nem az a típus vagyok, aki szíve­sen veszi az efféle kapcsolatokat. Azért viszont nagyon hálásak vagyunk, hogy ennyire felkaroltak minket. Az ominó­zus tízezer forinton kívül semmire nem kellett költeni. Azóta rendszeres megjelenésünk van, menedzser, lesz új klip és minden egyéb, ami kell. Persze, azért nem akarunk a zenélésből meg­élni, amire példa, hogy egyikünk sem adta fel a civil munkáját.- Vállaltok még vidéki koncerteket?- Miért ne vállalnánk? Hogy égé­„Lassuljon le végre a világ!^ Interjú Kollár Lászlóval, a Kistehén Tánczenekar frontemberével

Next

/
Oldalképek
Tartalom