Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-03-19 / 54. szám

• HÍDLAP • 2005. március 19., szombat hídlapmagazin Nemzeti ünneplés Felvidéken • -cz­Felvidéken sok helyütt már a hét végén megtartották a március 15-i rendezvényeket, de több települé­sen még csak most fognak ünne­pelni. Bájtén például vasárnap tart megemlékező szónoklatot Bugár Béla, a parlament alelnöke. Oroszkán a múlt hét végén a dísz­vendégek Bugár Béla és Plank Zoltán, a pozsonyi Magyar Nagykövetség tit­kára voltak. Planck Zoltán felolvasta Gyurcsány Ferenc határon túli ma­gyarokhoz intézett beszédét. Bugár Béla ünnepi szónoklatában 1948 jelen­tőségét ecsetelte napjainkban. Az ün­nepségre szerinte árnyékot vetnek a december 5-i ese­mények. „A kisebbségben élők szülőföldjükön azért harcolnak, hogy magyarok­ként élhessenek, az anyaor­szágban pedig azért harco­lunk, hogy az egységes ma­gyar nemzet tagjaiként te­kintsenek ránk, határon tú- li magyarokra, ne pedig úgy, mint holmi haszonle­sőkre. Ha belegondolunk nekünk, felvidéki magya­roknak is nagy vérvesztesé­get kellett áldoznunk a sza­badságharc hőseihez ha­sonlóan, hiszen tíz év alatt 40 ezer magyar tűnt el a Felvidéken az asszimiláció következtében. Azt kell mondanunk, hogy ez az áldozat sokkal nagyobb, hi­szen míg a forradalom idején volt, aki tovább vigye a zászlót, addig kérdéses, hogy a határon túl lesz, aki ezt megte­gye - hangzott el az MKP elnöke be­szédében. Bugár továbbá beszédében kifejtette: minden ünnep alkalmával meg kell fogalmazni a feladatunkat, ami jelen esetben teljesen egyértel­mű: ahhoz, hogy megmaradjunk, a nemzetet érintő kérdésekben a nem­zetnek egységesnek kell lennie. A nemzetet a nyelv, család és az iskola teszi azzá, ami. Csak ott érezhetik sza­badnak az emberek magukat, ahol például a szülők nem félnek magyar iskolába íratni gyermekeiket. Az MKP elnöke szerint csak a helytállás és a nemzeti összefogás tarthatja meg a magyarokat Szlovákiában és a ma­gyar nemzetet Európában. Az ünnep­séget követő kultúrműsorban nem csak a helyi iskolások, hanem a kör­nyező falvakból, Lekérről és Csatáról érkező vendégszereplők is képvisel­tették magukat. Az ünnepségen Bugár Béla dedikál­ta Olyan országban élek... című nagy­sikerű könyvét, amelyben a Szlovák Köztársaság fennállása alatti időszak történéseit, a nemzeti, vagy nemzeti kisebbség fogalmát, valamint a nem­zetállami ideológia és hatalomgyakor­lás kérdéseit boncolgatja. Ezenkívül taglalja az esélyegyenlőség megterem­tésének lehetőségeit, de a könyvben elolvashatjuk a politikus beszédeit és jelentős parlamenti felszólalásait is. Kirándulni jó! Persze ezt mindannyian tudjuk, de szakítunk-e rohanó életünkből néhány órát esetleg napot, hogy ki­szellőztessük a fejünket egy gyö­nyörű helyen? Most, hogy (remél­hetőleg) itt a jó idő, érdemes elláto­gatnunk a közelben nyújtózó termé­szeti csodák egyikéhez. Ha minden­képp kímélni szeretnénk a lábunkat és mégis kilátásra áhítozunk, autó­val percek alatt eljuthatunk a vaska­pui menedékházba; a látvány önma­gáért beszél... Persze indulhatunk gyalogszerrel is ám ekkor érdemes útba ejtenünk a „hármas sziklákat”. Kevésbé ismert ugyan, de szépségé­ben nem marad el az említettektől a