Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-02-19 / 35. szám
• HÍDLAP • 2005. február 19., szombat hídlapmagazin Előtérben a karsztvízkérdés Szennyvíziszap Sárisápon? Tavaly nyáron megtanultuk milyen sérülékeny a Dunára települt ivóvízbázis. Most új lecke következik: a karsztvíz veszélyeztetéséről hallhatunk egy nem kevésbé szívderítő történetet. A helyszín Sárisáp. Az itteni karsztvízre települt kutak biztosítják számos környékbeli település számára a tiszta ivóvizet. Ahhoz, hogy ez így maradjon, fontos, hogy a kutak közelében szennyező anyag ne jusson a talajba, mert az esetleg bekerülhet a karsztvízbe is. a bányavállalkozó Egy helyi bányavállalkozó, a karsztvíz-kutak közelében üzemelteti kaolinbányáját. Ez nem is jelent problémát, az azonban már igen, hogy a bánya bezárása után szennyvíziszappal akarja a bányaterületet rendezni, rekultiválni. A bánya azonban beleesik a karsztvíz-kút úgynevezett hidrogeológiai „B” védőidomának területébe (a védőidom az a terület amit a vízkivétel biztonsága érdekében fokozott biztonságban kell tartani). Mit is jelent mindez? Bár a bánya alatt csak 50-70 méterrel kezdődik a karsztvízszint, azonban fennáll a veszélye, hogy ha a szennyvíziszapot lerakják a bánya területén, a csapadék egyes anyagokat a mélybe moshat, és ezek bekerülhetnek a karszthálózatba is. December 14-én a sárisápi művelődési házban került sor arra a szakmai fórumra, ahol a lakosság, valamint a helyi és környékbeli civil szervezetek értesülhettek a tervezett szennyvíz- iszap lerakásról és megismerhették annak szövevényes történetét is. A bányának a tervezett szennyvíz- iszap lerakáshoz kétféle engedélyre Sárisápi kaolinbánya volt szüksége. Az egyik egy hulladékkezelési engedély amit a Környezetvédelmi Felügyelőség ad ki, míg a másik a tájrendezési terv módosításának engedélye, amelyben a bánya- kapitányság illetékes. Első körben a bányakapitányság engedélyezte a tervet, ám hibát vétett. Nem vette figyelembe, hogy a rekultiválandó bánya területe azonos a karsztvízbázis utánpótlási területével, továbbá nem kérte ki a Növény- és Talajvédelmi Szolgálat véleményét sem. A vízmű megfellebbezte a határozatot, aminek a bányakapitányság helyt adott és új eljárást kezdeményezett. Ebben már elvetették a szennyvíziszap lerakásának tervét. Ezt követően a bányavállalkozó fellebbezett, és kérte az elutasító határozat megsemmisítését. A másik vonalon a Környezetvédelmi Felügyelőségtől szintén megkapta a hulladékkezelési engedélyt a vállalkozó, amit a vízmű ismételten megfellebbezett, és ennek a Környezetvédelmi Felügyelőség is helyt adott. Ezzel az epizóddal azonban még nem zárult le ez a történet sem, hiszen a bánya- vállalkozó megfellebbezte ezt az elutasító határozatot is, aminek a másodfokú hatóság az Országos Környezet és Vízügyi Felügyelet helyt adott, így ismét lett hulladékkezelési engedélye a cégnek. A vízmű ekkor utolsó lehetőségként az ügyészséghez fordult és törvényességi felülvizsgálatot kért. A sárisápi önkormányzat mindkét esetben támogató nyilatkozattal segítette a vízmű fellebbezéseit. Jelen pillanatban így áll az ügy. Várhatóan februárban újabb fórumra kerül sor, ez adja cikkünk aktualitását. Egyesületünk levélben fordult a vállalathoz, a vízműhöz és a felügyelőséghez; kikérte az ügyre vonatkozó dokumentumokat és a helyiekkel együttműködve igyekszik minél többet megtudni arról, mivel is járna a szennyvíziszap lerakása. Leveleinkre eddig csak a vízmű válaszolt, holott a Környezetvédelmi Felügyelőségnek törvényi kötelessége megkeresésünkre reagálni. A szennyvíziszap önmagában nem veszélyes, gyakran használják mező- gazdasági területen trágyázásra. Azonban a karsztvíz-kút védőidomára kijutatva ez a 77 ezer tonna iszap potenciális kockázatot jelent - ezt támasztja alá a vízügyesek