Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-01-22 / 15. szám

HÍDLAP • 2005. január 22., szombat hídlapmagazin hulladéklerakat a patakparton ténik-e előrelépés, lesznek-e felelő­sök és felelősségre vonások? Netán ezek az észrevételek is kizárólag a hi­vatali iratállományt gazdagítják majd? Ilyen és ehhez hasonló kérdé­sek nyilvánvalóan az Ön fejében is felmerültek kedves olvasó. A téma fontossága úgy vélem, már önmagában értelmet ad a program­nak. Már azzal is nyerünk, ha a pa­takra és problémájára sikerül ráirá­nyítanunk a szomszédságában élők vagy dolgozók figyelmét. Ha sikerül ráébreszteni a patakot tudatlanul szennyezőket arra, hogy még egy ap­rócska figyelmetlenséggel is egy ká­ros láncolat elindítójává válnak. Ha sikerül beláttatni velük, hogy a szennyezés hatása nem ott és akkor érvényesül, hanem vélhetően később és kilométerekkel arrébb, vagy azt, hogy beavatkozásukkal nemcsak egy „aprócska” patakot szennyeznek, ha­szemétsziget nem Magyarország folyóvizeinek gyűjtőjét, vagyis a Dunát. A szintet természetesen még lehet fokozni. Hogy lesz-e folytatása a program­nak, nemcsak rajtunk múlik. Sőt, mondhatom azt is, hogy rajtunk nem fog múlni. Ám, mivel társadalmi kez­deményezésről van szó, igencsak függünk a lakosság és a hivatalos szervek szimpátiájától, illetve főképp ez utóbbiak anyagi támogatásától. Vannak ugyanis korlátáink, melye­ken csak segítséggel tudunk átlépni. A „Kenyérmezei-patak munkacso­port” terveit, valamint a Palatinus-tó partjának tavaszi rendbetételére vo­natkozó elképzelésünket a jövő héten az esztergomi Környezetvédelmi Bi­zottság asztalára tesszük, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a Környe­zetvédelmi Alap terhére programja­inkra támogatást kérjünk. • Lieber TamAs, BEBTE Térségünk kanálisa, a Kenyérmezei-patak Sohasem tartozott a tiszta vizű patakok közé, ám túl sok szó nem esett róla mindaddig, míg a dorogi égetőmű elmúlt nyári szennyezésének közvetítőjeként az egész ország meg nem ismerte a nevét. A vízfolyás szennyezője­ként kényelmes dolog egyetlen elkövetőt említeni, de, ha alaposan körülnézünk, rájövünk, hogy sokkal összetet­tebb problémával állunk szemben, mint azt laikusként bárki is gondolná. A Kenyérmezei-patakot illetően nagyon sok a bizonytalanság, keresve sem lehet igazán pontos informáci­ókhoz jutni, nemcsak hogy a vízfo­lyás múltjáról, de a jelenéről sem. Egy-egy adat bizonyos dolgozatok­ból ugyan olykor-olykor előkerül, de a patak egészére nézve ezek az infor­mációk korántsem elégségesek. A dorog-esztergomi Benedek End­re Barlangkutató és Természetvédel­mi Egyesületben (BEBTE) ezért ha­tároztunk úgy, hogy a már egy évtize­de működő „vizes” programunk mel­lé - ami ugyebár a Palatinus-tóval kapcsolatos - a Kenyérmezei-patak feldolgozását is megkezdjük. A cél ér­dekében olyan szakembereket: bioló­gusokat, geográfusokat, geológusokat, hidrogeológusokat és vegyészeket si­került magunk mellé állítani, akik már bizonyítottak szakmájukban, és akik szabadidejükben, önkéntesként is készséggel vállalják a feladatot. A több évre tervezett program cél­ja a teljes patak (Tinnye környéki eredésétől az esztergomi Kis-Duna- ágba vezető torkolatig) feltérképezé­se, felmérése. Hogy a tervek, elkép­zelések mennyire válthatók valóra, az nemcsak a lelkesedés mértékétől, hanem a tevékenység anyagi támoga­tottságától is függ. Ugyanis hiába történik meg a szemrevételezés, a résztvevők hiába vonnak le szakértői következtetéseket, ha hiányoznak