mogyorósbányai kőszikla sem vagy a bajóti hegyekben ásítozó barlan­gok bármelyike is kellemes úticél­nak bizonyulhat. Indulhatunk azon­ban a másik irányba - ha kedvünk úgy tartja - hiszen Búbánat környé­kén szintén sok a látnivaló (Hidegle­lős kereszt, horgásztavak). Tovasu­hanva az úton elérkezünk Pilismarótra. Itt lesétálván az öböl­be egy szalonnasütéssel is felejthe­tetlen emlékekre tehetünk szert. Dömösre látogatva az előzőeknél kissé nehezebb terepen fekvő túra útvonalat járhatunk végig, ez a Rám-szakadék. Képzeletben kirán­duljunk most ide! A dömösi temp­lomtól indulva jutunk el az erdőszé­li pihenőhelyig ahonnan több ágra bomló ösvények közül választha­tunk. Tovaindulva elérkezünk az el­ső forráshoz ahol valószínűleg sorba kell állnunk ha vízhez szeretnénk jutni. Ettől kezdve változik a táj. Összeszűkülnek a meredekké váló sziklafalak, kétfelé ágazik a szurdok. Mi a jobb oldali ágban maradunk. Fontos az alkalmas lábbeli viselete, ugyanis innentől sárra és vízre is számítanunk kell. Csúszós, sáros ta­lajon haladunk, időnként a sziklához erősített láncok segítenek a tovább­jutásban, de minden kellemetlensé­gért kárpótol minket a vidék szépsé­ge. Ezeken a pontokon különösen is­kolai kirándulások időszakában, vagy hétvégeken sokszor alakul ki torlódás, egy-egy nagyobb csoport átjutása fél-háromnegyed óra is le­het. Az utolsó kapaszkodón túljutva ismét elágazáshoz érünk. Szintén jobbra tartunk majd egy pihenőbe botlunk. Z jelzésünkön az Árpád­vár alatt jobbra kanyarodva találko­zunk a Dobogókőre vezető S jelzés­sel. Tegyük föl, még érzünk ma­gunkban erőt, s Dobogókőre feljut­va rácsodálkozunk az alant elterülő tájra. A kilátó közeléből indulnak buszjáratok Esztergomba, de érde­mes előtte megörvendeztetnünk magunkat egy teával vagy forralt borral a menedékházban. Jó túrázást! • MARKUS Nálunk is történhetett Rovatunk olyan apró, színes történetek feldolgozására vállalkozik, amelyek nagy valószínűséggel sokak számára ismerősek lehetnek, vagy legalábbis el tudják képzel­ni őket környezetükben is. Fontos, bogy a történetek és az alakok valódiak, még ha olykor - személyiségi jogaik miatt - nem is eredeti nevükön említem a szereplőket, vagy itt-ott egy kis színezékkel dúsítottam a históriákat. Mindezek természetesen az adomákban lényegi változást nem okoznak, és hangsúlyozom: a hír igaz. A rendőr, a fa meg az öreg cigány A hidegnek ugyan úgy tűnik, idénre befellegzett, de hát jöhet még eső, jöhet hó, na meg kutyára dér és a többi bölcsesség, így az alábbi történet időszerűsége reményeim szerint csak mértékkel megkérdő­jelezhető. Annál is inkább, mivel kicsiny falunkban örökzöldként ad­ják szájról-szájra (csakúgy, mint a pálinkás bütyköst) a fiatal, zöldfü­lű rendőr és a dörzsölt Gazsi történetét. Fiatal rendőr barátunk frissen szerzett diplomájával - nem kell cso­dálkozni, oktatják a rendőrséget - az egyáltalán nem vágyott, de el­kerülhetetlen állásba került: kicsiny falunk rendfenntartó ereje lett, csakúgy egymagában. Jószívű legény lévén, inkább szóval, mintsem tettel próbált fegyelmet tartani a kis falu kicsi, de furfangos közössé­gében. Jámbor, türelmes rendőr barátunk tehát panasz nélkül tette a dolgát: időnként rendet