szakmai állásfoglalása is. Utánajártunk és megtudtuk, hogy másutt a hulladéklerakók a szennyvíziszapot kb. 2500 Ft/tonnás áron veszik át. Ha összeszorozzuk a számokat akkor látjuk, hogy nem kis összegről van szó, százmilliós nagyságrendről beszélünk Kérdés hogy az anyagi haszon miatt kockáztathat- juk-e karsztvizeink, ivóvizeink biztonságát. A válasz, azt hiszem a nyáron tapasztaltak után egyértelmű, minden itt élő számára. • Szöveg és kép: Szuhi Attila Esztergomi Környezetkultúra Egyesület Alagút a Duna alatt Visegrádiról 10perc az út Nagymarosra -gyalog Nem olyan titkos, mint ahogy azt az egyik bulvárlap megírta, de minden esetre rendkívüli az a közműalagút, mely a Duna alatt köti össze Visegrádot Nagymarossal. Annak idején a bős-nagymarosi erőmű építése miatt elterelt Duna mederben építettek egy alagutat. Az első elképzelések szerint közút lett volna, szabadon közlekedhetett volna a lakosság kerékpárral, vagy gyalogosan. Az erőmű építésének leállása után nyitott átjárást nem biztosít, csak közművek futnak benne. Idegeneknek ide tilos a bemenet, de mérnökhallgatóknak gyakran mutatják meg az alagutat. Nekünk az út alig 10 percbe telt. Furcsa érzés volt gyalogosan ennyi idő alatt átjutni a Duna másik partjára a misztikus alagútban. Visegrád és Nagymaros számára többet jelent, mint egy közmű-ösz- szeköttetést. Az alagútban futó vezetékek baj esetén árammal és ivóvízzel tudják ellátni az egyik partról a másikat. Egy, a mindkét települést érintő katasztrófa esetén, ha nem lehet megoldani az ivóvízellátást, akkor az alagútból egy galériás vízforgatón keresztül természetes úton szivattyúkkal tudják ellátni Visegrádot és Nagymarost vízzel. Ok nem járhatnának úgy, mint tavaly nyáron az esztergomiak. Az alagutat a kíváncsi szemek elől hosszú, kék csatornafedelek rejtik. Ezeket eltolva azonban feltárul a kevesek által látogatott objektum. Odalent a tisztaság és rend mellett a fegyelem a legfontosabb. Mozgásérzékelők figyelik a mélyben tartózkodók minden lépését. A különböző csapokat és szerelvényeket számítógép figyeli, mely minden rendellenességet azonnal jelez a központba - tájékoztat Ferincz Gyuláné, a Közép-Duna- völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság nagymarosi kirendeltség-vezetője. A Duna alatt Grúber József a Duna Menti Regionális Vízmű Rt. munkatársa is mesél bővebben. „A beruházás egy milliárd forintba került. Jelenleg a magyar állam tulajdona, a DMRV a vagyonkezelő és az üzemeltető, ezáltal tulajdonosi jogokkal is rendelkezik. Az alagút a hajózási fenéktől számítva 4-6 méter mélyen fut. Az építkezés közel öt évig tartott, a terepet robbantással készítették elő. A közműalagútban szennyvíz, ivóvíz, optikai és elektromos kábelek futnak. Visegrádról a szennyvíz körülbelül húszpercenként áramlik át csőrendszeren, majd Nagymarosról Vácra' folyik” - mondja Grúber József. Az átjáróban kizárólag az üzemeltető és a karbantartó cég munkatársai tartózkodhatnak, de gyakran látnak vendégül egyetemi mérnökhallgatókat is, sőt egyszer egy kaliforniai csoportot is átvezettek. A szakemberek négyóránként ellenőrzik az 560 méter hosszú átjárót, immár tíz éve. Ferincz Gyuláné el# mondta, hogy voltak olyan próbálkozások a lakosok részéről - jégzajlás idején, amikor nem ment a komp -, hogy kísérje át őket a túlpartra. Ez azonban szigorúan tilos. Bár közműalagút, nem a köz számára készült. Itt nem lehet csak úgy sétálgatni. A folyosó szűk, ketten is alig férnek el egymás mellett. Az ellenőrzések nagyon fontosak, kényes az itt futó csőrendszer. Bár még nem volt semmi probléma az alagúttal, de azért nem árt az óvatosság. Ok is tudják, hogy nagyon sokak életét megköny- nyítené az átjárási lehetőség, de az itteni szabályok szigorúbbak, mint az Európai Unióban. • Juhász Regina - Árpási Károly