a mindent bizonyító és bizony költsé­ges laboratóriumi elemzések. Az első bejárást január 16-án tar­tottuk, az esztergomi torkolattól Esztergom-Kertvárosig terjedő sza­kaszon. A fagyott talaj és a napsüté­ses idő lehetővé tette, hogy ezt a kb. 5 km-es szakaszt alaposan szemügy­re vegyük. A kiszállás során több ponton helyszíni szondázás is tör­tént; egy speciális hordozható labo­ratórium segítségével pH, vezetőké­pesség és hőmérsékletmérést végez­tünk. A kapott adatok a későbbiek­ben azon túl, hogy viszonyításként fognak szolgálni, alapvető következ­tetésekre is lehetőséget adtak. Az első benyomások, amelyeket egy korábbi alkalommal a dorogi sza­kaszon történt bejárás tapasztalatai­val egybevetve fogalmazhatunk meg, leegyszerűsítve a következők: több olyan problémával is szembesültünk, melyeket az emberi tudatlanság és közömbösség okoz. Igaz ugyan, hogy a mikroszennyeződések kimutatásá­hoz és mennyiségi meghatározásá­hoz utólagos laboratóriumi elemzé­sek szükségesek, viszont sokminden szabad szemmel is jól látható, és a károkozás mértékének megítéléséhez sem kell különösebb szakképesítés. A patakparton, a lakott területek fe­lé haladva növekszik a szemét mennyisége. Jó néhány kert végében valóságos kommunális lerakó találha­tó. Elég egy kiadós zápor, hogy a szennyeződés a vízbe jusson. Ugyan­csak se szeri, se száma a kerítések alatt a patak fölé nyúló, esetenként diszkré­ten a mederágyba vezetett csöveknek, disznóóli trágyatúlfolyóknak. Helyen­ként tömlőket láthatunk, amelyek egyértelműen a locsoláshoz történő vízkivételhez nyújtanak segítséget (lám mitől nő a retek!). Az esővízbefo- lyók ugyan tiszta csapadékvizet hiva­tottak szállítani, feladatkörüket azon­ban ők is sokszor túllépik, az esővízzel nemcsak az utcák szennyét szedik ösz- sze, hanem mosogató- és mosóvizet napi rendszerességgel szállítanak, és ha hihetünk a jelzéseknek (márpedig olyan országban élünk, ahol az ilyes­minek hihetünk), az is előfordult már, hogy illegálisan kiürített szippantós autók tartalmát továbbították. A Kenyérmezei-patak problémájá­nak összetettségére vall továbbá, hogy nemcsak lakossági, hanem mezőgazda- sági (pl. műtrágya, gyomirtó, trágya) és ipari szennyeződéssel (pl. oldószer, festék, ragasztó) is számolnunk kell, sőt, ha elenyésző mértékben is, de a természetes eredetű terhelés (rotha­dásnak indult növényi anyagok, agyagbemosódás stb.) is jelentkezhet. Rendben van - gondolhatják jó né- hányan -, most már okosabbak let­tünk. És vajon hogyan tovább? Tör­FELHÍVÁS Az Ister-Granum Eurorégió napilapja, A HÍDLAP a Felvidékről és Magyarországról HÍRT ADÓ, GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ ÚJSÁG­ÍRÓK, TUDÓSÍTÓK JELENTKEZÉSÉT VÁRJA! A RÉGIÓ TELEPÜLÉSEINEK ÉLETÉRŐL SZÓLÓ INFORMÁCIÓIKAT, HÍREIKET, RENDEZVÉNYEKRE VALÓ MEGHÍVÁSAIKAT KÖZVETLEN MÓDON IS VÁRJUK A HÍDLAP szerkesztőségébe: postacím: 2500 Esztergom, Deák Ferenc u. 4. e-mail cím: hidlap@axelero.hu tel/fax: 00-36-33-500-750 HÍDLAP - ITTHON VAGYUNK! Név: LSTKR-CRAN LM KUKORKGlO MEGRENDELŐSZELVÉNY Kézbesítési cím:.......................................................................... Megrendelem 2005 ............................í-től a HÍDLAPOT.........................példányban 3 hónapra (3 200.-Ft 490,- Skk) □ fél évre (6 400.-Ft 980,- Skk) egy évre (12 900-Ft 1 840,- Skk) aláírás: A kitöltött szelvényt a következő' címre kérjük beküldeni: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4. <

Next

/
Oldalképek
Tartalom