rakott az egyébként meghitt hangulatú falu­végi kis ivóban (könnyen tette mindezt, a környékbeliek nem is a törvény emberét tisztelték benne, hanem az országos fekve-nyomó versenyeken elért sikereit), véget vetett a családi perpatvaroknak, ha máshogy nem, hát asztal alá itta a felbőszült házigazdát. A szeme is alig rebbent, amikor hajnali három órakor a köztudottan zugivó, har­mincas éveinek vége felé kornyadozó, többszörösen elvállt Zsuzsika azzal keltette fel, hogy ufó járt nála. Békés rendőrünk úgy ahogy volt, pizsamában, csipásan nekiállt felvenni a jegyzőkönyvet, és csak akkor rakta ki finoman a szűrét Zsuzsikának, amikor az a személyle­írásnál azt találta mondani, hogy az őt meglátogató űrlény nagyjából 175 centi magas, 35 év körüli, bajuszos férfi volt. A türelem ugyan rózsát terem, de hát ugye a rózsafa sem nő az égig, magyarra fogalmazva e népies cikornyát: egyszer minden korsó cse­rép lesz, avagy erdő mellett nem jó lakni, vagyis minden véget ér egyszer, a türelem meg többször is. így történt zöldfülű hekusunkkal is. A már-már legendás jámborsá­gát kicsiny falunk egyetlen egy cigánycsaládja semmisítette meg. A faluban ugyanis egyre többen Figyeltek fel arra, hogy a magánkéz­ben lévő környékbeli erdőkből egyre-másra tűnnek el a szép szál fák, a helyükön csak néhány ág és forgács marad. A füstös, kis ivók­ban hamar ítéletet mondanak az emberek, így nem volt váratlan fordulat, hogy a környék egyetlen cigány családját kiáltották ki bű­nösnek. Az öreg Gazsit egyébként mindenki jóravaló és ha nem is dolgos, de a maga módján becsületes embernek tartották, amit mi sem bizonyít jobban, hogy falunk mindkét kocsmájában törzshelyet tartottak fent számára. Az ivócimborák egy jó darabig nem is szól­tak az öregnek, a lopások azonban egyre szaporodtak, ráadásul a bűntett színhelyén mindig ráakadtak egy-egy csacsi lábnyomra is. Szamara pedig csak az öregnek volt, így zöldfülű rendőrünk - aki kiváltképpen tisztelte az öreget, hiszen annak nagyanyja bábásko­dott édesanyja megszületésénél - kénytelen volt hivatalból megláto­gatni Gazsinkat. A faluvégi portán javába folyt a munka, a pere- putty munkára fogható fiúi éppen fát hasogattak a fészer mögött, míg Gazsink a fészer ajtajából pipázva figyelte őket. Gazsi bá' - szólt a rendőrünk - ne haragudjék má', de be kellene jön­ni az őrsre, mondjuk holnap reggel, e miatt a fa ügyek miatt.- Nincs nekem ahhó' közöm fiam - így az öreg. Ha van, ha nincs - gyüjjön be hónap reggel tízre, majd ott elmondja nekem - keményí­tett be zöldfülűnk. Hónap reggel?! - sóhajtott nagyot a cigány - Nem lehet, fiam, annyi a munka, hogy csak no; hónap meg amúgy is menni kell fáért - tette hozzá az öreg cigány,- Hogy az a ....- kezdett bele a tőle még sosem hallott szófordula­tokkal gazdagított monológjába zöldfülű barátunk, majd - kikárom­kodva magát - nagyot legyintve otthagyta a pereputtyot, maga sem tudva, hogy röhögjön, avagy tovább füstölögjön a dolgon. A jegyzőkönyv nem készült el, de a falopások megszűntek, igaz, né­hány hét múlva a szomszéd településen arról kezdtek el suttogni az emberek, hogy valakik egy szamárral lopják a fát az erdejükből...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom