Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-01-22 / 15. szám
RÉGIÓ 2005. január 22., szombat • HÍDLAP 5 A környékbeli multicégek „felszívják” a munkanélkülieket Csökkent a munkanélküliek száma a régióban Míg országos átlagban a tavalyi év utolsó hónapjaiban a munkanélküliség mértéke az előző' hónapokhoz viszonyítva 0,49 százalékkal nőtt, régiónkban az arányok javuló tendenciát mutatnak. A régió magyarországi részén szintén pozitívabb a helyzet, mint egy évvel korábban: foglalkoztatottak aránya a tavalyi év elejéhez képest a megyében 6,8 százalékkal emelkedett. Szlovákiában az egy évvel korábbi állapothoz viszonyítva 2004 decemberében 2162 személlyel többen igényeltek munkanélküli segélyt. A nyitrai kerületben 14,8 százalékot mutatnak a mutatók, amellyel Nyitra a harmadik helyet foglalja el a hét szlovákiai kerület munkanélküliségének arányában. Míg országos viszonylatban növekedett a munkanélküliség aránya, a párkányi, illetve a zselízi körzetben az előző hónapokhoz viszonyítva csökkenő tendenciát mutat a mérleg. Zselízen jelenleg mintegy 3475 munkanélkülit tartanak számon. Ez majdnem hatszáz személlyel kevesebb, mint 2004 áprilisában volt. Sokan a körzetből Magyarországon keresnek munkát, mert a környéken nem adódik lehetőség az elhelyezkedésre. Többen itt inkább az önkéntes munkanélküliséget választották. Párkányban, az érsekújvári, illetve a komáromi járásban információink szerint szintén csökkent a munkanélküliség, köszönhetően az egyre több felvidéki munkaerőre igényt tartó magyarországi cégeknek, hiszen csak Komárom-Esztergom megyében a felmérések szerint mintegy 2600 személy talált munkát. A régió magyarországi oldalán is javult a helyzet, a foglalkoztatottak aránya a tavalyi év elejéhez képest a megyében 6,8 százalékkal emelkedett, ez is mutatja a munkanélküliség csökkenését. A munkaügyi központok minden eszközzel segíteni próbálják a rászorulókat. A támogatásokat azoknak a munkanélkülieknek tudják biztosítani, akik legalább 3, maximum 6 hónapja regisztrált munkanélküliek. A munkanélkülieknek új szakma tanulására, átképzésre is lehetőségük van. Ha valaki a központon keresztül vesz részt valamilyen képzésben, azt minimális befizetéssel, esetleg ingyenesen is megteheti akkor, ha sikeres vizsgát tud tenni a végén. Amennyiben mégsem sikerül a vizsgája, úgy meg kell fizetnie a tanfolyam teljes díját. Kiemelten támogatják a regisztrált pályakezdők foglalkoztatását, a bérük egy részét átvállalják a munkaadótól. CzM/szandra A patikák többsége többé nem akadály a mozgáskorlátozottaknak Egymilliárd jut támogatásra Idén a Komárom-Esztergom megyei Munkaügyi Tanács több, mint egymilliárd forintot fordíthat a foglalkoztatás támogatására. Az éves keretük mintegy negyedét képzések támogatására és az ehhez kapcsolódó keresetpótlására használják fel. A pályakezdők segítésére 220, a foglalkoztatást bővítő bértámogatásra 150 milliót, a vállalkozóvá válás segítésére és az önfoglalkoztatásra összesen 5 millió forintot használhatnak fel. A megyei munkaügyi tanács a keretét a területenként illetékes munkaügyi központok között osztja fel, akik saját maguk gazdálkodhatnak az összeggel. Az összegeket év elején osztják szét, ami maga után vonja azt, hogy június-július környékén már nem lehet továbbképzésekre, tanfolyamokra anyagi segítséget kérni. A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter hatályos rendeletével a munkaerő-kölcsönzőket is segíteni akarják, ezzel is minél több lehetőséget nyújtva a munkanélküliek elhelyezkedéséhez. A minimálbér és járulékainak akár másfélszeresét is megkaphatják havonta azok a munkaerő-kölcsönző közhasznú társaságok, akik legalább 50 munkanélkülit minimum 200 napra alkalmaznak. Idén január elsejéig be kellett fejezni a gyógyszertárak akadály- mentesítését. Az ÁNTSZ illetékesei szerint a megyei intézmények többsége már tavaly eleget tett a törvényben foglaltaknak, a többi patika pedig a közeljövőben befejezi az átépítéseket. Az akadálymentesítés a legtöbb helyen nem ment zökkenőmentesen - mondhatni akadályokba ütközött -, mivel az intézményeknek önerőből kellett megoldani a beruházást, mivel nem kaptak erre a célra külön támogatást - mondta Nemeskéry Edvin a Magyar Gyógyszerész Kamara Komárom-Esztergom megyei elnöke, egyben az esztergomi Szent István Patika vezetője. A patikáknak az ÁNTSZ írta elő az akadálymentesítést, hasonlóan az orvosi rendelőkhöz, akik szintén saját forrásból oldották, vagy oldják meg a feladatot, és a végrehajtást is a tiszti- orvosi szolgálat ellenőrizi. Az ÁNTSZ szerint a patikák többsége megoldotta a helyzetet, tavaly év végén több, mint kilencven százalékukba akadálymentesen juthattak be a mozgáskorlátozottak. A határidő ugyan január elsején lejárt, a Komárom-Esztergom megyében működő körülbelül kilencven gyógyszertár közül azoknak, akik még nem tettek eleget a törvényben foglaltaknak - egyelőre - nem kell szankcióktól tartani. Folyamatosan ellenőrizzük a gyógyszertárakat, és egyelőre nem szándékozunk lépéseket tenni azok ellen, akik ilyen vág)' olyan okokból nem készültek el az akadálymentesítéssel, de kötelezni fogjuk öltét, hogy befejezzék a munkálatokat - mondta az ellenőrzéssel megbízott megyei tisztiorvosi szolgálat főgyógyszerésze. • NIL Esztergomban a Kőrösy László úton lévő Bánomi Piros patikába eddig sem jelentett gondot a bejutás, hiszen mindössze egy kis küszöbön kell átjutni, a Terézia úti Szent Anna Gyógyszertár esetében pedig folyamatban van az akadály- mentes közlekedés megoldása. A Kossuth Lajos utcában található Kersi Patikánál két lépcső állja a mozgáskorlátozottak útját, ám a helyzet megoldásáig sem kell attól tartaniuk a fogyatékkal élőknek, hogy nem tudják kiváltani gyógyszereiket. Egyszerűen csak be kell csengetniük, és a gyógyszertár dolgozója kiviszi a kért medicinát. A Szent István Patika saját pénzből valósította meg a gyógyszertár akadálymentesítését, hasonlóan a Kolos Patikához, amelynek átépítése a napokban fejeződött be. A Kolos Patika átépítése a napokban fejeződött be Tovább zajlik a Vadas fejlesztése A párkányi Vadas termálfürdő évről évre nagyobb és nagyobb beruházásokat vállal. A már befejezett létesítmények - Hotel Thermál, hullámmedence - mellet további építkezések kezdődnek februárban. Mióta Gyetven Milós vette át a termálfürdő irányítását, azóta Párkány az üdülőhelyek képzeletbeli ranglistáján előkelő helyre került. Az igazgató nem elégszik meg az eddigi beruházásokkal, a 2005-ös évre még több újdonságot ígér.- Egész éves tervekben gondolkozunk az újítások terén - nyilatkozott Gyetven Miklós. Jelenleg már épül a fedett uszoda melletti ülőfürdő, mely egy három méteres folyosóval lesz összekötve a nagy uszodával. Az ülőmedence érdekessége, hogy szabad ég alatt, télen is lehet fürödni. A Vadas május elején nyitja meg kapuit, és annak ellenére, hogy az ülőfürdőt nyáron is használhatják, az egész csak szeptembertől lesz érdekes - tájékoztatta lapunkat az igazgató. A téli időszakban használatos medence mellett februárban további építkezések kezdődnek, a régi piac mellett működő Delfin 2 diszkó területén is, ahol bowling pályák, csoc- só-asztalok, internet kávézó várja majd az érdeklődőket. A szórakoztatóközpont március végére készül el. A turisták elhelyezésére is gondolt a vezetőség, a volt laktanya területe a Vadas tulajdonába került, ahol 120 férőhelyes, 2-4 ágyas apartmanokat alakítanak ki, továbbá egy 400 ágyas kapacitású faházas turistaszállót. A parkolási helyek is bővítésre szorulnak, ott már elkezdődtek a munkálatok. A parkoló területét a város felé terjesztik ki, 350 hellyel bővül a terület. Gyetven Miklós elárulta a nyári belépődíjak árait is, ahol több változás történt. A tavalyi évben nagy különbségek mutatkoztak a hétközi és hétvégi fürdőzők számában, így nyáron hétfőtől péntekig 120 korona (756 forint), míg szombaton és vasárnap 140 korona (882 forint) lesz a belépő. Továbbra is maradnak a többszöri belépésre jogosító kedvezmények, aki ezeket veszi igénybe, harminc százalékos megtakarítással számolhat. Örömteli, hogy megoldódni látszik a párkányi lakosok kedvezményes beléptetése is, ők egy eddig kevésbé ismert módon léphetnek be a termálfürdőbe.- Ha párkányi lakos vásárol többszöri belépésre alkalmas jegyet, saját névre regisztráljuk, és a kapunál egy ujjlenyomat leolvasó ellenőrzi, hogy az lépett-e be a fürdő területére, aki megvásárolta a jegyet - beszélt a kedvezményekről Gyetven Miklós. • Hajdú Máté Mit szól a határon átnyúló kórházmegállapodáshoz? György (a Párkányi-Magyar Baráti Kör elnöke) Megtört a jég! A két ország közötti egészségügyikapcsolat, amit mi magunk is szorgalmaztunk az elmúlt években, végre megtörtént. Az már rázósabb ügy, hogy csak a Sideria Biztosító kötött szerződést a Vaszary Kolos Kórházzal. Talán ez most elindít egy folyamatot, és más cégek is „rákapcsolódnak az ügyre”. Árpád (technikus) En éppen a napokban költözök át Magyarországra, és hatalmas szerencse, hogy ha baj van, nem kell visszautaznom. Csak arról nincs információm, hogy máshol is van-e erre lehetőség, s ha igen, korlátlanul, vagy vigyük magunkkal a pénztárcánkat. Ferenc (vegyészmérnök) A kezdeményezés jó, ám mégis csak szomorú, hogy a Sideria Biztosító az egyetlen lebonyolító. Nem könnyű helyzet, mikor veszélyben van az ember, arról nem beszélve, hogy Párkányban még képviselete sincs ennek a cégnek. Érdemes lenne más városokban is bevezetni, például különösen nagy szükség lenne rá Komáromban. Sándor (kultúrház-igazgató) Ha azt számolom, hogy öt- ven-hatvan kilométerre van Párkánytól Érsekújvár, a kisebb falvakból hetven kilométer, Zselíz harminc, nos, mindenképp üdvözlendő az „egészségügyi testvérkapcsolat”. Még szerencse, hogy Párkányban van egy sürgősségi mentőszolgálat. A Suzuki beszállítói települnek Párkányba? Párkány. Elképzelhető, hogy Párkányba települ a japán autógyártó két alkatrész-beszállítója. Mint arról lapunkban hírt adtunk, Párkányban még a nyáron elkezdődhet az ipari park megépítése. A park létesítésében jelenleg két befektető is, érdekelt. A párkányi papírgyár melletti területen létesülne az ipari park, és ezekben a hetekben két céggel folytat tárgyalásokat a város - tájékoztatta lapunkat Miroslav Safranko, a párkányi építészeti osztály vezetője. A két alkatrészgyártó azt tervezi, hogy itteni üzemeiből a Suzukinak szállítanának részegységeket. A cégek a még folytatódó tárgyalásokra hivatkozva egyelőre nem kívánják felfedni kilétüket. Magyar Bertalan párkányi alpolgármester kérdésünkre most megerősítette: a tárgyalások tovább folynak. Báli szezon Párkány. Január hónapban a párkányi Művelődési Ház több bálnak is otthont ad. A hagyományos Polgári Bált ma este rendezik, a szlovák általános iskola diákbáljait évfolyamok szerint január 26 és 28 között tartják, és a tervek szerint a hónap zárásaként január 29-én egy álarcosbál is helyet kap a kultúrházban. Ujjlenyomatos beléptető a párkányi strandon