Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-03-19 / 54. szám
magazin 2005. március 19, szopnbat • HÍD LAP Kossuthra emlékezve „Uraim! Midőn a szószékre lépek, hogy Önöket felhívjam, hogy mentsék meg a hazát, e percnek irtózatos nagyszerűsége szorítva hat le kebelemre. Úgy érzem magam, mintha Isten kezembe adta volna a tárogatót, mely fölkiáltja a halottakat, hogy ha vétkesek vagy gyöngék, örök halálba süllyedjenek, ha pedig van bennük életerő, örök életre ébredjenek... Önök határozni fognak. Egyenesen, ünnepélyesen kérem, hogy midőn azt mondom, adja meg a képviselőház a 200 ezer főnyi katonát, s az erre szükséges pénz előteremtését... (Itt Nyáry Pál esküre emelt kézzel kiáltotta, hogy „megadjuk”, majd csatlakozott hozzá az egész országgyűlés) Ezt akartam kérni, de Önök felálltak és én leborulok a nemzet nagysága előtt!” - fejezte be elhíresült parlamenti beszédét Kossuth Lajos 1848. július í 11-én. Pázmány Péter mellett talán ő volt a magyar történelem legnagyobb szónoka. Ellentmondásos egyéniség, rajongói és gyűlölői egyaránt bőségesen akadtak. A szó klasszikus értelmében libi rálisan gondolkodó nemesként jelent meg a pozsonyi diétán 1832- ben „mint phőnix a tűzből” és vált az országgyűlés végére országosan ismert politikussá. Az általa szerkesztett Országgyűlési Tudósítások utolsó beszámolója így szólt 1836-ban: „Név, ismeret és pártfogás nélkül jöttem Pozsonyba, porszemként elveszve a fövény tengerén. Én oly semmi, annyi jelesek közt. Nem hoztam magammal semmit, csak tiszta hazaszeretetet, erős akaratot és meleg érzetet a tennivalók szüksége felől. S így nyújtottam ki kezemet egy kis pislogó mécset gyújtani, mely a távolság titkainak homályán keresztül egy-két jó barátaimnak egy szikra világot gyújtana.” A diéta bezárása után a megtorlás nem maradt el, népszerűségének köszönhetően ő is áldozata lesz a koncepciós pereknek, majd amikor az udvar taktikát vált és amnesztiát ad a bebörtönzötteknek, szerkeszteni kezdi a Pesti Hírlapot. Az újságot Kossuth „szócsövének” hívták. A lap hasábjain fogalmazta meg mindazokat a követeléseket, amelyeket a magyar reformkor haladóan gondolkodó nagyjai el akartak érni. Hajlamosak vagyunk szembeállítani őt Széchenyivel, hiszen valóban gyakorta bonyolódtak nagy vitákba. Érdemes azonban leszögezni, hogy minden lényeges kérdésben egyet, mfk. Jv^i J. CAnwm értettek, csak a megoldás módjában és ütemében adódtak közöttük komolyabb nézetkülönbségek. De amint Széchenyi, úgy Kossuth sem forradalmár. Mindketten reformerek, ellenzői az erőszaknak és a vérontásnak és harcos politikusai az ország fölemelésének. 1846-ban írja, akkor már a Hetilapban: „Az anyag, melyből szabad országok épülnek, nem egy kiváltságos osztály, hanem csak egy nemzet lehet.” Követeli a közteherviselést, a jobbágyfelszabadítást, a népképviseletet, a kötelező örökváltságot, az ősiség törvényének eltörlését és mindazt, amit 1848 márciusa meg is fog valósítani, még ha csak ideiglenesen is. A Batthyány-kormányban pénzügyminiszter, majd a Habsburg-ház • m .iába i trónfosztása után államfő, egész pontosan kormányzó-elnök, a jövendő államformát ugyanis akkor még nem döntötték el, tehát hogy köztársaság lesz-e Magyarország vagy királyság. A szabadságharc végső bukása előtt elmenekült az országból, így a megtorlásnak nem esett áldozatául. Bejárta a világot, még Amerikában is szónokolt a magyar ügy érdekében, mígnem Turinban, a mai Torinóban telepedett le. A kiegyezéssel nem értett egyet, híres „Kasszandra levelében”, amely az elnevezését a mitoló- giai jósnőről kapta, árulással vádolja Deák Ferencet, pedig akkorra már egyáltalán nem volt tisztában a magyarországi politikai viszonyokkal. 1894. március 20-án halt meg, temetése néma tömegtüntetés volt. • Varga Péter Frontváros - Esztergom Hatvan éve ért véget a második világháború 1944 karácsonyára Esztergom előterében bezárult a 2. és 3. Ukrán Front csapatainak Budapestet körülvevő gyűrűje. (Egyűrűben 80 ezer, mintegy 50 ezer német, 30 ezer magyar katona rekedt. 