Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-03-26 / 59. szám

www.esztergom.hu ESZTERGOM 2005. március 26., szombat • HÍDLAP 3 Híradó Plusz - a testületi ülések Gondoskodás az idősekről közvetítése helyett Az esztergomi képviselő-testületi üléseken eddig az Esztergomi Váro­si Televízió munkatársai is jelen vol­tak és rögzítették az eseményeket. A testületi ülésről készült felvételt a délutáni önkormányzati műsor kere­tében vetítették le. Az ülésekről való televíziófelvétel készítése szinte csak Esztergomban volt szokás, Dorogon például soha nem készült ilyen fel­vétel. A királyi város legutóbbi kép­viselő-testületi ülésén az MSZP- frakció szóvá tette, hogy nincs jelen a városi televízió. Lapunk kérdésére Drucza Attila, az Esztergomi Városi Tv főszerkesztője elmondta, hogy új koncepciót szeretne bevezteni, így a testületi ülések több órás felvétele helyett új műsorral jelentkezik majd a városi televízió. A Híradó Plusz elnevezésű műsorban az aktuális önkormányzati és régiós esemé­nyekről - így a testületi ülésekről - adnak részletes tájékoztatást, vala­mint az Ister-Granum Eurórégió üléseiről is itt számolnak majd be. A Híradó Plusz önálló műsorként jelentkezik majd, és remélhetően hamar népszerűvé válik, hiszen a több órás testületi ülések helyett jó­val rövidebb időben kapnak a nézők összefoglaló tájékoztatást az önkor­mányzati-ülésen történtekről. Meg­kérdeztük Schiller-Kertész Tamást, a képviselő-testület MSZP frakci­ójáénak vezetőjét, hogy miért tart­ják fontosnak a testületi ülések tel­jes felvételének bemutatását. A frakcióvezető elmondta, hogy véle­ményük szerint jobban tájékozódik a város lakossága, ha teljes egészé­ben láthatja a képviselő-testületi ülésen készült felvételt. • MUZSLAI Nem változnak a menetrendek KÖZLEME Sem a vasárnapi óraátállítás, sem a húsvéti ünnepek nem változtatnak a MÁV és a Vértes Volán menet­rendjén. Az esztergomi vasútállo­más munkatársa lapunknak úgy fo­galmazott, hogy a járatokat azért sem érinti a változás, mert míg az utolsó vonat szombat délután fél egykor hagyja el az állomást, a kö­vetkező majd csak vasárnap hajnali negyed négykor folytatja útját. A Vértes Volán esztergomi állomásán Pálfi Zsolt úgy tájékoztatott, hogy náluk sem történik változás, mind­össze egy, a nyári időszámítás beáll­tával induló járatnak „adnak mun­kát”, ^mely a Duna-parton keresz­tül a Pilismaróti Erőmű Üdülőig szállítja az utasokat. • -YÁ­KÖZLEMÉNY Március 31-én, 17 órakor a volt Megyeháza dísztermében tájé­koztató fórumot tartanak az ér­deklődő civil szervezetek részére a Nemzeti Civil Alapprogram Kö­zép-dunántúli Regionális Kollégi­uma által hamarosan kiírásra ke­rülő pályázat beadásának feltét­eleiről, körülményeiről, az elbírá­lás szempontrendszerérői. Ezentúl az önkormányzattal is lehet eltartási szerződést kötni Folytatás az 1. oldalról Feltétel, hogy legalább harminc négyzetméteres lakóingatlannal, vagy annak megfelelő értékű vagyontárgy- gyal rendelkeznek. A város - intézmé­nyi ellátórendszerén belül - biztosítja az étkeztetést, az orvosi kezelések, gyógyszerek kiváltását, a takarítást, bevásárlást, a ház körüli teendők el­végzését, a folyamatos, napi kapcsolat- tartást, a szükséges ápolást és felügye­letet. Amint azt Takács István, a Pol­gármesteri Hivatal sajtóreferense kér­désünkre elmondta, Magyarországon ma már nem ismeretlen ez a fajta ön- kormányzati konstrukció. Közös jel­lemzőjük, hogy mindenhol piaci ala­pon működnek, az életjáradék összege függ a bevitt ingatlan forgalmi értéké­től, de hasonlóak abban is, hogy az élet járadékot a támogatott személy életkora és neme alapján határozzák meg az önkormányzatok. Ezzel az el­tartási szerződéssel mindkét fél jól jár­hat, hiszen az idős emberek így biz­tonságban érezhetik magukat, az ön- kormányzat pedig 10-15 év elteltével saját tulajdonú ingatlanokhoz jut, me­lyeket aztán különböző célokra hasz­nálhat fel. Kolumbán György azt is el­mondta, hogy az időskorúaknak kell majd kérnie az eltartási szerződés megkötését az önkormányzattól, és időben megjelentetik azt is, hogy hol lehet majd jelentkezni. • VÁCZY Tájékoztatjuk a Tisztelt Ügyfeleket, hogy Esztergomban, a Polgármesteri Hivatalban a 2005. évi húsvéti ünnepek körüli munkanapokon ügyfélfogadást a következők szerint tartunk: március 24-én (csütörtökön) - 9-12 óráig ügyfélfogadás a közigazgatási és okmányirodán március 25-én (pénteken) - a hivatal zárva tart március 29-én (kedden) - a hivatal zárva tart Kérjük szíves megértésüket. Dr. Csömör Sándor jegyző 4 csillag a biztonságért Az EuroNCAP töréstesztjén az új Swift nagyon jól szerepelt: a lehetséges ötből négy csillagot szerzett meg. Reméljük, sosem tapasztalja meg, mégis jó, ha tudja. Ez az autó vigyáz Önre és családjára. ★ ★ ★ ★ m SUZUKI ! A mi autónk C02-kibocsátás (kombinált): 119-170 g/km. Üzemanyag-fogyasztás (kombinált): 6,2-6,9 1/100 km. nagyon nagyon

Next

/
Oldalképek
Tartalom