Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-03-26 / 59. szám
2 HÍDLAP • 2005. március 26., szombat ORSZÁG-VILÁG www.esztergom.hu Tizenöt éves a magyar rendszerváltás (H) 15 éve volt az első „újkori” szabad országgyűlési választás hazánkban. Magyarországon 44 és fél év után, 1990. március 25-én ismét teljesen szabad országgyűlési választást tartottak. Ennek során kiderült: az első fordulóban 6 párt jutott a parlamentbe, de a kormányalakításról szóló döntés az április 8-i, második fordulóra maradt. Bűncselekmény a Paksi erőműben (H) Lapértesülés szerint a paksi atomerőmű öt munkatársát radioaktív anyagokkal való visszaéléssel gyanúsította meg a rendőrség két hónapja. Az ügyről Szerencsi László, a Bács- Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője nem kívánt nyilatkozni, de elismerte, hogy 2003 júliusa óta ez ügyben nyomoznak. További hír az atomerőmű háza tájáról, hogy tegnaptól ismét működésbe helyezték a kettes blokkot, bár csak alapjáraton működik. A blokk a teljesítmény növelése után rákapcsolódik az országos hálózatra, utána újabb ellenőrzések következnek. Negyvenmilliárdos hitelprogram (H) Németh Imre szakminiszter bejelentése szerint 40 milliárdos hitel- programot indít a földművelési tárca. A mezőgazdasági termelés korszerűsítésére, versenyképességének javítására szolgáló gépbeszerzéseket, valamint a gazdasági épületek kivitelezését támogatja elsősorban a tárca. A kedvezményes kamatozású, 15 éves lejáratú hitelt kis- és középvállalkozások, termelői közösségek és fiatal gazdálkodók vehetik igénybe - közölte Németh Imre. Jól teljesített a Szlovák Posta (SK) A Szlovák Posta (SP) összesen 361 millió feladványt kézbesített 2004- ben. Ebbe beletartoznak a csomagok, levelek, csekkek és a megcímzett, reklámküldemények is. Az ügyfelek a posta felé alig több, mint 60 ezer reklamációt jeleztek, amelyből majdnem 16 ezret a hivatal jogosnak ismert el. A felmérések azt mutatják, hogv ez jóval kevesebb az előző évek hiányosságainál. A reklamációk esetében a posta az erre vonatkozó szabály szerint járt el. A legtöbb kifogást azzal kapcsolatban emeltek, hogy a küldemények megrongálódva érkeztek a címzetthez. Vége a Demszky-korszaknak? „Politikai álláspontunk, hogy nem tudjuk elképzelni (...) azt, hogy közös jelöltként 2006-ban támogatni tudnánk őt” - mutatott rá a kormányfő Budapest-megbí- zottja egy fővárosi klubösszejövetelen. Molnár Gyula úgy látja, az MSZP-nek Demszky Gáborral és az SZDSZ-szel már nincs lehetősége arra, hogy együtt mutassanak fel eredményeket. „Nekünk már nem hisznek, ezt pontosan tudjuk, mi már nem dumálhatunk tovább, aki 14 évig vezet egy várost, az ne ígérje meg, hogy majd holnaptól tudja, hogy mi a megoldás, az csinálja meg” — mondta Molnár Gyula a főpolgármesterre utalva. Fontosnak tartjuk, hogy tovább billentsük azt a fővárosi politikát, ami az elmúlt 10-14 évben tapasztalható volt - jelentette ki. Molnár Gyula szerint ez a fővárosi politika a fejlesztés helyett az üzemeltetésre helyezte a hangsúlyt. Közölte, álláspontja szerint az nem lehet kérdés, hogy üzemel-e a város. Magától értetődő dolgoknak nevezte, hogy „a tisztasági vállalat tisztán tart, a szemetet elviszik, (...) a kátyúk betömődnek”. Ha ez nem így van, akkor le kell váltani, aki ezért felelős, vagy ha ettől sem változik a helyzet, a rendszeren kell-változtatni - fűzte hozzá. Közölte, rendezettebb várost, közterületeket, aluljárókat, közparkokat kell teremteni a következő időszakban. A miniszterelnök Budapest- megbízottja szerint a 2006-os parlamenti választások, a mandátumok sorsa „bizonyos szempontból,, Budapesten, illetve 9-10 nagyvárosokban dől majd el. Az SZDSZ-ről szólva azt mondta: a 2004-es kormányfőváltás után 2005 januárjára ”egy kicsit ijedtebb (lett) a liberális koalíciós partner tekintete, mert azt látta, hogy egyre inkább teret veszít a liberális párt abban a politikai mezőben, melyet Gyurcsány Ferenc megpróbált betölteni,,. • Ladó Gy. L. Értékesítés beszerzési ár alatt A most készülő kereskedelmi törvény engedélyezné a beszerzési ár alatti értékesítést, azzal a feltétellel, hogy arról a kereskedőnek tájékoztatást kell adnia. Szakértői vélemények szerint ez a szabályozás minden bizonnyal a beszerzési ár alatti értékesítés reklámfogásként való felhasználásához vezet. A vásárló tájékoztatására azért van szükség, hogy a vetélytársak figyelemmel követhessék, hogy egy beszállító adott-e nagyobb kedvezményt a konkurenciának vagy sem, vagyis, hogy a kiskereskedő nyereségéből kapja a vevő az árengedményt, vagy pedig a beszállító kínálja rendkívül olcsón az árut. Némi diszharmónia fedezhető fel az agrártörvény és a készülő kereskedelmi törvény beszerzési ár alatti értékesítés szabályozása között, ugyanis utóbbi szó szerint mentességet ad a szankciók alól, ha az harmincnapos készlet kiárusítására vonatkozik vagy húsznapos üzletnyitási kedvezményként, illetve bevezető árként használják. Ugyanígy minőséghibás árú esetén is elfogadott lenne, mindezek azonban a szakértők szerint meglehetősen rugalmasan értelmezhető szabályok. Égyes vélemények szerint a készülő törvényi passzus oda vezet, hogy a beszerzési ára alatti értékesítést jó reklámfogásként fogják felhasználni a tőkeerősebb kereskedők, sok esetben ösz- szezavarva a normális piaci folyamatokat. Többek szerint az ilyen fajta áraránytalanságoknak hatása van a termelői, termeltetői viszonyokra is, még rosszabb helyzetbe hozva az eddig is áron aluli értékesítésre kényszerülőket. • Száraz R. Drága a vezetékes telefonálás Az EU tanulmánya szerint a magyarországi vezetékes telefonszolgáltatás díja jelentősen meghaladja a tagországok tarifáinak átlagát. Még a legvagyonosabb Belgiumot megelőzzük ezen téren. Az Európai Unió tanulmánya szerint a magyarországi vezetékes telefonszolgáltatás díja jelentősen meghaladja a 25 EU tagország tarifáinak átlagát. Amíg 2004-ben a szolgáltatásokat igénybe vevők az unió országainak átlagában havonta 37,2 eurót költöttek a vezetékes hálózathoz való csatlakozásra és a beszélgetésekre, addig Magyarországon 50,8 eurót. Az EU-bizottságnak a belga Test Achats fogyasztóvédelmi lap által idézett adatai szerint Belgiumban 44,3, Lengyelországban 44,5, Portugáliában 45,6 eurót, Németországban 39,8 eurót költenek a fogyasztók havonta vezetékes telefonálásra. A német kiadásoknál a britek és a svédek hat euróval költenek kevesebbet, a legjobban pedig a ciprusiak járnak, Cipruson ugyanis a vezetékes telefonálás átlagban csak havi 20,4 euróba kerül. A vezetékes telefonálás költségeinél magasabbak a mobiltelefonálás díjai, átlagos használat mellett 36,18 eurót tesznek ki a havi mobiltelefonálás költségei az EU-tagországok átlagában. Ez a költség gyakori mobilhasználat mellett havi 62,74 euró, alkalmi használat esetében az EU- tagországok átlagában 17 euró. • Szanyadi K. Még pályázhatók a Strukturális Alapok Áprilistól uniós útlevéllel utazhatunk A Strukturális Alapok keretén belül a 2006-ig tartó programozási időszakban mintegy 60 milliárd korona áll Szlovákia rendelkezésére. Az Európai Unió által finanszírozott összeg községfejlesztésre, épületek és épületrészek javítására, kerékpárutak kiépítésére egyaránt igénybe vehető. A Strukturális Alapok keretén belül megszerezhető milliárdok felett a szlovák építésügyi minisztérium rendelkezik. Eddig 4500 pályázat érkezett az intézményhez, amelyek pályázati összértéke 92 milliárd korona. A tavaly csatlakozott országok közül Magyarországgal együtt Szlovákia könyvelheti el a legjobb eredményeket a beérkezett pályázatok számát illetően. Legtöbben Nyitra megyéből pályáztak.-Korábban az a kritika ért bennünket, hogy kevés projekt lesz majd, kevés pályázat érkezik ezekre a pénzekre, és nem leszünk képesek kihasználni a rendelkezésre álló forrásokat - mondta lapunknak Juhász László, az Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztérium szóvivője. Majd hozzátett: Most ennek épp az ellenkezője az igaz. Szerencsére a bőség zavarával küzdünk, hiszen nagyon sok és nagyon jó minőségű pályázat érkezett a minisztériumhoz. A pályázatok közül körülbelül ezer már a megvalósítás stádiumában van. A pénz lehívására azonban még 2006- ig lehetősége van a minisztériumnak. A Strukturális Alapon belül pályázni lehet oktatási intézmények, szociális otthonok és szabadidőközpontok felújítására. Különböző épületek hőszigetelésére, tető- és ablakcserére, valamint szélessávú internet bevezetésére. Sőt olyan programokra is pályázhatnak az egyes szervezetek képviselői, amelyek a hagyományos kézműves mesterségek felélesztését célozzák. A következő programozási időszakban (2007-2013) a jelenlegi ösz- szeg 2,5-3-szorosát kaphatja Szlovákia az Európai Uniótól. • NYA Április i-jén az útlevél-kiállító irodák zárva tartanak, ugyanis az európai uniós normáknak megfelelő útlevelek kiadására készülnek