1945. február 12-13-án a budai várból való kitörésből csak néhány százan érték el - közülük ketten Esztergomnál - a német-magyar vonalakat.) E gyűrűn kívül, az esztergom- párkányi hídfő védelmére nagy létszámú német és magyar erők alkottak védelmi vonalat, köztük a Szent László hadosztály, amely 1944. december 19-27. között, az Ipoly és Garant térségében (különösen a letkési hídfőben) hősiesen védekezett a többszörös túlerőben lévő szovjet 6. gárda harckocsi-hadsereg alakulataival szemben. Végül az offenzíva eredményeként december 26-án Esztergom is orosz kézre került. A Mária Valéria híd felrobbantásával a német csapatoknak - átmenetileg - sikerült megakadályozni az oroszok Duna- balparti átkelését ezáltal a sík terepen a Pozsony-Bécs irányába történő előrenyomulásukat. Az 1945. január l-jén megindult német északi ellentámadás (Konrád hadművelet) eredményeként január 6-án Esztergomból kiszorították az orosz csapatokat. Ez időtől fogva a térségben a front megmerevedett, a védelmet biztosító német és magyar csapatok a várost március 21-ig tartani tudták a hatalmas földi és légifölényben lévő szovjetekkel szemben. A lényegében 1944. december 4-én (a nagy angol-amerikai bombázással) kezdődő és 1945. március 21-én véget érő harcokról elmondhatjuk,. hogy három és fél hónapon át Magyarország területén egyetlen város sem szenvedett harci cselekményektől. A közel négy hónapos ostrom közel több mint ötszáz helybéli civil áldozatot követelt, akik elsősorban az 1944. szeptember 16-i, a december 4- i, majd az 1945. február 18-20-i légitámadásokban vesztették életüket. (Csak a február 18-i légitámadás a Madách tér és a kórház környékén több, mint 120 polgári áldozatot követelt.) E számban csak részlegesen szerepelnek az itt tartózkodó menekültek, így a polgári áldozatok száma közelítheti az ezer főt. Az ostrom során a városban és a város külső védelmi vonalaiban (Búbánat-völgy, Vaskapu, Dobogókői út térsége, Zsidódi-patak, Esztergom-tábor, stb.) elesett német katonák számát a Német Hadisírgondozó Nemzeti Szövetség közelítően pontos adatai hatszáz fő körülire teszik (és még mindig vannak az erdőkben ismert, de fel nem tárt katonasírok). Teljes a bizonytalanság az esztergomi frontszakaszon elesett magyar katonák számát illetően. A német alárendeltségben harcoló különböző magyar alakulatok iratai részben megsemmisültek (vagy megsemmisítették), de a közel ötvenéves „némaság” a szemtanúk számát is megritkította. A gyér számú dokumentumból és több visszaemlékezésből a helytörténeti kutatók és a hadtörténészek arra a következtetésre jutottak a magyar katonai veszteség elérheti az ezer főt, igaz, ebben a számban benne van a távolabbi frontszakaszokról az esztergomi kórházakba behozott és itt elhunyt honvédek száma is. Sajnos hős honvédeink többsége jeltelen sírban nyugszik a különböző városi temetőkben, az egykori harcok színhelyein. Az elvétve feltárt (többségében német katonákkal közös sírba temetett) magyar katonasírokban talált honvédek azonosítása csak ritkán vezetett eredményre. Az alumíniumból készül azonosítólapok az évtizedek során elporladtak (szemben a német katonákéval, akiknek krómacél azonosítója dacolt az idővel). Esztergom-Szamárhegy a magyar honvéd helytállásának egyik tragikus helyszíne. A Hideglelős-keresztnél, a Hosszú-hegyen szovjet, a Szamárhegyen német és magyar katonák ásták be magukat még január elején. A Szamár-hegyen március 15-16-ig nagyobbrészt német, majd azt követően magyar alakulatok voltak állásban. Március 21-én hajnalban heves aknatűz előkészítéssel indult meg a döntő orosz támadás Esztergom bevételére. Az orosz csapatok zöme a Vaskapu lankáiról és a Dobogókői út irányából lendült támadásba, így a keleti arcvonalon védekező magyar honvédek - akiknek számát a szemtanúk 3-400 főre teszik - reménytelen helyzetbe kerültek. A heves aknatűz elől a katonák a Kis- és Nagy-Szamárhegy völgyének nyugati felére vonultak vissza. Az aknatűzben és a megindult támadásban elesett magyar katonák számát a szemtanúk és a visszaemlékezők 100-150 főre teszik. Minden körülmény arra vall, hogy a magyar katonák adtak utóvédet a város kiürítéséhez. Hogy a bekerítés elől hányán tudtak kitörni, nem tudjuk. Az elesett honvédeket április elején közmunkára kirendelt szentgyörgv- mezői polgárok temették el - sokukat a hegy peremén géppuskafészkekben vagy lövészárkokban hántolták el. Jeltelen sírokban nyugvó hős honvédeink, városunk polgári áldozatai - magától érthetődően ide kell, hogy értsük az 1944-ben elhurcolt 556 zsidó honfitársunkat is - mind-mind néma tanúi az esztergomiak számára 60 éve befejeződött háborúnak. • Koditek Pál Az Esztergom Barátainak Egyesület elnöke 1992. március 21-én az Esztergom Barátainak Egyesülete emlékkeresztet állított az egykori szamárhegyi harcok színhelyén. A honvédek helytállásáról minden évben megemlékezünk. A hatvanadik évfroduló különös alkalmat kínál az emlékezésre. Március 20-án, vasárnap délelőtt ío órakor kegyeleti túra indul az emlékkereszthez. Találkozó 9.30 órakor a Dunagyöngye Panzió (volt KISZ Tábor) bejáratánál, vagy az ünnepség helyszínén. Megközelíthető autóbusszal is, amely 8.50 órakor indul a pályaudvarról.