fel. Április 2-tól a jelenlegi zöld színű útlevelek helyett már európai uniós, bordó színű úti okmányokat fognak kiállítani. A március 31-ig kibocsátott útlevelek továbbra is érvényben maradnak. Az útleveleket a kérelmezőről készítendő digitális fénykép és elektronikus aláírás miatt ezután is csak személyesen lehet igényelni. Kivételt képeznek a magatehetetlen, önmagukról gondoskodni nem tudó' állampolgárok. Az útlevél-kiállító irodákban kitöltendő nyomtatványon kívül mellékelni kell még a megfelelő értékű illeték- bélyeget, személyazonossági igazolványt vagy a születési anyakönyvi kivonatot. A 30 napon belül elkészített útlevél kiadásáért a 15 évesnél idősebb állampolgároknak a 10 évig érvényes úti okmányért ezer koronát, az 5-15 éves gyermekeknek illetve fiataloknak az öt évig érvényes útlevélért négyszáz koronát kell majd fizetniük. Az ötévesnél fiatalabb gyermekek részére a két évig érvényes útlevél kiállítása 250 koronába kerül. A szülők január 1-jétől csak ötévesnél fiatalabb gyermekeik nevét írathatják be saját útlevelükbe, ezért pedig száz koronát kell fizetniük. A gyors ügyintézéséért az alapilleték négyszeresét kérik majd el. • Molnár Egy órával kevesebbet alhatunk Vasárnap (március 27.) kezdődik a nyári időszámítás, hajnali két órakor három órára kell átállítani a vekkereket, így egy órát „elveszítünk”. Az óraátállítás nem befolyásolja tömegközlekedési eszközök indulási idejét. Az óraátállítással hosszabbak lesznek a nappalok, a nyári időszámítás október utolsó vasárnapjáig tart, akkor nem előre, hanem hátra kell egy órával állítani az időmérőket. A nyári időszámítás bevezetése 1976-ra datálódik és az olajár- robbanással van kapcsolatban. A francia hatóságok azzal indokolták az átállítást, hogy így több energiamegtakarítás érhető el. Ezt a rendszert több ország is átvette és az EU-tagállamok úgy határoztak, hogy meghatározatlan ideig egy évben kétszer még ők is átállítják az órákat. A nyári időszámítás kezdetével nem változik a MÁV menetrendje, belföldi járatokat nem érint az átállítás, csak két nemzetközi vonat (Dacia Expressz és Beograd Expresz) késik egy órát. A kettő és három között induló vonatok esetében késés elképzelhető. • Hajdú Máté Német kézben a szlovák áramszolgáltató Pavol Rusko gazdasági miniszter elmondta, hogy a Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltató Vállalat (ZSE) privatizációja előreláthatólag 2005 júniusában fog befejeződni. „A vállalat 41 százalékos részvény- csomagját is a német E.ON Energie társaságnak akarjuk eladni, amely már a ZSE 40 százalékát birtokolja. A Kelet-szlovákiai és Közép-szlovákiai Áramszolgáltató Vállalat privatizációját csak a ZSE eladása után kezdjük el, és előreláthatólag az év végén már be is fejezzük” - tájékoztatott a miniszter. Az E.ON Energie három évvel ezelőtt 329,5 millió euróért, azaz 14,1 milliárd koronáért vásárolta meg a ZSE részvényeinek 49 százalékát. • RGA Önkéntesek segítenek a Magas-Tátrán Nyáron Szlovákiába az európai országok önkéntesei érkeznek, hogy segítsenek majd a novemberben természeti katasztrófa áldozatává lett Magas-Tátra megújításában. A 18-26 év közötti 44 fiatal Csehországból, Lengyelországból, Magyar- országról, Franciaországból, Hollandiából, Olaszországból és Romániából érkezik majd a Magas-Tátrába. Ingyen, fizetséget nem kérve segítenek a tátrai települések önkormányzatainak, állami és közigazgatási intézményeknek. Először egy továbbképzésen vesznek részt, mely során elsajátítják az erdei munkát, a munkaeszközök használatát, és megtanulnak tájékozódni a hegyekben. Segíteni fognak a patakmedrek megtisztításában, összeszedik majd a gallyakat, helyreállítják a turistajelzéseket. Ezt a projektet a Szlovák Cserkészszövetség indítqtta el, megvalósításához pedig az Európai Unió az Ifjúság és alkotórészei - Európai Önkéntes Szolgálat programjának köszönhetően ad segítséget. Ján Figel, az oktatásért, képzésért és kultúráért felelős európai biztos a Pozsonyban csütörtökön megtartott sajtótájékoztatón elmondta, a novemberi magas-tátrai szélvihar egyrészt természeti katasztrófát okozott, másrészt felébresztette az emberekben a szolidaritást. Figel meg van győződve arról, hogy a polgári társadalom ifjúságában fel kell ébreszteni a társadalmi felelősségtudatot. Az európai biztos úgy véli, hogy a jól megszervezett önkéntes szolgálat egyfajta képzést ad, sőt az önműveléshez is hozzájárul. • AMARIL